2020. december 15., kedd

Drága Advent - Kicsit másképp



A karácsony közeledtét mi sem fémjelezhetné jobban, mint az advent, mely egy tulajdonképpeni visszaszámlálás Jézus születéséig. Ez a négy hét a négy gyertyával és mögöttes jelentésével remek metaforája életünk egy igen fontos aspektusának. Amennyiben elfogadjuk, hogy mindannyian rendelkezünk egy, már előre elrendelt sorssal, ám elfogadjuk azt is, hogy ezt kemény munka árán bármikor megváltoztathatjuk, érdemes sorra vennünk, milyen forgatókönyv szerint működik életünk.


Addig, amíg...
Bizonyára mindenki hallotta, vagy mondta már legalább egyszer, hogy "addig nem fekszem le aludni, amíg fel nem készültem a vizsgára", esetleg "addig nem hagyom abba a gyakorlást, míg nem sikerül a bájital/bűbáj". Ez lehet egyszeri alkalom, azonban sokak az egész életüket ebben a körforgásban élik le: szellemisége kimondja, hogy egyszer valami jó be fog következni, azonban előtte x dolgot meg kell tegyünk. E végeláthatatlan folyamat hajtóereje a Légy tökéletes! mentalitás.

Azután...
Kísértetiesen hasonlít az Addig, amíg... sorsúakhoz, pusztán annyi a különbség, hogy ebben a folyamatban most éppen minden rendben van, de egyszer csak rossz lesz. Lehet, hogy most nevetsz, de lesz majd nemulass! Aki eszerint él, általában a Szerezz örömet másoknak! drivert futtatja a végtelenségig, s a buktatója épp ebből ered: addig vagy rendben, amíg megfelelsz másoknak. De ha majd egyszer már nem fogsz, azután a földi pokol jön el, és vége lesz mindennek.

Soha...
Ez a felfogás talán az egyik legkárosabb, s talán ezen is a legkönnyebb változtatni. Azon az elven alapul, hogy bizonyos dolgokat soha nem kaphatunk meg: soha nem lesz párunk, soha nem lesz meg az egyetemi végzettségünk, sohasem válik belőlünk jó auror, sohasem nyithatjuk meg a pálcaműhelyünk, s ez a felsorolás a végtelenségig ragozható. A csavar a forgatókönyvben ott van, hogy e mentalitás okán meg sem próbálja az illető elérni a célját, egy hangyalépést sem tesz érte, hisz minek? Soha nem fog sikerülni. Az elsődleges meghajtó a Légy erős!, elvégre hiába érzed magad ramatyul, amíg a külvilág felé azt mutatod, hogy mindez nem számít, mert téged nem érdekel, addig minden oké.


Nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon ugyis, ha
nem kérem.
Nagy László: Adjon az Isten

Mindig...
Kétszer ugyanoda nem csap be a villám, tartja a mondás. Mégis vannak azok az emberek, akik nem is csak kétszer, hanem rengetegszer elkövetik ugyanazt a hibát. Noha legtöbbünk legalább egyszer megismételte már egy baklövését, hogy biztosan megtanulja, mit ne tegyen, vannak, akik már szinte sorsszerűen sétálnak a fogadóba átokért. Eklatáns példa, amikor valaki egyáltalán nem változtat a számára kedvezőtlen helyzeten. Rosszul érzi ugyan magát, de benne marad. Mindig. Ebben az esetben a szükséges driver a Tégy erőfeszítést!, bár a vége láthatóan lemaradt: de nehogy sikerüljön! A legfontosabb, hogy megtalálhatod a megoldást, el is indulhatsz a helyes úton, ám a célt semmiképp se érd el, hiszen mindig ugyanabban a siralomvölgyben kell élned.

Majdnem...
Akiknek ez a sors rendeltetett, mindent megtesznek, hogy mások kedvére tegyenek, de az csak majdnem sikerül. Ez a típus két altípusra bontható: az egyikben a Tégy erőfeszítést! meghajtó dominál, azonban párba áll a Szerezz örömet másoknak! driverrel. A második típusban a Szerezz örömet másoknak! társul a Légy tökéletes! hajtóerővel, ami azt eredményezi, hogy amikor meg is ugrunk egy akadályt, hirtelen észreveszünk egy még nehezebb, még kínkeservesebb célt, amit el akarunk érni. Mikor ez is sikerül, megint csak nem lehetünk maximálisan elégedettek, hiszen ott egy újabb, az előzőnél is lehetetlenebb dolog, melyet meg kell oldanunk.

Nyitott végű
Azt már tudjuk, hogy az Addig, amíg... esetében van egy fordulópont, ami után minden csodás lesz. Az Azután kapcsán a fordulópontot mélyrepülés és szenvedés követi. A Nyitott végű sorssal rendelkezők jövőképe is előrevetít egy pontot, csakhogy az ezután következő rész teljesen homályba vész. Egyszerű példa szerint élve: befejezem, amit most csinálok, de ki tudja, utána mit hoz a jövő? E mechanizmus lelke megegyezik a Majdnem második típusával, csak jóval intenzívebb változatban.


A kedves olvasó teljes joggal teheti fel a kérdést, hogy ezek miképp is kapcsolódnak az advent ünnepéhez. Mint azt tudjuk, az advent szó jelentése eljövetel. A keresztény hit szerint ez a négy hét tudatos felkészülés az Úr eljövetelére, ám nagyon sokáig nem volt egyértelmű, hogy ez valójában mit fed. A történelem során a várakozás tárgya a vízkereszt ünnepének eljövetele, később Jézus visszatérte, napjainkban azonban már születése
Akkor, amikor az advent véget ér és elérkezik a szenteste, rálelünk a mennyei, örök boldogságra, tartja a hit. Emellett a jézusi örömhír kimondja, hogy Isten országa már eljött, ám a tanok lényege, hogy "Jöjjön el a te országod!". Éppen ezért a kereszténységet mindig is átitatta a "már itt van" és a "még nincs" paradoxona, s ezáltal az advent üzenete is más megvilágításba kerül. Amíg el nem jön az Üdvözítő, amíg be nem teljesedik Isten országa, addig nincs esély az örök boldogságra. Ez kísértetiesen emlékeztetheti az olvasókat az először említett Addig, amíg... sorsra, éppen ezért nem teljesen elvetemült gondolat magát a teremtést is ehhez az elmélethez hasonlítani. S hogy megállja-e a helyét elméletünk? Adjon rá választ az alábbi bibliai vers.

"Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!"


Nincsenek megjegyzések: