Sokunk gyermekkori hőse: Damyan Volkov az idei Kupáról

Lássuk be, a Világkupa körüli diskurzusoknak épp annyira nem lehet vége, mint a Damyan Volkov iránti rajongásunknak. A jó dolgokat vegyítve került fókuszba a legenda szakmai véleménye az idei szezonról. A Rellon házvezetőjével, továbbá Repüléstan oktatónkkal beszélgettem kihívásokról, taktikákról, változásról és karrierről.

*A kérdéseket pásztázza, de ne verjen át, közben azon töpreng, hogy ácsorogjon-e az ablaknál vagy leüljön. Aztán meglátja a férfit, és ha most egy filmben lennének az At Last tökéletesen időzítve kezdene el duruzsolni a háttérben. De ez a valóság, vagy mifene, így zene nincs, ellenben a lány térde megremeg. Inkább leül. Nagy mosollyal köszönti volt edzőjét, majd miután minden készen áll, bele is csap az első kérdéssel.*

Mit szól az idei szezonhoz? Gondolok ezalatt a közönség hangulatára, és például a tényre, hogy a döntő a norvég és a német csapat között az utóbbi ötven év egyik legtöbb fennakadással teli meccse volt.
Nos, kétségtelenül… *nevetős szusszanás, ahogy keresi a megfelelő kifejezést* Parádés szezonon vagyunk túl. Hogy mennyire a szó pozitív értelmében? Valószínűleg jócskán akadnak, akiknek felhőtlen szórakozást biztosított a kupáért való küzdelem idén is, és hazugság lenne azt állítani, hogy én magam nem élveztem, hisz rengeteg bravúros játékot láthattunk. Azonban a kisasszony által is említett fennakadások számomra valamelyest tompítottak az élvezeti faktoron. A sok esetben csupán nagy sajtóvisszhang reményében generált drámákkal nincs gond, sőt, megvan a helye a nagy csinnadratta egészét felépítő kirakósban… Amíg nem megy a sportszerűség és a meccsek minőségének rovására. Az idei Kupán pedig véleményem szerint a botrányoké volt igazán a főszerep.

Így van, a botrányok hol indokolatlanul, hol indokoltan, de porondra kerültek. Hatalmas port kavart a bolgárok korai kiesése a mezőnyből, és az Egyesült Államok csapatának diszkvalifikálása, mindkét esettől hangos volt a varázssajtó. Van olyan kommentátor avagy edző, akinek a véleményét és meglátásait kiemelné az idei szezonból?
Nem titok, hogy bár a tiszta játék híve vagyok, a kreatív megoldások éltetnek, és karrierem során több ízben tapasztaltam, hogy a szabályokat okosan is meg lehet szegni. És erre az Egyesült Államok csapata is képes, szóval abszolút értetlenül álltam a híreket hallva. Balga gondolat volt egy pillanatig is elhinni, hogy észrevétlen marad bármiféle extra kiegészítő.
Az ír-bolgár ütközet kiemelt figyelmet nyert, hiszen a két csapat az ominózus angliai Világkupán, a döntő utáni tragédia okán a varázstörténelem talán máig legemlegetettebb kviddicsmeccsén mérkőzött meg egymással utoljára, ‘94-ben. Ez a tény pedig természetesen hangzatos címlapoknak volt tökéletes melegágya, és valamelyest talán be is árnyékolta a már-már ünnepélyes légkört, elterelte némileg a figyelmet az aktuális eseményekről. *gondolkodik el halvány, keserű mosollyal* A meccs ennek ellenére lebilincselő volt, épp ahogy azt vártuk, a lelátókon pedig fergeteges volt a hangulat. Igazi bolgár veteránokkal volt szerencsém végigizgulni, többek közt unokatestvérem és méltán híres egykori terelőtársa, az idősebb Vulchanov oldalán. Mókás, ahogy az ember karrierjében egyszeriben elérkezik a pont, amely után gyerekkori hősei válnak jó baráti közeggé.
És hogy a kérdésre is válaszoljak… *elneveti magát* Elnézést, kissé elragadtattam magam. Kiemelendő vélemények? Niamh Doyle, az írek edzője fogalmazott meg velősebb véleményt több alkalommal a Kupa alatt, ami a fogójukat ért tragikus történések után tetőzött. A kviddics nem egy veszélytelen sport, ezzel mindenki tisztában van, és ezúton is szeretném kifejezni együttérzésem Manu Neuerrel, bízva mihamarabbi felépülésében, és hogy hamar újra pályán láthatjuk majd! Ó, és a legszórakoztatóbb kommentátor idén kétségkívül Malthe Sorensen volt, rettenetesen szellemes viccekkel és szójátékokkal színesítette a meccseket, oldva a feszültséget, amikor kellett, de sohasem átlépve azt a bizonyos határt és mégis bele-beleszőve a sportszerűséget megkérdőjelező kritikáit.

Ha már kritika, mit gondol, mire kellett volna a német csapatnak jobban edzenie, hogy végül ők nyerjék a Világkupa döntőt? Vagy pusztán a norvégok szerencséjén múlt volna, hogy a hosszú mérkőzés végére elkapták az aranycikeszt?

Kivétel nélkül rendkívül tehetséges, profi játékosokról beszélünk a válogatottakat tekintve, ezeken a meccseken tehát kétségkívül nem árt, ha a szerencse épp csak egy kicsit nekünk kedvez. Muszáj megjegyeznem, hogy nem voltam nagy rajongója a tömeges, agyatlan szabálytalankodásnak, egyik csapatnak sem lett volna szüksége minderre ahhoz, hogy látványos játékot biztosítsanak. Éles ellentétben állt ez a meccs a korábbi Világkupákon tapasztaltakkal, ahol sorsdöntő pillanatokban is előfordulhatott olyasmi, hogy a kiütött, eszméletlenül zuhanó terelőt az ellenfél fogója menti meg, és a másik, versenyben lévő fogó ezt látva félrehúzódik és megvárja, míg vetélytársa is a cikeszre tud koncentrálni. Lehet elfogultságnak titulálni, hisz ez nevezetesen Bulgária és Japán 2014-es elődöntős mérkőzésén történt, de ezt nevezzük fair playnek. Hatalmas kockázatot vállalt ezzel Krum és nem sokon múlt, hogy ez a kiesésüket okozza. Az egy csodás meccs volt, minden kviddicsrajongónak, feltörekvő vagy már neves játékosnak, edzőknek és menedzsereknek egyaránt javaslom tüzetes elemzésre. Főleg az idei szezon után.
Visszakanyarodva tehát - rendkívül sok tényező befolyásolhatja egy mérkőzés menetét, a játékosok kipihentségétől kezdve az időjáráson keresztül egy félrekalkulált mozdulatig minden meghatározó lehet, és vegyük bele azt is, hogy azért manapság már-már szélsőségnek számítanak az ilyen hosszúra nyúló játékok. Utólag ugyebár mindig sokkal okosabb az ember, és rá lehetne bökni pár mozzanatra, ami talán változtathatott volna az eredményen, de nehéz konkrétan meghatározni, mit kellett volna máshogy csinálnia a németeknek. Pláne, hogy a mezőnyjáték is kiélezett volt. Talán ha sikerült volna húzni az időt és a gólokkal szerzett előny tovább növekszik, a cikesz elkapása sem lett volna elegendő a norvégoknak az egyenlítéshez. Talán. Ülhetnénk itt napnyugtáig taktikai megközelítésből elemezgetni az eseményeket, amit egy reptan óra keretein belül meg is tehetünk, de a kedves olvasókat nem fárasztanám tovább. *nevet* Végérvényesen tehát igen, valamilyen mértékű szerencse is benne van a pakliban minden meccsen.

Tavasszal sok ifjonc lehetőséget kapott megcsillogtatni tudását a versenyeken. Lenne, akit kiemelne, mint ígéretes játékost, akit a jövőben érdemes szemmel tartani?
Hm, lássuk csak. Többek között például Eskild Ulrich, a norvégok egyik terelője számomra nagyon kellemes meglepetés volt, talán máshogy is alakult volna a finálé, ha nem kényszerül kispadra a sérülését követően - csak hogy visszatérjünk még egy kicsit az amúgy is túltárgyalt előző kérdéshez. *nevet* A brazilok újonca, Benício Soares agresszív, félelmet nem ismerő és mégis valahogy megfontolt, számító játéka nagyon üdítő színfolt volt az idei kupán. Egy egykori bagolyköves fogóra, Colton Fisherre emlékeztet, aki szintén sokra vihette volna. *nosztalgikus mosoly* Kíváncsian várom, milyen irányba fejlődik tovább ez a merész, már-már vakmerőnek ható fiatalos hév. 

 

Önnek milyen akadályokat kellett leküzdenie annak idején, hogy ekkora név lett a kviddics világában?
Ó. *elmerül a gondolataiban egy pillanatra, hogyan is fogalmazza meg válaszát* Minden pályának megvannak a jellemző nehézségei, amelyeket változó mértékben valamennyi hivatásbeli tapasztal. Megugrani a sosem szűnő elvárásokat, talán ez a leginkább embert próbáló, hangozzék bármilyen sablonos válasznak. Mondanám, hogy “kilépni az unokatestvérem árnyékából”, ahogy azt annak idején szerették emlegetni *mutatja is ujjaival az idézőjeleket*, de ez valójában semmivel sem más, mint követni egy méltán neves játékost és helytállni az adott poszton - amit tehát tulajdonképp minden frissen szerződtetett kviddicses átél, az összehasonlítgatás elkerülhetetlen.

 

Támogatná, ha Bogolyfalván lenne lehetőség a meccsek közvetítéseit akár közösen is nézni? Akár hazai csapatokat, nem csak négyévente a Kupa ideje alatt.
Ez egy fantasztikus ötlet, Amélia! Mi sem természetesebb, mint hogy támogatnám, a kviddics közösségkovácsoló ereje vitathatatlan, remek összejövetelek kerekedhetnének ilyen közvetítésekből. *bólogat láthatóan nagyon elégedetten az elképzelés hallatán* És biztos vagyok benne, hogy a felfokozott hangulatnak köszönhető, drukkerek okozta kisebb-nagyobb balhékat bőségesen kompenzálná a bevétel. Feltétlen kérjen részesedést, ha valamelyik vendéglátó egységnek továbbadja az ötletet! *fontoskodva feltartja mutatóujját, arca azonban csak egy pillanatra tükröz komolyságot az atyai tanács mellé, szélesen mosolyogva kacsint végül*

 

*elgondolkodik* Igazából egy kedves barátomtól jött az alapötlet, de a részesedés sehogy sem hangzik rosszul. Ezt megjegyzem későbbre, de tudja, meg is vagyunk. Köszönöm, hogy időt szánt az interjúra és kívánom, hogy minél több gyermekkori hősével építsen barátságot. Aztán lassan Önön lesz a sor. *sokatmondóan pillog rá*