Kisebb testvérnek lenni sokak szerint igazi álom, hiszen a
nagy, vagy nagyok már kitaposták az utat, és amíg ők szidást kaptak,
addig a kicsi csak egy kis ciccegést. A jó világ megszűnése többnyire az
első bagolyköves napon következik be. Vajon mit érezhet az, akinek hat
testvére is végigjárta már az iskolát, és most rajta a világ és a család
szeme? Erre a kérdésre keresem a választ Bontovich Sárával és Bánki
Botonddal.
Ahogy
a bevezetésben is beharangoztam, egy igazán különleges kettős vagytok,
hiszen mind a ketten a legkisebb gyerekként, ráadásul hetedikként
érkeztetek. Milyen érzés egy ekkora családban felnőni?
B. S.:
Számomra egyszerre volt üdítő és nyomasztó. Nagyon szeretem a pörgést,
és hogy a családi találkozóink felérnek egy kisebb falunappal. Sosem
unatkozunk és tényleg minden van. Öröm, könnyek, bánat, kiabálás, zene,
tánc, veszekedés, amit csak el tudsz képzelni.
Ugyanakkor kiskoromban
nem volt olyan mozzanatom, levegővételem, amiről ne tudott volna
mindenki. Azért ez egy dugi csoki majszolásánál eléggé frusztráló tud
lenni.
B. B.: Én azt hiszem, hogy a családom
mondhatja el azt, amit Saci magáról. Szerintük egyszerre volt üdítő és
nyomasztó. A mi családunk különleges, nem a DNS-ünk köt össze minket
feltétlenül, hanem a szeretet. Éppen ezért nagyon mások is vagyunk, és
az egésznek lett egy őrült, állatkert hatása. Főleg az ikerbátyám és
miattam, mi koronáztuk meg az egészet. Volt az a történet az állatokkal,
akiket beköltöztettünk a bátyám kisszobájába. Igen, tényleg megtettük,
és igen, tényleg kiszabadultak. De nyugi, egyik állat se sérült meg,
Barni sem.
Viszont abszolút olyan nálunk is, mint a Bontovich
családnál, rengeteg öröm és számos mélypont váltakozik egymással.
Különösen amióta Jason Payne elvitte Zorkát. Van, amit nem lehet
megbocsátani.

Zorka mind a kettőtök életében komoly szerepet játszott, ahogy az
iskolában is nyomot hagyott és a hiányát erősen viseljük. Ha jól tudom,
Saci, neked igazi példakép volt. Botond, neked pedig Miksa az egyik
legjobb barátod. A gyerekkorotokat együtt töltöttétek?
B. S.:
Igen, Zorka számomra hatalmas űrt hagyott. Az ő szakkörén végre nem
voltam egyik testvéremhez sem hasonlítva, lehettem önmagam.
Szilveszterkor találkoztunk vele, ugyanolyan ragyogó, szívmelengető
jelenség volt akkor is, mint a kastély falai között. Lehet, hogy a
legközelebbi sértettségemben utána megyek és nem maradok Európában.
B. B.:
Szeretem, hogy a nők ilyen jól előre terveznek. Még egyet sem hevertünk
ki, de máris a következő van terítéken. Miksa a szobatársam volt az
Eridonban, együtt kezdtük az iskolát, de én hamar úgy döntöttem, hogy
kipróbálnám magam cserediákként, amire rákaptam, így az alapképzésen
két, a mesterképzésen pedig három külföldi iskolában is tanultam. Egyszer találkoztunk akkor, amikor még elsős voltam, de ezt csak egy
fénykép őrzi. Miksáékkal viszont egy kis döcögős indítás után újra
egymásra találtunk, ami szerencsés a helyzetünkben.
Erre a helyzetre az interjú végén még visszatérünk, de most haladjunk
még egy kicsit összekapás-mentesen. Akár a Bontovich, akár a Bánki
nevet mondjuk, az emberek könnyen beazonosítanak titeket. Mennyire előny
vagy hátrány ez nektek például a kastélyban vagy a tanórákon?
B. S.: Őszintén? *neveti el magát zavartan* Kifejezetten
utálom a dolgot, de tényleg. Minden egyes ideg-összeroppanásom a bátyám,
Miksa miatt van. Alig vártam, hogy végre eltűnjön innen, de hát nem
visszajött? Hihetetlen.
B. B.: Nem akarok vészmadár
lenni, de szerintem a gyerekeid is viselni fogják a keresztet, hogy
Miksa a nagybátyjuk, a te gyerekeidről nem is beszélve. *kacsint rá
Laurára* Miksa egy jelenség. Utána már szerintem esélytelen
érvényesülni. De én még mindig azt mondom, hogy erre építeni is lehet. A
Bánki név szerintem kevesebbszer került elő, de csak azért, mert nem
voltam itt teljes időben. Viszont inkább a bátyám által kiépített
minibirodalom az, ami nekem előnyt jelent, hiszen mindenki szereti a
pizzát, az Előkészítőt és azt, ha Barnabás rámosolyog. Innen is
szeretném megköszönni neki, hogy ilyen rendes fiú, sose változzon meg.
Mind a ketten az Eridon ház tagjai vagytok, Botond, te korábban is a
tagja voltál, majd pár év kihagyás után visszatértél. Mi az, amit a
legjobban szerettek benne? Ez a ház a legtökéletesebb a számotokra?
B. S.: Hétből
hatan ebbe a házba kerültünk. Szerintem a süveg nem mert máshova tenni,
mert úgy gondolta, hogy az Eridon már mindenfajtát kifogott belőlünk,
hadd legyen végre egy kis nyugalom így a hatodik körben. Végül is ez
tavalyig egész jól ment, mert eltűntem a tömegben. *neveti el magát*
Egyébként nem tudnám elképzelni magamat máshol, az Eridon pont olyan
tűzről pattant, mint amilyenek a Bontovichok.
B. B.:
Igen, én még újratanulom a folyamatot, bár a házvezetőm nem hiszem,
hogy panasszal élhet, mert szerintem egészen jól indítottam az évet.
Viszont a pörgésemhez, a lelkesedésemhez én sem tudnék elképzelni másik
házat. Mindenből van bennem egy kicsi, de összességében azt hiszem, az
Eridon a tökéletes hely, itt hozzám hasonlókkal lehetek.
Mindenkinek vannak kedvenc tanárai, akár személyiségük miatt, akár a
tárgy miatt, amit tanítanak. Nálatok kik kerültek be a top3-ba és miért
éppen ők? B. S.: Az első egyértelműen Ifj. Holló Albert és ezt nem is nagyon szeretném magyarázni.
Utána következik Reményi Emma, mert iszonyatosan sokat segített a jellemfejlődésem rögös útján.
Végül
pedig együtt mondanám Kakasi professzor asszonyt és Várffyt, mert hiába
fosom össze magam tőlük, el kell ismerni, hogy az oktatási stílusuk, a
követelményeik és a következetességük példátlan az iskola falai között.
B. B.:
Nekem Nagy Sándor tanár úr az első, a szaktudása, a történetei
páratlanok, egyetlen hét alatt többet tanultam tőle a lényekről, mint
egész életemben, pedig dolgoztam velük. Dr. Irving Schnelsen a második,
hiszen a gyógyításhoz szintén nagyon hasznos tárgyakat oktat,
közérthetően és jól magyaráz. A harmadik nálam szintén Várffy-Zoller
Róbert tanár úr, hasonlóan látom őt, mint Saci.
Saci, neked ez lesz az utolsó éved az alapképzésen, Botond, neked
pedig ez az első a mesteren. Mi az, amit vártok ettől az évtől?
B. S.: Mondanám,
hogy végre a megérdemelt nyugalmamat, de hát tudjuk, hogy annak már az
évnyitón lőttek. Őszintén szólva, nem tudom. Túlélésre játszom, s
reménykedem abban, hogy most egyik vizsgán sem kapok majd
ideg-összeroppanást.
B. B.: És te még a bátyád
miatt idegeskedtél, aztán példakép lett. Én az idei évtől azt várom,
hogy sokat tanulhassak, sok olyan programon vegyek részt, ami illik a
személyiségemhez. Egy nagy kalandnak szeretném felfogni, aminek a végén
megpróbálok nem újra cserediákságban gondolkozni, bár nem bántam meg
egyik iskolát sem, amelyikbe jártam. Ja és azt, hogy a végzős bálon
megtáncoltassalak titeket, és még azt is, hogy Sacit olyan látványosan
hívjam el a bálba, hogy paradicsom piros legyen az arca. *vigyorog rá a
lányra*

Bátor kijelentés ez a VAV évében, de ismerem az érzést én is. Hogyan
készülsz rá? Vannak trükkjeid? Esetleg bízol abban, hogy a családotok jó
viszonya segít át a vizsgán majd, vagy pont, hogy nem tartod
szerencsésnek a közös múltat most a Holló családdal?
B. S.: Nincs
trükköm és soha nem akarnék előnyt kovácsolni abból, hogy milyen
viszony van a Bontovich és a Holló család között. Egyébként, véleményem
szerint nem is lehetne. Minden órára felkészülök, nem lógok el,
odafigyelek és majd lesz, ami lesz. Rástresszelni nem akarok, mert annak
csak pánik és bukás lenne a vége. Sosem vágytam a tökéletesre, így ha
csak éppen lesz meg, hát mindegy, legalább megvan. Ha meg nem, hát akkor
itt leszek még egy évet és a kastély falai könnyezhetnek, hogy mégsem
szabadulnak még a Bontovichoktól.
Ti is, akár akaratlanul is,
de az ismertebb diákok közé tartoztok, akikről beszélnek. Ha másért nem
is, az évnyitón történtek miatt mindenképpen. De nem ez az egyetlen
pletyka rólatok. Melyik volt a kedvencetek?
B. S.: Hmm, talán a kedvencem az volt, hogy egyébként egy apától származunk és micsoda vérfertőzés már az is, hogy egymásra nézünk.
Bár
nem, ezt überelte az, hogy rajtakaptak minket az Elhagyatott mosdóban,
amikor, nos.. Tudod... Éppen gumikat lőttünk a plafonra. Természetesen
rágógumikat.
B. B.: Pedig a vérfertőzésnek is
megvan a maga történelme, szóóóval... Nem, csak viccelek, tényleg. Nem
is tudom. Az évnyitó után elég sok pletyka szárnyra kelt arról, hogy mi
is van kettőnk között, hogy Saci terhes, hogy kényszerből
összeházasítottak minket, voltak nagyon erős kijelentések, de én inkább a
vicceseket szeretem. Valaki azt mondta, hogy olyan féltékeny vagyok,
hogy képes vagyok még egy végzettséget szerezni, csak hogy Sacit szemmel
tartsam. Somolyogsz, Laura, mert szerintem te tudod, hogy ki indította
ezt el. De miután terhes-nemterhes, házas, elvált, féltékenyek voltunk,
elindult az a pletyka is, hogy a pálcám magja a saját hajam, ezért nem
látnak nálam pálcát, mert séróból szoktam megoldani a dolgokat.
Mivel
páros interjúban vagytok, izgalmas a kérdés, hogy hogyan is látjátok
egymást, mit gondoltok a másikról, hogyan jellemeznétek a másikat?
B. S.: *Fuldokló köhögésbe kezd* Bocsánat, csak hát, ez egy nehéz kérdés számomra.
B. B.: Szerintem azért megpróbálhatnád, én nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan jellemeznél engem. Ígérem, én is foglak téged.
B. S.: A bátyám egyik legjobb barátja. Szóval az első találkozásunkkor elkönyveltem, hogy egy bunkó paraszt, aki csak hajtja a nőket.
Most
mi van? Ne nézz így, mindenki előítéletes a mai világban. Ma már tudom,
hogy segítőkész, törődő és kitartó, ja és ugye a már említett ok
nélküli féltékenység. Olyan igazi Bánki.
B. B.:
Csak a legjobbak egyike, mielőtt keresztes hadjárat indulna ellenem, és
nem a szerelme, ezt azért tegyük hozzá. De igen, rögtön ez volt ez első
gondolata, így ha lányok meg mertek szólítani, ott persze rögtön jött
az, hogy egy szemét vagyok, aki nőket hajt, és a B betűs fiúnevek
mindegyikén tudott szólítani, csak a sajátomon nem. Ez különösen akkor
volt vicces, amikor nyílt terepen voltunk, és egy idő után már mindenki
azt találgatta, hogy Bertold, Bence vagy Bartolomeo vagyok-e valójában.
De az már igaz, hogy igazi Bánki vagyok, minden előnyével és
hátrányával.
B. S.: Bartolomeonak nem is hívtam. Csak igazi, magyaros
neveket használtam, és még olyan sok van a tarsolyomban, hogy szerintem
vissza kellene térni ehhez a szokáshoz. Szerintem vicces volt.
B. B.: Nem, nem volt az. Gondoltam rá, hogy B betűs
gyerekeim lesznek, de ezek után biztos, hogy nem. És igen, alig várom,
hogy a többit is hallhassam, csak nem.
B. S.: Te jössz. *pislog rá angyali, várakozó tekintettel*
B. B.:
Saci egy nagyon aranyos, ártatlan, vidám, őszinte ember, aki szívéből
nevet, és akit valójában elképesztően nehéz kiismerni. Az viszont
biztos, hogy szívvel él, nem taktikázik vagy játszmázik, és ritka ma már
az ilyen ember. Nagyon jó barát, jó beszélgetőpartner, intelligens és
szerintem azért nem értik sokszor, hogy hogyan lehet Miksa testvére,
mert amíg Miksa ezt az oldalát csak a fontos embereknek mutatja meg,
addig Saci maga ez az oldal, a tiszta szeretet, és tudod, olyan lány,
akit meg akarsz hódítani minden nap. Hát így... Ezt gondolom.
Erre azt hiszem nehéz is most jó
reakciót adni, így hát nézzük is a kérdést, ami mindenkit izgat: Együtt
vagy külön? Szabad-e a szívetek?
B. S.: Megkérte a kezemet, én meg válaszul lehülyéztem. De a múltkor vettünk gyűrűt.
B. B.:
Őszintén szólva, ez egy teljesen logikus lépés lett volna, mivel
szétmentünk volna, úgy, hogy nem is jártunk. Ez ilyen esetben a
legcélszerűbb a lánykérés. És igen, de az nem olyan gyűrű, bár az eladó
biztos volt benne, hogy eljegyzési lesz.
B. S.: *Az
égre emeli a tekintetét és megforgatja a szemeit* Ja, nem. Nem olyan
gyűrű. Azért ennyire olcsón nem úszta volna meg. *Neveti el magát
ártatlanul* Válaszolva a kérdésre, ebben a pillanatban nem szabad, de
lehet, hogy mire kijön az újság, ez változik.
B. B.: Biztos,
hogy nem úszom meg, ha úgy döntök, hogy elveszem. Látom is magam előtt,
ahogy kitalálom, hogy elmegyek gyűrűt venni, nyilván nem egyedül
teszem, mert hát az öngyilkosság lenne. Megkérek egy nőnemű egyedet,
hogy jöjjön velem, de nem vihetem csak őt, mert hát ott a bátyja, aki
szúrós szemmel néz majd, és szól a legidősebb bátynak, hogy mire
készülök, meg persze a legjobb barátjának is, és akkor mi öten, mintha
ez így tök természetes lenne, bezsúfolódunk pár ékszerüzletbe, ahonnan
egy idő után kitiltanak minket, és kirakják a fejem elrettentő példának.
Majd ott lesz alatta, hogy: “Ha ennyire kétségbe vagy esve, fuss.” De
igen, én reménykedem, hogy nem dob ki ebben a pár hétben, vagy hogy
legalábbis visszavesz, mire kijön ez a szám. Bár a magányos szívű
embereket szívesen vigasztalják a lányok. Csak mondom.
Ahogy
a mellékelt ábra is mutatja, nem könnyű egy párkapcsolat, de néha
nagyon megéri benne lenni. Én kívánok nagyon sok sikert a
tanulmányaitokhoz és kitartást, türelmet egymáshoz. 