Mint minden évben, a Bagolykő idén sem zárja be
kapuit a szerelmesek ünnepe elől. Nekem dobta a gép a feladatot, hogy
körbekérdezzek, ki hogyan éli meg ezt a napot. Minden alanyomnak a következő
kérdéseket tettem fel:
Mi a véleményed
a Valentin-napról? Szoktad ünnepelni? Hogy fogod idén tölteni?
Lássátok hát a különböző válaszokat:
Gryllus Matilda
Nos, elég sokat olvastam róla, sajnálom is, hogy ennyire össze kellett
sűrítenem a szóban forgó témáról összeszedett anyagot a cikkhez. Érdekesnek
találom, ahogy az összes többi ilyen és ehhez hasonló történetet.. de hogy
ünneplem-e? Nem, egyébként is kétszemélyes, így részemről a könyvtárban
olvasgatva töltöm majd.
Vikohino Thaihasy
*Megijed és visszahúzódik a pult mögé.*
Nem volt szerencsém a fiúkkal, nem akarok erről beszélni. De idén... Hát,
meghívták Yart meg engem Merovszkyék házába, szerintem elmegyünk. *lesüti a
szemeit*
Alexandra Rachel Hanna Flaviu
Huh... ez nem könnyű kérdés, onnantól, hogy gyereke van az embernek. Amikor még
a kapcsolatunk első éveiben voltunk, ilyenkor Petre már napokkal előtte nagyon
titokzatos volt, és mindig meglepett valamivel, persze nem csak ez az egy nap
számít, de jól esett minden apróság. Most, hogy már nagyobbacskák a gyerekek,
talán ismét lesz ilyenre lehetőségünk. Elmenni vacsorázni, kicsit kettesben
lenni, élvezni a másik társaságát. Semmi extra, ahhoz mi már vén motorosok
vagyunk közel hét év együttélés után, és amúgy is péntek lesz, előtte
mindketten végigdolgozzuk a napot. Persze kedvezményként röpdolgozatot már
senkivel sem iratok. :)
Artemisia Rubya
Nem szeretem ezt az "ünnepet", amit véleményem szerint a
virágboltosok találtak ki maguknak. Amikor nem volt párom, akkor azért nem
tartottam. Most, hogy Vőlegényem van remélem ő nem lovalja bele magát, így
megint csak elkerülöm.
Aileen Aurora
A véleményem nagyjából az, ami a karácsonyról is: Maga az ünnep rendben van, és
családi körben/párral eltöltve nagyon bensőséges és szép, de az üzleti oldala
miatt már inkább giccses, és felfordul tőle a gyomrom. Annak ellenére, hogy
szeretem a rózsaszínt. XD
Sosincs kivel ünnepelni, szóval nem szoktam. Viszont idén aznapra tervezünk egy
bulit a levitás lányokkal, tehát idén éppenséggel meg fogom ünnepelni.:D
Merkovszky tanár úr házában (engedéllyel) fogok bulizni, remélhetőleg rengeteg
levitás lány között, bár rebesgették, hogy egy fiú is jön, de én hivatalosan
nem tudok semmi ilyesmiről. o:)
Pethő Abigél
Én szeretem a Valentin-napot. Mert...öhm, jó nézni, hogy minden tele van piros,
meg rózsaszín díszekkel, meg az emberek körül is kis szívecskék szállnak
(amiket lehet, hogy csak én látok)... meg ilyenkor nem is tudom... mindenki
jobban kimutatja, hogy szereti a másikat. Megmeg... azt is tudom, hogy titkos
üzeneteket is szoktak kapni ilyenkor az emberek... és az biztos nagyon jó
leheeet!
Én ilyenkor általában szívecskéket hajtogatok, valószínűleg idén is ez lesz.
Biztosan adok majd belőle Rudolfnak meg Arnoldnak, meg Ágo cicájának is, hogy
ne legyen morci! Aztán Csongorral sütit eszünk, mert nem győzöm elégszer
hangoztatni: a süti az nagyon fontos! Lehet, idén a sütésbe is besegítek!
Kiva Faraday
Vélemény? Hát, szerintem akik szeretik egymást, azok nem csak ezen az egy napon
teszik meg, kicsit feleslegesnek tartom, persze valahol szép szokás. Én maximum
annyira ünneplem, hogy leruccanok a DÖK-ös rendezvényekre, mivel nincs kivel
ünnepelni. Idén is a szokásos program lesz terítéken szerintem.
Ginnie Merryweather
Teljesen őszintén? Szerintem a Valentin-nap nem más, mint egy remek marketing
fogás, aminek következtében a kereskedők rengeteg pénzt zsebelnek be. Én
személy szerint úgy gondolom, hogy ha szeretek valakit, akkor nem kell az évben
egy külön nap, arra, hogy megajándékozzam.
Nem, határozottan nem. Még akkor sem ünnepelném, ha lenne kivel.
Tanulással, mert, ha minden jól megy, akkor idén befejezem az iskolát.
Valamint, ha már meguntam a tanulást, akkor olvasok egy kicsit.
Elena Rose
A Valentin-nap egy igazán szép ünnep szerintem, mert ilyenkor a szerelmeseknek
csak ők ketten vannak a világon.
Nem nem szoktam ünnepelni, mert sosincs kivel.
Szerintem buliba megyek, de ez még nem biztos.
Czettner Zoé
Őszintén? Nem vagyok lelkes híve. Akik igazán
szeretik egymást, azoknak minden nap Valentin-nap, nem csak Február 14. Persze
melyik lány nem örül annak, ha van kivel ünnepleni?
Ünnepelni? Mit értesz ünnep alatt? Nyilván valami jelképes ajándékot megkíván
az alkalom, de nem szoktam órákig a tükör előtt állni görcsösen markolva valami
sminkcuccot és nem kap el a vásárlási láz már hetekkel a "jeles" nap
előtt.
Hm...na látod, ez utóbbi egy nagyon jó kérdés. Egyáltalán honnan veszed, hogy
van kivel ünnepelnem? Amúgy meg a Vámpírológiát fogom tanulmányozni, mindjárt
itt vannak a vizsgák. o:)
Fülöp Farkas
Mi a tesómmal ezen a napon az összes szerettünknek meglepetéseket szoktunk
ajándékozni vagy éppen okozni. Például egyszer csupa jófejségből megpróbáltuk
összehozni Benjit (egy barátunk Új-Zélandról) azzal a lánnyal, aki szerintünk
élete párja... kellett volna, hogy legyen. Nagy titokban leszerveztük nekik a
randit, szépen felöltöztettük a havert, szerváltunk virágot meg minden, aztán
hagytuk, hadd oldják meg ketten a dolgot. (sajnos nem értünkt rá a bokorból
leskelődni, mert más sürgős elintéznivalónk volt.) Sajnos a randi kész csőd
lett, ugyanis nem számoltunk vele, hogy a lány éppen másba van beleesve, és
Benji túl korrekt volt ahhoz, hogy lépjen. Így volt szerencséje az egész estét
azzal tölteni, hogy hallgassa, mennyire csodás is egy másik srác. (Pedig azzal
a lánnyal működnie kellett volna, az ég is egymásnak teremtette őket! *veri a
fejét az asztalba*)
Aztán ott volt még a kedvenc GYNT tanárunk, Új-Zélandon, aki egy tüneményes
idős nő volt, aki imádta a macskákat, de sajnos allergiás volt rájuk, így egy
se lehetett neki. Szóval elmentünk, a nevében örökbefogadtunk az
állatmenhelyről párat, és gyártottunk neki egy szép fényképalbumot a cicákról.
Mivel itt a kastélyban nem nagyon találtunk még ilyen szeretteket, az a
tervünk, hogy a legszimpatikusabb ismerőseinket lepjük meg valamivel. Például
vajon Joe Daniels mit szólna, ha becsempésznék a szobájába egy felhőnek kinéző
tortát, aztán kiugranék belőle? Vagy ez túlzás? Vagy nem egyértelműen jelképezi
a felhő a levegő elemi mágiát? Eeeeeeef - kiáltja, és elviharzik.
Emma McNeilly
Én nagyon örülök annak, hogy a szerelemnek is van ünnepe, ettől függetlenül
számomra ez is csak egy boldog nap Botival. Gyakran meglepem, ő is engem,
apróságokkal, szóval ez is csak egy kis plusz, hogy ki van nevezve annak,
aminek. Ünneplés..ez kicsit erős, de ilyenkor én minden szerettemre gondolni
szoktam, régen a barátaimnak is adtam egy-egy nyalókát, csokit, cukorkát, mert
szerintem ez kicsit egy mini karácsony, ami a szeretetről is szól, nem csak a
nagybetűs szerelemről.
Valószínűleg Botival keresünk egy csendes és nyugodt helyet, ahol egy
forrócsoki mellett beszélgethetünk, végre vele tölthetek egy kis időt, mert
mostanában nem igazán sikerült.
Tiffany Elswood
Nyáltenger. Iszonyú, hogy minden olyan rózsaszín, meg szívecskés, meg mindenhol
fú de boldog párocskák járkálnak kézenogva, és lepik meg egymást ezen a napon.
Ha szeretsz valakit, akkor minden nap szereted, nem csak valentinkor. Nem?
Ebből gondolom leszűrted a választ a második kérdésedre. Valószínűleg
csatangolok kicsit a faluban, vagy elhúzódom valahova, mintsem a kastélyban
ténferegjek, mert van egy rossz érzetem arról, hogy idén megint hogy fog
festeni szegény iskola.
Ombozi Noel
Nem mondom, hogy butaság, mert egy nap az évből minden bizonnyal jár a
szerelmeseknek is, azonban engem teljesen hidegen hagy. Se nem vagyok
szerelmes, se nem szédítek éppen senkit, akit 14-én meg kellene hívnom a
cukrászdába süteményezni. Még nem ünnepeltem egyszer sem, de lehet, hogy idén
elviszem Kowait sírt ásni.
Lyra Castle
Alapvetően nem vagyok egy nagy Valentin-nap párti ember - ez szerintem nem lep
meg senkit. Ezt a kérdést eléggé mugli módra fogom fel, vagyis szerintem arra
jó, hogy minél több virágot, édességet tudjanak eladni, és az éttermek nagy
bevételt csináljanak. Mindemellett az is igaz, hogy mióta van miért ünnepelnem,
annyira nem ágálok ellene, már csak azért sem, hogy örömet okozhassak a
páromnak.
Az előzőekből szerintem jól látszik, hogy milyen gyakorisággal is ünnepeltem én
ezt eddig.
Idén úgy vélem, hogy jó móka lesz, mert Kahlillal moziba készülünk. :) Nagyon
pici még a lányunk, nem szívesen hagyom őt másnál hosszabb időre, szóval ennyi
fér bele úgy, hogy a nagyszülei vigyáznak majd rá. Mindenesetre nagyon várom,
mert egy kis kikapcsolódás lesz számunkra, és végre jut idő kettőnkre is :)
