Sokunk gyermekkori hőse: Damyan Volkov az idei Kupáról

Lássuk be, a Világkupa körüli diskurzusoknak épp annyira nem lehet vége, mint a Damyan Volkov iránti rajongásunknak. A jó dolgokat vegyítve került fókuszba a legenda szakmai véleménye az idei szezonról. A Rellon házvezetőjével, továbbá Repüléstan oktatónkkal beszélgettem kihívásokról, taktikákról, változásról és karrierről.

*A kérdéseket pásztázza, de ne verjen át, közben azon töpreng, hogy ácsorogjon-e az ablaknál vagy leüljön. Aztán meglátja a férfit, és ha most egy filmben lennének az At Last tökéletesen időzítve kezdene el duruzsolni a háttérben. De ez a valóság, vagy mifene, így zene nincs, ellenben a lány térde megremeg. Inkább leül. Nagy mosollyal köszönti volt edzőjét, majd miután minden készen áll, bele is csap az első kérdéssel.*

Mit szól az idei szezonhoz? Gondolok ezalatt a közönség hangulatára, és például a tényre, hogy a döntő a norvég és a német csapat között az utóbbi ötven év egyik legtöbb fennakadással teli meccse volt.
Nos, kétségtelenül… *nevetős szusszanás, ahogy keresi a megfelelő kifejezést* Parádés szezonon vagyunk túl. Hogy mennyire a szó pozitív értelmében? Valószínűleg jócskán akadnak, akiknek felhőtlen szórakozást biztosított a kupáért való küzdelem idén is, és hazugság lenne azt állítani, hogy én magam nem élveztem, hisz rengeteg bravúros játékot láthattunk. Azonban a kisasszony által is említett fennakadások számomra valamelyest tompítottak az élvezeti faktoron. A sok esetben csupán nagy sajtóvisszhang reményében generált drámákkal nincs gond, sőt, megvan a helye a nagy csinnadratta egészét felépítő kirakósban… Amíg nem megy a sportszerűség és a meccsek minőségének rovására. Az idei Kupán pedig véleményem szerint a botrányoké volt igazán a főszerep.

Így van, a botrányok hol indokolatlanul, hol indokoltan, de porondra kerültek. Hatalmas port kavart a bolgárok korai kiesése a mezőnyből, és az Egyesült Államok csapatának diszkvalifikálása, mindkét esettől hangos volt a varázssajtó. Van olyan kommentátor avagy edző, akinek a véleményét és meglátásait kiemelné az idei szezonból?
Nem titok, hogy bár a tiszta játék híve vagyok, a kreatív megoldások éltetnek, és karrierem során több ízben tapasztaltam, hogy a szabályokat okosan is meg lehet szegni. És erre az Egyesült Államok csapata is képes, szóval abszolút értetlenül álltam a híreket hallva. Balga gondolat volt egy pillanatig is elhinni, hogy észrevétlen marad bármiféle extra kiegészítő.
Az ír-bolgár ütközet kiemelt figyelmet nyert, hiszen a két csapat az ominózus angliai Világkupán, a döntő utáni tragédia okán a varázstörténelem talán máig legemlegetettebb kviddicsmeccsén mérkőzött meg egymással utoljára, ‘94-ben. Ez a tény pedig természetesen hangzatos címlapoknak volt tökéletes melegágya, és valamelyest talán be is árnyékolta a már-már ünnepélyes légkört, elterelte némileg a figyelmet az aktuális eseményekről. *gondolkodik el halvány, keserű mosollyal* A meccs ennek ellenére lebilincselő volt, épp ahogy azt vártuk, a lelátókon pedig fergeteges volt a hangulat. Igazi bolgár veteránokkal volt szerencsém végigizgulni, többek közt unokatestvérem és méltán híres egykori terelőtársa, az idősebb Vulchanov oldalán. Mókás, ahogy az ember karrierjében egyszeriben elérkezik a pont, amely után gyerekkori hősei válnak jó baráti közeggé.
És hogy a kérdésre is válaszoljak… *elneveti magát* Elnézést, kissé elragadtattam magam. Kiemelendő vélemények? Niamh Doyle, az írek edzője fogalmazott meg velősebb véleményt több alkalommal a Kupa alatt, ami a fogójukat ért tragikus történések után tetőzött. A kviddics nem egy veszélytelen sport, ezzel mindenki tisztában van, és ezúton is szeretném kifejezni együttérzésem Manu Neuerrel, bízva mihamarabbi felépülésében, és hogy hamar újra pályán láthatjuk majd! Ó, és a legszórakoztatóbb kommentátor idén kétségkívül Malthe Sorensen volt, rettenetesen szellemes viccekkel és szójátékokkal színesítette a meccseket, oldva a feszültséget, amikor kellett, de sohasem átlépve azt a bizonyos határt és mégis bele-beleszőve a sportszerűséget megkérdőjelező kritikáit.

Ha már kritika, mit gondol, mire kellett volna a német csapatnak jobban edzenie, hogy végül ők nyerjék a Világkupa döntőt? Vagy pusztán a norvégok szerencséjén múlt volna, hogy a hosszú mérkőzés végére elkapták az aranycikeszt?

Kivétel nélkül rendkívül tehetséges, profi játékosokról beszélünk a válogatottakat tekintve, ezeken a meccseken tehát kétségkívül nem árt, ha a szerencse épp csak egy kicsit nekünk kedvez. Muszáj megjegyeznem, hogy nem voltam nagy rajongója a tömeges, agyatlan szabálytalankodásnak, egyik csapatnak sem lett volna szüksége minderre ahhoz, hogy látványos játékot biztosítsanak. Éles ellentétben állt ez a meccs a korábbi Világkupákon tapasztaltakkal, ahol sorsdöntő pillanatokban is előfordulhatott olyasmi, hogy a kiütött, eszméletlenül zuhanó terelőt az ellenfél fogója menti meg, és a másik, versenyben lévő fogó ezt látva félrehúzódik és megvárja, míg vetélytársa is a cikeszre tud koncentrálni. Lehet elfogultságnak titulálni, hisz ez nevezetesen Bulgária és Japán 2014-es elődöntős mérkőzésén történt, de ezt nevezzük fair playnek. Hatalmas kockázatot vállalt ezzel Krum és nem sokon múlt, hogy ez a kiesésüket okozza. Az egy csodás meccs volt, minden kviddicsrajongónak, feltörekvő vagy már neves játékosnak, edzőknek és menedzsereknek egyaránt javaslom tüzetes elemzésre. Főleg az idei szezon után.
Visszakanyarodva tehát - rendkívül sok tényező befolyásolhatja egy mérkőzés menetét, a játékosok kipihentségétől kezdve az időjáráson keresztül egy félrekalkulált mozdulatig minden meghatározó lehet, és vegyük bele azt is, hogy azért manapság már-már szélsőségnek számítanak az ilyen hosszúra nyúló játékok. Utólag ugyebár mindig sokkal okosabb az ember, és rá lehetne bökni pár mozzanatra, ami talán változtathatott volna az eredményen, de nehéz konkrétan meghatározni, mit kellett volna máshogy csinálnia a németeknek. Pláne, hogy a mezőnyjáték is kiélezett volt. Talán ha sikerült volna húzni az időt és a gólokkal szerzett előny tovább növekszik, a cikesz elkapása sem lett volna elegendő a norvégoknak az egyenlítéshez. Talán. Ülhetnénk itt napnyugtáig taktikai megközelítésből elemezgetni az eseményeket, amit egy reptan óra keretein belül meg is tehetünk, de a kedves olvasókat nem fárasztanám tovább. *nevet* Végérvényesen tehát igen, valamilyen mértékű szerencse is benne van a pakliban minden meccsen.

Tavasszal sok ifjonc lehetőséget kapott megcsillogtatni tudását a versenyeken. Lenne, akit kiemelne, mint ígéretes játékost, akit a jövőben érdemes szemmel tartani?
Hm, lássuk csak. Többek között például Eskild Ulrich, a norvégok egyik terelője számomra nagyon kellemes meglepetés volt, talán máshogy is alakult volna a finálé, ha nem kényszerül kispadra a sérülését követően - csak hogy visszatérjünk még egy kicsit az amúgy is túltárgyalt előző kérdéshez. *nevet* A brazilok újonca, Benício Soares agresszív, félelmet nem ismerő és mégis valahogy megfontolt, számító játéka nagyon üdítő színfolt volt az idei kupán. Egy egykori bagolyköves fogóra, Colton Fisherre emlékeztet, aki szintén sokra vihette volna. *nosztalgikus mosoly* Kíváncsian várom, milyen irányba fejlődik tovább ez a merész, már-már vakmerőnek ható fiatalos hév. 

 

Önnek milyen akadályokat kellett leküzdenie annak idején, hogy ekkora név lett a kviddics világában?
Ó. *elmerül a gondolataiban egy pillanatra, hogyan is fogalmazza meg válaszát* Minden pályának megvannak a jellemző nehézségei, amelyeket változó mértékben valamennyi hivatásbeli tapasztal. Megugrani a sosem szűnő elvárásokat, talán ez a leginkább embert próbáló, hangozzék bármilyen sablonos válasznak. Mondanám, hogy “kilépni az unokatestvérem árnyékából”, ahogy azt annak idején szerették emlegetni *mutatja is ujjaival az idézőjeleket*, de ez valójában semmivel sem más, mint követni egy méltán neves játékost és helytállni az adott poszton - amit tehát tulajdonképp minden frissen szerződtetett kviddicses átél, az összehasonlítgatás elkerülhetetlen.

 

Támogatná, ha Bogolyfalván lenne lehetőség a meccsek közvetítéseit akár közösen is nézni? Akár hazai csapatokat, nem csak négyévente a Kupa ideje alatt.
Ez egy fantasztikus ötlet, Amélia! Mi sem természetesebb, mint hogy támogatnám, a kviddics közösségkovácsoló ereje vitathatatlan, remek összejövetelek kerekedhetnének ilyen közvetítésekből. *bólogat láthatóan nagyon elégedetten az elképzelés hallatán* És biztos vagyok benne, hogy a felfokozott hangulatnak köszönhető, drukkerek okozta kisebb-nagyobb balhékat bőségesen kompenzálná a bevétel. Feltétlen kérjen részesedést, ha valamelyik vendéglátó egységnek továbbadja az ötletet! *fontoskodva feltartja mutatóujját, arca azonban csak egy pillanatra tükröz komolyságot az atyai tanács mellé, szélesen mosolyogva kacsint végül*

 

*elgondolkodik* Igazából egy kedves barátomtól jött az alapötlet, de a részesedés sehogy sem hangzik rosszul. Ezt megjegyzem későbbre, de tudja, meg is vagyunk. Köszönöm, hogy időt szánt az interjúra és kívánom, hogy minél több gyermekkori hősével építsen barátságot. Aztán lassan Önön lesz a sor. *sokatmondóan pillog rá*
 

 

A Kviddics Világkupáról tőlünk, Nektek - II. rész

Megérkezett várva várt cikkünk a 429. alkalommal, Brazíliában, Copa de Magoban megrendezett Kviddics Világkupáról. Megannyi fordulat, cselszövés és tragédia szőtte át az utóbbi néhány hónapot, ami alatt a játékosok egymást gyepálták a levegőben, avagy a seprűn lovagolva attrakcióztak.

A májusi szünetben a rajongók már egymásnak feszültek, hogy védjék kedvenceiket. Addigra Kanada kimutatta a foga fehérjét a korábban garantáltan továbbjutó Spanyolországgal szemben, és hatalmas fölénnyel helybenhagyták a spanyolajkú válogatottat. Mindezek után el is fáradt a csapat, nem volt bennük több.

Kanada - Spanyolország
(mérkőzés időtartama: 7 óra 57 perc)
370 - 220

Megfagyott a levegő, amikor a hazai pályán mozgó brazilok és az északi fjordok mellől érkező norvégok csaptak össze. Szoros küzdelem után Norvégia győzelmével zárult a harc, a brazilok közül egy terelő és két hajtó is komoly fejsérülést szenvedett. Ekkor már érezhető volt az elődöntők vérengzésének szele.

Brazília - Norvégia
(mérkőzés időtartama: 3 óra 23 perc)
170 - 240

Az írek, akik négy éve is bronzmeccset játszottak Németországgal, ezúttal nem csak a németek ellen vesztettek, de fogójukat is, akinek az életéért jelenleg is küzdenek a brazil város ispotályában. A torna egyik legnagyobb felfordulásáról a nézőtéren ülő Sáros Pál Donát, a budapesti székhelyű, Istenhegyi Ifjak játékosa úgy nyilatkozott: “Esélye sem volt az üldözők trükkjei és a közben hátába szaladó gurkó ellen. Akkor lett volna esélye, ha a neve nem Manu Neuer, hanem Damyan Volkov, de nem mindenki születik legendának. Colton Fisher, ő például annak született, mégsem rántotta be maga közé egyik csapat sem… *mérgelődik* Elkanyarodtam, ezt majd vegyék ki, a lényeg, hogy most mindannyian pálcánkat emelhetjük egy újabb játékosért. A kviddics már csak ilyen.”

Bronzmeccs:
Írország - Németország
(mérkőzés időtartama: 5 óra 54 perc)
300 - 320

A történtek két napi csúszást jelentettek a hideg páros, Kanada és Norvégia számára; utóbbi csapat felvette a kesztyűt és bravúros, tizenkét órás meccset követően, bejutott a döntőbe Németország ellen. A kanadai csapat két tagja combnyaktörést és több bordatörést szenvedett, míg a közéjük szorult norvég játékos bokaszalagjai és izmai szakadtak. Utóbbinak nagyobb figyelmet voltak kötelesek szentelni, tekintettel a néhány nappal később esedékes döntő miatt, amit végül a kispadról nézhetett végig Eskild Ulrich, a norvég terelőjátékos.

Német válogatott
Seprű: Wierzba '21
Meccsenkénti gólátlag: 32 gól/meccs
Cikesz elkapásának átlagos ideje: 222 perc
Menedzser: Nico Liebhart

Norvég válogatott
Seprű: метеор
Meccsenkénti gólátlag: 28 gól/meccs
Cikesz elkapásának átlagos ideje: 189 perc
Menedzser: Iver Skagestad

Az elmúlt hónapokban a világ legjobbjai mérték össze erejüket, az igazi, végső küzdelem csak, amely hátra volt. A kabalák, az edzők, a rajongók óriási hangulatot teremtettek a stadionban, a játékosok bemutatkozásai csak fokozták mindezt, Brazília készült felrobbanni a mágusok energiáitól és a sajtó minden játékos megmozdulását kommentálta.

Döntő:
Németország - Norvégia
(Június 23. - mérkőzés időtartama: 12 óra 12 perc)
310 - 380 - a cikesz a norvég csapaté lett

A mágussport történelem során a legtöbb fennakadással zajló meccset nézhették végig a jelen lévő és a közvetítések előtt kuporgó nézők. Ezzel a meccsel az 1473-as világbajnoksághoz közeli hibaarányokat produkáltak. Németország zsebelte be elsőként a szabálytalanságokat, amelynek mértéke meghaladta az így is lazának tekinthető határokat. Direkt földnek repülések, akadályozás céljából a másik seprűjének manipulálása még a finomabb kategóriába sorolható figyelmeztetések voltak.

Eközben a norvégok sem árultak zsákbamacskát, seprűre felguggolva ugrották át a gurkót, a karikába kapaszkodva gyorsítottak a menetirány változtatásán. Rajongóik óriási dörömböléssel motiválták csapatukat, miután négy órával az első sípszó után az ég leszakadt és eláztatta az egész aréna játékterét. Az esőt kihasználta a norvég csapatban megbújó hydromágusként is ismert Sigrid Kristoffersen, fogó, a játékot a szabálytalanságokat követően fél órára megállították és a norvég elemistára erősebb, mágiáját blokkoló karkötőt adtak. Miután tizenkét óra játékidő lezajlott és elkapta a cikeszt, a meccs végén úgy nyilatkozott: “Éppen eléggé felmérgeltek, hogy megnyerjem a csapatomnak ezt a meccset. És meg is tettem.”

A verseny végén Németország nem volt hajlandó nyilatkozni, ám a bronzérmes írek annál inkább, akik szerint a németek jobban teszik, ha a négy évet arra használják, hogy komolyabban ráedzenek a fordulóikra és a manővereikre, mert az idei harc és Neuer elvesztése nem marad revans nélkül.

Ennyi volna az idei kupa végkimenetele, mely alatt bizony szem nem maradt szárazon. Ki örömében, ki-ki bánatában sírta el magát, volt akinek a szeme inkább vérben forgott a dühtől, de egy biztos: négy év múlva fog igazán gyümölcsözni az idei feszültség.

Számodra milyen benyomást keltett az idei mezőny? Írd meg szerkesztőségünknek, hogy a következő számban a Te véleményed is szerepeljen!

 

 

 

A Kviddics Világkupáról tőlünk, Nektek - I. rész

1473 óta, négyévente rendezik meg. 2014-ben Patagóniában Bulgária vitte haza a kupát, 2018-ban Rosaraból pedig Brazília - miről is folyik a tinta? A méltán híres és oly népszerű Kviddics Világkupáról, amely idén, 2022. tavaszán 429. alkalommal kerül megrendezésre Brazíliában, Copa de Mago mágusvárosában.

Heves nézeteltérések, zavargások és tiltakozások ellenére a frissen épült Hazme ad otthont az eseménynek. Az aréna négyszázötven fővel többet képes befogadni többi, dél-amerikai társánál.

“A Hazme biztonsági rendszere fejlett, defenzorok és aurorok által megerősített, minden kockázatosabb pontot kiküszöböltünk és az építmény több teszten is túlesett. Készen áll a világ legizgalmasabb sporteseményére!” - nyilatkozta a brazil Mágiaügyi Miniszter még a nyitóceremónia előtt, amely április 1-én, számunkra a hajnali órákban vette kezdetét.

Időpontok:

Nyitóceremónia: április 1.

Mérkőzések: április 3. és június 23. között

Szünet: május 8. és május 18. között

A Nemzetközi Kviddics Torna Egyesület 16 országot sorolt be az idei megmérettetés első körébe. Az erős bolgár csapat már a legelső meccs első húsz percében elcsente magának a cikeszt, ezzel helybenhagyva Nigéria válogatottját. Mindez nem volt annyira meglepő, mint a tény: Dánia és Ausztria is bekerült a tizenhat mérkőző nemzet közé. Dánia öt órán át kitartott esős, zivataros időben, végül kiesett az Írországgal szembeni küzdelem során. Ausztriára még vár egy meccs a mindeddig magas pontokat hozó Kanada ellen. A reflektorfény azonban az Amerikai Egyesült Államokra vetült, amikor már a verseny előtt diszkvalifikálták a csapatot. Az USA terelői és hajtói egyaránt illegális bűbájokkal erősítettek felszereléseiken, amelyre a bírók figyeltek fel még a pályára lépés előtt. Ezzel Spanyolország garantáltan továbbjutott. Hátra van még Malajzia mérkőzése a 2014-es év legerősebb delegált csapatával, Norvégiával szemben. Végül, de nem utolsó sorban Brazília és Wales is izgalmakkal szolgálhat még, május 1-én.

Bolgár válogatott

Seprű: Firebolt Supreme IV

Menedzser: Ifj. Stanislav Botev

Meccsenkénti gólátlag: 19 gól/meccs

Cikesz elkapásának átlagos ideje: 213 perc

Ír válogatott

Seprű: Firebolt Supreme IV

Menedzser: Aoife Niamh

Meccsenkénti gólátlag: 20 gól/meccs

Cikesz elkapásának átlagos ideje: 187 perc

Új-Zélandi válogatott

Seprű: Firebolt Supreme II

Meccsenkénti gólátlag: 15 gól/meccs

Cikesz elkapásának átlagos ideje: 111 perc

Menedzser: Ngapo Ponika

Német válogatott

Seprű: Wierzba '21

Meccsenkénti gólátlag: 32 gól/meccs

Cikesz elkapásának átlagos ideje: 222 perc

Menedzser: Nico Liebhart

Spanyol válogatott

Seprű: Varápidos Fuerza

Meccsenkénti gólátlag: 21 gól/meccs

Cikesz elkapásának átlagos ideje: 188 perc

Menedzser: José Eduardo Sula Silvera

A csapatokból olyan legendák térnek vissza, mint Manu Neuer (fogó), Sigrid Kristoffersen (fogó) avagy Boris Vulchanov (terelő). Többen pedig most először élhetik át seprűn ülve a világkupa élményét: Anika Brosta (őrző), Birger Gorm (fogó) és Landon Flowers (hajtó), mind ígéretes ifjoncok.

Bárki legyen is a kedvenc, megéri idén nyitott szemekkel és fülekkel járni, mert azt suttogják, bármi megtörténhet!

Jó szurkolást kívánok mindenkinek! Jövő hónapban itt találkozunk a friss eredményekkel és ropogós fejleményekkel!

Farkas a gurkók között

Interjú Damyan Volkovval

Nincs olyan, legyen akár fiatal, akár idős, aki ne ismerné Damyan Volkov nevét. A kviddicsklasszis sok fiatal példaképe, a Rellon ház vezetője, a tehetséggondozósok "apukája". Az idény végén vele készítettünk interjút.

Arra gondoltam tanár úr, hogy az interjú során beszélgessünk kicsit a múltról, a jelenről és a jövőről, hogy kicsit jobban megismerhessük Damyan Volkovot, ha Önnek is megfelel, természetesen.

Hogyne, természetesen! Örömmel válaszolok bármilyen kérdésre, amire kíváncsiak a kedves szerkesztők, olvasók! *mosoly*

Köszönöm, akkor vágjunk is bele. Mikor és hol merült fel Önben először, hogy a kviddics lesz a jövője?

Hűha! Egészen fiatalon, pontosan nem is tudom, hány éves lehettem. Máguscsaládból származom, így már az iskola előtt sem volt ismeretlen a kviddics, de komollyá valamikor Durmstrangos éveim második felében vált. Az alapoklevél megszerzése után már szerződésekről tárgyaltunk, ifistaként a cserepadról pedig hamar a nagyok közé kerültem, és félbe is hagytam a tanulmányaimat, hogy a sportra koncentrálhassak.

Félbehagyott tanulmányok… vagyis, ha jól értem, akkor eredetileg más pályát képzelt el
magának?

Mindig is irigyeltem azokat, akik határozott elképzelésekkel és célokkal kezdenek bele valamibe, főleg, ha valaki már fiatalon elhivatott a jövőjével kapcsolatban. Igazából nem voltak egzakt terveim, fiatal fiú voltam a pubertás közepén, kiemelkedő érzékkel és érdeklődéssel a kviddicshez, amit nagyon szerettem, szóval csak szerencsés vagyok, hogy a hobbim vált végül a munkámmá. Mármint, ez mindig úgy hangzik, mintha csak hozzám vágták volna a mindenki által áhított sült galambot és semmit nem tettem volna az érdekében, de mindenki tudja, hogy önmagában a tehetség semmire nem elég egyetlen területen sem. *halvány mosoly* Egyébként nemzetközi tanulmányok volt az eredetileg hasraütésszerűen választott nagy karrierötlet, azt hiszem. *elgondolkodva vonja össze szemöldökeit, ahogy próbál visszaemlékezni diákéveire* 

Sokan nem tudják, hogy mennyi lemondással és fájdalommal jár, ha valaki igazán tehetséges valamiben. Azonban mind tudjuk, hogy a sportolóknak az egyik legnehezebb, hiszen nekik rövid úgymond a szavatosságuk. Nem bánta meg, hogy végül később nem ült vissza az iskolapadba?

Egy rövid időre valójában megtettem, hogy hivatalosan is vezethessek meccseket és menedzselhessem a jövő nemzedéket, de nyilván a gyakorlati tapasztalattal kicsit máshogy nézett ez ki esetemben, mintha végig kellett volna ülnöm a képzést nulláról. Nem igazán tudom elképzelni, hogy mással foglalkozzak. De azt szokták mondani, hogy sosem késő képezni magunkat, ki tudja, lehet, hogy pár éven belül beleunok a kviddicsbe -esélytelen-, és nyitok egy... *egy pillanatnyi szünet, amíg kitalálja, milyen bagatell dologgal rukkoljon elő* virágboltot. *kuncog, ahogy beleképzeli magát a szituációba*

Kérem, ne. Bár azt hiszem, a feleségemmel való kapcsolatomat kimondottan előrelendítené, mert akkor minden nap be kéne mennem Önhöz virágot venni. *vigyorodik el, mert nem titkolt, hogy egy elkötelezett Volkov fannal van dolgunk, aki sok olyan kérdést kell feltegyen, amit ő tud, de az olvasók nem biztos, és igen, akkor minden nap virágot venne* Azonban maga a szituáció érdekes. Ha nem az lenne, aki, hogyan képzelné el a ma Damyan Volkov-ját?

*láthatóan remekül szórakozik, elneveti magát a reakción és meglepetten vonja fel szemöldökét a következő kérdésre* Hű, remek kérdés, fiatalúr. Őszintén szólva nehéz elképzelni, hogy ne legyen semmi közöm a kviddicshez. De tegyük fel... *bólogat, elgondolkodik* Valószínűleg a családi vagyont herdálnám csak el unalmamban. Komolyabbra fordítva a szót, mindenképp olyasmit tudok elképzelni, ami mozgalmas és változatos, esetleg riporterkedés. *villant egy jókedvű, széles mosolyt interjúztatója felé* Valami hasonló, izgalmas, de nem véresen komoly szakmáról lehetne szó, sosem bíznék emberéleteket alternatív önmagamra. Sem.

Vagyis megmaradna agglegénynek, akiről olykor felröppen a hír, hogy éppen kivel van jóban, de igazán bizonyítani sosem lehet, hogy csak kísérő vagy annál több?

Kétségtelenül. Mit mondhatnék, élvezem a rivaldafényt és szórakoztatnak a hamis szóbeszédek. *vigyorog*

Nagyon tisztelem magában, hogy egy alternatív világban sem hazudtolná meg önmagát. Mennyire nehéz a váltás, amikor profi játékosból játékvezetővé válik az ember?

Köszönöm az elismerést. *nevet* Nehéz, rendkívül nehéz. Komolyabb szabályismeretet igényel nyilvánvalóan, és teljesen más perspektívát. A mai napig sokszor játékosként gondolkodom, miközben meccset vezetek, a választott taktikákat, megmozdulásokat kritikusan figyelem, sokszor azt kívánom, bár lenne beleszólásom, hisz egy-egy megcsúszásnál pontosan tudom, mi a hiba, hogyan lehetne jobb. De előnyömre is válik, hogy a másik oldalt is tapasztaltam, ismerem a bevett cseleket, a kiskapukat, nehéz észrevétlenül szabálytalankodni előttem.

Az elején vagy akár mostanában nem volt olyan érzése, hogy egy-egy pillanatban megindulna maga alatt a seprű és belevetné magát a szituációba?

Ó, dehogyisnem, rendszeresen. Van, amikor szemet gyönyörködtetően szép a játék és tökéletesen jó helyem van kívülről, de előfordul, hogy épp ezért ugrásra készen figyelek és úúúgy becsatlakoznék.

Hobbi szinten, akár barátokkal, régi csapattársakkal szokott még olykor baráti meccseken részt venni?

Inkább edzéseken szoktam látogatásokat tenni, és akkor dobálgatunk, játszadozunk, ilyen baráti meccsekre sajnos nagyon nehezen tudunk sort keríteni. És már épp elég idős vagyok ahhoz, hogy meg is árthasson a terhelés, szóval így komolyabban nem igazán.

Most inkább az idegeit terhelik?

Azokat lehet csépelni, acélból vannak, a korral csak edződnek, ellenben a fizikumommal. Az amatőr bajnokságokon akadnak elvetemült megoldások, a fiatalok többségének nulla félelemérzete van. Nyilván ez a profi ligában sincs máshogy, annyi a különbség, hogy ott megtanulják, hogy nem vállalhatnak több kockázatot a szükségesnél, hiszen nincsen cserelehetőség, nincsenek házi könnyítések, és egy hiba esetenként a karrierjükbe kerülhet.

Végül is sokan mondják, hogy az ősz hajszálakkal csak nemesedik a férfi. Ha már az amatőröket említette, beszélgethetünk kicsit a Bagolykövesekről? Először csak, hogy Ön hogyan látja őket?

Ez kétségtelenül így is van. *elvigyorodik* Hogyne! Először is kiemelendő, hogy az iskolai bajnokság szabályait elődeim nagyon szépen megalapozták, követhető és logikus pontokon van meghúzva, helyenként lazítva a rendszer. Az a tapasztalatom, hogy az iskola gyakorlati repülésoktatása nem a legkiemelkedőbb, ennek ellenére bőségesen akadnak kimagaslóan ügyes játékosok - nem meglepő, hát nem egy neves kviddicses járt a tanodába, mint az köztudott.

Mi az, amit a legjobban szeret és különbség a hivatalos és az iskolai meccsek között?

Amit a legjobban szeretek, az a gyerekek egymáshoz való hozzáállása, tisztelete és féltése. Persze ez már saját bőrükre abszolút nem igaz, azt bármikor képesek vásárra vinni a cél érdekében. Talán ez is az egyik legnagyobb különbség. Míg a kviddics egy iskolában presztízskérdés és a kupával tulajdonképp "csak" büszkélkedhetnek, addig a hivatásos meccsek valamivel... szárazabbak. Nem jó szó rá, de a ligában mindenki legalább minimálisan taktikusan áll hozzá, nincsen barátság, ott eredmények vannak, egyéni csúcsok, és győzelem vagy vereség.

Ki és mi volt itteni pályafutása alatt a leghajmeresztőbb?

A fogók végtelen elhivatottsága újra és újra meg tud lepni, és ez kivétel nélkül az összes poszton lévő játékosra igaz, aki valaha a vezetésem alatt játszott. Félelmetes, milyen szituációkat bevállaltak a győzelem reményében, általában saját épségük árán. Colton Fisher mindenképp kiemelendő név, sajnálom, hogy annak idején nem húzta be egyik csapat sem, ő nagyon sokra vihette volna véleményem szerint. Idén Layla és Olívia is nagyon kitettek magukért, ügyességben és látványos megmozdulásokban vitathatatlanul toplistások. A leghajmeresztőbb... Hm. Lássuk csak, volt itt seprűre felguggolva gurkó átugrás, egymás hátára rágurulás, a karika kézzel való megragadása forgás tengelyeként több ízben, terelőütővel egymást csapkodás, és valószínűleg még rengeteg más, ami hirtelen nem jut eszembe.

Már csak így felsorolva is igaz az, hogy a páholyokban egyáltalán nem lehetett unatkozni.
Említette Colton Fishert, van olyan játékos akár a mostani, akár a korábbi szezonokban, akit szeretett volna, vagy szeretne a tehetséggondozóban látni?

Többen is, ez azonban rajtuk múlik inkább. Volt már szó arról, hogy nem minden a tehetség, ugyebár. Lehet, hogy én látok valakiben fantáziát, őt viszont abszolút nem vonzza a dolog annyira, hogy hobbin túl terjedjen. Egyébként a mostani gyerkőcök közül kifejezetten sok mindenkivel tudnám elképzelni a közös munkát, Csonka Zsombor és Lóránt Bence nagyon ügyes terelők, a Valkűrök hajtólányai, Scheffer Riza és Somogyi Dominika közt jó az összhang, Szalamandra részről pedig pozitív csalódás volt Bakker Dusán, és még véletlenül sem utolsó sorban Kőszegi Róza, aki legfiatalabbként hősiesen állt helyt. A csapatkapitányokat, Layla Robillard-ot és Vajda Olíviát pedig már említettem, csak dicsérni tudom őket, bravúros játékkal örvendeztettek mindenkit! A jelenlegi bagázsból tényleg tulajdonképpen bárkivel szívesen foglalkoznék, ha akad ilyen terű ambíció.

Én csak ajánlani tudom nekik, hogy akadjon ilyen jellegű ambíciójuk. Mennyivel másabb az idei idény, amiben már csak diákok lehettek attól, ahol a felnőttek is képviseltethették magukat?

Érezhető a különbség, azért egy felnőtt legalább fizikumban mindenképp előnybe kerül a többnyire tinédzser korosztállyal szemben, ha kviddicses tapasztalatban nem is feltétlenül. Az érzékenyebb kérdés inkább abból adódott, hogy iskolánk tanárai léptek pályára egyes diákjaikkal szemben és, bár tudtommal nem történt ebből végül semmiféle megkülönböztetés, úgy döntöttem, jobb a lehetőségnek sem teret adni. Ettől függetlenül bármikor vevő lennék egy tanárok közötti megmérettetésre is például.

Szerintem a diákok is nagyon megnéznék azt, ha a tanáraik csapnának össze egymással. Beszéljünk még egy kicsit a jövőről, hiszen már nem akkora titok a tény, hogy ez az idény volt az utolsó, ahol az Ön neve szerepelt a játékvezető cím alatt. Miért döntött úgy, hogy nem folytatja?

Nos, igen, sajnos a hír igaz, viszont! Semmiképp sem marad teljesen kviddics nélkül az iskola, ugyanis a tehetséggondozót szeretném végre teljes gőzzel beindítani és kisebb csoportokban, illetve egyénileg foglalkozni a diákokkal. Ez az egyik ok. Ráfér a sportorientáltabb gondolkodás beindítása azoknál, akik tényleg érdeklődnek a témában, még ha nem is feltétlenül ebben az irányban képzelik el a hivatásukat. A másik ok ezen felül talán nem túl nagy meglepetés: a házvezetés, ami igazán újdonság és szeretnék minél több időt szentelni a Rellonnak. *bólint mosolygósan*

A tanári pályafutás, a házvezetőség egy új szakaszt jelent inkább, vagy egy korábbi, akár nem tudatos nem teljesített cél elérése?

Új szakasz mindenképpen. Sosem gondoltam volna, hogy hasonló pályára tévedek, és valószínűleg engem lepett meg legjobban, hogy mennyire élvezem. A fiatalokkal való foglalkozás nem idegen, nyilván, de játékvezetőként jóval közvetettebb, menedzserként pedig jóval szigorúbb munkakapcsolatról van szó.

Házvezetőnek lenni nem könnyű, főleg tizennégy és tizennyolc év közötti gyerekek esetében. Hogyan fogadták Önt, mint házvezetőt?

Nyílt lapokkal? *felnevet* Néhányan már ismerhettek a kviddics miatt, de -a lehető legjobb értelemben véve- semleges volt a fogadtatás, nem kaptunk Norával utálkozó pillantásokat és szándékos terepnehezítést. Bár ebben lehet, hogy közrejátszott a közösen szervezett évnyitó buli. *ártatlan mosoly*

Mondhatjuk úgy, hogy igazán jó volt a belépőjük. A jelenlegi felállást, vagyis a tehetséggondozót és a házvezetőséget mennyire érzi biztos pontnak? El tudná képzelni hosszútávon a mostani életét?

Abszolút. Elég változatos kihívások elé állítanak időnként a diákok, ugyanakkor minden pillanata megéri és igyekszünk is legjobb tudomásunk szerint helytállni a belénk vetett bizalomért cserébe. *ellágyult atyai mosoly*

Engem tejes mértékben meggyőzött, túl azon, hogy eleve szorosan kötődöm Önhöz, mint példaképhez. Nagyon hálás vagyok, hogy megtisztelt azzal, hogy nekem adott először interjút a lemondásával kapcsolatban és kívánom, hogy minden jelenlegi és jövőbeni terve megvalósuljon.

Én köszönöm az élvezetes társalgást, fiatalúr, és ugyancsak szeretnék sikerekben gazdag jövőt kívánni! És boldog házas éveket! *kuncogva teszi hozzá, visszaemlékezve az erre tett rövid megjegyzésre korábbról*

10 ok, amiért megéri kviddicsezni

Kviddics. Valahol mélyen, tudat alatt mindannyian foglalkozunk ezzel a sporttal. Most biztos azt gondolod, hogy "én ugyan nem", de tessék, máris gondoltál rá, szóval foglalkoztál vele. Most hozunk neked tíz kiváló okot, amiért megéri csatlakozni a csapathoz.

A   k ö z ö s s é g

A kviddicsesek közössége mindig is egy kis szeletet adott ki a nagy egészből, ahogy minden klub és szerveződés az iskola falai között, azonban köztudott, hogy a legszínesebb és legviccesebb társaságot ők teszik ki. Rengeteg belsős poént ismerhetsz meg, része lehetsz a mindennapjaiknak, élvezheted az előnyeiket, ha csatlakozol hozzájuk, és könnyen kiderülhet számodra is, hogy nem csak bugyuta sportolókról van szó.

I s m e r t s é g

Eddig csak egy szürke kisegér voltál és nem tudod, hogyan törj ki ebből, pedig szeretnéd, ha ismernének? Ha kviddicses vagy, ismernek. Tudják, hogy melyik csapat, milyen poszt, mik az erősségeid és a gyengeségeid, egyszerűen belekerülsz a beszélgetésekbe és hidd el, az újoncok mindig érdekesek.

B u l i k,   b u l i k,   b u l i k

Nagyon sok házibuli és spontán összeröffenés kiötlői a kviddicsesek és, bár esélye van a nem oda tartozóknak is bejutni egy-egy ilyen eseményre, nyilván első körben azok között terjednek el ezek az alkalmak, akik játszanak vagy akik járnak azokkal, akik játszanak. Emellett pedig minden meccs után van győzelmi vagy vigasz party, amikre innentől te is hivatalos lennél.

V e g y e s   c s a p a t o k

Ami azt jelenti, hogy más házból valókkal is megismerkedhetsz, és ki tudja, talán a bájitaltan elfogadhatód is könnyebben meglesz, ha a csapattársad a jövőben projektpartnerré válik. Emellett összedolgozhatsz olyanokkal, akikkel korábban nem hitted, hogy akárcsak köszönőviszonyba kerülsz, és ki tudja, talán még a szerelem is befigyel.

K é p e s s é g f e j l e s z t é s

Jó vagy, de lehetnél jobb is, viszont repüléstanon nem igazán mennek rá a kviddicses képességek fejlesztésére? Itt viszont az erőnléted helyes elosztását, az állóképességed növelését is elsajátíthatod, méghozzá profik segítségével. Sőt, továbbmegyek, egy-egy meccsen tehetségkutatók is vannak, vagyis, elképzelhető, hogy mire leszállsz a seprűdről, már egy ifiligás szerződés vár. Eléggé jól hangzik, nem?

M e n ő   e g y e n r u h á k

Emlékszel a tavalyi idény színpompás Okkamijaira? Vagy esetleg a büszkeséget és erőt sugárzó Viharmadarak és Rúnakígyók fogtak meg? Bármelyiket viselheted te is, hiszen saját névre szóló egyenruhád lesz. És ez még nem minden, a kviddicseseknek ugyanis vannak hétköznapi ruháik, melyek azt hirdetik, hogy a csapat tagjai. Elég menő névre szóló csapattagos pólóban járni, vagy éppen a csapat színeiben készült pulcsit hordani, nem? De!

L e g á l i s a n   e l l ó g o t t   t a n ó r á k

Unod a MitVallt? Menekülnél Ragálytanról? Rosszul vagy már attól is, ha a soron következő bájital nyálkás hozzávalóit meglátod? Irány az erőnlét terme! Menj edzeni! Gyakorolj kicsit a seprűdön! A kviddiccsel együtt megnyílnak a lehetőségek. Ez nem azt jelenti, hogy átalhatod az első órákat és nincs többé suli, de ha ég a talaj a talpad alatt, akkor hivatkozhatsz a játékra, és ha csak két nappal is, de később felelsz, csinálhatsz a hitványból kiválót.

J ó t   t e s z   a z   a l a k o d n a k

Tény, hogy aki kviddicsezik, annak kellenek izmok is és célszerű, ha odafigyel az alakjára, viszont láttad te már, hogy milyen jól néznek ki a játékosok? Te tömöd a salátát, mégsem lesz jobb az alakod? Csapatban edzve, motiváltabbá válik az ember, és pillanatok alatt lehet olyan tested, amit elégedetten mutogathatsz.

I g a z i   c s a j / p a s i m á g n e s

Nem sikerül párt találnod, pedig próbálkozol? Van valami, ami nem fogja meg benned az embereket? Játssz! A csapattagság - még akkor is, ha sokszor kispados vagy -, igazi mágnessé válik és hirtelen azon kapod magad, hogy rajongóid vannak, szerelmesleveleket kapsz, és talán még a kiszemelted is elkezd jobban érdeklődni utánad, mint a kínos randin. Mert kviddicsessel járni népszerűséget jelent. Onnantól pedig, hogy ott vagy a csapatban, mindegy, hogy milyen az arcod vagy mennyire vagy magas, tapadni fognak rád.

A   n a g y o n   s z e x i   j á t é k v e z e t ő

Szívesen beszélgetnél Damyan Volkovval, mert elképesztően jól néz ki? Vennél tőle magánórákat? Egyszerűen csak elmerülnél a tekintetében? Nos, nem nehéz a dolog, csak jelentkezned kell az egyik csapatba és bumm, máris megnyílik előtted a Volkovhoz vezető kapu, és hidd el, ha csak beszélgetsz is vele, máris sokkal szebbek lesznek azok a fantáziaálmok. Nem ítél el értük senki, mi is csináljuk. Tele vagyunk fantáziaálmokkal és tudod, sokkal látványosabbakká válnak akkor, amikor mélyen a szemedbe néz. Megéri. Nagyon megéri.

Üdvözlettel Volkoviából III.

Lezajlott a harmadik meccs

"Itt aztán bármi lehet!" Suttogta izgatottan egy lány mögöttem a lelátón, és akkor még nem is sejtettem, hogy mennyire igaza van. Az utolsó meccs egyáltalán nem maradt el látványban az első kettőtől. Hogy mi is történt? Ragyogó kék ég, napsütés, fagyos szél, és egy hatalmas hajrával elkapott cikesz története következik.

Valószínűleg valami gikszer lehet a fordítógyűrűkkel meg alapból a magyar nyelv értelmezésével a kviddicspályán, mert minden meccsen elhangzanak az olyan instrukciók, mint hogy fair játék, ám valahogy a végére mindig akad egy - vagy inkább több - szabálytalanság. Én pedig ennyi meccs után sem tudom eldönteni, hogy Volkov mester komolyan elhiszi, hogy ezt betartják, vagy pontosan ezek a vezérszavak kellenek ahhoz, hogy elszabaduljon a pokol.

Ha lehetett volna tenni arra, hogy ki viszi el azonnal a kvaffot, biztos, hogy nagy esélyesként indult volna a Révay lány, aki azonnal lecsapva rá, ki is emelkedik a tömegből, hogy az ellenfél karikái felé induljon. Úgy hírlik, mostanában nem árt vigyázni vele, mert magánéleti problémái miatt pattanásig feszült, olykor túlontúl erőszakos, és hogy miért is mondom ezt? Hamarosan kiderül.

Szóval a lány viszi a kvaffot előre, mögötte Dana, mint testőr követi, miközben Csonka Zsombor kettős csapást kíván mérni Lóránt Bencére, aki felé nem csak egy gurkót, de a saját ütőjét is utána küldte. Erős kezdés, bölcs tanulság: sose szórakozz egy szárnyas okkamival! Azonban van, aki ezt inkább egy fogd meg a vajsöröm kihívásnak tekinti, aki nem is lehetne más, mint a Nagyúr személyesen. Bevágódva Lili mellé ugyanis, ahogy testük összesimul, úgy érinti hirtelen VZR nyelve Lili fülét, és ezzel egy időben csattan fel a mögöttem suttogó lány olyan hangerővel és olyan csúnya jelzővel, hogy még hasonlót se merek leírni. Csak tudnám, hogy egy Várffy fan mit keres az Okkamik páholyában? Na mindegy, biztos abban reménykedik, hogy igazgató-helyettesünk így jobban felfigyel rá, és bátorságára, amiért határozottan Viharmadár drukkerként itt ül. Na de a meccs! Szóval a meglepő Várffy-nyalintás technika bedobása sem zökkenti ki Lilit a szeme előtt lebegő céltól, sőt, mintha még imponálna is neki a férfi közeledése, ami visszavezethető a nem megfelelő magánéleti helyzetre. Ahogy a mögöttem ülő lánynak, úgy nyilván Danának sem tetszett a jelenet, ugyanis egy pillanattal később már véletlenül - tudjuk, tudjuk - Várffyban landol, és nem túl hitelesen szabadkozik a romantika megzavarása miatt. Ilyenek ezek a nők, mindig tudják, hogy mikor kell betenyerelni.

Ilyen például a Zsombi által elküldött gurkó helyzete is, amit Jáger Sára olyan halál lazán küld vissza neki, hogy ha nem lenne nő az életemben, hát biztos, hogy ezt a lányt vinném randira, annyira király! Komolyan, az a teljes lazaság, ami átjárja, hát szétesek tőle! Ráadásul nagyon szép az összhangja Bencével, aki a másik gurkót szintén Zsombi felé küldi. Kispajtás, úgy néz ki, nagyon rossz emberekkel kezdtél ma. Ráadásul Isten nem ver bottal, hiszen a mellé érkező Soma - a csapattársa, igen - még úgy meg is rúgja szerencsétlent, hogy egyensúlyát vesztve borul el, hogy aztán a fiú kövesse őt, ezzel új értelmet adva az "együtt lógunk" kifejezésnek. Ráadásul Zsombi az első terelő, aki a meccs kezdete után nem sokkal második alkalommal is elveszíti az ütőjét. Pedig az elég fontos, mert a gurkó erős, gyors, és fáj, ha ököllel akarod irányítani. Plusz jótanács a jövőre, ha már megmentenek egy gurkótól, ne rántsd le a másikat a seprűről!

Miközben a Sparta jelenet zajlik, Mr. Delacroix becsatlakozik a Várffy-Révay kettőshöz, hogy a lányt közrefogva kinyilvánítsa szándékát, mely szerint vagy a nőt, vagy a labdát, de valamelyiket vinni szándékozik, míg Danka Lili fölé, jobb oldalra helyezkedik. A Nagyúr látszólag feladva a küzdelmet ad át nőt is és kvaffot is, ám ez csak egy pillanatnyi elhitetés, hiszen a következőkben már a lány feje fölött lóg be, mint zavaró elem a tisztán látásba. Dana alulra érkezik, én pedig erőteljesen azon gondolkozom, hogy a terelők miért egymással labdáznak, amikor gyakorlatilag tömegkarambolt is lehetne okozni. De komolyan srácok! Ha az egyik billen, ebben a helyzetben kettőt-hármat magával ránt, és utána kezdődhet az izgalom! Valószínűleg az ilyen kijelentéseim miatt nem lehettem én a kommentátor. Viszont ha már tömegbaleset nincs, akkor van egy rádobás, ami sikeres is, ugyanis Lili az utolsó pillanatok egyikében ledobja a kvaffot, amit Dana sikeresen megszerez, és tíz pontot jóvá is irat vele csapatának. A kidobott kvaff aztán újra a karikákban landol, egy pillanatra megfagyasztva mindenkit. Úgy tűnik a Révay lány gyakorlatilag kiművelődött Várffy-ból, vagy talán a nyomdokaiba szeretne lépni, hiszen az idényben egy ilyen megmozdulást már láthattunk.

A második kidobást a Nagyúr viszi, Elle nem bíz semmit a véletlenre, és tudja, hogy nála igazán jó kezekben lesz a vörös bőr, ráadásul Danka és Theon is becsatlakozik. Danka ajándékba kapja Danát, Theon pedig Lilit. A Nagyúr a kvaffot Dankának passzolva halad továbbra is előre, nem zavartatva magát, hogy vele szembe érkezik az Okkamik fogója. Teljesen jogos, majd Layla kitér egy ekkora ember útjából. És kérem szépen, így is lett. Menet közben pedig az Okkamik elveszítik Somát, aki a találat után nem tud egyenesbe jönni, így érkezik egy újabb csillag az arénába, Orbán Klaudió, aki nemcsak a játékban kiváló, de a szórakoztatásban is. Megszólalása mintha hangosabbra sikerült volna, bár én nem értettem, hogy mit is mond, páran kacarászni kezdtek rajta, és valószínűnek tartom, hogy a Nagyúr szidalmazása lehetett az, hiszen a következő pillanatban a szél - mint Dana esetében - véletlenül akkorát lendített a férfin, hogy lába akarva-akaratlan is a frissen felszállt okkami felé rebbent, és ha nem is ért tíz pontot, azért bevitt egy szép találatot. Dana és Danka egymásnak feszülve, a kvaff ki tudja melyik D lánynál pihen, de valamiért a néző úgy érzi, hogy egy régi sérelem is lassan felszínre kerül, hát ha még Theon is becsatlakozik. Danka felfelé küldi a labdát, remélve, hogy VZR elszelel vele, ám ebben a pillanatban Lili, aki eddig csak a bollyal tartott bevágódik, és a kvaffot elcsaklizva, élesen fordul vissza a Viharmadarak karikái felé. Várffy becsatlakozik, udvarol, a nő játékra hívva dugóhúzózik a mélybe, ami a férfit nem értékli, hisz az udvarlás részét kihagyva, egyből a lényegre tér, és amíg Lili felfelé indul, ő végig egyenesen halad, hogy aztán a karikák előtt találkozzanak. Az ember nem tudja eldönteni, hogy ez most egy nagyon félrement kommunikáció kettejük között az előbbiek után, vagy egy furcsa párzási rítustánc, de annyi bizonyos, hogy ha ez Vajda Ricsi fülébe jut, hangos lesz a Holdfény utca.

Bence közben alattomban nekiáll osonni, és úgy helyezkedni, hogy Klaudió ne csak egy talpassal, de egy gurkóval is gazdagabb legyen, és a megfelelő pillanatban elindítja felé az áldást, nem számolva azzal, hogy Zsombi eddigi ütővesztései után most megtanulja használni azt. Méghozzá egy szép védéssel Maja felé terelve a vasat, akinél nem időzik sokat, és egy kis rásegítéssel Angelica felé halad. Vajon ez azt jelenti, hogy véget ért a körjáték és végre kidobósozunk?

A rítustáncba becsatlakozik Theon, amit nem nagyon néz jó szemmel a mester, de, hogy ne csapattársában tegyen kárt, Lili felé kezdi rázni öklét, viszont nőt meg nem üt meg, bár nem tudom, hogy ez pályán belül is igaz-e, ahogy Lili sem. És ahogy a nő összehúzza magát, elveszíti a kvaffot, ráadásul a helyzetet tovább bonyolítja, hogy Theon a lány adottságait kezdi el felmérni, aminek egy kvaffvesztés és egy csúnya monokli lesz a következménye, na meg persze egy büntető dobása. Ami kis kárpótlás azért, ha valaki majdnem kiveri a szemed, ráadásul szándékosan. Kicsit aggódom, hogy a meccs végén Volkov beadja a felmondását, és nem viseli el tovább a bandát. (Megjegyzem, ez nem történik meg, sőt, csak jobb dolgok várnak ránk az új tanévben. - Békakirályfi)

A Nagyúr a megszerzett kvaffal vidáman mutatványozik, miközben én a női rajongóitól süketülve nézek körbe, de esküszöm, hogy nem én vagyok rossz páholyban, hanem csapathűségtől függetlenül ezek a személyek mindenhol ott vannak. Félelmetes! Ahogy Klaudió is, aki csak hajt és hajt VZR felé, és remélem, hogy nem egy őszinte rajongót tisztelhetek benne is, mert akkor ott ússzon el minden galleonom, én feladtam a meccset! De nem, szerencsére, csak hiába minden igyekezet, rafinált a mi igazgató-helyettesünk, és ha már megszerezte, nem engedi olyan könnyen a labdát. Maja pedig éppen ezért szeretné még eggyel megjutalmazni. Ezzel együtt pedig Majzik Márton is a pályára lép, hogy ha úgy adódik, VZR segítségére legyen, és valljuk be a legjobbkor jön, mert ahogy odaér, már passzt is kap, Várffy pedig kitérne a közelgő gurkó elől, de nem tud, és ELTALÁLJÁK. A felhördülés általános, többen úgy vélik, hogy a játékvezető előbbi kifakadása az oka a hibának, sőt egyesek egyenesen azt suttogják, hogy a Várffy-Volkov kettős az első meccsen tapasztalt Ambrózy-Volkov kacsintás miatt ingott meg, és a Nagyúr érzelmi világát komolyan befolyásolja egy érzékletesebb kioktatás. Az a nagy helyzet, hogy nehéz a mai világban tökéletesnek lenni.

A másik gurkó sem tétlenkedik, Danát találja el, aki kiállni kényszerül, helyette Horváth Melitta érkezik, aki rögtön kap is egy gurkót fogadtatásként, miközben Majzik a büntetőzónába ér, és gólt szerez. Ezzel a Viharmadarak átveszik a vezetést. A kvaff ki -, majd ismét visszakerül a karikákba, és ahogy már a másik csapatnak is sikerült, a meglepetésszerű dobással újabb gólt szereznek a Viharmadarak. Úgy tűnik srácok, jó döntés, ha a párotok végignézi, mit műveltek a pályán.

A Melit közelítő gurkót Zsombi hatástalanítja az ellenfél őrzője felé küldve, míg Lili elorozza a kvaffot, és Melitta mellé repülve a két lány együtt indul el, a karikák felé. Kettősük miértje egész odáig érthetetlen, amíg Melitta el nem válik Lilitől, Majzik pedig az üres levegőt kezdi el kvaff címén ütögetni. A két lány összesimulásának oka nem más, minthogy a kvaff gazdát cserélt, anélkül, hogy bárki észrevette volna. Mindezen idő alatt Várffy visszatérve egy újabb gurkót hódít meg, hogy azt kiszemeltjére, a friss Melittára irányítsa. Nem számol azonban vele, hogy Zsombor megmenti a lányt, továbbítva a Majzik-Révay kettős felé, amiből utóbbi ennek köszönhetően el is kanyarodik, míg Melitta már nem tudja érvényesíteni a találatot, ugyanis a sípszó a meccs végét jelzi.

A fogópárbajról:

A mai meccs két kergetőzője a bájos Layla Robillard és az elszánt, végtelenségig fair - nocsak, valaki mégiscsak tudja miről beszél Volkov - Angelica Black Wing. A lányok a meccs kezdetekor még békésen el is csacsorásznak, mintha csak egy shopping túrát terveznének, majd ki-ki megy a maga által választott irányba. Megvallom, ezzel a kis összeröffenéssel megzavartak, és riasztóan elkezdett aggasztani a pénz, amit a mai meccsre feltettem.

A pásztázásból először Layla mozdul ki, és indul el a játékvezető felé, pontosabban a lába szárát célozza be, és közelít hozzá, mint egy kölyök kneazle, remélve, hogy nem feltűnően, de megvizslathatja, hogy ott van-e a cikesz, vagy ha azt nem, akkor, hogy milyen színű zoknit visel ma a mester. Nos, a szél szerint nem kell ezt olyan finoman csinálni, és ha már a Nagyúrnak is bejött a nyalás, akkor Laylanak is segít, és meglökve őt, a lány sikeresen lefejeli a férfi lábát, amitől persze az arclefagyasztó hidegben is egyből vörössé válik. Úgy tűnik Várffy-nak konkurenciája akadt Volkov személyében.

Nyilván ilyenkor az ember szeretne minél messzebb kerülni a kínos szituáció másik tagjától, így Layla is távolodni kezd, Zsombi nagy szerencséjére, ugyanis a lepottyanni készülő ütőt ő kapja el, és indul meg csapattársa felé, hogy visszaadja. Cuki vagy, mint mindig, de a cikeszre koncentrálj! És mintha gondolataimat hallaná ez a lány, úgy rebben a feje és indul meg egy bizonyos pont felé, ami határozottan nem Volkov, a nézőtéren pedig többen felmorrannak, remélve, hogy hamarosan a meleg klubhelyiségben, forró teával ecsetelhetik a meccsen történteket. De persze, a cikesz nem adja ilyen könnyen magát.  

A meccs ezen pontján nehéz megmondani, hogy ki van szerencsésebb helyzetben, a minden pasit cikesznek néző Layla, aki fáradhatatlanul halad, vagy inkább Angelica, aki alapos kutatómunkát végez szemmel, ezzel kockáztatva azt, hogy elég közel legyen a cikeszhez, amikor az felbukkan. Ange felé egy gurkó érkezik, Maja jóvoltából, de szerencsésen kerüli a találkozást, hogy aztán Layla felé induljon. Aki ezzel egy időben váratlan lendülettel veti bele magát egy újabb pasiba csillanásra, ami reméljük, hogy most már a cikesz.

Angelica a szép ívek helyett a gyors helyváltoztatás híve, ezek szerint a Viharmadarak elnevezés sem véletlen, hiszen a viharosság jellemző rájuk, míg a Szárnyalók inkább a drámaian elnyújtott mozzanatokat kedvelik. Layla-nak nincs ideje tétlenkedni, kibillen a látványból, és a hatékonyságra hajt, ám így sem kevésbé látványos, ahogy arccal lefelé fordulva halad Ange alatt, ám szerencsére nem itt akarja zárni pályafutását, odafigyelve fordul meg, és szép kiszámíthatósággal emelkedik Angelica szintjére. A Viharmadarak fogója utoléri az Okkamit, majd hirtelen eldől, mintha valami baja lenne, ám egy csillanás elárulja, hogy mi is az eredeti célja.

A kis szárnyas azonban nem adja magát ilyen könnyen, megváltoztatja mozgását, és vele együtt mozdul Layla is, aki mintha nem lenne teljesen ura a szervezetének, olyan fehér, hogy egyesek fogadásokat kezdenek kötni arra, hogy kézzel vagy gyomra tartalmával teríti-e le a cikeszt. Angelica ismét az út lefelezésével próbálkozik, míg Layla inkább rúdtánccal, akarom mondani póznapörgéssel próbálja a lehető legjobb szöget megragadni annak érdekében, hogy elkaphassa a kis szárnyast, és úgy tűnik az áldozat igazán megérte, hiszen a cikeszt elkapva, csapatát győzelemre juttatta.

SZÁRNYALÓ OKKAMIK - VIHARMADARAK

410 - 290

Üdvözlettel Volkoviából II.

A Rúnakígyók épp csak szusszanhattak egyet, sikeres meccsüket követően újra pályára léptek, ellenfeleik ezúttal a Viharmadarak voltak, akik magukkal hozták a sötét fellegeket is, az arénában zajló eseményeket csak a bűbájos világításnak köszönhetően láthattuk. Egy biztos volt a kezdőkör felállásánál: Vihar közeleg.

Még el sem kezdődött a meccs, amikor a nézőtéren már zúgolódás keletkezett, hiszen az előre kihirdetett csapatokhoz képest egy igen szembetűnő változás állt be. Zippzhar Mária Viharmadárként, míg Lóránt Bence Rúnakígyóként lépett pályára. Sokan várták, hogy mindkét csapat élből büntetéssel kezdi, azonban a játékvezető nyugodtsága csakhamar átragadt a páholyokban helyet foglalókra is így, főleg, amikor az apró kis trükk már az első másodpercekben bevégeztetett és mindenki visszatért saját színeihez. Innentől újra eluralkodott a Várffy-Zoller Róbertet éltető moraj, mely talán hosszabban tartott, mint maga a meccs. Nem is csoda, a Nagyúr belépője lélegzetelállító volt, olyan, amit ha az ember átél, átszellemül egy életre. Az ezzel elindított morajlás később se csillapodott, mivel ő és csapattársa, Theon Delacroix is háttal a mezőnynek sorakoztak fel. Bíró Jácint kicsit ugyan elfeledkezve arról, hogy a meccs a levegőben zajlik, követte társait. Úgy tűnik, hogy ez a meccs mindennek ígérkezik, csak unalmasnak nem.

A páholy a második sípszóról lemarad, ugyanis egy másodéves eridonos visítva lelkendezik azon, hogy a Cole Fisher által kiköpött rágót - honnan láttad, hogy az? - ő akarja megszerezni. Kinek mire van gusztusa, ugyebár, de nem kizárt, hogy helyesen cselekszik, mert a híres emberek kiköpött és megrágcsált cuccai nagyon kelendőek, volt, akinek a fél hamburgerét háromszáz galleonért vették meg. Szóval hajrá kislány, csak ne mutogasd körbe. Viszont, a visongással egy időben elkezdődik a meccs is. A kvaffot a Viharmadarak Hegyi Imréje kaparintotta meg, és azzal a lendülettel el is szelelt ellenfelei karikái felé. Szegény srác reméljük, hogy nem nyugodott meg azonnal, mert az első adandó alkalommal egy Rúnakígyóval, méghozzá Scheffer Rizával találta szembe magát, szó szerint. Ejha, ez a lány nem semmi, ha engem kérdeztek. Bátor és talán egy kicsit őrült is, de mindenképpen olyan, aki egyetlen pillanat alatt képes volt néma csendre inteni a páholylakókat. Imre mellé hamarosan Bence sorol be, aki bár visszakapta eredeti csapatszínét, úgy tűnik nincs tisztában azzal, hogy ő nem hajtó, hanem terelő. Mondják, hogy az öltözőkben néha durva dolgok történnek, de hogy valaki ennyire kiessen önmagából, az azért ritka.  

Azt, hogy Elijah Kearney-vel pontosan mi történt, nem lehet megmondani, de a beálló csendbe random ordított egy akkorát, hogy még a VZR rajongótábor is - akiknek a feje tökéletesen egyszerre mozdult a Nagyúr mozgásával - is egyből odakapott, és értetlen nézték végig, ahogy a fiú oldalra vetül. Szerencsés flótás, mert legalább azt sikerült elérnie, hogy ne verje szét a fejét a meccs első perceiben egy gurkó. Ez is több, mint a semmi. Ha már gurkó, hölgyeim és uraim, Cipzár Marcsi akcióban! Imádom, amikor egy kis cuki jön és az ütőjével játszik, ilyenkor mutatkozik meg, hogy mennyi személyiséget is képes magában hordani egy nő. Jön, lát - már amikor kinyitja végre a szemét -, egyenesen Imit célozva. Sose szerencsés, ha egy meccsen látható vagy, de láthatatlannak lenni bűn.

Időközben Riza is megkapta a maga jutalm... büntetését, ugyanis a Nagyúr személyesen sorolt be mellé arra az eshetőségre, hogy semmiesetre se tudja megakadályozni Hegyi útját a karikákig. Hogy ez egy gyengéd női léleknek átok vagy áldás, azt mindenki döntse el maga. Persze a lánnyal sem kegyes a sors, mert ahogy Bence a nagy forgolódásban észreveszi a mögöttük érkező kettőst, valamint a gurkót is, ráeszmél, hogy az ütő nem véletlenül van nála, és cselekszik. Az ütéstől meginogva kissé, de arcán elégedettséggel pillant a vas után, mely most a hajtólány felé száguld, aki azonban nem rest, és még mielőtt áldozattá válna, körbejárja VZR-t, mint lányos háznál kérő az anyósát, és ezzel gyakorlatilag arra szeretné ösztökélni a feléjük száguldó feketét, hogy inkább az igazgatóhelyettest célozza be. Azonban, sajnos a golyó gyorsabb, és mielőtt még az amúgy szép megmozdulás befejeződne, vállának ütközik a vas. Vajon tényleg csak véletlen? Vagy esetleg kész volt egész testével védeni a Nagyurat, még akkor is, ha ő most az ellenfele? Elképzelhető, hogy Riza hűsége a meccs kezdetétől fogva a Viharmadarak felé húz, elárulva a sajátjait?

Amíg mindenki csak egy gurkóval van elfoglalva, addig a másik is szépen halad, és Jáger Sára csodás közreműködésének köszönhetően egy igen sebezhető célpontot talál magának Eli személyében, aki valószínűleg örül, hogy ép testben épphogy él, nem tervez egy újabb vas elől kitérni. Egy meccs alatt sosem tudhatja az ember, hogy melyik szerencsésebb, ha állandó mozgásban van, vagy, ha inkább megáll és kivár. Talán egyik sem. Szegény fiú pedig menekülőre fogja, és a páholyokban talán mindenki - vagy majdnem mindenki - reménykedik benne, hogy az eridonos fiú kikerül egy kicsit az ostorozhatók köréből, bár ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy nem tett-e rossz fát a tűzre. Mondjuk, nem szerette-e el valaki kedvesét. Erre egyelőre nincs bizonyítékunk, mindenesetre Imre célra tart és ellendíti a kvaffot a karikák felé, amit LSD igazán ügyesen véd ki, és látványosan enged újra útjára azzal, hogy nem csupán saját erejét használja a művelethez, hanem seprűjét is bevetve küldi a lehető legmesszebbre, hogy egykönnyen ne juthassanak megint a közelébe a Viharmadarak. Alapból szép gondolat ez, és az ember még drukkol is a sikerének, de ilyenkor szokott jönni az, hogy ember tervez, VZR végez. A férfi - bár megküzd a kvaffért - sikeresen érkezik vissza a labdával a büntetőzónához, ahol még egy kicsit cicázik is szerencsétlen őrzővel. A nézőtéren tapintható a feszültség, és megfagy az erekben a vér, ahogy a kvaff gyakorlatilag az őrző felé lendül, és sokan ciccennek fel, hiszen a Nagyúrtól ez nem megszokott. Csakhogy, végül épp ez hozza meg a sikert számukra, hiszen ezzel még a karikák védője se számolt. Gólt szereznek a Madarak.

A kvaff Csepreghy Petya kezei között landol, szerencsétlen LSD is kifújhatja a bent maradt levegőt, hogy nem megint az ellenfélnek passzol, miközben Rizán dolgoznak a gyógyítók, hogy visszaállhasson játszani. Szegény Petya sem ússza meg, hiszen, bár szépen halad, csak nem tudni miért éppen arra, amerre, becsatlakozik hozzá Theon és, bár nem tudni, hogy mi zajlik le közöttük akkor - sejthető csupán a srácot ismerve - a bongyor eridonos belendül, és amint büntetőzónát ér, nem hallva senkit és semmit, pedig sokan hördülnek fel, eldobja a labdát. A. Saját. Karikáikba. Még szerencse, hogy őrzőjük mostanra már olyan lendületben van, ami példaértékű, és ennek köszönhetően szépen hárítja az öngólt. LSD-t az év őrzőjének! Nem mindenkinek van annyi lélekjelenléte, hogy a döbbenetből időben felocsúdjon. A kvaff kidobás után Elijah-hoz kerül, aki a kisebb sokk után most végre kaphat valami jót is, főleg, ha nem akarják éppen kinyírni egy gurkóval. Úgy tűnik, ezt most megússza, mert Bence például sokkal előbb küldi asszonyára a gurkót, mint bárki másra. Mondják, hogy a szerelem fáj, de hogy ennyire? A gurkó meglehetősen veszélyes irányba áll, hála Masának, így egy csinos büntetővel gazdagodnak a Viharmadarak, mi, a nézők pedig az élménnyel, hogy az isteni Damyan Volkov tűréshatárát képesek elérni a pályán játszó diákok. Viccen kívül a férfi még mindig csodálatos, de azért látszik, hogy rohamosan viszik le az életről. A büntetőt Theon dobja, de sikeresen kivédik, így az állás változatlan marad. Azonban, ahogy a kvaffot elkapja, hátulról szegény LSD egy másik labdát is megkaparint, ugyanis a védés alatt kicselezett vas visszafordul, és hatástalanítja őt. A kvaff pedig ismét Elijah-hoz kerül, jobbról Riza, balról Petya védi az úton, Sára pedig egy kis "elemózsiát" is ad nekik egy gurkó képében. Srácok, LSD után tudhatnátok, hogy a hátatokat kell védeni! Bence pedig küldi is a vasat, miközben a Nagyúr egy gyönyörű mozdulatsort bemutatva, és prezentálva a combjaiban rejlő izmokat, seprűjén lábaival tartva magát, fentről próbálkozik a bőr elnyúlásával. Szegény Eli próbálja egyszerre hárítani a nyúló kezet és őrizni a labdát, ami összességében azt eredményezi, hogy seprűje kicsit lejjebb indul meg, jó fél méter magasságvesztéssel, és a kvaff elvesztésével. De a gravitáció nagy úr - na nem akkora, mint VZR -, így nem csak Eli, de a labda is lefelé halad. A magára hagyott kvaffot Imre ragadja el, szerencsétlennek jól jönne valami kis pozitívum az életébe, de valahogy nagyon nem akar ez összejönni. A kvaff ki is csúszik a kezéből, Riza pedig azzal a lendülettel rá is markol a bőrre, hogy egy balossal megfordítsa a menetirányt.

A fogójátékról:

Egy igazán érdekes és izgalmas párosról beszélhetünk, hiszen a Rúnakígyók ismét Machay Ábelt állították ki, míg vele szembe érkezik a pályára Cole Fisher. Mind a két játékos letette már névjegyét; végletekig menő, fáradságot nem ismerő, aktív és makacs személyiséggel rendelkezik, mely zálog arra, hogy változatos, igényes és nem kevésbé veszélyes megmozdulások szemtanúi lehetünk a mai eseményen.

Hogy mennyire szól ez az egész a cikeszről? Jó kérdés, ugyanis az első percekben Ábel máris támadásba lendül a pályát vizslató - és szemetelő - Fisherrel szemben, oly módon, hogy járműve cirokrésze környékén garázdálkodik, a Viharmadarak játékosa kibillen egyensúlyából, de szerencsére, és Ábel arcának szerencsétlenségére képes korrigálni az előbbi, nem várt "üdvözlésen". Cole hirtelen ötlettől vezérelve, vagy mert a cikeszt meglátta - erről a mai napig heves vita folyik -, indul el a hajtók irányába, és hullámzó mozgásából, előre nyújtott kezéből arra lehet következtetni, hogy bizony a cikesz előtte van. A páholy rágógumis lánya többször felszisszen, és egy olyan irányba mutat, ahol csillanásokat vél felfedezni. Csak nem? Elképzelhető volna, hogy nem csak a Fisher iránt érzett rajongása csillámlik szemei előtt, hanem valóban ott a kis aranyos?

Ábel sem rest, finoman közelíti meg ellenfelét, és fölötte helyezkedik el, úgy, hogy ne vehesse észre a másik. Egyelőre kivár, cselesen csak követi, kisebb erőbefektetéssel, de annál nagyobb éhséggel a kis aranyos iránt. Csakhogy, és ez a kellemetlen, nem csak a cikeszre kell figyelniük, hanem a feléjük érkező gurkóra is. Egészen addig, amíg Sára nem érkezik, és megmenti mind a kettejüket, majd bölcsen nem is tágít mellőlük. Na igen, sosem árt, ha egy terelő a cikeszvadászok között van, és bár nem kötelessége, de le a kalappal Sára előtt, hogy mind a két fogót védi.

Ahogy a cikesz megérzi a közeledést, feltámad szabadságvágya, és hirtelen jött ötlettől vezérelve, drámaian a mélybe veti magát, remélve, hogy a két ifjú nem követi majd, de, mint ahogy lenni szokott, ez a cikesz is téved, ha azt hiszi, csak úgy megléphet. Ábel ismét a cirokrésznél garázdálkodik, és úgy tűnik Cole lassan kijön a sodrából, már Volkov után jelez. A kilengés miatt Ábellel egy vonalba kerülnek, majd úgy tűnik, össze is ütköznek, hogy szándékosan vagy véletlenül, az kérdéses a történések ezen pontján. Ábel Cole hátán tervez tovább utazni, a nézőközönség felhördül, az első káromkodások is ebben a pillanatban hangoznak el, meglepően hosszan bírták az igazán nagy kifakadásokat. Ez a meccs minden szempontból beírja magát a történelemkönyvekbe. Fisher is felhördülhet a kitalált ötletre, mert amint lehetősége van, megakadályozza a teljes sikert, és leveti magáról a Machay fiút, aki úgy néz ki, akár a földre is zuhanhat. Srácok, nem egy balett előadást kell jól összerakni, hanem a cikeszt elkapni!

Szerencsére nem itt ér véget a fogópárbaj, mert nem sokkal a földre érkezés előtt, Ábelnek kilengetve magát sikerül visszafordulnia, és amíg Cole magasan, a karikáknál keresi a kis aranyost, addig Ábel önmaga összeszedésére koncentrál inkább. Cole megindul, a cikesz ezek szerint újra megmutatkozik, Ábel pedig ösztönösen követi a hirtelen kitörőt, remélve, hogy ez nem egy újabb megtévesztés. A meccs ezen pontján azt hiszem, már senkinek sincs kedve csak úgy kitörögetni. A fogók közötti párharc sokkal inkább tűnik test test elleninek, semmint cikeszhajhásznak, ahogy hol lábbal, hol könyökkel, de egymáshoz érnek, mint valami különös párzási tánc lejtése közben a bogarak. Néha nem lehet megállapítani, hogy hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik, bár nem túl szabályosak, az embernek néha az az illetlen érzése támad, hogy nem csak háborúban és szerelemben, de a cikesz elkapásában is minden lehetséges. Így most ezt senki sem róhatja fel egyik félnek sem, hiszen mindenki feszülten figyeli az eseményeket. Végül Colton kerül ki győztesként, ezzel a Viharmadaraké a második meccs győzelme.

