Szeptemberi diákbörze

Ballag már a vén diák...

Nincs olyan tanév, hogy ne lenne meg a torokba gombócot szorító érzés, hiszen egy évfolyam újra kiballag, és ki tudja látjuk-e még őket. Idén is szép számmal akadnak végzősök, akik minden erejükkel a Varázstani Alapismeretek Vizsgára koncentrálnak, ám sikerült elkapnunk Zippzhar Máriát és Csonka Zsombort, akik mégis feleltek kérdéseinkre.

Rögtön az első kérdéssel egy kicsit előre rohanok, de most engedd ezt meg nekem. Milyen érzés végzősnek lenni? Olyan, amilyennek vártad vagy nagyon más?

Mindent megengedek neked, én sem tudnám tartani a sorrendet, ne viccelj! *vigyorog* Az az igazság, bevallom, hogy könyvek meg filmek alapján inspirálódva azt képzeltem, hogy ez az egész olyan lesz, mint az amerikai gimikben, hogy majd amikor elsétálok a folyosón, akkor mindenki utánam fordul, másokkal íratom meg a házikat, meg ilyenek... De még mindig nem lógok ki a sorbó- ÉS EZT MOST NEM A MAGASSÁGOMRA ÉRTETTEM, OKÉ? Szóval még mindig nem lógok ki a sorból, mindenki ugyanolyan, mint előtte volt, csak egy fokkal idegesebb, mert a Verbunkos Aranymedál Verseny a nyakunkon. Ne, ne is kérdezd, ha így mondom, az agyam nem fogja fel a fenyegetést és nem parázok rá. *bólogat* Igazából mivel itt tervezek még maradni - na nem bukni, mestertanoncnak -, kicsit olyan végzős is vagyok meg nem is érzésem van. Vannak még felettem, ugyanakkor biztosan vannak akikkel ezután elválik majd az utunk egymástól. Mint a háborúba induló katonák! *felcsillanó szemmel emeli szalutálásra a mancsát és kezdi el lóbálni a lábait a széken, mintha masírozna*

Óvatosan azzal, hogy mindent megengedsz nekem, veszélyes vagyok! *vigyorodik el úgy, hogy
még a fogai is megvillannak.* Istenem, azért kellett egy pillanat, amíg megértettem, hogy milyen versenyre gondolsz, de rendben, nevezzük így. Szóval akkor túl a versenyen, lerázva a terheket és egy kellemes szünet után visszatérsz közénk. Milyen szakon folytatod?

*felemelt kezekkel hőköl hátra, hogy mutassa, retteg ő, majd csak kuncog, összezúzva a felépített színjátékot* Ha minden jól megy, *dörzsöli össze a kezét* dupla szakra jövök vissza, ez egyrészt azért jó, mert még több mindent megtanulhatok, másrészt jobban lefáraszt, és kevesebb időm marad majd furcsa dolgokon agyalni és kivitelezni őket. Hű, érzem, hogy most sóhajtott fel megkönnyebbülve minden olvasó! Khm, szóval Botanikát és Bájitalkészítést szeretnék tanulni, ami azért is jó, mert egy csomó tárgy amúgy egyezik, így azért nem arról van szó, hogy egyszerre lennék űrkutatátor és nyelvész. Ja, és ígérem nem robbantok fel semmit! *elgondolkozik* Szándékosan. 

Úgy tűnik ez egy bájitaltanos mélyinterjú lesz, mert ha jól tudom, a másik interjúalanyom, Csonka Zsombi a jövőben szaktársad lesz. Hogyhogy a Bagolykő és nem az egyetem?

Nekem sokat jelent az, hogy ezt már ismerem, a tanárokat, a többi diákot, és úgy gondolom később is elmehetek még az egyetemre, ha szeretnék, de egyelőre miért váltanék valami olyanról, amit szeretek és bevált? A szakirányomban amúgy is nagy szerepe van azoknak, akik eddig tanítottak és megszerettették velem ezeket a tárgyakat, ha most változnának körülöttem az oktatók, akkor lehet a kedvem is elmenne, azt pedig nem szeretném. Lehet, hogy valahol gyávaságnak tűnhet és, ha az, hát vállalom, de nekem mégis sok jó emlékem kötődik a kastélyhoz - és szeretnék még többet szerezni belőlük.

Nem hiszem, hogy gyávaság lenne, inkább a biztosra mész. Ha később az egyetem mellett döntesz, akkor is faragsz ezzel legalább kettő, de lehet három félévet is, ami nem rossz. Említetted korábban, hogy furcsa dolgokon agyalsz, amikor unatkozol. Mit értesz furcsa alatt?

Meg hát végül is a tudás nem vész el, amit megszereztem! *bólogat lelkesen, majd felnevet* Komolyan ezt még kérdezni kell? Azt hittem, mindenki tudja, milyen káosz uralkodik idebent. *mutat a fejére* Hát figyelj, én mondhatnék példákat, de biztos erre szeretnénk pazarolni a nyomdafestéket? Bárkit érdekel, mi megy a fejemben, keressen csak meg és a legilimencia segítségével első kézből hallhatja majd minden apró gondolatomat. De ne akarja ezt senki, nem olyan vicces, mint amilyennek hangzik. *legyint* Apropó, Odett, van egy fura izé a hajadban *odahajol kiszedni a szöszt, és kalimpálva megpróbálja lerázni saját ujjairól*

Szóval minden bátor legilimentor tanonc mehet hozzád gyakorolni. Ez kedves és veszélyes, úgy érzem, de… *akaratlanul is oldalra nézve figyeli, ahogy szösztelenítik és hirtelen zavarba is jön.* Köszi, biztos rossz helyen jártam előtte. Hm, szóval, mi az, amit a legjobban szeretsz a kastélyban?

Amúgy igen, de arra gondoltam, hogy én bárki fejébe tudom sugározni a gondolatokat, szóval nem is kellene feltétlenül tanoncnak lenniük, ha kíváncsiak. Megoldjuk. *bólogat, és inkább figyel a kérdésre* Ó ez egyszerű, az embereket! Kicsiktől a nagyokig, hát ők teszik azzá az iskolát, ami. *vállat von, majd felcsillan a szeme* Ó, és a kajákat, azt majdnem elfelejtettem, igen, azt hiszem, az jön másodikként a sorban... *töprengve malmozik az ujjaival* Vagy itt most olyasmit kellett volna mondanom, hogy nagyon szeretem a keleti szárny ööö második emeletén az ablakpárkányokat, mert kényelmesen lehet rajtuk szundikálni? Vagy a tárgyakkal kapcsolatban? *oldalra biccenti a fejét*

Nem, nyugi, a válaszod tökéletes volt. Visszagondolva az elmúlt öt évre, melyik a kedvenc emléked?

Hűűha, öt évből válasszak ki egy pillanatot? Ez valahol kegyetlenség. *felfújja a pofiját* Legyen a mostani pillanat, hogy itt ülök előtted, és visszagondolok minden jóra, ami eddig történt!

Mondanám, hogy kegyetlen vagyok, de ezzel most nagyon meghatottál. Akkor erről kérdezek. Milyen érzés volt, amikor elkaptalak a folyosón, hogy gyere velem interjúzni?

*széles vigyort villant, majd elpirul* Először megijedtem, mert nem tudtam mire vélni a hirtelen támadt érdeklődést, de aztán mondtam magamnak, hogy "Figyelj Masa, odamész, válaszolsz, beszélgettek, és jól fogod magad érezni közben!", meg hát belegondoltam, hogy addig sem kell a "versenyre" vagy ne adj Merlin az LLGre tanulnom, úgyhogy még kikapcsolódásnak és figyelemelterelésnek is jó lehet, szóval végső soron megörültem, elhatároztam magam és... *abbahagyja a heves gesztikulálással kísért hadarást* Hát, itt vagyok, szóval valahol icipiciricinycifincit imponál is, hogy engem kértél meg. *ártatlanul pislogva mutatja ujjaival milyen icipiciricinycifincit*

Örülök, hogy igent mondtál. Megsúgom, te voltál az első gondolatom és az első ember, akit
megkérdeztem. Egy mestertanonc szabadabb, mint egy alapképzéses, más szabályok lesznek érvényesek rá. Szerinted mennyiben fog a te életed megváltozni?

Nenenene! *fogja be a fülét* Ne mondd, hogy kevesebb szabály vonatkozik rám, mert a most meglévőket sem tartom b- mármint, khm, akarom mondani, izéé ööö, ezt inkább húzd ki kérlek. Még nem igazán véstem a fejembe az új szabályokat, tudod, nehogy véletlen már most azok szerint kezdjek el mozogni. Persze tudom, hogy például nem küldhet büntetőmunkára egy prefektus, de ezt is csak azért, mert csíptem már el mestertanoncot én is régebben. Nem hiszem egyébként, hogy sokban változtatnék, már így is képes vagyok túl szabatosan értelmezni őket. Hihi? 

Ne is foglalkozz vele, én is a saját szám íze szerint értelmezem őket. Nézzük egy kicsit még a mestertanonci szakjaidat. Elég sok mindent lehet velük kezdeni. Van olyan munka, amiben már látod is magad a jövőben?

*cinkos pillantás* Rengeteg, a toxikológiai kutatótól kezdve a sztárkviddicsesen át a grafitceruza tesztelőig. Igazából nem akarok ennyi mindent előre eldönteni, mert ha mégsem jön össze valami, akkor sokkal több minden borul. Arról nem is beszélve, hogy mire végzek, biztosan rengeteg minden változik még, lehet lesznek új szakmák, vagy tűnnek el régiek. Gondolkoztam rajta, hogy legalább gyakorlatot szerezni mondjuk mehetnék Anyu virágboltjába Budapesten, mert azért ott mégis a botanika is megvan, és valószínűleg a felvételi sem lenne olyan nehéz, de kicsivel talán... több kihívást keresek? Egyelőre. De áttervezni mindig van idő.

Illetve örök igazság, hogy sosem szül jót, ha családtaggal társul az ember. Ha most egy elsőéves ülne itt veled szemben, akit meg kell nyugtatnod, hogy jó helye lesz a Bagolykőben, mit mondanál neki?

*fellelkesülve húzza ki magát és lejjebb is néz, mintha tényleg egy alacsonyabb valaki ülne vele szemben* Tudod, itt lenni olyan, mint sodródni egy folyón. *mivel menet közben találja ki, mit akar, lassan buknak ki a szavak* Néha neked ütközik pár ág vagy kavics és megkarcolnak, de aztán a víz ki is mossa a sebet, amiről kiderül, hogy nem is olyan vészes, mint elsőre gondoltad. Ráadásul közben figyelhetsz cuki halacskákat, akik lubickolnak melletted, és ha mosolyogsz, már nem is figyelsz arra, hogy egyszer-egyszer elszomorodtál. Ha elég gyors vagy, akkor pedig megpróbálhatsz megsimogatni egy szitakötőt, vagy begyűjteni pár fényes kavicsot a meder aljáról. *felnéz nagy elégedetten, majd pattogni kezd* Ó, vagy azt, hogy keresse meg az Édesség-kuckót, a cukorkóma mindenre megoldást nyújt! *bólogat hevesen*

Meg kell, hogy mondjam, az utolsó pillanatig azt hittem, hogy valaki más ül velem szemben. Mind a két tanács igazán hasznos, ez az egész, amit mondtál pedig gyönyörű. Tudom, hogy ez nem fog tetszeni, de ez az utolsó kérdés, amit szerettem volna feltenni neked és ezzel megköszönni, hogy vállaltad az interjút, de, hogy ne kelljen a versennyel foglalkoznod, most elviszlek sütizni.

ÚRISTEN, kapok sütit?! Odett, tudod mit, minden hónapban interjúztathatsz. *felpattan és már zsong összevissza* Mehetünk? Én kész vagyok, te kész vagy? Én soha nem voltam készebb! *kifelé menet elkezdi összezagyválni az édességeknek költött saját fantázianeveket, hátha a másik majd segít neki választani* Málnabálna? Csokis Partvis? Vasas Hűbelebumm? Citromos Agyzsibbadás? Szerinted belém fér kettő vacsora előtt, vagy akkor túlságosan túleszem magam és nem fogok tudni koncentrálni később? Vagy esetleg Havas Kókuszkóklerrakodó...

Rögtön az első kérdéssel egy kicsit előre rohanok, nyugi, ez Masánál is így kezdődött, szóval most engedd ezt meg nekem. Milyen érzés végzősnek lenni? Olyan, amilyennek vártad vagy nagyon más?

Igazából nem voltak elvárásaim a végzős évvel kapcsolatban. A tanulás nem hittem, hogy nehezebb lesz, az alvásütemem eddig se volt a legegészségesebb, és barátokból se számolok sokkal többet, mint eddig. Szóval bevallom, elég stagnáló az életem, mióta visszajöttem. Éppen ezért mondhatom, hogy a végzős év is csak egy a sok közül. Jelentkeztem mesterszakra, szóval még azt se mondhatom, hogy érezném, hogy itt a búcsú ideje.

Akkor mondhatjuk, hogy azért nem bántad meg a visszajövetelt, mert a Bagolyköves éveid még nem kifejezetten mondhatóak kereknek? Mintha hiányoznának dolgok a tökéletes lezáráshoz?

Nem ezért jöttem vissza, hanem mert nem volt nagyon választásom. A suliban továbbra is felügyelet alatt tudtak tartani, és gyám nélkül nem engedhettek csak úgy szélnek. Azóta felnőttem, viszont most van, ami miatt itt akarok maradni. Vagyis pontosabban valaki.

Pletykák ugyan vannak, ahogy folyosói elkapott pillanatok is. Adhatunk nevet a hölgynek, vagy inkább maradjon valaki, így óvva a magánéletet?

Rara. Én így szólítom. Aki tudja, tudja, aki nem, annak nem is kell.

Tökéletes, szóval Rara az oka annak, hogy szívesen maradsz még az iskola falai között, mint mestertanonc vagy azért a választott szak az, amivel érvényesülni szeretnél a jövőben? Sokan ugyebár ilyenkor még tanácstalanok a jövőjüket illetően, te mennyire határoztál meg egy irányt?

Igyekszem nem gondolni a jövőre. Régen sok mindent elképzeltem, aztán az élet mindig közbejött. Nem szeretek már úgy küzdeni, mint rég, mert nem érzem, hogy bármikor is győzhetnék. Ha nap nap után élek, nem érhet akkora csalódás. Hiszen valljuk be, a pletykákból már mindenki tudja, mennyi is ért már belőle. Szóval azt mondanám, inkább csak kiválasztottam azt a szakot, amin el tudom magam képzelni, mint diák. Lehúzok még itt pár évet, aztán pedig meglátjuk, mi lesz.

Van már elképzelésed, hogy melyiket választod vagy inkább az utolsó pillanatra hagyod?

Bájitalkészítésre megyek. Azokhoz értek, és talán még tudok is fejlődni benne. Hogy pontosan ezen kívül mit takar a tárgy, abban nem vagyok biztos, de majd meglátom, ha odaérünk. *vállat von*

Szerintem, ha ahhoz értesz, akkor mindenhez értesz. Majd korrepetálhatsz, és ezt komolyan
mondom. Utaltunk már rá, hogy nem mindig volt minden fenékig tejfel itt, de vannak olyan emlékek, amikre szívesen emlékszel vissza a diákéveidből?

Jó, majd próbálkozunk, elbújunk Misháék elől, és úgy robbantjuk fel a klubhelyiséget. Van, persze. Majdnem minden emlékem, ami Thomashoz kapcsolódik, hiszen azok még most is tartanak. Azonban az a baj az emlékeimmel, hogy eléggé kuszák még. Tudom, hogy én éltem meg őket, de mégis egy másik életben. Az ember elméje még inkább összezavarodik, ha sikerül összerakni. Két ember emlékei nehezen férnek meg egy helyen.

Egyre jobban tetszel nekem, nem is értem, hogy miért nem beszélgettünk eddig. Így, hogy nem tervezel, csak megéled a napokat, könnyebb az egészet elviselni?

Ha meg akarnám nyugtatni a nagyközönséget, azt mondanám, hogy igen. De igazából ezzel annyit teszel, hogy túlélsz. Ha csak vagyok egyik napról a másikra, nem érzem igazán, hogy élek, mert a motiváció az, ami az embert munkálja. Nekem az nincs. Szóval igyekszem spontán lenni, új dolgokat próbálni, sokszor maga az adrenalin hajt. És ez az, ami leginkább segít tovább lendülni, hogy mindig van valami, amit még nem próbáltam ki, ami még hátra van.

Vannak olyan szegmensek, amik kifejezetten adrenalinlöketet adnak, vagy inkább mindig új dolgokba vágsz bele és várod a hatást?

A kviddics nekem ilyen. Eleinte csak azért mentem, hogy kipróbáljam, mert az is egy élmény. Azóta azonban már nem csak akkor telítődöm meg adrenalinnal, ha közel jön a gurkó, hanem akkor is, ha valamelyik csapattársammal történik valami. Kezdek valami törődésszintű dolgot érezni irántuk. Viszont ezen kívül általában újdonságok. Rarával is úgy találkoztam, hogy segített bliccelni a vonaton. Első alkalommal bűntársammá fogadtam. *mosolyodik el először az interjú alatt*

*mosolya egy kicsit szélesebbé válik, mert észreveszi ő az ilyeneket, nem olyan szívtelen, mint gondolják* Ha most egy elsős ülne itt veled szemben, és meg kéne győznöd, hogy a Bagolykő jó hely lesz számára, ne aggódjon, mit mondanál neki?

Azt hogy... Hmm... Azt mondanám neki, hogy ne aggódjon, mert lesz legalább egy valaki, aki mindig kitart mellette. Ezen a helyen annyi színes ember fordul meg, hogy mindenki megtalálja, ahova tartozik, és még inkább, hogy kihez. Nem kell, hogy mindenki szeressen, csak az a pár, aki számít. Ha azokra koncentrál, akkor minden rendben lesz.

Ezek nagyon szép gondolatok, amivel igazán jól esik zárni ezt az interjút. Bölcs tanács akár kicsiknek, akár nagyoknak, akik kétségbe vannak esve. Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szántál rám, és őszintén remélem, hogy a dolgok nálad egyre jobb és jobb irányba haladnak majd.

Én is köszönöm.