Neve az ókori Rómában akkortájt igencsak népszerű volt, ez betudható jelentésének - erősnek lenni -, ugyanakkor magyarázattal szolgál arra is, hogy máig tisztázatlan, mikor róla beszélünk, egy vagy több emberről van-e szó. Számos keresztény mártír is ismert volt ezen a néven, ráadásul különös módon legtöbbjüket február 14-én végezték ki, különböző években. Egy valami azonban bizonyos; egyikük varázsló volt.
A különböző történetek egyike szerint pap volt, aki a császári rendelet ellenére (melynek alapja az volt, hogy a nőtlen férfiak lojálisabb katonák) párokat adott össze, illetve őket és más keresztényeket támogatott II. Claudius uralma alatt, aki üldöztette valamennyit. Egy másik elbeszélés arról tanúskodik, hogy Terni egykori püspökeként csodát tett: meggyógyította Asterius bíró vak leányát, egyfajta próbatételként, hogy bizonyítsa a hit erejét. A bíró Valentinus kérésére egész háznépével megtért. Ugyanerről a csodatételről más kontextusban is olvashatunk; miután Claudius bebörtönözte (amiért megszegte rendeletét, vagy amiért nem a római isteneknek áldozott), Valentinus beleszeretett börtönőre vak lányába, gyógyulásáért imádkozott, majd kivégzésének napján hagyott egy üzenetet neki az aláírásával, mely ma eképpen ismert; „a te Valentinod”. Ez a Valantin napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata, ahogy a virág ajándékozásának az, hogy miután megeskette keresztény szokás szerint a szerelmeseket, kertje virágával ajándékozta őket meg.
Mindez ismert a mugli világban is, ám van valami,
amiről a varázstalanok történetei nem regélnek, és ezek a dementorok. És hogy
miként kerülhet összefüggésbe ez az ünnep Azkaban egykori őreivel? Erre az a
Valantinus-történet ad magyarázatot, mely még varázsló-körben sem köztudomású,
sőt sokan humbugnak tartják, egy mézesmázos történetnek, melynek nincs
valóságalapja. Pedig több kézirat is – habár néhol többé-kevésbé eltérően –
beszámol Valantinusról, az első varázslóról, aki szembe tudott szállni a
rettenetes lényekkel.
A dementorok köztudomásúan oda gyűlnek, ahol reményt, boldogságot éreznek, hogy elszívhassák azt, és ugyanolyan üressé, és lelketlenné tegyék az embereket, mint amilyenek ők maguk is. A legerősebb, legtöbb reménytől és boldogságtól teljes érzés pedig nem más, mint a szerelem. A lelketlen teremtmények előszeretettel férkőznek szerelmesek közelébe, főként ha azok muglik, és nem is láthatják őket így. Elszívják a boldogságukat, és tönkreteszik reményteli kapcsolatukat: a párok lassan elhidegülnek egymástól, míg nem marad más hátra közös életükből, mint az elválás.
Valentinus nem volt tudatában varázsló létének, azokat a csodákat, melyeket véghezvitt, isteni ajándéknak tekintett. Ugyanakkor látta a dementorokat is a világban, és mivel körülötte senki más nem, saját szent feladatának tekintette, hogy megvédje tőlük az embereket.
Rendkívül nehéz varázslat lévén, és hogy Valentinus nem volt képzett varázsló, nem tudni miként, de létrehozta a patrónus-bűbájt, mellyel vissza tudta verni a sötét lényeket, és elkergetni őket a városból. Nem csak a szerelmeseket, de minden más embert is megvédett, ezért nevezték őt Patrónusnak, mely pártfogót, védőszentet jelent. Később, utazása során találkozott más varázstudókkal, akik látták a dementorokat, és tanítványaivá fogadta őket. Tudva, hogy bennük is ott van az isteni ajándék, megtanította őket az alaktalan partónus-bűbájra.
Sosem tudta meg, hogy varázsló, mielőtt felfedezték volna az akkoriban boszorkányság miatt üldözött varázshasználók, kivégeztették. Azonban tudása fennmaradt, és tovább öröklődött a varázslók nemzedékein keresztül.
Aki nem hiszi, járjon utána! Aki pedig hiszi, annak boldog Valentin-napot!
A dementorok köztudomásúan oda gyűlnek, ahol reményt, boldogságot éreznek, hogy elszívhassák azt, és ugyanolyan üressé, és lelketlenné tegyék az embereket, mint amilyenek ők maguk is. A legerősebb, legtöbb reménytől és boldogságtól teljes érzés pedig nem más, mint a szerelem. A lelketlen teremtmények előszeretettel férkőznek szerelmesek közelébe, főként ha azok muglik, és nem is láthatják őket így. Elszívják a boldogságukat, és tönkreteszik reményteli kapcsolatukat: a párok lassan elhidegülnek egymástól, míg nem marad más hátra közös életükből, mint az elválás.
Valentinus nem volt tudatában varázsló létének, azokat a csodákat, melyeket véghezvitt, isteni ajándéknak tekintett. Ugyanakkor látta a dementorokat is a világban, és mivel körülötte senki más nem, saját szent feladatának tekintette, hogy megvédje tőlük az embereket.
Rendkívül nehéz varázslat lévén, és hogy Valentinus nem volt képzett varázsló, nem tudni miként, de létrehozta a patrónus-bűbájt, mellyel vissza tudta verni a sötét lényeket, és elkergetni őket a városból. Nem csak a szerelmeseket, de minden más embert is megvédett, ezért nevezték őt Patrónusnak, mely pártfogót, védőszentet jelent. Később, utazása során találkozott más varázstudókkal, akik látták a dementorokat, és tanítványaivá fogadta őket. Tudva, hogy bennük is ott van az isteni ajándék, megtanította őket az alaktalan partónus-bűbájra.
Sosem tudta meg, hogy varázsló, mielőtt felfedezték volna az akkoriban boszorkányság miatt üldözött varázshasználók, kivégeztették. Azonban tudása fennmaradt, és tovább öröklődött a varázslók nemzedékein keresztül.
Aki nem hiszi, járjon utána! Aki pedig hiszi, annak boldog Valentin-napot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése