Üdvözlettel Volkoviából II.

A Rúnakígyók épp csak szusszanhattak egyet, sikeres meccsüket követően újra pályára léptek, ellenfeleik ezúttal a Viharmadarak voltak, akik magukkal hozták a sötét fellegeket is, az arénában zajló eseményeket csak a bűbájos világításnak köszönhetően láthattuk. Egy biztos volt a kezdőkör felállásánál: Vihar közeleg.

Még el sem kezdődött a meccs, amikor a nézőtéren már zúgolódás keletkezett, hiszen az előre kihirdetett csapatokhoz képest egy igen szembetűnő változás állt be. Zippzhar Mária Viharmadárként, míg Lóránt Bence Rúnakígyóként lépett pályára. Sokan várták, hogy mindkét csapat élből büntetéssel kezdi, azonban a játékvezető nyugodtsága csakhamar átragadt a páholyokban helyet foglalókra is így, főleg, amikor az apró kis trükk már az első másodpercekben bevégeztetett és mindenki visszatért saját színeihez. Innentől újra eluralkodott a Várffy-Zoller Róbertet éltető moraj, mely talán hosszabban tartott, mint maga a meccs. Nem is csoda, a Nagyúr belépője lélegzetelállító volt, olyan, amit ha az ember átél, átszellemül egy életre. Az ezzel elindított morajlás később se csillapodott, mivel ő és csapattársa, Theon Delacroix is háttal a mezőnynek sorakoztak fel. Bíró Jácint kicsit ugyan elfeledkezve arról, hogy a meccs a levegőben zajlik, követte társait. Úgy tűnik, hogy ez a meccs mindennek ígérkezik, csak unalmasnak nem.

A páholy a második sípszóról lemarad, ugyanis egy másodéves eridonos visítva lelkendezik azon, hogy a Cole Fisher által kiköpött rágót - honnan láttad, hogy az? - ő akarja megszerezni. Kinek mire van gusztusa, ugyebár, de nem kizárt, hogy helyesen cselekszik, mert a híres emberek kiköpött és megrágcsált cuccai nagyon kelendőek, volt, akinek a fél hamburgerét háromszáz galleonért vették meg. Szóval hajrá kislány, csak ne mutogasd körbe. Viszont, a visongással egy időben elkezdődik a meccs is. A kvaffot a Viharmadarak Hegyi Imréje kaparintotta meg, és azzal a lendülettel el is szelelt ellenfelei karikái felé. Szegény srác reméljük, hogy nem nyugodott meg azonnal, mert az első adandó alkalommal egy Rúnakígyóval, méghozzá Scheffer Rizával találta szembe magát, szó szerint. Ejha, ez a lány nem semmi, ha engem kérdeztek. Bátor és talán egy kicsit őrült is, de mindenképpen olyan, aki egyetlen pillanat alatt képes volt néma csendre inteni a páholylakókat. Imre mellé hamarosan Bence sorol be, aki bár visszakapta eredeti csapatszínét, úgy tűnik nincs tisztában azzal, hogy ő nem hajtó, hanem terelő. Mondják, hogy az öltözőkben néha durva dolgok történnek, de hogy valaki ennyire kiessen önmagából, az azért ritka.  

Azt, hogy Elijah Kearney-vel pontosan mi történt, nem lehet megmondani, de a beálló csendbe random ordított egy akkorát, hogy még a VZR rajongótábor is - akiknek a feje tökéletesen egyszerre mozdult a Nagyúr mozgásával - is egyből odakapott, és értetlen nézték végig, ahogy a fiú oldalra vetül. Szerencsés flótás, mert legalább azt sikerült elérnie, hogy ne verje szét a fejét a meccs első perceiben egy gurkó. Ez is több, mint a semmi. Ha már gurkó, hölgyeim és uraim, Cipzár Marcsi akcióban! Imádom, amikor egy kis cuki jön és az ütőjével játszik, ilyenkor mutatkozik meg, hogy mennyi személyiséget is képes magában hordani egy nő. Jön, lát - már amikor kinyitja végre a szemét -, egyenesen Imit célozva. Sose szerencsés, ha egy meccsen látható vagy, de láthatatlannak lenni bűn.

Időközben Riza is megkapta a maga jutalm... büntetését, ugyanis a Nagyúr személyesen sorolt be mellé arra az eshetőségre, hogy semmiesetre se tudja megakadályozni Hegyi útját a karikákig. Hogy ez egy gyengéd női léleknek átok vagy áldás, azt mindenki döntse el maga. Persze a lánnyal sem kegyes a sors, mert ahogy Bence a nagy forgolódásban észreveszi a mögöttük érkező kettőst, valamint a gurkót is, ráeszmél, hogy az ütő nem véletlenül van nála, és cselekszik. Az ütéstől meginogva kissé, de arcán elégedettséggel pillant a vas után, mely most a hajtólány felé száguld, aki azonban nem rest, és még mielőtt áldozattá válna, körbejárja VZR-t, mint lányos háznál kérő az anyósát, és ezzel gyakorlatilag arra szeretné ösztökélni a feléjük száguldó feketét, hogy inkább az igazgatóhelyettest célozza be. Azonban, sajnos a golyó gyorsabb, és mielőtt még az amúgy szép megmozdulás befejeződne, vállának ütközik a vas. Vajon tényleg csak véletlen? Vagy esetleg kész volt egész testével védeni a Nagyurat, még akkor is, ha ő most az ellenfele? Elképzelhető, hogy Riza hűsége a meccs kezdetétől fogva a Viharmadarak felé húz, elárulva a sajátjait?

Amíg mindenki csak egy gurkóval van elfoglalva, addig a másik is szépen halad, és Jáger Sára csodás közreműködésének köszönhetően egy igen sebezhető célpontot talál magának Eli személyében, aki valószínűleg örül, hogy ép testben épphogy él, nem tervez egy újabb vas elől kitérni. Egy meccs alatt sosem tudhatja az ember, hogy melyik szerencsésebb, ha állandó mozgásban van, vagy, ha inkább megáll és kivár. Talán egyik sem. Szegény fiú pedig menekülőre fogja, és a páholyokban talán mindenki - vagy majdnem mindenki - reménykedik benne, hogy az eridonos fiú kikerül egy kicsit az ostorozhatók köréből, bár ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy nem tett-e rossz fát a tűzre. Mondjuk, nem szerette-e el valaki kedvesét. Erre egyelőre nincs bizonyítékunk, mindenesetre Imre célra tart és ellendíti a kvaffot a karikák felé, amit LSD igazán ügyesen véd ki, és látványosan enged újra útjára azzal, hogy nem csupán saját erejét használja a művelethez, hanem seprűjét is bevetve küldi a lehető legmesszebbre, hogy egykönnyen ne juthassanak megint a közelébe a Viharmadarak. Alapból szép gondolat ez, és az ember még drukkol is a sikerének, de ilyenkor szokott jönni az, hogy ember tervez, VZR végez. A férfi - bár megküzd a kvaffért - sikeresen érkezik vissza a labdával a büntetőzónához, ahol még egy kicsit cicázik is szerencsétlen őrzővel. A nézőtéren tapintható a feszültség, és megfagy az erekben a vér, ahogy a kvaff gyakorlatilag az őrző felé lendül, és sokan ciccennek fel, hiszen a Nagyúrtól ez nem megszokott. Csakhogy, végül épp ez hozza meg a sikert számukra, hiszen ezzel még a karikák védője se számolt. Gólt szereznek a Madarak.

A kvaff Csepreghy Petya kezei között landol, szerencsétlen LSD is kifújhatja a bent maradt levegőt, hogy nem megint az ellenfélnek passzol, miközben Rizán dolgoznak a gyógyítók, hogy visszaállhasson játszani. Szegény Petya sem ússza meg, hiszen, bár szépen halad, csak nem tudni miért éppen arra, amerre, becsatlakozik hozzá Theon és, bár nem tudni, hogy mi zajlik le közöttük akkor - sejthető csupán a srácot ismerve - a bongyor eridonos belendül, és amint büntetőzónát ér, nem hallva senkit és semmit, pedig sokan hördülnek fel, eldobja a labdát. A. Saját. Karikáikba. Még szerencse, hogy őrzőjük mostanra már olyan lendületben van, ami példaértékű, és ennek köszönhetően szépen hárítja az öngólt. LSD-t az év őrzőjének! Nem mindenkinek van annyi lélekjelenléte, hogy a döbbenetből időben felocsúdjon. A kvaff kidobás után Elijah-hoz kerül, aki a kisebb sokk után most végre kaphat valami jót is, főleg, ha nem akarják éppen kinyírni egy gurkóval. Úgy tűnik, ezt most megússza, mert Bence például sokkal előbb küldi asszonyára a gurkót, mint bárki másra. Mondják, hogy a szerelem fáj, de hogy ennyire? A gurkó meglehetősen veszélyes irányba áll, hála Masának, így egy csinos büntetővel gazdagodnak a Viharmadarak, mi, a nézők pedig az élménnyel, hogy az isteni Damyan Volkov tűréshatárát képesek elérni a pályán játszó diákok. Viccen kívül a férfi még mindig csodálatos, de azért látszik, hogy rohamosan viszik le az életről. A büntetőt Theon dobja, de sikeresen kivédik, így az állás változatlan marad. Azonban, ahogy a kvaffot elkapja, hátulról szegény LSD egy másik labdát is megkaparint, ugyanis a védés alatt kicselezett vas visszafordul, és hatástalanítja őt. A kvaff pedig ismét Elijah-hoz kerül, jobbról Riza, balról Petya védi az úton, Sára pedig egy kis "elemózsiát" is ad nekik egy gurkó képében. Srácok, LSD után tudhatnátok, hogy a hátatokat kell védeni! Bence pedig küldi is a vasat, miközben a Nagyúr egy gyönyörű mozdulatsort bemutatva, és prezentálva a combjaiban rejlő izmokat, seprűjén lábaival tartva magát, fentről próbálkozik a bőr elnyúlásával. Szegény Eli próbálja egyszerre hárítani a nyúló kezet és őrizni a labdát, ami összességében azt eredményezi, hogy seprűje kicsit lejjebb indul meg, jó fél méter magasságvesztéssel, és a kvaff elvesztésével. De a gravitáció nagy úr - na nem akkora, mint VZR -, így nem csak Eli, de a labda is lefelé halad. A magára hagyott kvaffot Imre ragadja el, szerencsétlennek jól jönne valami kis pozitívum az életébe, de valahogy nagyon nem akar ez összejönni. A kvaff ki is csúszik a kezéből, Riza pedig azzal a lendülettel rá is markol a bőrre, hogy egy balossal megfordítsa a menetirányt.

A fogójátékról:

Egy igazán érdekes és izgalmas párosról beszélhetünk, hiszen a Rúnakígyók ismét Machay Ábelt állították ki, míg vele szembe érkezik a pályára Cole Fisher. Mind a két játékos letette már névjegyét; végletekig menő, fáradságot nem ismerő, aktív és makacs személyiséggel rendelkezik, mely zálog arra, hogy változatos, igényes és nem kevésbé veszélyes megmozdulások szemtanúi lehetünk a mai eseményen.

Hogy mennyire szól ez az egész a cikeszről? Jó kérdés, ugyanis az első percekben Ábel máris támadásba lendül a pályát vizslató - és szemetelő - Fisherrel szemben, oly módon, hogy járműve cirokrésze környékén garázdálkodik, a Viharmadarak játékosa kibillen egyensúlyából, de szerencsére, és Ábel arcának szerencsétlenségére képes korrigálni az előbbi, nem várt "üdvözlésen". Cole hirtelen ötlettől vezérelve, vagy mert a cikeszt meglátta - erről a mai napig heves vita folyik -, indul el a hajtók irányába, és hullámzó mozgásából, előre nyújtott kezéből arra lehet következtetni, hogy bizony a cikesz előtte van. A páholy rágógumis lánya többször felszisszen, és egy olyan irányba mutat, ahol csillanásokat vél felfedezni. Csak nem? Elképzelhető volna, hogy nem csak a Fisher iránt érzett rajongása csillámlik szemei előtt, hanem valóban ott a kis aranyos?

Ábel sem rest, finoman közelíti meg ellenfelét, és fölötte helyezkedik el, úgy, hogy ne vehesse észre a másik. Egyelőre kivár, cselesen csak követi, kisebb erőbefektetéssel, de annál nagyobb éhséggel a kis aranyos iránt. Csakhogy, és ez a kellemetlen, nem csak a cikeszre kell figyelniük, hanem a feléjük érkező gurkóra is. Egészen addig, amíg Sára nem érkezik, és megmenti mind a kettejüket, majd bölcsen nem is tágít mellőlük. Na igen, sosem árt, ha egy terelő a cikeszvadászok között van, és bár nem kötelessége, de le a kalappal Sára előtt, hogy mind a két fogót védi.

Ahogy a cikesz megérzi a közeledést, feltámad szabadságvágya, és hirtelen jött ötlettől vezérelve, drámaian a mélybe veti magát, remélve, hogy a két ifjú nem követi majd, de, mint ahogy lenni szokott, ez a cikesz is téved, ha azt hiszi, csak úgy megléphet. Ábel ismét a cirokrésznél garázdálkodik, és úgy tűnik Cole lassan kijön a sodrából, már Volkov után jelez. A kilengés miatt Ábellel egy vonalba kerülnek, majd úgy tűnik, össze is ütköznek, hogy szándékosan vagy véletlenül, az kérdéses a történések ezen pontján. Ábel Cole hátán tervez tovább utazni, a nézőközönség felhördül, az első káromkodások is ebben a pillanatban hangoznak el, meglepően hosszan bírták az igazán nagy kifakadásokat. Ez a meccs minden szempontból beírja magát a történelemkönyvekbe. Fisher is felhördülhet a kitalált ötletre, mert amint lehetősége van, megakadályozza a teljes sikert, és leveti magáról a Machay fiút, aki úgy néz ki, akár a földre is zuhanhat. Srácok, nem egy balett előadást kell jól összerakni, hanem a cikeszt elkapni!

Szerencsére nem itt ér véget a fogópárbaj, mert nem sokkal a földre érkezés előtt, Ábelnek kilengetve magát sikerül visszafordulnia, és amíg Cole magasan, a karikáknál keresi a kis aranyost, addig Ábel önmaga összeszedésére koncentrál inkább. Cole megindul, a cikesz ezek szerint újra megmutatkozik, Ábel pedig ösztönösen követi a hirtelen kitörőt, remélve, hogy ez nem egy újabb megtévesztés. A meccs ezen pontján azt hiszem, már senkinek sincs kedve csak úgy kitörögetni. A fogók közötti párharc sokkal inkább tűnik test test elleninek, semmint cikeszhajhásznak, ahogy hol lábbal, hol könyökkel, de egymáshoz érnek, mint valami különös párzási tánc lejtése közben a bogarak. Néha nem lehet megállapítani, hogy hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik, bár nem túl szabályosak, az embernek néha az az illetlen érzése támad, hogy nem csak háborúban és szerelemben, de a cikesz elkapásában is minden lehetséges. Így most ezt senki sem róhatja fel egyik félnek sem, hiszen mindenki feszülten figyeli az eseményeket. Végül Colton kerül ki győztesként, ezzel a Viharmadaraké a második meccs győzelme.

VIHARMADARAK - RIVALLÓ RÚNAKÍGYÓK

310 - 140