Ahogy az előző számban is írtam a bevezetőben, öt év nagyon hosszúnak
tűnik, pedig aztán, ahogy az első év eltelik, elég csak kettőt
pislogni, és máris ott találjuk magunkat a végzős évünkben. Egy kicsit
megkésve bár, de sikerült még egy végzőst elkapnom egy gyors interjúra,
és hogy ne árválkodjon ott egyedül, magamnak is feltettem a
kérdéseket, így a búcsúzás kapujában:
Jankovits Dorián
Mi volt számodra a leg-meghatározóbb pillanat az alapképzés alatt?
Nem tudom, hogy tudnék-e csak egyet mondani, de ha már csak egyet lehet,
akkor talán az, amikor a sámánbot az Eridonba osztott. Nem tudom, hogy
hányan tudják, de a családom annyira Eridonos, hogy a szüleim is az
Eridon klubhelyiségében ismerkedtek meg, sőt a nagyszüleim is a
vörös-arany házat erősítették. Aztán meg a húgom is oda került, szóval
mi igazán teljesen ilyen eridonos család vagyunk. Amúgy meg imádtam
ezzel az évfolyammal járni az iskolába, egy élmény volt, sok-sok
szórakoztató eseménnyel. Hajrá nekünk! Az életet élvezni tudni kell ám.
Melyik tantárgy és tanár voltak a kedvenceid?
Őszintén?
Most már határozottan Kakasi néni, a vén keselyű. Felejthetetlen. Innen
is csókolom a nénit. Azt hiszem, már megtaláltuk a hullámhosszunkat,
megyek is bagolyházat takarítani még utoljára.
Milyen irányba indulsz el?
Ahogy azt Petőfi is megmondta, előre.
Mi az, ami a legjobban fog hiányozni?
Hogy
bármikor találkozhattam az én tüncibogár csajommal. Mivel az egyetemen
tervezek továbbtanulni, ha sikerül a VAV, ezt már kicsit jobban meg kell
szervezni majd, de megoldjuk, Bella, mindent is megoldunk!
Mit üzennél a következő végzős évfolyamnak?
Hogy Kakasinak hátul is szeme van, nem érdemes vele packázni.
Egy nagyon egyszerű helyzetet tudnék kiemelni erre a kérdésre. Tavaly, év vége felé csak ültünk kint az étkezőteraszon, összetoltunk több asztal, ettünk, beszélgettünk. Nem csak eridonosok voltunk, becsatlakoztak navinések, rellonosok és levitások is. Olyan sokat nevettem azon az estén, hogy két napig zsibbadt a szám utána. Volt egy pont akkor, amikor végignéztem a társaságon. Ott voltak a számomra legkedvesebb emberek is, akikre már nem is barátként, hanem családként tekintettem, és akkor tudtam, hogy nagyon jó helyen vagyok, és nagyon szerencsés vagyok, hogy velük lehetek.
Leginkább az önismeret vol az, amit szerettem, de minden tárgyat nagyon érdekesnek találtam, mindent szerettem volna jól elsajátítani. Az önismeret mellett pedig a gyógyítással kapcsolatos tárgyakat szerettem még, vagy azokat az órákat, ahol megjelent a gyógyítás. Kedvenc tanárom egyértelműen Várffy-Zoller Róbert, és nagyon büszke vagyok rá, hogy háromszor is elnyertem a vándordíjat, majd pedig a tanársegéde lehettem.
Milyen irányba indulsz el?
Egyetemista leszek és gyógyítást fogok tanulni, ebben most már csak egy elrontott VAV akadályozhat meg.
Mi az, ami a legjobban fog hiányozni?
Ragadjanak meg minden pillanatot, töltsenek együtt minél több időt, nevessenek, gyűjtsenek emlékeket, és sose felejtsék el ezt a helyet, hiszen itt nőttek fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése