2020. szeptember 15., kedd

Daróczy Konrád - pár szó a polgármesterrel

A nemrégiben várossá lett Bogolyfalva első emberét, Daróczy Konrádot pályafutásával és polgármesteri címének elnyerésével kapcsolatban megannyi pletyka és híresztelés veszi körül. Ezekkel, és a várossal kapcsolatos terveiről nemrégiben már adott egy hosszabb lélegzetvételű interjút, ám ez alkalommal, mint magánembert kérdeztük életről és érzésekről. Sűrű időbeosztása okán csupán néhány percben. A következő beszélgetés a Bogoly FM műsorához készült interjú szerkesztett átirata.


Köszönöm, hogy elfogadta az interjúra való felkérésemet.
Köszönöm a felkérést és elnézést, hogy csak itt tudom fogadni, sajnos rengeteg teendőm van, melyektől nem tudok elszakadni.

Biztos vagyok benne, hogy jó néhányan faggatták már azzal kapcsolatban, hogy miként is lett városunk első embere. Hiszen számtalan információ kering több más mellett erről is a médiában. Jómagam ezért azt szeretném inkább megtudni kezdésként, hogy milyen érzés volt először belépnie irodája ajtaján?
Bevallom, ezt még sohasem fogalmaztam meg ilyen nyíltan. Volt benne büszkeség, alázat és felelősségtudat egyaránt. Végignézni az irodán, mely egy ideig most az enyém, de közben látni a temérdek feladatot, roppant ambivalens. Egyszerre volt rendkívül kellemes és súlyos teher.

Ha most egy kviddics csapatban játszana, melyik posztot választaná és miért?
Minden bizonnyal a terelőt. Ennek egyszerű oka van: fizikumomból és erőmből adódóan azon a poszton járulhatnék hozzá leginkább csapatom sikeréhez.

Nemrég új utcarész és társaslakás került átadásra, amelynek kivitelezése mondjuk úgy, nem volt éppenséggel zökkenőmentes. Milyen további fejlesztéseket tervez ennek tükrében a közeljövőben?
A továbbiakban a falulakóknak szervezett rendezvényekkel, eseményekkel készülünk majd, illetve megkerestek egy jótékonysági futás tervével kapcsolatban is, melyet mindenképp meg fogunk valósítani. Most a Bagolykővel és Shanes-szel való szoros együttműködésre törekszünk, a gyakorlati helyek biztosítására, hiszen érdekünkben áll itt tartani a fiatalokat.

Remélem az említett programok, fejlesztések és együttműködések a továbbiakban is olyan gyümölcsözőek lesznek, mint eddig és méltán szolgálják városunk javát, hozzásegítve a további fejlődéshez. Köszönöm, hogy szánt rám értékes idejéből.

Daróczy Konrád tehát nem ül békésen polgármesteri babérjain. Erős kézzel és tele tervekkel kormányozza tovább a várost, melynek fejlődése szemmel látható. Magánemberként ugyanez a fegyelem és realitásérzék jellemzi. Bogolyfalva talán végre megfelelő vezetőre lelt vasakaratú és hűvös természetű személyében. Azonban nem szabad elfelejtenie, hogy a hatalmat, melyet jelenleg birtokol, a köz javára kell mindenek felett fordítania. Bízva abban, hogy ez a továbbiakban is így lesz, és nagyszerű elképzelései az idő múlásával mind megvalósulnak, kívánok a polgárok nevében szilárd erkölcsöt és kitartást.

Nincsenek megjegyzések: