Öt év, öt kérdés újra - Végzőseinket kérdeztük

 Ahogy az előző számban is írtam a bevezetőben, öt év nagyon hosszúnak tűnik, pedig aztán, ahogy az első év eltelik, elég csak kettőt pislogni, és máris ott találjuk magunkat a végzős évünkben. Egy kicsit megkésve bár, de sikerült még egy végzőst elkapnom egy gyors interjúra, és hogy ne árválkodjon ott egyedül, magamnak is feltettem a kérdéseket, így a búcsúzás kapujában:

Jankovits Dorián

Mi volt számodra a leg-meghatározóbb pillanat az alapképzés alatt?
Nem tudom, hogy tudnék-e csak egyet mondani, de ha már csak egyet lehet, akkor talán az, amikor a sámánbot az Eridonba osztott. Nem tudom, hogy hányan tudják, de a családom annyira Eridonos, hogy a szüleim is az Eridon klubhelyiségében ismerkedtek meg, sőt a nagyszüleim is a vörös-arany házat erősítették. Aztán meg a húgom is oda került, szóval mi igazán teljesen ilyen eridonos család vagyunk. Amúgy meg imádtam ezzel az évfolyammal járni az iskolába, egy élmény volt, sok-sok szórakoztató eseménnyel. Hajrá nekünk! Az életet élvezni tudni kell ám.


Melyik tantárgy és tanár voltak a kedvenceid?
Őszintén? Most már határozottan Kakasi néni, a vén keselyű. Felejthetetlen. Innen is csókolom a nénit. Azt hiszem, már megtaláltuk a hullámhosszunkat, megyek is bagolyházat takarítani még utoljára.

Milyen irányba indulsz el?
Ahogy azt Petőfi is megmondta, előre.

Mi az, ami a legjobban fog hiányozni?
Hogy bármikor találkozhattam az én tüncibogár csajommal. Mivel az egyetemen tervezek továbbtanulni, ha sikerül a VAV, ezt már kicsit jobban meg kell szervezni majd, de megoldjuk, Bella, mindent is megoldunk!

Mit üzennél a következő végzős évfolyamnak?
Hogy Kakasinak hátul is szeme van, nem érdemes vele packázni.

Kis Laura Grace

Mi volt számodra a legmeghatározóbb pillanat az alapképzés alatt?
Egy nagyon egyszerű helyzetet tudnék kiemelni erre a kérdésre. Tavaly, év vége felé csak ültünk kint az étkezőteraszon, összetoltunk több asztal, ettünk, beszélgettünk. Nem csak eridonosok voltunk, becsatlakoztak navinések, rellonosok és levitások is. Olyan sokat nevettem azon az estén, hogy két napig zsibbadt a szám utána. Volt egy pont akkor, amikor végignéztem a társaságon. Ott voltak a számomra legkedvesebb emberek is, akikre már nem is barátként, hanem családként tekintettem, és akkor tudtam, hogy nagyon jó helyen vagyok, és nagyon szerencsés vagyok, hogy velük lehetek.

Melyik tantárgy és tanár voltak a kedvenceid?
Leginkább az önismeret vol az, amit szerettem, de minden tárgyat nagyon érdekesnek találtam, mindent szerettem volna jól elsajátítani. Az önismeret mellett pedig a gyógyítással kapcsolatos tárgyakat szerettem még, vagy azokat az órákat, ahol megjelent a gyógyítás. Kedvenc tanárom egyértelműen Várffy-Zoller Róbert, és nagyon büszke vagyok rá, hogy háromszor is elnyertem a vándordíjat, majd pedig a tanársegéde lehettem.

Milyen irányba indulsz el?
Egyetemista leszek és gyógyítást fogok tanulni, ebben most már csak egy elrontott VAV akadályozhat meg.

 

Mi az, ami a legjobban fog hiányozni?

Az Eridon légköre, az a barátságos, hangos közeg, ami mindig körülvett. Egy kicsit ez most olyan lesz, mint amikor valaki kiköltözik a szülői házból, egy teljesen új fejezet, tele izgalommal és honvággyal.

Mit üzennél a következő végzős évfolyamnak?
Ragadjanak meg minden pillanatot, töltsenek együtt minél több időt, nevessenek, gyűjtsenek emlékeket, és sose felejtsék el ezt a helyet, hiszen itt nőttek fel.

 

Öt év, öt kérdés - Végzőseinket kérdeztük

Öt év nagyon hosszúnak tűnik, pedig aztán, ahogy az első év eltelik, elég csak kettőt pislogni, és máris ott találjuk magunkat a végzős évünkben. Nekem elhihetitek, hiszen én is éppen itt tartok. Tisztán emlékszem arra, hogy milyen volt először átlépni az iskola kapuját, milyen volt a beosztás, majd szó szerint egyszer csak itt találtam magam, az utolsó évemben, és nem tudom, hogy ez mégis hogyan történt. Megannyi kalanddal, barátokkal töltött idővel és tanulással tényleg repül az idő. Itt a vége, és rajtam kívül jó páran vannak még így. Őket kérdeztem röviden. 

 

 Agárdi Kornélia Auróra

Mi volt számodra a legmeghatározóbb pillanat az alapképzés alatt?
Amikor kineveztek prefektusnak és megtapasztalhattam, hogy számít a szavam.

Melyik tantárgy és tanár voltak a kedvenceid?
Ráczhalmi Ármin.

Milyen irányba indulsz el?
Még nem döntöttem el. Ha sikerül a VAV, maradnék mestertanoncnak. Azonban az egyetem is hívogat. Majd megbeszéljük Aladárral. *ökölpacsizik az árnyékával*

Mi az, ami a legjobban fog hiányozni?
Nem voltam büntethető... törvényesen.

Mit üzennél a következő végzős évfolyamnak?
Mindig nézzenek a hátuk mögé.

 

Athanaczkovics Kornél

Mi volt számodra a legmeghatározóbb pillanat az alapképzés alatt?
Amikor Zalán személyében megtaláltam a legjobb barátomat, és mellécsapódott Kori is. A mára már “csicska trió”-nak nevezett hármas talán nem a szerencsétlenségük miatt marad majd fenn… *Mély sóhaj.* És amikor kijött az elemi mágiám.

Melyik tantárgy és tanár voltak a kedvenceid?

A kedvenc tárgyam a Legendás Lények Gondozása volt és marad is mindig, míg a kedvenc tanárom Zámbori Ezra. Ha tőle is megkérdezitek a kedvenc diákjait, nem akarom tudni a válaszát, és nem azért, mert nem vagyok köz- Hagyjuk. Következő kérdés?

Milyen irányba indulsz el?
Nagy álmom volt, hogy a lovaspóló felé haladjak és világszinten elismert sportoló legyek, de ugye ez kicsit necces. *Néz le a lábára és nevet fel halkan.* Talán edző még lehetnék, esetleg bestiakutató… Maradjunk annyiban, hogy fogalmam sincs. *Bólint határozottan*

 

Mi az, ami a legjobban fog hiányozni? 

A hétköznapjaim rendszeressége. A reggeli kelések a közös szobában Zalánnal… Kivéve, amikor lehúz az ágyról. Nem tudom egyelőre, maradok-e MT képzésre, de ha igen, és a rendszeresség megmarad, akkor nem is tudom… A közös, érthetetlen Mágusjog órák. Azok biztosan.

Mit üzennél a következő végzős évfolyamnak?
Ne idegesítsétek fel Kakasi tanárnőt, mert nem tollas a háta, hátul is szeme van, és soha - ismétlem -, SOHA nem győzhettek. Ha pálcát ránt, ne fussatok, nem éri meg. *Vállat von.*

 

Bontovich Sára

Mi volt számodra a legmeghatározóbb pillanat az alapképzés alatt?
Elég nagy csalódás volt, mikor szembesültem azzal, hogy a HV túlságosan elfogult, és minden addigi belé vetett hitem és bizalmam elszállt.

Melyik tantárgy és tanár voltak a kedvenceid?
Ifj. Holló Albert, egyszerűen más válasz erre a kérdésre soha nem létezett.

Milyen irányba indulsz el?
Azt hiszem, jobbra. Nem, inkább balra. De az is lehet, hogy előre. Nem tudom. Majd, amit a darts nyíllal eltalálok.

Mi az, ami a legjobban fog hiányozni?
Kívánságok terme.

Mit üzennél a következő végzős évfolyamnak?
Kerüljétek a Bontovich - Bánki klán tagjait és higgyétek el, akkor épelméjűek maradtok.

 

Bencsik Bonnie

Mi volt számodra a legmeghatározóbb pillanat az alapképzés alatt?
Több ilyen is volt, az egyik a Kornéllal való barátságom, ami nagyon sokat segített mindenben, jó, ha az embernek van egy olyan személy a közelében, aki szavak nélkül is meg tudja érteni. A másik az elemi mágiám, a földdel való kapcsolatom megerősödése, a harmadik pedig az, hogy már nem vagyok magántanuló, sokkal izgalmasabb minden nap ezek között a csodálatos emberek között lenni.

 

Melyik tantárgy és tanár voltak a kedvenceid?
Egyértelműen Zámbori Ezra a kedvenc tanárom, vele van a legjobb kapcsolatom, és jól kezel engem, mert sajnos nem mindig vagyok könnyű eset, de ő türelmes és a kritikát is nagyon szépen tudja megfogalmazni. A kedvenc tantárgyam a Legendás Lények Gondozása, mert azt a szabadban csináljuk, és állatokkal foglalkozunk, amit szintén nagyon szeretek.

Milyen irányba indulsz el?
Jelenleg önkéntes vagyok az Előkészítőben, és annyira szeretem, hogy óvó néninek szeretnék tanulni, hogy a legkisebb mágus- és boszorkánypalántákkal foglalkozhassak.

Mi az, ami a legjobban fog hiányozni?
Az évfolyamom. Vannak, akik egyetemre mennek, mások dolgozni kezdenek, vagy korán férjhez mennek és babáznak, megint mások mestertanoncok lesznek. Nem leszünk már együtt, nem ugyanazok lesznek a padtársaink, ez hiányozni fog.

Mit üzennél a következő végzős évfolyamnak?
Azt, hogy töltsenek együtt minél több időt és nevessenek sokat, szerezzenek szép emlékeket és szoros barátságokat.

 

Fekete Nonó

 

Mi volt számodra a legmeghatározóbb pillanat az alapképzés alatt?
Az, hogy szerelmes lettem egy személybe.

Melyik tantárgy és tanár voltak a kedvenceid?
A kedvenc tantárgyam idén biztosan az Önismeret és a Bájitaltan. És a kedvenc tanárom biztosan Farkasházy Rudolf, nem csak azért, mert a tanárom volt, hanem azért is, mert a házvezetőm. Hozzá mindig fordulhattam, ha szükségem volt rá.

Milyen irányba indulsz el?
Még bizonytalan. De talán maradok mesterképzésen. De még bizonytalan, mit szeretnék kezdeni a jövőben.

Mi az, ami a legjobban fog hiányozni?
Fú, hát nagyon nehéz egyet kiválasztani. De talán a sok barát és az Eridon. Nagyon a szívemhez nőtt mind a kettő.

 

Mit üzennél a következő végzős évfolyamnak?
Talán azt, hogy ne izguljatok rá nagyon. Inkább élvezzétek ki. Szerezzetek új ismereteket. Csak ne feledkezzetek el a tanulásról. De szerintem minden végzősnek ki kell élvezni ezt az évet. Mert utána (bárhova is megy tovább), más lesz az élete.

 

 

A bűvös hetes - Interjú Bontovich Sárával és Bánki Botonddal

 Kisebb testvérnek lenni sokak szerint igazi álom, hiszen a nagy, vagy nagyok már kitaposták az utat, és amíg ők szidást kaptak, addig a kicsi csak egy kis ciccegést. A jó világ megszűnése többnyire az első bagolyköves napon következik be. Vajon mit érezhet az, akinek hat testvére is végigjárta már az iskolát, és most rajta a világ és a család szeme? Erre a kérdésre keresem a választ Bontovich Sárával és Bánki Botonddal. 

Ahogy a bevezetésben is beharangoztam, egy igazán különleges kettős vagytok, hiszen mind a ketten a legkisebb gyerekként, ráadásul hetedikként érkeztetek. Milyen érzés egy ekkora családban felnőni?
B. S.: Számomra egyszerre volt üdítő és nyomasztó. Nagyon szeretem a pörgést, és hogy a családi találkozóink felérnek egy kisebb falunappal. Sosem unatkozunk és tényleg minden van. Öröm, könnyek, bánat, kiabálás, zene, tánc, veszekedés, amit csak el tudsz képzelni.
Ugyanakkor kiskoromban nem volt olyan mozzanatom, levegővételem, amiről ne tudott volna mindenki. Azért ez egy dugi csoki majszolásánál eléggé frusztráló tud lenni.

B. B.: Én azt hiszem, hogy a családom mondhatja el azt, amit Saci magáról. Szerintük egyszerre volt üdítő és nyomasztó. A mi családunk különleges, nem a DNS-ünk köt össze minket feltétlenül, hanem a szeretet. Éppen ezért nagyon mások is vagyunk, és az egésznek lett egy őrült, állatkert hatása. Főleg az ikerbátyám és miattam, mi koronáztuk meg az egészet. Volt az a történet az állatokkal, akiket beköltöztettünk a bátyám kisszobájába. Igen, tényleg megtettük, és igen, tényleg kiszabadultak. De nyugi, egyik állat se sérült meg, Barni sem.
Viszont abszolút olyan nálunk is, mint a Bontovich családnál, rengeteg öröm és számos mélypont váltakozik egymással. Különösen amióta Jason Payne elvitte Zorkát. Van, amit nem lehet megbocsátani. 

Zorka mind a kettőtök életében komoly szerepet játszott, ahogy az iskolában is nyomot hagyott és a hiányát erősen viseljük. Ha jól tudom, Saci, neked igazi példakép volt. Botond, neked pedig Miksa az egyik legjobb barátod. A gyerekkorotokat együtt töltöttétek?
B. S.: Igen, Zorka számomra hatalmas űrt hagyott. Az ő szakkörén végre nem voltam egyik testvéremhez sem hasonlítva, lehettem önmagam. Szilveszterkor találkoztunk vele, ugyanolyan ragyogó, szívmelengető jelenség volt akkor is, mint a kastély falai között. Lehet, hogy a legközelebbi sértettségemben utána megyek és nem maradok Európában.

B. B.: Szeretem, hogy a nők ilyen jól előre terveznek. Még egyet sem hevertünk ki, de máris a következő van terítéken. Miksa a szobatársam volt az Eridonban, együtt kezdtük az iskolát, de én hamar úgy döntöttem, hogy kipróbálnám magam cserediákként, amire rákaptam, így az alapképzésen két, a mesterképzésen pedig három külföldi iskolában is tanultam. Egyszer találkoztunk akkor, amikor még elsős voltam, de ezt csak egy fénykép őrzi. Miksáékkal viszont egy kis döcögős indítás után újra egymásra találtunk, ami szerencsés a helyzetünkben.

 

Erre a helyzetre az interjú végén még visszatérünk, de most haladjunk még egy kicsit összekapás-mentesen. Akár a Bontovich, akár a Bánki nevet mondjuk, az emberek könnyen beazonosítanak titeket. Mennyire előny vagy hátrány ez nektek például a kastélyban vagy a tanórákon?

B. S.: Őszintén? *neveti el magát zavartan* Kifejezetten utálom a dolgot, de tényleg. Minden egyes ideg-összeroppanásom a bátyám, Miksa miatt van. Alig vártam, hogy végre eltűnjön innen, de hát nem visszajött? Hihetetlen.

B. B.: Nem akarok vészmadár lenni, de szerintem a gyerekeid is viselni fogják a keresztet, hogy Miksa a nagybátyjuk, a te gyerekeidről nem is beszélve. *kacsint rá Laurára* Miksa egy jelenség. Utána már szerintem esélytelen érvényesülni. De én még mindig azt mondom, hogy erre építeni is lehet. A Bánki név szerintem kevesebbszer került elő, de csak azért, mert nem voltam itt teljes időben. Viszont inkább a bátyám által kiépített minibirodalom az, ami nekem előnyt jelent, hiszen mindenki szereti a pizzát, az Előkészítőt és azt, ha Barnabás rámosolyog. Innen is szeretném megköszönni neki, hogy ilyen rendes fiú, sose változzon meg. 

 

Mind a ketten az Eridon ház tagjai vagytok, Botond, te korábban is a tagja voltál, majd pár év kihagyás után visszatértél. Mi az, amit a legjobban szerettek benne? Ez a ház a legtökéletesebb a számotokra?
B. S.:  Hétből hatan ebbe a házba kerültünk. Szerintem a süveg nem mert máshova tenni, mert úgy gondolta, hogy az Eridon már mindenfajtát kifogott belőlünk, hadd legyen végre egy kis nyugalom így a hatodik körben. Végül is ez tavalyig egész jól ment, mert eltűntem a tömegben. *neveti el magát* Egyébként nem tudnám elképzelni magamat máshol, az Eridon pont olyan tűzről pattant, mint amilyenek a Bontovichok.

B. B.: Igen, én még újratanulom a folyamatot, bár a házvezetőm nem hiszem, hogy panasszal élhet, mert szerintem egészen jól indítottam az évet. Viszont a pörgésemhez, a lelkesedésemhez én sem tudnék elképzelni másik házat. Mindenből van bennem egy kicsi, de összességében azt hiszem, az Eridon a tökéletes hely, itt hozzám hasonlókkal lehetek.

 

Mindenkinek vannak kedvenc tanárai, akár személyiségük miatt, akár a tárgy miatt, amit tanítanak. Nálatok kik kerültek be a top3-ba és miért éppen ők?
B. S.: Az első egyértelműen Ifj. Holló Albert és ezt nem is nagyon szeretném magyarázni.
Utána következik Reményi Emma, mert iszonyatosan sokat segített a jellemfejlődésem rögös útján.
Végül pedig együtt mondanám Kakasi professzor asszonyt és Várffyt, mert hiába fosom össze magam tőlük, el kell ismerni, hogy az oktatási stílusuk, a követelményeik és a következetességük példátlan az iskola falai között.

B. B.: Nekem Nagy Sándor tanár úr az első, a szaktudása, a történetei páratlanok, egyetlen hét alatt többet tanultam tőle a lényekről, mint egész életemben, pedig dolgoztam velük. Dr. Irving Schnelsen a második, hiszen a gyógyításhoz szintén nagyon hasznos tárgyakat oktat, közérthetően és jól magyaráz. A harmadik nálam szintén Várffy-Zoller Róbert tanár úr, hasonlóan látom őt, mint Saci.

 

Saci, neked ez lesz az utolsó éved az alapképzésen, Botond, neked pedig ez az első a mesteren. Mi az, amit vártok ettől az évtől?
B. S.: Mondanám, hogy végre a megérdemelt nyugalmamat, de hát tudjuk, hogy annak már az évnyitón lőttek. Őszintén szólva, nem tudom. Túlélésre játszom, s reménykedem abban, hogy most egyik vizsgán sem kapok majd ideg-összeroppanást.

B. B.: És te még a bátyád miatt idegeskedtél, aztán példakép lett. Én az idei évtől azt várom, hogy sokat tanulhassak, sok olyan programon vegyek részt, ami illik a személyiségemhez. Egy nagy kalandnak szeretném felfogni, aminek a végén megpróbálok nem újra cserediákságban gondolkozni, bár nem bántam meg egyik iskolát sem, amelyikbe jártam. Ja és azt, hogy a végzős bálon megtáncoltassalak titeket, és még azt is, hogy Sacit olyan látványosan hívjam el a bálba, hogy paradicsom piros legyen az arca. *vigyorog rá a lányra*  

Bátor kijelentés ez a VAV évében, de ismerem az érzést én is. Hogyan készülsz rá? Vannak trükkjeid? Esetleg bízol abban, hogy a családotok jó viszonya segít át a vizsgán majd, vagy pont, hogy nem tartod szerencsésnek a közös múltat most a Holló családdal?
B. S.: Nincs trükköm és soha nem akarnék előnyt kovácsolni abból, hogy milyen viszony van a Bontovich és a Holló család között. Egyébként, véleményem szerint nem is lehetne. Minden órára felkészülök, nem lógok el, odafigyelek és majd lesz, ami lesz. Rástresszelni nem akarok, mert annak csak pánik és bukás lenne a vége. Sosem vágytam a tökéletesre, így ha csak éppen lesz meg, hát mindegy, legalább megvan. Ha meg nem, hát akkor itt leszek még egy évet és a kastély falai könnyezhetnek, hogy mégsem szabadulnak még a Bontovichoktól.

Ti is, akár akaratlanul is, de az ismertebb diákok közé tartoztok, akikről beszélnek. Ha másért nem is, az évnyitón történtek miatt mindenképpen. De nem ez az egyetlen pletyka rólatok. Melyik volt a kedvencetek?

B. S.: Hmm, talán a kedvencem az volt, hogy egyébként egy apától származunk és micsoda vérfertőzés már az is, hogy egymásra nézünk.
Bár nem, ezt überelte az, hogy rajtakaptak minket az Elhagyatott mosdóban, amikor, nos.. Tudod... Éppen gumikat lőttünk a plafonra. Természetesen rágógumikat.

B. B.: Pedig a vérfertőzésnek is megvan a maga történelme, szóóóval... Nem, csak viccelek, tényleg. Nem is tudom. Az évnyitó után elég sok pletyka szárnyra kelt arról, hogy mi is van kettőnk között, hogy Saci terhes, hogy kényszerből összeházasítottak minket, voltak nagyon erős kijelentések, de én inkább a vicceseket szeretem. Valaki azt mondta, hogy olyan féltékeny vagyok, hogy képes vagyok még egy végzettséget szerezni, csak hogy Sacit szemmel tartsam. Somolyogsz, Laura, mert szerintem te tudod, hogy ki indította ezt el. De miután terhes-nemterhes, házas, elvált, féltékenyek voltunk, elindult az a pletyka is, hogy a pálcám magja a saját hajam, ezért nem látnak nálam pálcát, mert séróból szoktam megoldani a dolgokat.
 

Mivel páros interjúban vagytok, izgalmas a kérdés, hogy hogyan is látjátok egymást, mit gondoltok a másikról, hogyan jellemeznétek a másikat?

B. S.: *Fuldokló köhögésbe kezd* Bocsánat, csak hát, ez egy nehéz kérdés számomra.

B. B.: Szerintem azért megpróbálhatnád, én nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan jellemeznél engem. Ígérem, én is foglak téged.

B. S.: A bátyám egyik legjobb barátja. Szóval az első találkozásunkkor elkönyveltem, hogy egy bunkó paraszt, aki csak hajtja a nőket.
Most mi van? Ne nézz így, mindenki előítéletes a mai világban. Ma már tudom, hogy segítőkész, törődő és kitartó, ja és ugye a már említett ok nélküli féltékenység. Olyan igazi Bánki.

B. B.: Csak a legjobbak egyike, mielőtt keresztes hadjárat indulna ellenem, és nem a szerelme, ezt azért tegyük hozzá. De igen, rögtön ez volt ez első gondolata, így ha lányok meg mertek szólítani, ott persze rögtön jött az, hogy egy szemét vagyok, aki nőket hajt, és a B betűs fiúnevek mindegyikén tudott szólítani, csak a sajátomon nem. Ez különösen akkor volt vicces, amikor nyílt terepen voltunk, és egy idő után már mindenki azt találgatta, hogy Bertold, Bence vagy Bartolomeo vagyok-e valójában. De az már igaz, hogy igazi Bánki vagyok, minden előnyével és hátrányával. 

 

B. S.: Bartolomeonak nem is hívtam. Csak igazi, magyaros neveket használtam, és még olyan sok van a tarsolyomban, hogy szerintem vissza kellene térni ehhez a szokáshoz. Szerintem vicces volt.

 

B. B.: Nem, nem volt az. Gondoltam rá, hogy B betűs gyerekeim lesznek, de ezek után biztos, hogy nem. És igen, alig várom, hogy a többit is hallhassam, csak nem.

 

B. S.: Te jössz. *pislog rá angyali, várakozó tekintettel*

B. B.: Saci egy nagyon aranyos, ártatlan, vidám, őszinte ember, aki szívéből nevet, és akit valójában elképesztően nehéz kiismerni. Az viszont biztos, hogy szívvel él, nem taktikázik vagy játszmázik, és ritka ma már az ilyen ember. Nagyon jó barát, jó beszélgetőpartner, intelligens és szerintem azért nem értik sokszor, hogy hogyan lehet Miksa testvére, mert amíg Miksa ezt az oldalát csak a fontos embereknek mutatja meg, addig Saci maga ez az oldal, a tiszta szeretet, és tudod, olyan lány, akit meg akarsz hódítani minden nap. Hát így... Ezt gondolom.

 

Erre azt hiszem nehéz is most jó reakciót adni, így hát nézzük is a kérdést, ami mindenkit izgat: Együtt vagy külön? Szabad-e a szívetek?
B. S.: Megkérte a kezemet, én meg válaszul lehülyéztem. De a múltkor vettünk gyűrűt.

B. B.: Őszintén szólva, ez egy teljesen logikus lépés lett volna, mivel szétmentünk volna, úgy, hogy nem is jártunk. Ez ilyen esetben a legcélszerűbb a lánykérés. És igen, de az nem olyan gyűrű, bár az eladó biztos volt benne, hogy eljegyzési lesz.

B. S.: *Az égre emeli a tekintetét és megforgatja a szemeit* Ja, nem. Nem olyan gyűrű. Azért ennyire olcsón nem úszta volna meg. *Neveti el magát ártatlanul* Válaszolva a kérdésre, ebben a pillanatban nem szabad, de lehet, hogy mire kijön az újság, ez változik.

B. B.: Biztos, hogy nem úszom meg, ha úgy döntök, hogy elveszem. Látom is magam előtt, ahogy kitalálom, hogy elmegyek gyűrűt venni, nyilván nem egyedül teszem, mert hát az öngyilkosság lenne. Megkérek egy nőnemű egyedet, hogy jöjjön velem, de nem vihetem csak őt, mert hát ott a bátyja, aki szúrós szemmel néz majd, és szól a legidősebb bátynak, hogy mire készülök, meg persze a legjobb barátjának is, és akkor mi öten, mintha ez így tök természetes lenne, bezsúfolódunk pár ékszerüzletbe, ahonnan egy idő után kitiltanak minket, és kirakják a fejem elrettentő példának. Majd ott lesz alatta, hogy: “Ha ennyire kétségbe vagy esve, fuss.” De igen, én reménykedem, hogy nem dob ki ebben a pár hétben, vagy hogy legalábbis visszavesz, mire kijön ez a szám. Bár a magányos szívű embereket szívesen vigasztalják a lányok. Csak mondom.

Ahogy a mellékelt ábra is mutatja, nem könnyű egy párkapcsolat, de néha nagyon megéri benne lenni. Én kívánok nagyon sok sikert a tanulmányaitokhoz és kitartást, türelmet egymáshoz. 

Családi örökség - Diáklét a rokonok árnyékában?

 
Születőben az új rellonos legenda? - Várffy Altea Katalin

Ha a Várffy név elhangzik, bizonyára mindenkinek eszébe jut Várffy-Zoller Róbert, aki iskolánkban jelenleg A mágia elmélete és gyakorlata nevet viselő tantárgyat oktatja a szerencsés évfolyamoknak. Akad azonban a Rellonban egy újabb Várffy is, a tanár úr unokahúga, akit arra kértünk, meséljen, milyen is számára az élet a Bagolykőben. 

Szia! Köszönöm, hogy válaszolsz néhány kérdésemre. Vágjunk is a közepébe: mesélj magadról kicsit. Milyen is egy Várffy élete, mik a kedvenceid, mit szeretsz csinálni szabadidődben?
Én köszönöm a lehetőséget, mert legkisebbként ritkán kíváncsiak rám; mintha olyan sorozat-gyártottak lennénk, mint a seprűk. Hát innen üzenem: minden Várffy saját fejlesztésű, egyedi tervezésű, kézműves darab! Én például karcsú és helytakarékos megoldást képviselek, letisztult formavilággal. *Vagyis lapos deszka, de igyekszik palástolni, mennyire bántja...* Főként olvasással töltöm az időm a kertészkedés mellett, de szeretek repülni is - azt hiszem, már kitagadtak volna, ha nem így lenne. Az igazi szenvedélyem azonban a kísérleti bájitalfőzés, ennek és a kutatásnak akarom szentelni az életem... Hacsak nem találok valami még érdekesebbet, ám ebben őszintén kételkedem. Szerencsésnek mondhatom magam, mert tehetség és szorgalom egyaránt kijutott nekem ezen a téren.

  

Ha jól tudom, a testvéreid is mind a Bagolykő diákjai voltak. Milyen érzés a nyomdokaikban járni?
Így igaz, a nővérem és a bátyám is itt tanultak, azonban aligha járok a nyomdokaikban. A korkülönbség miatt nem sok időt töltöttünk együtt, teljesen más területek érdekelnek minket - Gergőt mindig is a bestiák vonzották, Sárát a díjugratás. Hamarabb mondanám, hogy navinés-eridonos kitérőjük után visszatértem a családi hagyományhoz a házválasztással, ami némileg nehezíti, hogy újra és újra bizonyítsam, nem hasonlítok az előttem ide járókhoz.

Az unokabátyád nem csak itt tanult, de jelenleg a Bagolykő oktatója. Ez milyen érzés számodra? Nem vetül rád az árnyéka?
Az unokabátyám méltatlanul sok rivaldafényt foglal, nagyobb a füstje, mint a lángja. Nyilván mellette nőttem fel, talán ezért sem vakít el az a lehengerlő sárm, amit magáénak vél. Mellesleg úgy vélem, akinek egy csöpp esze van, az odébbáll az árnyékból - senkinek sem kötelező versenyezni vagy ugyanabban próbálni meg kitűnni. Még ha az ő esetében azt hiszem, aki kicsivel is több energiát fektet a munkájába, mint ő saját maga fényezésébe, probléma nélkül kivívja a figyelmet az eredményeivel. 

 

Hogy tetszik a Rellon? Örültél, amikor a sámánbot téged is oda osztott be? Milyen együtt dolgozni prefektusként a vezetőséggel?
Kitűnően érzem magam a házban, bár őszintén megvallva kissé idejétmúltnak érzem ezt a berendezkedést. Szerintem ugyanolyan jól megtalálnám a helyem bármelyik közösségben és erre is kellene törekednünk. Bizonyos jelzőknek, jellemzőknek megvan a haszna, de elkülöníteni a hasonló embereket, hogy sose tanuljanak meg együtt élni az eltérő habitusúakkal - ennek mi értelme? Ezért is akartam prefektus lenni, hogy tehessek a házak közötti jó kapcsolatokért és ellensúlyozzam a Rellonról kialakult előítéleteket. Szeretek másokkal beszélgetni, segíteni, éppúgy, mint elmélyedni egy jó cikkben, kipróbálni valami újat, vagy célokat fogalmazni meg, amikért dolgozhatok.

Van már esetleg kedvenc tantárgyad, esetleg tanárod?
A kedvenc tárgyaim a Repüléstan, a Bájitaltan és a Gyógynövénytan. Tanár terén nem mondanám, hogy lenne kedvencem, mindannyiuk munkáját tiszteletben tartom. A házvezetők megértők és nyitottak, támogatnak, amikor kihagyásra kényszerülök, ezért talán őket mondanám a legkedvesebbnek. *egy egészen kicsit elpirul*

Vannak már terveid a jövőre vonatkozólag? Maradnál esetleg mestertanoncként is az iskolában? Mivel szeretnél foglalkozni?
Rengeteg tervem van. *komolyan csillogó őzikeszemek* Mármint, rövid- és hosszútávú tervekkel is listákat tudok megtölteni. Szeretnék minél többet fejlődni, hogy új módszerekkel, új bájitalokkal kísérletezhessek. Bejárni a világot, megismerni minél több híres mestert és tanulni tőlük. Épp ezért nem hiszem, hogy mestertanoncként itt maradnék, magasabb szinten szeretnék ezzel foglalkozni.  Nevezhetjük akár az álmomnak, hogy Weiler Dante mellett dolgozzak gyakornokként vagy - később - kollégaként. Ő a jelenlegi példaképem. 

 

Az Eridon egyik gyöngyszeme - Jankovits Panka
A Jankovits család tagjai generációk óta kivétel nélkül az Eridont erősítik. Talán senkit nem lep már meg, hogy idén iskolánk sámánbotja a legifjabb családtagot, Pankát is hezitálás nélkül a vörös-arany házba osztotta. Többek között arról kérdeztük őt, milyen is családtagjai nyomdokaiban járva tanulni a Bagolykőben.
 

Szia! Köszönöm, hogy hajlandó vagy válaszolni a kérdéseimre az iskolaújságba. Először is arra kérnélek, mesélj magadról kicsit. Hol születtél, mik a kedvenceid, mit szeretsz csinálni szabadidődben?

Szia! Nagyon szívesen, máskor is. *túlzottan is szeret szerepelni*
Itt születtem Bogolyfalván, lassan tizenhat évvel ezelőtt. Pont úgy alakult, hogy évvesztesként kezdhettem az előkészítőt, de nem bánom, mert így az osztálytársam lehetett a gyerekkori legjobb barátnőm, Zóra. Szia Zozó! *integet és egy V-jelet mutatva üdvözli a lányt* Igazi csajos csajnak mondanám magam, nagyon szeretem a sminkeket, a ruhákat, szívesen készítek fürdőbombákat. A mágia területéről érdekel az Átváltoztatástan és a Bűbájtan, szívesen cselekszem a pálcámmal. Később talán az animágiába is belefognék, nagyon érdekel, hogy mi a lélekállatom.

 

Ha jól tudom, a családod régóta az Eridont erősíti. Hogy érzed magad az iskolában? Milyen érzés szintén Eridonosnak lenni?
Igen, a bátyáim után harmadikként kerültem be az Eridonba, de már a szüleink is itt ismerkedtek meg. Nem az a tipikus tiniszerelem az övék, a Bagolykövön kívül jöttek össze. Rajtuk kívül a nénikéim és bácsikáim közül is jártak néhányan a pirosok közé.
Szeretek bagolyköves lenni, de azt is nagyon élvezem, hogy ilyen közel van az otthonom. Nem irigylem azokat, akiknek mindenüket át kell költöztetniük a suliba és vissza. Picit féltem az elején, hogy a testvéreim árnyékában fogok élni - jelentsen ez akár pozitív, akár negatív dolgot. De szerintem egészen jól alakult, bár a Jankovits névről többnyire még nem én ugrok be az embereknek, hanem Dorián vagy Dávid. Rajta vagyok az ügyön. *elmosolyodik*

 

Az egyik bátyád már végzett, ha minden igaz, de a másik még mindig itt tanul, milyen érzés egy iskolába járni vele?
Igen, Dáviddal sajnos (vagy nem sajnos) nem járhattunk egyszerre a Bagolykőbe, de Doriánnal itt vagyunk egymásnak. Dorián a legjobb testvér, akit csak el tudnék képzelni magamnak. Örömmel tölt el, ha a folyosón, a körletben vagy otthon összefutunk. *zavartan elmosolyodik és próbálja elhessegetni a fejétől Dorián ütött-kopott pálcáját*

 

Már elsősként Átváltoztatástan tanársegéd lettél. Hogy sikerült? Milyen érzés?
Én magam sem tudom, hogyan sikerült. Nagyon lelkes embernek tartom magam, szerintem ez győzhette meg a tanárnőt. Szívesen fejlődöm ezen a területen, nagyon sok újat tanulhattam meg a tanárnő segédjeként.
Örülök, hogy lehetőséget kaptam bizonyítani, hiszen nem sok elsősnek sikerül, főleg úgy, hogy úgymond "sztereotipikus" lány vagyok, akitől nem várnak sokat az emberek. Aztán bumm, IQ!

Van már kedvenc tantárgyad, esetleg tanárod?  
Igen, azok, ahol kreatív lehetek és használhatom a varázspálcám.
Tanárom? *felvonja a szemöldökét* Ilyenről egy úrihölgy nem beszél, mindenkit egyformán szeretek. *huncutul elvigyorodik, mert azt hiszi, hogy megnyerte magának őket a vizsgaidőszakra*

Vannak már terveid a jövőre vonatkozólag? Maradnál majd az iskolában esetleg mestertanoncként is? Mivel szeretnél foglalkozni?
Nagyon fiatal vagyok ahhoz, hogy elköteleződjek egy dolog mellett. Egy időben a bájitalok vonzottak, szívesen készítettem volna varázskencéket, most ezt próbálom valahogyan ötvözni a pálcamágiával. De legutóbb nem én öntöttem ki a klubhelyiséget habbal. *a mutatóujját szigorúan feltartva szünetet tart a beszédben* Szívesen maradnék mestertanoncnak, ha akkor majd jó döntésnek fog tűnni. Nem zárkózom el semmi elől, én mindig azt mondom, hogy boldog és sikeres akarok lenni.

 

A kapcsolat, ami segíthet másokon - Kolozsvári Villő és az életmágia

A Kolozsvári vezetéknév nem idegen a Bagolykő falai között. A Verébként is emlegetett Kolozsvári Villő különleges képessége népszerű téma a lány számára, amiről mind diáktársakkal, mind oktatókkal nyíltan beszél, akkor is, ha nem kérdezik, ám én most megtettem. Az interjú berkein belül a ritkának számító életmágiáról beszélgettünk a tévhitek eloszlatásának céljából és a kíváncsi lelkek kedvéért.

A Veréb megszólítást kedveled jobban, igaz? Mesélj kicsit magadról!

Ilyenkor mindig úgy érzem magam, mintha egy anonim csoportterápián ülnék. *torkot köszörül* Szia, Veréb vagyok, 15 éves, boszorkány. Mondjuk… hogyan lehetne anonim, mikor a bemutatkozással kell kezdeni? *legyint* Szóval... szeretek repülni, bár a kviddicset nem nekem találták ki. A mugli mesék hatalmas rajongója vagyok; háromszor gyújtottam már fel a konyhát tök véletlenül... ó és imádom az állatokat! Előfordul, hogy befogadok egyet-kettőt, ha szükségük van egy kis segítségre. Nem mondom, hogy ennek örülnek a szobatársaim, de legalább még Rudolf bácsi nem szerzett róla tudomást… várj, ez az Edictumba megy, ugye? Merlinkére... Akkor csókolom Rudolf bácsi, szép napunk van, ugye? Eskü, csak pár napig marad a menyét!

Így igaz, mint mondtam az Edictumba megy, aminek a hasábjain még nem igen olvashattak a képességedről, az életmágiáról. Mit a legérdemesebb tudni róla?

Hmm, nézzük csak… elsősorban azt, hogy ez egy tök menő dolog! Én imádom, hogy van. Olyan, mint a terromágia, csak mégse. Ilyen kis korcs dolog ez. Nem tudom mozgatni a talajt, nem találok se aranyat, se gyémántot a földben, szóval meggazdagodni nem ebből fogok. Cserébe kapcsolatot tudok létesíteni a növényekkel, ami valljuk be, elég hasznos meg szép képesség. Ha mondjuk pont megkívánom az... epret, akkor kis erőfeszítés és voilá. Meg ami miatt népszerűbb vagyok, hogy bizonyos sérüléseket tudok gyógyítani. Még tanulófázis ez, nem vetekedhetek egy már régóta szakmát űző gyógyítóval, de jó úton haladok ám. Természetesen én mindig mondom, hogy menjen mindenki inkább a gyenguszra! De mit tehetnék, ha valaki hozzám fordul? Küldjem el? *drámai sóhaj* 

Mondd, örökletes vagy tanulható?

Öröklődő, de senki se tudja, hogyan. Van négy bátyám, közülük csak ketten azok még rajtam kívül. De persze én vagyok a legügyesebb!

Amellett, hogy szép képesség abszolút nem kevés felelősség társul mellé, gondolom elképesztő adrenalin löketet képes adni a mindennapokra. Igazán összetett, tehát mi az a három dolog, amit a legjobban kedvelsz a mágiádban?

Hűha, most azért megfogtál… A helyzet az, hogy fogalmam sincs milyen nélküle. Néha elképzelem, hogy tök átlagos vagyok és kiráz a hideg. Nehéz kérdés, de nem fog ki rajtam! Az első, hogy... a mágiámmal tudok segíteni másokon. Legyen ember vagy állat, szívemen viselem a sorsukat, képtelen vagyok elviselni, ha valaki körülöttem szenved. Akkor... az előző epres példa szerintem tök jó másodiknak. Ingyen zöldséges! Ki ne vágyna erre? Aztán... áh, igen. A kedvencem, mikor otthon a lovamon, Kalliopén kimegyek az erdőbe. Olyankor nincs más, csak ő, én és az erdő. Én pedig érzek magam körül mindent és mindenkit vágta közben. Annál szabadabb érzés nincs a világon, az tuti.

Fontos mások segítése, a szabadság érzése, azonban említetted korábban, hogy amolyan korcs terromágia, ami benned lakozik. Mondanál pár szót arról, milyen úton tanulod az életmágia kontrollálását és használatát?

Aputól tanultam, illetve tanulok. Szeretik a tesóim verni a mellüket, hogy tőlük, de ez nem igaz. Az időm nagy részét velük töltöm, de apu sokkal jobb tanár náluk; türelmes és zavarba ejtően okos. Ezek a jellemzők a bátyáimról ímmel-ámmal mondhatók el. Az is igaz, hogy velem se egyszerű. Elég rakoncátlan tud lenni a mágiám, egy csomószor hamarabb tudja a környezetem, hogy mit gondolok vagy érzek, mint én magam. Egy előugró inda itt, egy kis virágeső ott… nagyon jókat röhögök általában ezeken, de azért tud cikis helyzeteket is okozni. A legbosszantóbb része, hogy a muglik között ilyen mágia-korlátozó karkötőt kell viselnem, valószínűleg úgy… örökre.

Lehet, hogy bosszantó, de így a legbiztonságosabb, ami a muglik mellett a diáktársainkat és téged

is éppen úgy érint. Kerültél már gyengélkedőre a mágiád miatt?

Öhm, én nem, mert bivaly erős a szervezetem, de véletlenül mást juttattam már a gyenguszra. Ismétlem, tök véletlen volt! Nagy bennem a versenyszellem és egy háztársammal kötöttünk egy ostoba fogadást. Futóversenynek indult, akadálypálya lett belőle… annyira bezsongtam, hogy mögöttem kitüremkedtek a fák gyökerei és nem tudta kikerülni. Az esés után még Rudolf Merlinkére, most esik le, hogy Rudolf bácsi rénszarvas is lehetne! is megirigyelte volna az orrát… bár annál színesebb volt. Miután hivatalosan nem sikerült megnyernem a versenyt és nem engedte, hogy meggyógyítsam, elkísértem a gyengélkedőre. Ha olvasod, még egyszer bocsi! 

Biztos rengeteg másik emléked is van, ami az életmágiához kapcsolódik. Van esetleg kedvenced?

Amikor először sikerült gyógyítanom, úgy igazán. A szomszéd macskája fogott egy süvöltőt, gyönyörű kis madár. Szegény eléggé pórul járt, volt rajta egy csomó seb és eltört a szárnya is. Emlékszem, eléggé megviselt, ott sírtam, mint egy kis hülye. De, mint mondtam, nagyon jó tanárom volt, szépen sorba szedtem mindent és sikerült újra éppé varázsolnom a szárnyát. Nem tudom mennyi idő telt el, csak arra emlékszem, hogy nagyon fáradt vagyok és szélesen vigyorgok, ahogy látom, hogy elreppen. Aztán mentem jól megszidni Dezsőt. Ő a macska. Azóta se mert másik madarat fogni.

Egy ilyen képesség, előnyeivel és hátrányaival együtt intenzívvé teszi a mindennapjaidat. Tudni érdemes, hogy mellette van egy olyan részed, ami teliholdkor mutatkozik meg. Az életmágiád a vérfarkas léttel mennyire van egyensúlyban?

Amennyire én egyensúlyba akarom hozni. Oké, megvannak az árnyoldalai, mert brutál rosszul tudok lenni egy-egy Hold után. Körülbelül olyan lehet, mint mikor a bátyám meséli az egyetemi buli utóhatásait, csak én nem egy napig vagyok másnapos. Nem könnyű gátat vetni a farkas ösztöneinek és nem is mindig sikerül, ami elég megterhelő, de gondolom ez másnak is ilyen, aki hasonló tappancson jár. Én mégis szeretem. Olyankor szabad lehetek, mint soha máskor. Nem köt meg semmi, csak én vagyok és a természet. Az érzés mindent megér. Azt nem mondom, hogy mindenki próbálja ki, mert sztornó nincs, aztán nem mindenkinek való a farkaslét.

Valóban, a farkaskór nem sztornózható: azt nem választják, még csak nem is próbálgatják azok, akiket utolér. Köszönöm az interjút és a válaszaidat, Veréb! Kitartást és sikereket a továbbiakban, hogy az életmágiád teljesen kivirágozhasson!

Nagylánnyá válni - Interjú Egervári Lédával

Csupa móka és kacagás, egyik nap még gondtalan gyermekéveid szállnak, míg a következőben már óráról órára sietve próbálod megemészteni a rengeteg új információt. Ez nem könnyű, akkor sem, ha az ember lánya a Levita ház tagja, és mégis. Az Egervári Lédával töltött interjú során, ha volt is gondom, elszállt, és nem maradt más, csak a gondtalanság. Remélem, az interjút olvasva más is így gondolja majd.

Az előkészítőből érkeztél a Bagolykőbe. Mennyire volt éles a váltás a két intézmény között?

Igazából nem nagyon. Egy csomó osztálytársam velem jött, igaz, hogy vannak, akik más házakba kerültek, de attól még vannak közös óráink meg minden. Meg van egy pár tanár, akit ismertem, és mivel én is az előkészítőben laktam, így az sem zavar, hogy nem járok haza. Annyi volt a furi, hogy Zalán... Mármint a bátyám nem tudott olyan sokszor jönni, meg én sem járkálhatok csak úgy a faluban kísérővel sem. De óriási a kastély, meg a sok zöld terület, szóval van mivel elfoglalnom magam.

Mi az, ami a legjobban hiányzik?

Az, hogy találkozhassak Jack bácsival. Néha kimentem a falu szélére az erdőhöz, és tök jó dolgokat mesélt. Na meg a szobám is. Meg hogy este a lányokkal kibeszéljük a dolgokat. Amúgy meg tök jó volt, hogy a faluban a mágia is körbevett, de a kastélyban még királyabb az egész!

Mi az, ami a legjobban tetszik a Bagolykőben?

A varázslat! Mármint ja, ja, tudom, hogy mindenkinek a könyökén jön ki a dolog, de annyira király. Minden egyes sarkon meg folyosón, meg teremben csodákba ütközik az ember. Meg én is csinálhatok csodákat! Szabadon, akármikor meg akárhol. Persze, tudom, fordultak elő balesetek. Egyszer el is kellett mennem a gyengélkedőre miatta, de annyira tetszik, hogy itt minden olyan szabadon folyik! Itt tényleg mindenki különleges! 

Mi történt, amikor a gyengélkedőre kellett menned?

Hát, bájitaltan volt, szóval nem is varázsoltunk igazából, ami azért elég ciki, valljuk be. Meg nem is nagyon az én hibám volt. Szóval csináltuk a bájitalt, és bele kellett öntenem egy kis óriáskönnyet. Nagyon vigyáztam, esküszöm, de a mellettem lévő Patrik megpróbálta összevágni a békaszemet, mert csak egy fél kellett volna bele, de az elpattant, nekiesett az üvegcsémnek, és az egész óriáskönny buff bele az üstbe. Először csak nagyon gőzölögni kezdett, úgyhogy fölé hajoltam, hogy megnézzem, mi történt, és... Hát, nem kellett volna. Szóval az óra helyett felkísértek a gyengélkedőre.

Akkor még örülhetünk, hogy nem lett nagyobb baj! Ezt az esetet leszámítva szerencsésnek mondható volt a tanéved?

Egyébként igen. Egészen jól mentek a tantárgyak, meg tökre élveztem is őket. Szerintem a tanároknak is tetszett a hozzáállásom, vagy nemtom, de úgy láttam, elégedettek voltak velem. Persze Anya nem igazán érti, mikor mesélem, miket csináltunk, Apa meg nem szereti, ha erről beszélek, de a bátyámmal jól kibeszéltük ezt az évet, és azt hiszem, ő is büszke rám. Persze majd meglátjuk a vizsgák eredményét.

Melyik tantárgy lett a kedvenced?

Hát nem a bájitaltan, az biztos. Pláne ezek után. A hajamon még hetekig látszott a baleset nyoma. De Tánya néni Átváltoztatástanát nagyon szeretem, mert olyan jó feladatokat talál ki. Meg őt ismertem már az előkészítőben is, úgyhogy tök jó volt beülni az óráira.

A nehéz és sok varázslást igénylő tárgyak tetszenek jobban, vagy a könnyedebbek, ahol inkább elméleti tudást kapsz?

Tudooom, hogy nagyon stréber vagyok, meg "tipikus levitás", de én mindegyiket annyira élvezem. A gyakorlatok egész könnyűek, így általában több időt töltök az elméleti tárgyakkal, szóval azok nehezebbek. Például Asztrológián olyan sok mindent kell megjegyezni, meg azok csak pontok az égen, honnan tudjam, melyik micsoda. Na, az nagyon nehéz volt. De mondjuk a töri egész jól ment, mert az meg olyan volt, mintha egy regény lenne. Szóóval tök fura, hogy elvileg a könnyebb tárgyak mennek nekem nehezebben.

A vizsgák olyanok voltak, mint az elvártak?

Igen is, meg nem is. Azt hittem, könnyebben fognak menni azért. Mármint tudooom, hogy ez az első, de az előkészítős vizsgákhoz szoktam. Ott meg ugye sima matek, töri, zene, ilyesmik voltak, így elég lazán vettem az akadályokat. De itt... Pfuuu. Nagyon megizzasztott egy-kettő. Ugye én nagyon tudok izgulni vizsgákon, és akkor azért a varázslás sem megy úgy. Meg tudod, eddig az előkészítőben csak a tesi meg zene számított gyakorlatnak, de azért itt volt rendesen. Gyakorláskor olyan könnyen mentek, de mikor vizsgázni kellett, akkor nagyon nagyon kellett koncentrálnom. Ott azért könnyebb volt az elmélet, mikor nem kellett szemtől szemben állni a tanárral és lebőgni előtte. Persze sikerült végül minden varázslás, de még nem tudom, mennyire szépen teljesítettem őket.

Eredményektől függetlenül is, de biztos volt olyan vizsga, amit a kedvenced lett, és olyan, amelyik inkább rémálmodban se jöjjön elő. Melyek voltak ezek? Az Átváltoztatástan és a Bájitaltan?

Talált. Az Átváltoztatástannal. Annyira jó volt az az óra. Ráadásul tök fura volt színek nélkül, mindent fekete-fehérben látni. Jó, mondjuk először nehezen ment a színezés, de a végére csak sikerült. Mondjuk az egyik fal nagyon fura színű lett, azt nem is akartam olyanra, de hátha Tánya néni nem vette észre, hogy véletlenül sikerült olyanra. De fura, hogy igaz, hogy a Bájitaltantól féltem a legjobban, de nem sikerült végül olyan rosszul. Azt hiszem. Legalábbis nem robbant fel semmi, a hajam is jól van, meg minden. Amin azonban vért izzadtam, az az Asztronómia volt. Azt hittem, mindent megtanultam rá, és majd a kisujjamból kirázom, de olyan kérdések voltak, hogy egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy valahogy puskázni kéne, annyira pánikba estem. Aztán behunytam a szemem, és elkezdtem elölről. Fuh, az nagyon nehéz volt.

Úgy tartják, hogy a vegyes nehézség motiváló és tanító egyszerre, úgyhogy a lehető legjobban jártál. Most, hogy vége a vizsgáknak, mik a terveid?

A faluban szeretnék maradni a bátyóval egy kicsit. Remélem, elengedik, de ugye neki is lesz most diplomaosztója, szóval azt is meg kell ünnepelni. De mindenesetre pihenni fogok. Sokaaaat. Bárki bármit mond, a szünidő a legjobb az egész évben. Akkor meg pláne, ha lazsálással tölthető.

Aki nem így gondolja, az nem lazsált még igazán jót. Mit vársz a következő évtől? Miben lesz más, mint a mostani?

Sokkal több izgalmasabb varázslatot tanulunk. Vagyis nagyon remélem. Mármint persze, ezek mind izgik voltak már most, de azért tényleg az alapok. Asszem türelmetlen vagyok, és minél előbb szeretnék a lényegre térni. Meg nagyon megtetszett a kviddics az elmúlt évben. Tök jó meccseik voltak, és arra gondoltam, talán jelentkezem majd az egyik csapatba. Nyáron megpróbálom kicsit gyakorolni még a seprűkoordinációmat. Abban még van hova fejlődnöm, de a bátyám remélem, majd segít nekem ebben is. 

Kívánom, hogy sikerüljön minden, amit elterveztél, és legyen csodálatos a második éved is közöttünk! Köszönöm szépen az interjút!

Egy év távlatából

 Új hely, új emberek, új helyzetek, és a fene vigye el, még az ágy is új. Hosszú időbe telik, míg az ember megszokja, hogy egy bentlakásos iskola diákjává vált. Interjúalanyomat, Koppány Richárdot arról faggattam (legalábbis próbáltam), hogyan is élte túl ezt a bizonyos első évet.

Milyen volt az első itt töltött tanéved?

FURCSA! Varázstalan családból származom - csúnya szóval élve sárvérű vagyok -, úgyhogy az elején minden nagyon új volt itt nekem. Kis híján agyérgörcsöt kaptam, mikor kiderült, hogy nincs wi-fi, és fel kell rúnázni az iPodomat. Zenét se tudtam hallgatni addig, ÉLETEM LEGROSSZABB KÉT NAPJA VOLT! Heheh!

Egyébként minden klafa. MÉG nem gyújtottam fel a hálókörletet, csak Farkasházy Rudi tanárbá' idegeit vasaltam ki néhányszor, szóval mindent egybevetve káprázmányosan ment a beilleszkedés. (El ne hidd!) Asszem, jelenleg én vagyok a legnagyobb süvölvény az Eridonban, és ezt büszkén vállalom. P.S.: Ugyanitt friss zöldség eladó!

Elég gyorsan szert tettél egyfajta hírnévre, hiszen nagyon gyorsan megtanulta mindenki a nevedet. Melyik a legkedvesebb emléked idénről?

A hírnevet úgy érted, hogy rémhír? MUHAHAH! Igen, tudom. Csak úgy csattan a kőfalak között folyton, hogy "KOPPÁNY!!". Van egy csengése, igaz? Nem mintha nem lenne teljesen hiábavaló engem fegyelmezni. Ha apámnak nem sikerült, másnak sem fog.

Amennyiben az idei legkedvesebb emléket a sulihoz kell kapcsolni, akkor az Lili zöld buktája volt, meg a közös szelfizés az iskola kapujánál. Egy csomó like-ot kaptam rá Instán. (Azt, hogy mi a nem iskolához kötődő, nem árulhatom el, a cenzúra áldásos működésének hála - a szerk.)

Amúgy se tehetném, mivel ez a mondat a cenzúra áldozatává vált máris. Bevallom őszintén, olyan sokszor csattant, hogy én sokáig azt hittem, hogy a keresztnevedet kiabálják, csak jóval később realizáltam, hogy Ricsi vagy. Most, hogy szó szerint küszöbön vannak a vizsgák, mit gondolsz, milyenek lesznek? Mennyiben másabb, mint mondjuk egy tanóra?

Ricsi vagyok, hellóka! *Mosoly.* Csókoltatom a cenzúrát.

A vizsgák miatt egyáltalán nem aggódom, mert nincsen bennem görcsös megfelelési kényszer és bizonyítási vágy. Nem tudom, miben lesznek mások, mint egy tanóra, de feltételezem, hogy nincs nagy különbség egy mugli iskolai tézé, meg egy BK-s vizsga között. Jó lesz mindenből a kettes, köszi-viszlát.

Bydövéj, mi az a sebhely a kézfejeden? Én is tele vagyok zúzódásokkal, mert a bátyám egy rozsomák, de ilyet még sose szereztem. Ami azt illeti, hasonlót sem... Ééérdekes.

A bátyám és az unokatestvérem találtak otthon egy mugli fegyvert, elcsenték, és egy céltáblára lövöldöztek. Megláttam őket, és hogy ne árulkodjak, engedtek lőni. Akkor szereztem. Szóval te olyan típusú fiú vagy, aki lazán besétál és lesz, ami lesz alapon kirázza kisujjból a "problémát"?

És egészen pontosan hogy? Ekkorát kiskaliberű maroklőfegyver nem üt vissza. Mutasd, kérlek! Miért tartanak otthon a szüleid éles fegyvert? Félnek valamitől? Mi az, ami ellen nem véd meg titeket a varázslat?

Nem szívesen sorolom magamat semmilyen típusba, és szerintem te se tedd. Tisztában vagyok vele, hogy szükség van skatulyákra meg címkékre ahhoz, hogy eligazodjunk a világban, mert így könnyebb a megértés, de sokszor sarkításhoz meg általánosításokhoz vezet, és közben elsikkad a lényeg. Fun fact: nem kell kisujjból kirázni a problémát, ha te magad vagy a probléma. Am kérsz egy spanglit?

Nem mondtam, hogy marokfegyver volt. De annyira nem ismerem őket, hogy meghatározzam a pontos fajtáját. Muglik között élünk, de nem tudom, hogy miért van otthon fegyver, nem is nagyon érdekelt sosem, és nem kérek, sportoló vagyok, nem élek ilyesmivel. Ha letudtad a vizsgákat, mik a terveid a szünetre?

Valóban nem mondtad, hogy maroklőfegyver volt, de azt igen, hogy azért engedtek lőni, hogy ne árulkodj. Komoly vagy és pedáns érzetet keltesz itt a pennáddal meg a jegyzetfüzeteddel, plusz a heg is régi. Ergo kislány lehettél még, amikor ez történt. Márpedig egy kislánynak nem adnak a kezébe rombolópuskát, mert nem bírja el. *Jelentőségteljes szemöldökhúzogatás.* Az én családom is muglik között él - mivel muglik -, és nincsen gépkarabély a garázsban. Tényleg nem akarod megkérdezni a szüleidtől, hogy minek az nektek? Engem érdekelne.

Ja, hát én meg zenész vagyok, tudod. Mások idegein hárfázom, szóval engedelmeddel rágyújtok, te meg addig nyomhatsz négyütemű fekvőtámaszt sportosan, lel.

Ha letudtam a vizsgákat, akkor cenzúra, utána cenzúra, aztán azt hiszem, hogy cenzúra is. Van kedved csatlakozni? *Pimasz vigyor.*

Nem tudhatod, hogy a testvérem és az unokatestvérem mire nem képesek, évek óta tudok vezetni, pedig még csak idén lettem nagykorú. A mi családunk nem nagyon ismeri a veszélyt. Mindazonáltal, te sem, hiszen ha egy ilyen invitálás a párom fülébe jut, valószínűleg pillanatok alatt kijön a sodrából. Mit vársz a következő tanévtől, miben lesz más, mint az előző?

Miért? A párod annyira önbizalom hiányos, hogy rögtön stroke-ot kap, ha a barátnőjéhez szólnak? *Felvonja a fél szemöldökét.* Nem lehet valami stabil csávó, vagy csaj, ha ennyire nem bízik benned és a kapcsolatotokban. Watevör.

Az király! És mit vezetsz? Áramot? Én egyszer ültem volán mögött poénból, akkor is rükvercbe tettem fater kocsiját a parkolóházban. Höhö!

A következő tanév semmiben nem lesz más, mint az összes többi. Érdeklődésem a klasszikus iskolai tanulmányok iránt meglehetősen szűk pályán mozog még akkor is, ha időnként legálisan lángra lehet lobbantani ezt-azt. Szerintem sejted, hogy nem én leszek az év tanulója a következő hét évben. Sem. Már ha ki nem rúgatom magam addig.

Ha nem is az év tanulója, de úgy vélem, hogy az év legtöbbet emlegetett diákja címet elviszed. Köszönöm a válaszokat, és bár nincs rá szükséged, de azért sikeres vizsgaidőszakot kívánok!

A polgárpukkasztás a legjobb reklám. *Vigyorog.*

Hát nincs mit, és kösz a szívbéli jó kívánságokat. HÉ! Azt még bele lehetne írni a cikkbe, hogy 4000 per gramm?... Nem?...

Oké, mindegy akkor, további szép napot neked is! *Zsebre dugott kézzel, szájából lógó csekkával balra el, függöny le.*

Szeptemberi diákbörze

Ballag már a vén diák...

Nincs olyan tanév, hogy ne lenne meg a torokba gombócot szorító érzés, hiszen egy évfolyam újra kiballag, és ki tudja látjuk-e még őket. Idén is szép számmal akadnak végzősök, akik minden erejükkel a Varázstani Alapismeretek Vizsgára koncentrálnak, ám sikerült elkapnunk Zippzhar Máriát és Csonka Zsombort, akik mégis feleltek kérdéseinkre.

Rögtön az első kérdéssel egy kicsit előre rohanok, de most engedd ezt meg nekem. Milyen érzés végzősnek lenni? Olyan, amilyennek vártad vagy nagyon más?

Mindent megengedek neked, én sem tudnám tartani a sorrendet, ne viccelj! *vigyorog* Az az igazság, bevallom, hogy könyvek meg filmek alapján inspirálódva azt képzeltem, hogy ez az egész olyan lesz, mint az amerikai gimikben, hogy majd amikor elsétálok a folyosón, akkor mindenki utánam fordul, másokkal íratom meg a házikat, meg ilyenek... De még mindig nem lógok ki a sorbó- ÉS EZT MOST NEM A MAGASSÁGOMRA ÉRTETTEM, OKÉ? Szóval még mindig nem lógok ki a sorból, mindenki ugyanolyan, mint előtte volt, csak egy fokkal idegesebb, mert a Verbunkos Aranymedál Verseny a nyakunkon. Ne, ne is kérdezd, ha így mondom, az agyam nem fogja fel a fenyegetést és nem parázok rá. *bólogat* Igazából mivel itt tervezek még maradni - na nem bukni, mestertanoncnak -, kicsit olyan végzős is vagyok meg nem is érzésem van. Vannak még felettem, ugyanakkor biztosan vannak akikkel ezután elválik majd az utunk egymástól. Mint a háborúba induló katonák! *felcsillanó szemmel emeli szalutálásra a mancsát és kezdi el lóbálni a lábait a széken, mintha masírozna*

Óvatosan azzal, hogy mindent megengedsz nekem, veszélyes vagyok! *vigyorodik el úgy, hogy
még a fogai is megvillannak.* Istenem, azért kellett egy pillanat, amíg megértettem, hogy milyen versenyre gondolsz, de rendben, nevezzük így. Szóval akkor túl a versenyen, lerázva a terheket és egy kellemes szünet után visszatérsz közénk. Milyen szakon folytatod?

*felemelt kezekkel hőköl hátra, hogy mutassa, retteg ő, majd csak kuncog, összezúzva a felépített színjátékot* Ha minden jól megy, *dörzsöli össze a kezét* dupla szakra jövök vissza, ez egyrészt azért jó, mert még több mindent megtanulhatok, másrészt jobban lefáraszt, és kevesebb időm marad majd furcsa dolgokon agyalni és kivitelezni őket. Hű, érzem, hogy most sóhajtott fel megkönnyebbülve minden olvasó! Khm, szóval Botanikát és Bájitalkészítést szeretnék tanulni, ami azért is jó, mert egy csomó tárgy amúgy egyezik, így azért nem arról van szó, hogy egyszerre lennék űrkutatátor és nyelvész. Ja, és ígérem nem robbantok fel semmit! *elgondolkozik* Szándékosan. 

Úgy tűnik ez egy bájitaltanos mélyinterjú lesz, mert ha jól tudom, a másik interjúalanyom, Csonka Zsombi a jövőben szaktársad lesz. Hogyhogy a Bagolykő és nem az egyetem?

Nekem sokat jelent az, hogy ezt már ismerem, a tanárokat, a többi diákot, és úgy gondolom később is elmehetek még az egyetemre, ha szeretnék, de egyelőre miért váltanék valami olyanról, amit szeretek és bevált? A szakirányomban amúgy is nagy szerepe van azoknak, akik eddig tanítottak és megszerettették velem ezeket a tárgyakat, ha most változnának körülöttem az oktatók, akkor lehet a kedvem is elmenne, azt pedig nem szeretném. Lehet, hogy valahol gyávaságnak tűnhet és, ha az, hát vállalom, de nekem mégis sok jó emlékem kötődik a kastélyhoz - és szeretnék még többet szerezni belőlük.

Nem hiszem, hogy gyávaság lenne, inkább a biztosra mész. Ha később az egyetem mellett döntesz, akkor is faragsz ezzel legalább kettő, de lehet három félévet is, ami nem rossz. Említetted korábban, hogy furcsa dolgokon agyalsz, amikor unatkozol. Mit értesz furcsa alatt?

Meg hát végül is a tudás nem vész el, amit megszereztem! *bólogat lelkesen, majd felnevet* Komolyan ezt még kérdezni kell? Azt hittem, mindenki tudja, milyen káosz uralkodik idebent. *mutat a fejére* Hát figyelj, én mondhatnék példákat, de biztos erre szeretnénk pazarolni a nyomdafestéket? Bárkit érdekel, mi megy a fejemben, keressen csak meg és a legilimencia segítségével első kézből hallhatja majd minden apró gondolatomat. De ne akarja ezt senki, nem olyan vicces, mint amilyennek hangzik. *legyint* Apropó, Odett, van egy fura izé a hajadban *odahajol kiszedni a szöszt, és kalimpálva megpróbálja lerázni saját ujjairól*

Szóval minden bátor legilimentor tanonc mehet hozzád gyakorolni. Ez kedves és veszélyes, úgy érzem, de… *akaratlanul is oldalra nézve figyeli, ahogy szösztelenítik és hirtelen zavarba is jön.* Köszi, biztos rossz helyen jártam előtte. Hm, szóval, mi az, amit a legjobban szeretsz a kastélyban?

Amúgy igen, de arra gondoltam, hogy én bárki fejébe tudom sugározni a gondolatokat, szóval nem is kellene feltétlenül tanoncnak lenniük, ha kíváncsiak. Megoldjuk. *bólogat, és inkább figyel a kérdésre* Ó ez egyszerű, az embereket! Kicsiktől a nagyokig, hát ők teszik azzá az iskolát, ami. *vállat von, majd felcsillan a szeme* Ó, és a kajákat, azt majdnem elfelejtettem, igen, azt hiszem, az jön másodikként a sorban... *töprengve malmozik az ujjaival* Vagy itt most olyasmit kellett volna mondanom, hogy nagyon szeretem a keleti szárny ööö második emeletén az ablakpárkányokat, mert kényelmesen lehet rajtuk szundikálni? Vagy a tárgyakkal kapcsolatban? *oldalra biccenti a fejét*

Nem, nyugi, a válaszod tökéletes volt. Visszagondolva az elmúlt öt évre, melyik a kedvenc emléked?

Hűűha, öt évből válasszak ki egy pillanatot? Ez valahol kegyetlenség. *felfújja a pofiját* Legyen a mostani pillanat, hogy itt ülök előtted, és visszagondolok minden jóra, ami eddig történt!

Mondanám, hogy kegyetlen vagyok, de ezzel most nagyon meghatottál. Akkor erről kérdezek. Milyen érzés volt, amikor elkaptalak a folyosón, hogy gyere velem interjúzni?

*széles vigyort villant, majd elpirul* Először megijedtem, mert nem tudtam mire vélni a hirtelen támadt érdeklődést, de aztán mondtam magamnak, hogy "Figyelj Masa, odamész, válaszolsz, beszélgettek, és jól fogod magad érezni közben!", meg hát belegondoltam, hogy addig sem kell a "versenyre" vagy ne adj Merlin az LLGre tanulnom, úgyhogy még kikapcsolódásnak és figyelemelterelésnek is jó lehet, szóval végső soron megörültem, elhatároztam magam és... *abbahagyja a heves gesztikulálással kísért hadarást* Hát, itt vagyok, szóval valahol icipiciricinycifincit imponál is, hogy engem kértél meg. *ártatlanul pislogva mutatja ujjaival milyen icipiciricinycifincit*

Örülök, hogy igent mondtál. Megsúgom, te voltál az első gondolatom és az első ember, akit
megkérdeztem. Egy mestertanonc szabadabb, mint egy alapképzéses, más szabályok lesznek érvényesek rá. Szerinted mennyiben fog a te életed megváltozni?

Nenenene! *fogja be a fülét* Ne mondd, hogy kevesebb szabály vonatkozik rám, mert a most meglévőket sem tartom b- mármint, khm, akarom mondani, izéé ööö, ezt inkább húzd ki kérlek. Még nem igazán véstem a fejembe az új szabályokat, tudod, nehogy véletlen már most azok szerint kezdjek el mozogni. Persze tudom, hogy például nem küldhet büntetőmunkára egy prefektus, de ezt is csak azért, mert csíptem már el mestertanoncot én is régebben. Nem hiszem egyébként, hogy sokban változtatnék, már így is képes vagyok túl szabatosan értelmezni őket. Hihi? 

Ne is foglalkozz vele, én is a saját szám íze szerint értelmezem őket. Nézzük egy kicsit még a mestertanonci szakjaidat. Elég sok mindent lehet velük kezdeni. Van olyan munka, amiben már látod is magad a jövőben?

*cinkos pillantás* Rengeteg, a toxikológiai kutatótól kezdve a sztárkviddicsesen át a grafitceruza tesztelőig. Igazából nem akarok ennyi mindent előre eldönteni, mert ha mégsem jön össze valami, akkor sokkal több minden borul. Arról nem is beszélve, hogy mire végzek, biztosan rengeteg minden változik még, lehet lesznek új szakmák, vagy tűnnek el régiek. Gondolkoztam rajta, hogy legalább gyakorlatot szerezni mondjuk mehetnék Anyu virágboltjába Budapesten, mert azért ott mégis a botanika is megvan, és valószínűleg a felvételi sem lenne olyan nehéz, de kicsivel talán... több kihívást keresek? Egyelőre. De áttervezni mindig van idő.

Illetve örök igazság, hogy sosem szül jót, ha családtaggal társul az ember. Ha most egy elsőéves ülne itt veled szemben, akit meg kell nyugtatnod, hogy jó helye lesz a Bagolykőben, mit mondanál neki?

*fellelkesülve húzza ki magát és lejjebb is néz, mintha tényleg egy alacsonyabb valaki ülne vele szemben* Tudod, itt lenni olyan, mint sodródni egy folyón. *mivel menet közben találja ki, mit akar, lassan buknak ki a szavak* Néha neked ütközik pár ág vagy kavics és megkarcolnak, de aztán a víz ki is mossa a sebet, amiről kiderül, hogy nem is olyan vészes, mint elsőre gondoltad. Ráadásul közben figyelhetsz cuki halacskákat, akik lubickolnak melletted, és ha mosolyogsz, már nem is figyelsz arra, hogy egyszer-egyszer elszomorodtál. Ha elég gyors vagy, akkor pedig megpróbálhatsz megsimogatni egy szitakötőt, vagy begyűjteni pár fényes kavicsot a meder aljáról. *felnéz nagy elégedetten, majd pattogni kezd* Ó, vagy azt, hogy keresse meg az Édesség-kuckót, a cukorkóma mindenre megoldást nyújt! *bólogat hevesen*

Meg kell, hogy mondjam, az utolsó pillanatig azt hittem, hogy valaki más ül velem szemben. Mind a két tanács igazán hasznos, ez az egész, amit mondtál pedig gyönyörű. Tudom, hogy ez nem fog tetszeni, de ez az utolsó kérdés, amit szerettem volna feltenni neked és ezzel megköszönni, hogy vállaltad az interjút, de, hogy ne kelljen a versennyel foglalkoznod, most elviszlek sütizni.

ÚRISTEN, kapok sütit?! Odett, tudod mit, minden hónapban interjúztathatsz. *felpattan és már zsong összevissza* Mehetünk? Én kész vagyok, te kész vagy? Én soha nem voltam készebb! *kifelé menet elkezdi összezagyválni az édességeknek költött saját fantázianeveket, hátha a másik majd segít neki választani* Málnabálna? Csokis Partvis? Vasas Hűbelebumm? Citromos Agyzsibbadás? Szerinted belém fér kettő vacsora előtt, vagy akkor túlságosan túleszem magam és nem fogok tudni koncentrálni később? Vagy esetleg Havas Kókuszkóklerrakodó...

Rögtön az első kérdéssel egy kicsit előre rohanok, nyugi, ez Masánál is így kezdődött, szóval most engedd ezt meg nekem. Milyen érzés végzősnek lenni? Olyan, amilyennek vártad vagy nagyon más?

Igazából nem voltak elvárásaim a végzős évvel kapcsolatban. A tanulás nem hittem, hogy nehezebb lesz, az alvásütemem eddig se volt a legegészségesebb, és barátokból se számolok sokkal többet, mint eddig. Szóval bevallom, elég stagnáló az életem, mióta visszajöttem. Éppen ezért mondhatom, hogy a végzős év is csak egy a sok közül. Jelentkeztem mesterszakra, szóval még azt se mondhatom, hogy érezném, hogy itt a búcsú ideje.

Akkor mondhatjuk, hogy azért nem bántad meg a visszajövetelt, mert a Bagolyköves éveid még nem kifejezetten mondhatóak kereknek? Mintha hiányoznának dolgok a tökéletes lezáráshoz?

Nem ezért jöttem vissza, hanem mert nem volt nagyon választásom. A suliban továbbra is felügyelet alatt tudtak tartani, és gyám nélkül nem engedhettek csak úgy szélnek. Azóta felnőttem, viszont most van, ami miatt itt akarok maradni. Vagyis pontosabban valaki.

Pletykák ugyan vannak, ahogy folyosói elkapott pillanatok is. Adhatunk nevet a hölgynek, vagy inkább maradjon valaki, így óvva a magánéletet?

Rara. Én így szólítom. Aki tudja, tudja, aki nem, annak nem is kell.

Tökéletes, szóval Rara az oka annak, hogy szívesen maradsz még az iskola falai között, mint mestertanonc vagy azért a választott szak az, amivel érvényesülni szeretnél a jövőben? Sokan ugyebár ilyenkor még tanácstalanok a jövőjüket illetően, te mennyire határoztál meg egy irányt?

Igyekszem nem gondolni a jövőre. Régen sok mindent elképzeltem, aztán az élet mindig közbejött. Nem szeretek már úgy küzdeni, mint rég, mert nem érzem, hogy bármikor is győzhetnék. Ha nap nap után élek, nem érhet akkora csalódás. Hiszen valljuk be, a pletykákból már mindenki tudja, mennyi is ért már belőle. Szóval azt mondanám, inkább csak kiválasztottam azt a szakot, amin el tudom magam képzelni, mint diák. Lehúzok még itt pár évet, aztán pedig meglátjuk, mi lesz.

Van már elképzelésed, hogy melyiket választod vagy inkább az utolsó pillanatra hagyod?

Bájitalkészítésre megyek. Azokhoz értek, és talán még tudok is fejlődni benne. Hogy pontosan ezen kívül mit takar a tárgy, abban nem vagyok biztos, de majd meglátom, ha odaérünk. *vállat von*

Szerintem, ha ahhoz értesz, akkor mindenhez értesz. Majd korrepetálhatsz, és ezt komolyan
mondom. Utaltunk már rá, hogy nem mindig volt minden fenékig tejfel itt, de vannak olyan emlékek, amikre szívesen emlékszel vissza a diákéveidből?

Jó, majd próbálkozunk, elbújunk Misháék elől, és úgy robbantjuk fel a klubhelyiséget. Van, persze. Majdnem minden emlékem, ami Thomashoz kapcsolódik, hiszen azok még most is tartanak. Azonban az a baj az emlékeimmel, hogy eléggé kuszák még. Tudom, hogy én éltem meg őket, de mégis egy másik életben. Az ember elméje még inkább összezavarodik, ha sikerül összerakni. Két ember emlékei nehezen férnek meg egy helyen.

Egyre jobban tetszel nekem, nem is értem, hogy miért nem beszélgettünk eddig. Így, hogy nem tervezel, csak megéled a napokat, könnyebb az egészet elviselni?

Ha meg akarnám nyugtatni a nagyközönséget, azt mondanám, hogy igen. De igazából ezzel annyit teszel, hogy túlélsz. Ha csak vagyok egyik napról a másikra, nem érzem igazán, hogy élek, mert a motiváció az, ami az embert munkálja. Nekem az nincs. Szóval igyekszem spontán lenni, új dolgokat próbálni, sokszor maga az adrenalin hajt. És ez az, ami leginkább segít tovább lendülni, hogy mindig van valami, amit még nem próbáltam ki, ami még hátra van.

Vannak olyan szegmensek, amik kifejezetten adrenalinlöketet adnak, vagy inkább mindig új dolgokba vágsz bele és várod a hatást?

A kviddics nekem ilyen. Eleinte csak azért mentem, hogy kipróbáljam, mert az is egy élmény. Azóta azonban már nem csak akkor telítődöm meg adrenalinnal, ha közel jön a gurkó, hanem akkor is, ha valamelyik csapattársammal történik valami. Kezdek valami törődésszintű dolgot érezni irántuk. Viszont ezen kívül általában újdonságok. Rarával is úgy találkoztam, hogy segített bliccelni a vonaton. Első alkalommal bűntársammá fogadtam. *mosolyodik el először az interjú alatt*

*mosolya egy kicsit szélesebbé válik, mert észreveszi ő az ilyeneket, nem olyan szívtelen, mint gondolják* Ha most egy elsős ülne itt veled szemben, és meg kéne győznöd, hogy a Bagolykő jó hely lesz számára, ne aggódjon, mit mondanál neki?

Azt hogy... Hmm... Azt mondanám neki, hogy ne aggódjon, mert lesz legalább egy valaki, aki mindig kitart mellette. Ezen a helyen annyi színes ember fordul meg, hogy mindenki megtalálja, ahova tartozik, és még inkább, hogy kihez. Nem kell, hogy mindenki szeressen, csak az a pár, aki számít. Ha azokra koncentrál, akkor minden rendben lesz.

Ezek nagyon szép gondolatok, amivel igazán jól esik zárni ezt az interjút. Bölcs tanács akár kicsiknek, akár nagyoknak, akik kétségbe vannak esve. Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szántál rám, és őszintén remélem, hogy a dolgok nálad egyre jobb és jobb irányba haladnak majd.

Én is köszönöm.