Charlotte Elisabeth Felagunddal
Amikor idén először léptél be a nagyterembe, azt már mint végzős tetted meg, ez volt az utolsó első belépésed, mint alapképzéses hallgató. Milyen érzés volt? Eltért az előző évekhez képest?
Nem igazán volt időm erre koncentrálni vagy ebbe jobban belegondolni, hiszen jöttek az ikrek is a Bagolykőbe. Értük izgultam főleg, hogy minden simán menjen, élvezzék az első napot, hiszen az a legmeghatározóbb.
Emlékszem még a saját végzős évemre, eléggé hullámzó volt. Voltak hetek, amikor szinte megállt az élet, máskor egész hónapok tűntek el egy pillanat alatt. Mennyire érzed másabbnak ezt az évet, mint a korábbiakat?
Nekem határozottan ez a legpörgősebb évem, pedig egyik se volt kifejezetten unalmas, ha nem itt, akkor a családi életemben. A család aggódik is egy kicsit, hogy a végén minden simán menjen.
Mi az, amit úgy érzel, hogy mindenképpen meg kell tenned még ebben az évben itt?
A végzős tánc. Mindenképp a végzős tánc.
A bagolyköves pályafutásod mellett egyre felívelőbbé vált a zenei karriered is. Az utóbbi időben gyakran fordulsz meg Pécsett, rendszeresen vannak próbáid, egyre inkább vagy része az ottani világnak. Mennyire forgatta fel ez az egész az életedet?
Imádom Pécset, az ottaniakat, a hangulatot és, hogy ennek az egésznek a részese lehetek. Persze ingázni rossz, ezért tervezem az odaköltözést az itteni tanulmányaim befejeztével.
A zene, mondhatjuk úgy, egy hagyaték, mely a Shanes családban öröklődik tovább, nagymamád után egy generációugrással te vagy a következő tehetség. Mennyire volt döntő szerepe abban, hogy elmélyedj a zenébe?
Zenélek mióta az eszemet tudom. Csak volt pár év kihagyás, míg lázadtam, de jó visszatérni ebbe a világba. Nem tudom máshogy mást csinálva elképzelni az életem.
Az, hogy a zenei élet szerves részévé váltál, mennyire befolyásolta a jövőbeni terveidet? Mi az, amit mondjuk három évig tervezgettél és mi az, ahol most tartasz? Ez a tipikus mi leszel, ha nagy leszel kérdés.
Ebből adódóan valószínűleg dalszerző, előadó leszek. Tudod, nagy koncertek, meg a többi. Már izgatottan várom, hogy az életem ekörül forogjon.
Közelednek az ünnepek és tudom, hogy ez az időszak nem könnyű a családodnak, különösen, hogy egy igen domináns személyiséget veszítettetek el a nagymamád halálakor. Hogyan készül a család? Ki vette át az irányító szerepét?
Idén apa irányít és pont ezért lesz olyan sablon karácsony. Nekünk olyan még úgyse volt, most meglátjuk, hogy mennyire megy ez a családunkban.
Mi az, ami nálatok elengedhetetlen az ünnepi készülődésben és az ünnepek idején?
Hmmm, ki választja ki a fát.. azért mindig küzdelem van.
Van a családodnak különleges karácsonyi szokása, amit másoktól még nem hallottál?
Biztosan, maga a család is különleges.
Ebben egyetértünk. Nagyon szépen köszönöm Charlie a válaszaidat és Boldog Karácsonyt Kívánok!
Elijah Kearney
Elijah kócos kobakját jól ismerik nemcsak évfolyam- vagy háztársai: a mugli származású kis eridonos az elmúlt két évben sokat bátorodott és barátai körében egyre inkább bekapcsolódik az iskola életébe. Az órák keretében és azon kívül is lelkes, még ha itt-ott be is csúszik egy-egy baki; s ez az energia könnyen megfertőzi a környezetét is.
Kevesen tudják rólad, hogy a családodban te vagy az egyetlen varázstudó. Nyilván nagyon furcsa lehetett egyszerre belecsöppenni ebbe a teljesen idegen világba, ráadásul egyedül. Hogyan változott a varázsvilágról alkotott nézeted az első benyomás óta?
Igazából én alapvetően nem csinálok ebből nagy titkot, sőt, szerintem olyannyira nem, hogy lassan úgy is mutatkozom be. Deeee... nem is ez szokott lenni a téma így hát igen, igen, kevesebben. Öhm... huh. Bocsánat, az ilyen kérdezős dolgokban sem vagyok a legjobb, ha elkalandozom, akkor tessék rám szólni! A furcsa szó nagyon... kevés hozzá. Igazából ugye voltak jelek, de senki sem hiszi azt, amit jelent. Mármint, én sok mindenben hiszek, de valahogy ez olyan dolog volt, amire még álmomban sem gondoltam. Ki nem játszott mágusost kicsinek vagy nagyobbnak? Aztán, amikor tényleg megtörténik, elfutsz és el se mered mondani, mert azt hiszed, hogy te vagy zizi és képzelődsz. Én mondjuk inkább hittem abban, hogy én vagyok az a kölyök, aki fölött mindig esik az eső, meg ilyenek. Végül pedig mégsem és mégis. Oké, belekavarodtam.... Szóval igen! Furcsa és baromira sokkoló. Hogy ott volt mindig előttem és semmit sem láttam belőle. És akkor még ki is derül, hogy én is tudok olyat? Neeem, ez olyasmi, amit még gyerekfejjel is nehéz benyelni. Viszont voltak segítők, nagyon aranyosan elmondtak mindent, hogy mi is ez, mitől ne féljek. Mégis... Hogy hogyan változott? A kezdeti folyamatos sikításból ma már egészen jól megkedveltem. Nem megy ez nekem a legjobban, de kijövünk. Először inkább hittem olyan dolognak, ami összenyom, egész picire és túlnő rajtam. Most kezelhetem, megmutathatom és, bár amúgy a kötelezőkön kívül kevesebbet varázsolok, azt hiszem, már nem akarok annyira hátat fordítani a világnak, amikor végzek az iskolával. Sokat változott és jó irányba, szerintem. Nem akarok mindent ezzel megoldani, mint aki beleszületett vagy ismeri már nagyon régóta. Csendes rajongója vagyok az egésznek!
Ez jó hasonlat! Melyik része fogott meg a legjobban eddig? Mi az, amit szeretnél még látni, kipróbálni belőle? Esetleg el tudod most már képzelni, hogy később is mágiával kapcsolatos munkát, hobbit válassz?
Köszönöm szépen! És öööö... hű. Az egész? Mármint, tényleg, maga a dolog, hogy létezik és működik. Meg-meg, hát nekem ugye a kastély, meg az a hely volt az első, ahol vásárolni lehetett vagy épp csak sétálni és ezek a példák vannak csak előttem. Nem tudnék konkrét részt mondani, viszont ha mégis kell, akkor az az, hogy még egy képkeretben is van élet! Az volt az, amikor tudtam nevetni rajta, nem pedig azon aggódni, hogy mi lesz itt velem. Öhh, mindegy is. Aztán most már a bűbájok része, ahogy valamiből valami lesz és fordítva. Az átkokat nem szeretem, a normális, vagyis a mágiamentes dologban sem szeretem igazából a fegyvereket, csak a játékokban, így itt sem akarok átkozni. Nem is mennek. A többi sem még, de legalább ezek nem. Szerintem lehet én vagyok az egyetlen, aki sosem átkozott meg senkit. Mármint az, ha a cipőfűző összecsomósodik meg ilyenek, az nem igazi átok, tehát én nem. És nem is tervezem kipróbálni. A kviddicset viszont igen! A köves játék nem jött be nekem, túl egysíkú, a többi meg... nem tudom hirtelen mik vannak még. Szeretnék majd még megnézni sok helyet, inkább azt próbálnám ki, milyen a többi város vagy épp a világ másik részén! Úgyis utazni szeretnék hobbinak, belefér. A hobbit még talán el-eltudom képzelni, de hogy a munkát is... Az valahogy még mindig nem biztos. Még szerencsére van két évem, hogy eldöntsem, de sajnos nem látom azt sem, hogy tovább akarok-e menni és, ha igen, mi lenne nekem a jó. De majd sokat alszom rá!
A családod hogy fogadta és mennyire dolgozta fel mindezt? Sikerült őket is megfertőzni valamelyest? Illetve átvettek esetleg valamit a mágikus világból?
Amikor már jöttek és felállították a tényeket... hát nehezen, vagyis, nem is tudom. Mert szerintem anya kicsit sokkos volt, az apák meg mindig olyan mogorvák ilyenkor. Szerintem ő nem kezeli sehogy sem, sokat utazik, ő repülőket vezet és keveset van otthon, lehet akkor elmondták neki és azóta is úgy van vele, hogy nincs vagy elmúlik. Anya próbál nyitni mikor hazamegyek, kérdezget meg minden, azonban nem érti - hogy nem akarja vagy nem tudja, már más kérdés. Azt mondhatom, nem fogadták olyan rosszul, mint amennyire lehetne egy pánikolós embernek az ilyet elképzelni, viszont olyan jól sem, mint a tökéletes képben. Az a jó, hogy nem varázsolhatok otthon, a fura cuccokat meg megszokták, ahogy a könyveket is, ha tanulnom kell valamit. A többi holmi úgyis pihen. Bár egyszer majdnem az üstömben akartak bográcsolni... Lényegében szerintem kicsit furán fogadták, én rosszabbul mondjuk, de mást vártam. Ne legyek félreértve, nem haragszom! Sőt! Még jobb is, hogy otthon úgy vagyok kezelve, mint eddig. De nem, nem ragadt át rájuk semmi sem, így ha fertőzök is, akkor nagyon lassan.
Akadt más is, ami esetleg nagyon más, mint ahogy azt a muglik elképzelik? Milyen maga az iskola, az eddigi benyomásod a tanodáról?
Igazából... akadnak még dolgok, amik érdekesek. A Legendás lények óra, meg maga a könyv is. Azt hiszem, az volt az első, amellyel jobban megbarátkoztam, mint a varázslással. Mert hát, oké, csak tündérmanó meg ilyenek, de mégis...! Nekem nagyon bejött! Talán ott jött meg először a bátorságom. Sőt. Aztán meg, most már tudom, hogy tök sok minden van, amiben nem hittem, de létezik. Jó, nem láttam sárkányt, de ugye vannak és ilyenkor kicsit könnyebb. Nem lény, de mint a sellők, vagy a vérfarkasok és sok más. Látni, hogy vannak átfedések és kézzelfoghatóbb a dolog, hihetőbb. Nem is tudom, hogyan fejezzem ki magam jól... Amikor ez az egész új és friss, sokkoló. A tananyag, az újdonságok, minden. És akkor olvasod hogy: jééé, lehet az a macska kneazle volt vagy az a kedves kutya egy crup. Vagy az a színes valami, vagy akármi. És olyankor így megállsz és... hű. Nem mese, nem valami kitalált izé. Amit lehet, meg is foghatsz, és... és... bocsánat, belekavarodtam! Mindenesetre, az órát nagyon szeretem, igazából mindet, egyre biztosabbra érzem.
Aztán ott van még maga az Eridon. Először azt hittem, itt is csak osztályok vannak, aztán nem, ott vannak a házak. Az, hogy ez mennyire jó dolog... fogalmam nincs. Nem skatulyázok senkit semmibe bele, mert nem is azt nézem én megvallom. Viszont, mégis... van egy kisebb közösség a hatalmas tömegben és biztató. Nem nevetnek ki, nem kell a sarokban kuporogni, beszélgetni kezdtem szinte azonnal, megismerni, hogy másnak is ugyanilyen, hogy nem kell félni, hogy nem leszek egyedül és a többi. Valahogy nem olyan, mint az általánosban, hogy ülsz a hátsó padban és semmi. Eleve le vagy foglalva az anyaggal és előbb-utóbb valaki odacsapódik. Főleg, hogy itt is lakunk. Szerintem ez a bentlakásos dolog sokat is dob rajta, könnyebb feloldódni, megtalálni a hasonlót. Meg még ha morcos is a Házvezető arca, nem harap, ez biztos! A többiek meg... mindenki. Főleg a szobatársam, Petya! Ezeket mind a háznak köszönhetem, még ha tök nyálas szöveg is!
És végül, hogy mit üzennél előre azoknak, akik a te cipődben járnak?
Hmmm... Egyet biztos, ne féljenek. Jó, a Bájitaltantól igen, mert mocskos nehéz, meg minden, de amúgy ne. Én elpazaroltam egy csomó időt erre és bánom. De ne. Annyi segítő kéz van, mint a fene. És aztán kinyílik a világ. Seprűn lehet repülni, unikornist látni és minden. Nem, nem tudom teljesen körbeírni. Az a lényeg, hogy... hogy semmi. Engedd el magad és beszippant. De a jó értelemben.