VIHARMADARAK - RIVALLÓ RÚNAKÍGYÓK

310 - 140

Üdvözlettel Volkoviából - Lezajlott az idény első meccse

Mondanom se kell, hogy az elvadult kviddicsfanatikusok legnagyobb ünnepnapjainak egyike, amikor közzéteszik a sorsolás eredményét, vagyis azt, hogy melyik csapat mikor lép a színre, és mérkőzik meg a kupáért. Idén az első meccset a Rivalló Rúnakígyók és a Szárnyaló Okkamik vívták, méghozzá a tanodába visszatérő Damyan Volkov vezetése alatt.

A meccs kezdete után gyakorlatilag azonnal lendületbe jött mind a két csapat, a kvaffnál szerencsésebbek voltak a Rúnakígyók, hiszen Scheffer Riza azonnal megszerezte a vörös bőrt, ám ezzel együtt nehezítő tényezőt is kapott a nyakába Révay Lili személyében, aki addig-addig terelgette Riza útját, míg végül passzhelyzetet nem kényszerített ki, így a labda tovább is száguldozott Elijah Kearney markába.

Az egyik gurkó veszélytelenül az Okkami karikák és őrzőjük felé indul, míg a másik az Okkamik hajtóját, Závodi Somát célozza. Zippzhar Mária - avagy köztudottabb nevén Cipzár Marcsi - az előbbi után iramodik, míg Kelevitz Maja az utóbbi elől próbálja megvédeni csapattársát.  

Dana Straw Berry egy kis helyzetfelmérés után - látszik, hogy nem mindenki olyan őrült, mint a Révay lány - a megfelelő magasságra ereszkedve indult Elijah után - aki alatt eddigre már ott volt csapattársa Zippzhar Márk is -, hogy aztán mellésoroljon. Soma követve őt, nyomában a gurkóval, amiről ekkor még mit sem tudott, próbálta beérni hajtótársait, magát a vasaranyost pedig Maja egy jól irányzott ütéssel a föld felé irányította. Ezzel nagyjából egy időben a másik vaslabda sorsa hasonló lesz, ugyanis Masa zuhanórepülésben küldi utána a saját példányát.

A rendíthetetlenül haladó Elijah talán szerencsésebben járt volna, ha lepasszolja a kvaffot, mert a siker édes ízével a szájában biztos nagyon meglepődött, amikor nem csak Dana, de Lili is megjelent mellette, ám az igazi és meglehetősen jogos félelem akkor ütközött ki az arcára, amikor szemből hirtelen Soma indult meg felé őrült tempóban. Kevésen múlt csak, hogy ne legyen életveszélyes baleset a Parkin's Pincer-ből, és azt hiszem egy jó nagy adag szerencse is jelen volt, hogy végül mindenki megúszta ezt a találkozást. Elijah satuféke ugyan kvaffvesztéssel járt, de legalább volt lehetősége a továbbiakban aktívan részt venni a meccsen, és nem elkezdeni a gyengélkedő üres ágyainak feltöltését. A zuhanó kvaff Lili kezében köt ki, aki gondolkodás nélkül indul előbb az alsóbb régiókban az ellenfél karikái felé, majd mikor már oszlani látszik a hajtótömeg, emelkedve sorol be társai közé.

A hajtók okozta káoszban csak később tudatosul mindenkiben a lelátón, hogy Masa igencsak veszélyes helyzetbe kerülve próbálja visszatornázni magát a seprűjére, és egy pillanat alatt elindul a találgatás, hogy vajon hogyan került le róla, azonban igazi választ a mai napig nem találtunk rá. Testvérségből jeles Márk ösztönös megmozdulása, ahogy a hajtómunkánál is előrébb valónak találja testvére megmentését, habár ezzel nem sokat ér el, ugyanis nem sokkal később az Okkamik terelőpárosának köszönhetően mind a ketten kiesnek a játékból.

Az Okkamik egy nem igazán szépen kivitelezett, de annál hatékonyabb karvalyfejjel haladnak előre, érezhetően csak a karikára koncentrálva, holott minden kviddicsmeccsen legalább két gurkó jelen van, és többnyire szeretik olyan személyre ráküldeni, akinek kezében a vörös bőr pihen. Természetesen a Rúnakígyók sem restek, Márk ugyan leszakadt, de ennek ellenére Riza Lili, Elijah pedig Dana fölé helyezkedik és ritmusukat felvéve halad tovább egyelőre zavartalanul az ötösfogat, ám a páholyban egyre inkább érezhető a fokozott feszültség, hiszen onnan már mindenki látja a száguldó vasat, és azt is, ahogy Henrik ellentámadásba lendül.

Valószínűleg a férfi jelenléte okozza a hajtósorban beállt dinamika változását is, hiszen Lili látványosan lelassul, nézelődik, és aki az előző szezonban jelen volt, pontosan tudja, hogy az alapjáraton vakmerő játékos gyengepontja nem más mint a gurkó, hiszen tavalyi balesete után az is csoda, hogy ma itt van. Úgy hírlik, ez Henriknek köszönhető, így persze, hogy másként mozdul, amikor meglátja a férfit vele szemben haladni. Mivel tudjuk, hogy sosem jó jel, ha egy terelő céltudatosan szembe megy veled, bár lehet, hogy ez az Okkamik sajátossága, hogy szeretnek a mezőnnyel szemben haladni. Ez esetben azonban valóban gurkóról volt szó, így egy játékos és a kvaff is megmenekült, ugyanis a labda a nagy riadalomban Somához került. A lányok pedig kisebb összeütközések árán - tekintve, hogy Riza berepült Dana elé, Lili mellé, pont oda, ahova Dana indult - néhány kék-zöld folttal váltak gazdagabbá, de szerencsére senki sem sérült komolyabban.

A Henrik által a Zippzhar páros felé küldött gurkó Masa szép védésének köszönhetően Volkov irányába indul, azonban a közelében lévő Henrik ezt nem engedheti, így a játékvezető testi épségét mentve - megjegyzem, a játékvezető kiütése egyfajta fétis lehet a helyi játékosok körében - visszairányítja, és a távcsővel rendelkező szerencsések, még egy bromance összemosolygásnak is szemtanúi lehetnek az Ambrózy-Volkov kettős előadásában. Időközben a másik gurkó is gazdára talál, alulról Maja küldi Márk irányába, ami valószínűleg okoz némi meglepetést még. Ezekben a pillanatokban ugyan az Okkamik sikeresen szereznek egy újabb tízest, de a figyelem inkább a testvérpár felé korlátozódik, akik közül Márk hátulról, míg Masa elölről kap egy-egy vasat. Az esés ugyan tompított, de tény, a pálya füvét érintve hivatalosan is kiesnek, helyükre Csepreghy Péter és Álkay Sebestyén érkeznek.

A sikeres találat után a kvaff Elijah-hoz kerül, aki indul is az Okkami karikák felé, a szárnyasok azonnal igyekeznek megakadályozni, így egy szép passzal Rizához kerül a labda, akit Lili próbál akadályozni. A labda aztán Petyához kerül, aki élete első éles passzát gyönyörűen fogadja. Sebestyén a sajátjait védve, mégis sajátjaira küldve a gurkót veszélyezteti az egész hajtóbolyt, amiből a Révay lány végül kiválik, és besorol Henrik mögé, végül is, ha egyszer megmentette, kétszer is megmentheti. Amire végül nincs szükség, Álkay gurkója ugyanis kétségtelenül váratlanul éri az azonos színekben játszó Rizát, seprűje eleje még az előtt törik el, hogy különösebben lett volna ideje reagálni. Mindeközben pedig a fogópárbaj is véget ér.

A fogójátékról.

Layla Robillard a maga nemében páratlan és kiemelkedően tehetséges seprűakrobata, míg Machay Ábel egy tapasztalt kviddicses, lehengerlő elmemunkával. Két jó fizikumú, végleteket hajszoló félről beszélhetünk, így már a meccs előtt mindenki tudta, hogy ha nem is lesznek érdekes megmozdulások - ami szerencsére nem volt igaz -, a fogójáték mindent elsöprő és szédületes lesz majd.

Már az első pillanatokban megmutatkozott, hogy csak mert női ellenfelet kapott, Ábelt nem ejtették a fejére, és az első adandó alkalommal a megtévesztés lehetőségével él, amit Layla persze könnyűszerrel és ártatlanul el is hisz, és akár egy bábmester bábja, cselekszik. Haragudni azt hiszem, semmi esetre sem haragudhatunk rá, hiszen valljuk be, mind bizonyítani akarnánk a helyébe lépve, és ugyanolyan szenvedéllyel hinnénk el Ábel mozdulatairól, hogy valósak.

Layla a biztonsági játék mellett dönt, Ábelt követve halad, a fiú mozdulatai mellett a környezetet is szemlélve. Talán így alakulhat, hogy amíg Ábel a megtévesztésre is koncentrál, a lány pillantja meg előbb a kis aranyost, és indul felé, azonban Ábel éppen csak egy hajszálnyival később követi, eldönthetetlen, hogy melyik fogó ér előbb célt. A cikesz mindeközben a nézőtábornak illegeti magát a Rúnakígyóknak szurkolók előtt. Ahogy megérkeznek a fogók a páholy elé, kirobban az üdvrivalgás, ami nem segti a fogók helyzetét, hiszen a cikesz zuhanásban menekülni kezd. Egy pillanatig úgy tűnik, hogy Layla mindenképpen seprű nélkül kíván a cikesz után menni, hevesen mozdul, de szerencsére a helyén marad, és nem zuhan le harmadikként a gyógyítói sátorban tartózkodókhoz. Az esély arra ebben a pillanatban, hogy felnyársalják egymást sokkal nagyobb, mint, hogy a menekülő cikeszt bármelyikük is elkapja. Ebben a pillanatban már nehéz elmondani, hogy pontosan mit is szeretnének, de a páholyban többen kezdenek el fogadni arra, hogy a másik kiiktatását célozták meg. Layla bizonytalansága könnyen okozhatja önkéntelenül is Ábel vesztét.

A cikesz talán érzi, hogy tovább már nem süllyedhet, a föld felett nem sokkal torpan meg, és ezzel kivívja fogóink utolsó idegszálának és józan eszének elpattanását is. Layla a seprűjére hasalva, a számára megfelelő pillanatban fordul át, azonban nem csupán lajhár lendülésről van szó, hiszen a következő pillanatban ívbe feszült háttal engedi el, hogy jobb kezével a cikesz után nyúljon. Ábel ezidő alatt minél kisebb helyet igyekszik elfoglalni, hogy lendületén segítve, ép karjával foghasson rá a cikeszre. Kétségtelen, hogy látványra Layla nyer, azonban sikerességben Ábel diadalmaskodik.

RIVALLÓ RÚNAKÍGYÓK - SZÁRNYALÓ OKKAMIK

280 - 130