Edzés - és annak veszélyei

Az év ezen szakaszában bizony előtérbe kerül a diéta, drasztikusabb esetben fogyókúra, amely edzéssel párosul. A mozgás alapvetően remek módja annak, hogy zsírt égessünk, ezzel pedig jelentős súlytöbblettől szabaduljunk meg, azonban fontos tudatosítanunk, hogy mindent túlzásba lehet vinni, még a mozgást is. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy míg a többi cikk javaslatot tesz arra, hogyan tartsuk formában magunkat, én felhívom a figyelmet arra, miként vehetjük észre, ha valaki már egészségtelen mértékben hódol ezen szenvedélynek. Álljanak hát alább azon betegségek, amelyekkel foglalkozni kell - még akkor is, ha elsőre különösnek tűnnek.

Testedzésfüggőség

Amikor függőségről, addikcióról beszélünk, rögtön pejoratívvá válik bármi, amit előtte mondtunk. Gondoljunk csak bele: az edzés, a sportolás alapvetően nem csupán jó, hanem egyenesen ajánlott és szükségszerű az életünkben, ám könnyen előfordulhat, hogy mindez beteges méreteket ölt. Ez egy olyan kórkép, amelynek középpontjában a test kontrollálása tekintetében nem az evés, hanem a testedzés áll. Bár jelenleg nincs hivatalos definíciója a szakirodalom szerint, a végzett kutatások úgy találták, hogy az alábbi feltételek közül legalább háromnak teljesülnie kell ahhoz, hogy valakinél testedzésfüggőséget állapíthassunk meg.

• hozzászokás: a kívánt hatás csupán egyre emelkedő edzésmennyiséggel érhető el;
• megvonási tünetek: ha valamilyen okból elmarad az edzés, az szorongást vált ki;
• szándékosság: az edzés gyakran több, vagy tovább tart az eredetileg szándékoltnál;
• kontrollvesztés: folyamatos vágy, de sikertelen törekvések az edzés kontrollálására;
• nagy időráfordítás: más tevékenységek edzéshez igazítása;
• konfliktus: jelentős szociális események lemondása, korlátozása a mozgás javára;
• folytonosság: edzés folytatása fizikai vagy pszichés rendellenességek esetén is.

Mint az a fentebbiekből is kiderül, aki e függőségben szenved, megvonási tüneteket produkál, ha nem tudja tartani az előzetes tervet. E fogalmat kimerítő mennyiséget jelent a legalább heti tizenhat óra intenzív edzés - ez a szám, amennyiben evészavarral társul, minimum heti hat órára módosul.

Izomdiszmorfia

Ez a betegség elsősorban a férfiakat érinti, szokták inverz-anorexia nervosának is nevezni. Az anorexia, mint már hallhattatok róla sok helyen, egy igencsak komoly testképzavar, amelynek középpontjában önmagunk torz képe és az evés kontrollálása áll. Az izomdiszmorfiáról elmondható, hogy azon testépítő férfiakra jellemző, akik izmosak, súlytöbbletük van, ám félnek a soványságtól, illetőleg kicsinek tartják magukat és nagyobbak szeretnének lenni. E kórkép egészen az anya-gyermek kapcsolatig vezethető vissza, kialakulásában fontos szerepet játszik az önértékelési zavar. Diagnosztikai kritériumait tekintve a következő megállapításoknak kell teljesülniük:

• a test zsírtömegének egészséges szinten való fenntartásának elutasítása, melyet az izomtömeg maximalizálása kísér;
• félelem a zsírtömeg megnövekedésétől vagy az izomtömeg elvesztésétől annak ellenére is, hogy előbbi jócskán a normál szint alatt, míg utóbbi afölött van;
• merev ragaszkodás egy szigorú étrendhez (amelyre jellemző lehet a napi legalább ötszöri étkezés szigorúan három óránként; az ételek összeállításánál a magas fehérje és alacsony zsírtartalom preferálása; jelentős idő- és pénzráfordítás az ételek beszerzésére és elkészítésére);
• zavar mutatkozik a testösszetétel megítélésében, ezáltal a megjelenés túlzott befolyást gyakorol az önértékelésre;
• társas vagy foglalkozásbeli lehetőségek, események feladása, lemondása az étrend betartása érdekében.

Már önmagában az is feltűnő lehet, ha valaki - annak ellenére, hogy nem űz versenysportot - az életének egy igencsak nagy szeletét, mondhatni jelentős hányadát hirtelen, vagy fokozatosan kizárólag az edzésnek, az ehhez kapcsolódó megfelelő étrend kidolgozásának és betartásának szenteli. Az természetes és magától értetődő, hogy a súlytöbblettől való megszabaduláshoz elengedhetetlen e két terület összehangolt átalakítása, ahogyan az sem vitatható, milyen jótékony hatással bír akár a rendszeres mozgás, akár a megfelelő életmód kialakítása. Mégis ki kell emelnünk az életmód kifejezést a mondatban: merthogy nem csak akkor kell odafigyelnünk a testünkre, amikor már elégedetlenek vagyunk, netán a környezetünk nyomása ébreszt rá minket elhanyagoltságunkra, rosszabb esetben egészségügyi problémáink jeleznek vészvillogóként. A legfontosabb az lenne, hogy megelőzzük azt a kóros állapotot, amely táptalajt biztosít a korábban tárgyalt zavarok kialakulásához, s ahelyett, hogy segítene venni az előttünk tornyosuló akadályt, helyette újabbakat, magasabbakat állít.

Semmi sem rossz vagy egészségtelen egészen addig, míg képesek vagyunk mértékkel fogyasztani vagy tenni. Ami viszont még ennél is esszenciálisabb, hogy egy hónapok vagy évek alatt felszedett súlyfelesleget nem egy hét alatt fogunk tudni leadni, s nem is szabad, hogy ez legyen a cél. Ismerjük fel azokat a maladaptív szokásokat, melyek éltünk részeivé váltak és változtassuk meg őket, hogy egy jobb, egészségesebb életet élhessünk.

Miért nem keres...? - szakemberünk válaszol

Rengeteg megválaszolatlan kérdés feszül ember és ember között, szerelmes és szerelmes között, barát és barát között. De mégis, ha arra kerül a sor, hogy ezeket megválaszoljuk, végül arra jutunk, hogy a kapcsolatnak vége van, legyen az bármily természetű. A Valentin nap elmúlásával ideje, hogy a párok szembenézzenek a szürke hétköznapokkal és, ami a rózsaszín krepp papírok tömegében még idillinek tűnt, az a vizsgaidőszak hajrájában már korántsem olyan romantikus. Hogy mi az alapkonfliktus? Lássuk!

"Ha valakinek fontos vagy, tudja, hogy hol keressen. Ha nem keres, nem vagy fontos neki."

Ezekkel a mondatokkal igencsak sok probléma akad, de mielőtt a legsúlyosabbat számba vennénk, vizsgáljuk meg az elsőt.

Jobb, ha már most leszögezzük, hogy egy kapcsolatnak több dimenziója van, nem lehet csupán a fontossággal leírni. Amikor két ember kötődését vizsgáljuk, lényeges tényező az időtartam (mióta ismerik egymást), kapcsolattartási forma (élő, telefonos, levelezős), kapcsolódó személyek (két személyről beszélünk vagy egy társaságról), stb. Nyilvánvalóan szerepel a felsorolásban az is, A-nak mennyire fontos B és viszont, de ez csupán egyetlen síkja a feltehető kérdéseknek.

Na már most, a fontosság, mint fogalom, nem fekete vagy fehér, szakszerűen úgy is fogalmazhatnánk, hogy nem dichotóm. Rengeteg átmenet van, tehát alapvetően nem arról beszélünk, hogy valaki "fontos" vagy "nem fontos", hanem arról, számunkra valamilyen fontossággal bír.

Ha ezt elfogadjuk, akkor az is nyilvánvalóvá válik, hogy ez a fontosság időben változik. Például valakinek a család az első, azonban a Varázslástani Alapismeretek Vizsgán nyilvánvalóan nem a családjára, hanem magára a vizsgára fog gondolni, s abban az időintervallumban az tölti ki gondolatainak egészét. Mi több, bár alapesetben a családot definiálná a legfontosabb tényezőnek, a vizsga időtartamában ezek a személyek nem tudnának vele kapcsolatba lépni. Így tehát kijelenthetjük, hogy a fontosságot nem csupán érzéseink, sokkal inkább a helyzet befolyásolja.

Ennek tisztázása után, elérkezünk a fentebb említett kijelentés legsúlyosabb hibájához. De mi is ez? A válaszhoz ismerkedjünk meg az attribúció szóval, mely a szociálpszichológiában tulajdonítást jelent, s a következő felvetésre vonatkozik:

"Mit gondol valaki arról, hogy egy ember cselekedetét mi okozza?"

Tegyük fel, hogy Bélával találkozunk az utcán, ráköszönünk, ő azonban ezt nem viszonozza. Miért? Az attribúciós kutatások nem arra keresik a választ, hogy vajon Béla valójában miért nem köszönt, hanem arra, hogy szerintem miért nem, tehát milyen magyarázatot tulajdonítok viselkedésének? Természetesen számtalan oka lehet, még az sem kizárt, hogy Béla egyébként valóban ki nem állhat. Azonban jobban átgondolva - és félretéve automatikus negatív gondolatainkat - könnyen elképzelhető, hogy egyszerűen csak elmerült a gondolataiban, s bár a szemünkbe nézett, ebből kifolyólag nem ismert meg minket. Esetleg megismert, de annyira máshol járt, hogy mire visszaköszönhetett volna, már elszalasztotta a lehetőséget.

No de térjünk is vissza az alapfelvetéshez, miszerint ha valaki nem keres, nem vagyunk fontosak neki. Teljesen reális opció az, hogy az illetőnek valóban nem vagyunk fontosak, de mi van akkor, ha

• egy vigaszra szoruló emberrel tölti az idejét?
• a főnökével / tanárával tárgyal, hogy elkerülje a kirúgást / megbukást?
• vizsgázik / tanul egy fontos vizsgájára?
• beteg / ispotályban fekszik?
• ellopták a telefonját / nincs térerő ott, ahol van?
• képtelen szabadulni egy, a háta közepére sem kívánt vendégtől?

Ez persze csak néhány a lehetséges okok közül, amelyek legalább annyira valószínűek, mint az, hogy nem vagyunk fontosak a számára. Jobban szemügyre véve a felsorolt verziókat két csoportra bonthatjuk őket: vannak a belső attribúciók, melyek a magyarázatot a másik személyében keresi, tehát azért tesz vagy nem tesz meg valamit, mert ez a személyiségéből vagy akaratából következik. A másik csoport a külső attribúciók, amikoris a másik cselekedeteit a helyzet magyarázza.

Csak egy apró adalék: akkor is használunk attribúciót, amikor saját cselekedeteinket magyarázzunk. Vegyük például a késést: egyik opció az, hogy mi késünk, a másik, hogy egy kollégánk. Kutatások során megfigyelték, hogy amikor mi nem érkezünk pontosan, jellemzően külső attribúciót alkalmazunk, úgymint késett a busz, nagy volt a hó, feltartottak, ám amikor egy másik emberről nyilatkozunk, rendszerint belső attribúció figyelhető meg: azért késett, mert egy link alak, nem indult el időben, talán nem is szeret itt dolgozni. Ezt a jelenséget hívják attribúciós hibának.

Oké, de miért nem keres?

Mondhatnánk, hogy mennyire rémes alak az, aki rögtön rosszra gondol, azonban el kell keserítsek mindenkit: az ember ilyen. S nem egyszerűen ilyen, az emberek igen nagy százaléka (tulajdonképpen száz százaléka) nap mint nap elköveti ezt a hibát. Éppen ezért, ha abba botlunk, hogy valaki velünk kapcsolatban rosszat feltételez, álljunk meg egy percre és gondoljuk át, a helyében mi mit éreznénk? Ha pedig magunkat kapjuk azon, hogy épp belső attribúciót alkalmazunk, hát ne féljünk élni egyetemes véleményváltoztatási luxusunkkal.

Ám van valami, ami még ezeknél is biztosabb választ jelenthet nem csupán erre a kérdésre, hanem bármire, ami felmerül bennünk. Egy olyan módszer, amely hosszú évezredek óta bevált kommunikációs formula.

Kérdezzük meg a másikat!

Drága Advent - Kicsit másképp

A karácsony közeledtét mi sem fémjelezhetné jobban, mint az advent, mely egy tulajdonképpeni visszaszámlálás Jézus születéséig. Ez a négy hét a négy gyertyával és mögöttes jelentésével remek metaforája életünk egy igen fontos aspektusának. Amennyiben elfogadjuk, hogy mindannyian rendelkezünk egy, már előre elrendelt sorssal, ám elfogadjuk azt is, hogy ezt kemény munka árán bármikor megváltoztathatjuk, érdemes sorra vennünk, milyen forgatókönyv szerint működik életünk.

Addig, amíg...

Bizonyára mindenki hallotta, vagy mondta már legalább egyszer, hogy "addig nem fekszem le aludni, amíg fel nem készültem a vizsgára", esetleg "addig nem hagyom abba a gyakorlást, míg nem sikerül a bájital/bűbáj". Ez lehet egyszeri alkalom, azonban sokak az egész életüket ebben a körforgásban élik le: szellemisége kimondja, hogy egyszer valami jó be fog következni, azonban előtte x dolgot meg kell tegyünk. E végeláthatatlan folyamat hajtóereje a Légy tökéletes! mentalitás.

Azután...

Kísértetiesen hasonlít az Addig, amíg... sorsúakhoz, pusztán annyi a különbség, hogy ebben a folyamatban most éppen minden rendben van, de egyszer csak rossz lesz. Lehet, hogy most nevetsz, de lesz majd nemulass! Aki eszerint él, általában a Szerezz örömet másoknak! drivert futtatja a végtelenségig, s a buktatója épp ebből ered: addig vagy rendben, amíg megfelelsz másoknak. De ha majd egyszer már nem fogsz, azután a földi pokol jön el, és vége lesz mindennek.

Soha...

Ez a felfogás talán az egyik legkárosabb, s talán ezen is a legkönnyebb változtatni. Azon az elven alapul, hogy bizonyos dolgokat soha nem kaphatunk meg: soha nem lesz párunk, soha nem lesz meg az egyetemi végzettségünk, sohasem válik belőlünk jó auror, sohasem nyithatjuk meg a pálcaműhelyünk, s ez a felsorolás a végtelenségig ragozható. A csavar a forgatókönyvben ott van, hogy e mentalitás okán meg sem próbálja az illető elérni a célját, egy hangyalépést sem tesz érte, hisz minek? Soha nem fog sikerülni. Az elsődleges meghajtó a Légy erős!, elvégre hiába érzed magad ramatyul, amíg a külvilág felé azt mutatod, hogy mindez nem számít, mert téged nem érdekel, addig minden oké.

Nekem a kérés

nagy szégyen,

adjon ugyis, ha

nem kérem.

Nagy László: Adjon az Isten

Mindig...

Kétszer ugyanoda nem csap be a villám, tartja a mondás. Mégis vannak azok az emberek, akik nem is csak kétszer, hanem rengetegszer elkövetik ugyanazt a hibát. Noha legtöbbünk legalább egyszer megismételte már egy baklövését, hogy biztosan megtanulja, mit ne tegyen, vannak, akik már szinte sorsszerűen sétálnak a fogadóba átokért. Eklatáns példa, amikor valaki egyáltalán nem változtat a számára kedvezőtlen helyzeten. Rosszul érzi ugyan magát, de benne marad. Mindig. Ebben az esetben a szükséges driver a Tégy erőfeszítést!, bár a vége láthatóan lemaradt: de nehogy sikerüljön! A legfontosabb, hogy megtalálhatod a megoldást, el is indulhatsz a helyes úton, ám a célt semmiképp se érd el, hiszen mindig ugyanabban a siralomvölgyben kell élned.

Majdnem...

Akiknek ez a sors rendeltetett, mindent megtesznek, hogy mások kedvére tegyenek, de az csak majdnem sikerül. Ez a típus két altípusra bontható: az egyikben a Tégy erőfeszítést! meghajtó dominál, azonban párba áll a Szerezz örömet másoknak! driverrel. A második típusban a Szerezz örömet másoknak! társul a Légy tökéletes! hajtóerővel, ami azt eredményezi, hogy amikor meg is ugrunk egy akadályt, hirtelen észreveszünk egy még nehezebb, még kínkeservesebb célt, amit el akarunk érni. Mikor ez is sikerül, megint csak nem lehetünk maximálisan elégedettek, hiszen ott egy újabb, az előzőnél is lehetetlenebb dolog, melyet meg kell oldanunk.

Nyitott végű

Azt már tudjuk, hogy az Addig, amíg... esetében van egy fordulópont, ami után minden csodás lesz. Az Azután kapcsán a fordulópontot mélyrepülés és szenvedés követi. A Nyitott végű sorssal rendelkezők jövőképe is előrevetít egy pontot, csakhogy az ezután következő rész teljesen homályba vész. Egyszerű példa szerint élve: befejezem, amit most csinálok, de ki tudja, utána mit hoz a jövő? E mechanizmus lelke megegyezik a Majdnem második típusával, csak jóval intenzívebb változatban.

A kedves olvasó teljes joggal teheti fel a kérdést, hogy ezek miképp is kapcsolódnak az advent ünnepéhez. Mint azt tudjuk, az advent szó jelentése eljövetel. A keresztény hit szerint ez a négy hét tudatos felkészülés az Úr eljövetelére, ám nagyon sokáig nem volt egyértelmű, hogy ez valójában mit fed. A történelem során a várakozás tárgya a vízkereszt ünnepének eljövetele, később Jézus visszatérte, napjainkban azonban már születése

Akkor, amikor az advent véget ér és elérkezik a szenteste, rálelünk a mennyei, örök boldogságra, tartja a hit. Emellett a jézusi örömhír kimondja, hogy Isten országa már eljött, ám a tanok lényege, hogy "Jöjjön el a te országod!". Éppen ezért a kereszténységet mindig is átitatta a "már itt van" és a "még nincs" paradoxona, s ezáltal az advent üzenete is más megvilágításba kerül. Amíg el nem jön az Üdvözítő, amíg be nem teljesedik Isten országa, addig nincs esély az örök boldogságra. Ez kísértetiesen emlékeztetheti az olvasókat az először említett Addig, amíg... sorsra, éppen ezért nem teljesen elvetemült gondolat magát a teremtést is ehhez az elmélethez hasonlítani. S hogy megállja-e a helyét elméletünk? Adjon rá választ az alábbi bibliai vers.

"Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!"

Világunk egy pszichoterapeuta szemével I.

Sokan úgy tartják, a mágusok igen lényeges különbözőségeket mutatnak a mugliktól, ebben a cikksorozatban azonban rávilágítok majd arra, valójában milyen nagyot is tévednek azok, akik kettéválasztják a varázstudókat a varázstalanoktól. Hiszen gondoljunk bele, a mágián kívül minden közös: fizikai testben élünk, van lelkünk, gondolkodunk és érzünk, mindannyiunk ereiben vér csörgedezik, s a lelki traumák semmivel sem viselik meg jobban vagy kevésbé a mágusokat, mint a muglikat. Utóbbiaknál elterjedt módszer a pszichoterápia, melynek hagyománya immáron begyűrűzött a mágiatudók körébe is és egyre gyakrabban találkozhatunk vele. A következőkben fény derül majd a történelmünk folyamában fellelhető események hátterére, ahogyan a napjainkban használt bűbájokat és varázstárgyakat is sorra vesszük - természetesen pszichoterápiás szemszögből.

A pszichoterápia, mint olyan, egy igen komoly tudománynak számít a mugliknál, éppen ezért nem meglepő, hogy idővel elérte a mágustársadalmat is. Mert hát tulajdonképpen miért is megy valaki terápiára? Azért, mert valami nem stimmel vele és azt szeretné, hogy az a valami stimmeljen. Erre számtalan, mágiától mentes megoldás létezik, hogy csak néhányat említsek a teljesség igénye nélkül: katathym imaginatív pszichoterápia (KIP), hipnoterápia, ego-state, neuro-lingvisztikus programozás (NLP), kognitív viselkedésterápia és meseterápia. Mégis, azok, akik a varázslat birtokában vannak, rendelkeznek számos más lehetőséggel is.

Hosszú éveken keresztül a lelki gondokat a mágusok nem pszichoterápiával, hanem varázspálcával, bájitalokkal és egyéb mágikus eszközökkel orvosolták - márpedig belátható, hogy múltunkban történt nem kevés olyan esemény, mely feldolgozásra szorult. Bár ezeket a módszereket nem tekinthetjük az említett hatalmas csoport részeiként, az általuk elért eredmény mégis ugyanaz: valaki, aki korábban rosszul érezte magát, most jól, de legalábbis jobban van. Éppen ezért elsődlegesen érdemes összevetni e két kultúra eszközeit, majd górcső alá venni történelmünket és napjainkat is.

Edevis tükre

Sokan nem gondolnák, hogy a témához bármilyen szempontból is kapcsolódhat Edevis tükre, azonban a legfontosabb pontokra szándékomban áll rávilágítani. Mindenki számára ismert e tárgyra írt felirat:

"Nem arcodat mutatom, hanem a szíved vágyát."

Nem szükséges kimondottan messzire mennünk, hogy először a tükröt, mint motívumot értelmezzük, ez ugyanis számtalan mítoszban és legendában is megjelenik. A tükör minden esetben olyan információhoz juttat minket, melynek valamilyen okból kifolyólag nem voltunk tudatában. Lehet ez akár a jövő, de titkos vágyaink is, melyeket tudattalanunk rejt. Jelen esetben kijelenthető, hogy Edevis tükre megjeleníti azok vágyát, akik belepillantanak.

Pszichoterápiás szempontból két dolgot is egyértelműsít e tény. Az első és legfontosabb, hogy egyetlen pszichoterápia sem kezdődhet meg anélkül, hogy tisztában lennénk a kliens vágyaival. Ezek a vágyak irányzékok, segítenek abban, hogy terapeuta és páciens meghatározhassák azt a célt, mely érdekében a kezelés megkezdődik. Fontos leszögezni, hogy áhítatunk nem minden esetben megvalósítható, gondoljunk csak híres és nevezetes történelmi alakunkra, Harry Potterre, aki elhunyt szüleit látta Edevis tükrében. Azt már mindannyian tudjuk, hogy nincs olyan varázslat, mely holtat visszahozhat az élők közé, no de akkor mit is jelenthet e vágy, melyet a tükör megmutatott? E sóvárgás egyértelműen egy szerető család meglétére irányul, tehát megmutatja azt a célt, melyet el akart érni. Ismert a történet, hogy ez később sikerül is neki, hiszen feleségül veszi Ginnie Weasley-t és születik három gyermekük. Ebből kifolyólag egyértelműen megállapítható, hogy azon gyermekkori vágyálom, hogy szüleivel lehessen, nem teljesült, ezzel szemben az általa meghatározott cél, hogy saját családja vegye körül, végül mégis megvalósult.

S itt érkezünk el a másik dologhoz, mely tanulságként szolgálhat Edevis tükre kapcsán: fontos, hogy megismerjük belső vágyainkat, azonban személyiségfejlődésünket nemhogy nem viszi előrébb, inkább hátráltatja, ha ennek hatására irreális álmokba menekülünk. E varázstárgy éppannyira lehet egy ember változásának kulcspontja, mint mélybe taszajtója, éppen ezért fontos, hogy megfelelő kontextusban, kellő elővigyázatossággal járjunk el vele - akárcsak bármely más módszerrel, mellyel a pszichoterápia intézménye élhet.

"Ez a tükör nem teszi bölccsé az embert, nem tárja fel az igazságot. (...) Rossz úton jár, aki álmokból épít várat és közben elfelejt élni."