2023. június 15., csütörtök

Amorf pletykafigurák

Ahogy mindenki sejthette, ma nem pihenek, oh, nem, egyáltalán nem.
Van néhány megrázó pletyka, ami nem engedi, hogy úgy folytassa a napot,
mintha mi sem történt volna.

Úgy tűnik, kicsi Zs hiába akart elmenekülni a sztárélettől, akinek befutott anyukája van, azt mindig követik a kamerák. Főleg akkor, ha éppen neki nem tudsz ellentmondani. Többen is jeleztétek nekünk, hogy hallottátok Kárási-Tóth Zsannát és anyukáját veszekedni a folyosókon. Sok csúnya dolog elhangzott mind a két fél szájából, de a bizonyítékok arra utálnak, hogy az Eridonos vesztett minden körben. Napokkal később egy mugli magazin oldalain láthattuk újra a durcás lány arcát annyi sminkkel, hogy alig lehetett megismerni. Ne aggódj Zsanna, talán nem tud az egész Bagolykő az incidensről. Még.


Tudjátok, mi a jó az év közepében? Nincsenek ismétlő dolgozatok. Se a tavalyi anyagból, se az ideiből. Ez az az időszak, amikor az ember kiengedheti a gőzt. Talán épp ezért is gondolta Návay Regina, hogy diákjai megérdemelnek egy kis szórakozást. Csak éppen arra nem gondolt, hogy ezek a diákok nem ma kezdték az ipart, a kastélyban is gyorsan híre terjedt annak, hogy a fiatal tanár bulit tart. Olyannyira, hogy még drága unokatestvére, Návay Kristóf is felháborodva lépett színre, hogy őt nem hívták meg. De ez ugyebár még semmi rosszat nem jelent...-ene. Csakhogy a fiú olyan sokat ivott, hogy nem egy, hanem két fiatalkorúval is kikezdett a buliban. Ajajjj Fanni, szorul a hurok, ha ez kitudódik.

 

Ha már titkok és család... Az egyik másodikos diák idén megnyerte a legfurább serdülő díját, amikor táskájából egy kész életmentő felszerelést húzott elő. Sebtapasz, evőeszköz és öngyújtó is megtalálható volt többek között a hátizsákban. Szegény lány még nem jött rá, hogy elég egyetlen pálca ahhoz, hogy igazi túlélő legyen. A kérdés már csak az, miért kell annak lennie? Dobroviczky Damiráról nem sokat hallani a kastély falai között. Éltanuló, visszahúzódó és csupán egyik szülője varázsló. Utóbbi tény sok problémát szülhet, de itt az ideje, Bagolykő népe, hogy bevessétek kutatói tehetségetek. Küldjetek nekem szerelmesleveleket, és szívhez szóló üzeneteket. Derítsetek fényt arra, hogy szegény D-nek mégis mitől kell félnie.

 

Rajtakaptuk, ahogy Andrés S. Moreno de Aranda fülig vörösen beszélget valakivel telefonon. A hangja is vékonyabb volt, mint szokott, úgyhogy elég világos volt, mennyire zavarban van. Ennél már csak az okozott nagyobb fejtörést a számunkra, amikor megtudtuk, hogy nem mástól, hanem az elsős levitástól, Somlay Kornéltól kér randizási tippeket. Reméljük, hogy nem Karamakov Lénáról van szó, mert ahhoz, hogy a vöröske szívét megszerezd, Andris, többre van szükséged, mint egy elsős tanácsaira. Mondjuk első körben tedd le a mugli kütyüket.


Ez minden mostanra, de ne aggódjatok, hamarosan visszatérek!
Addig is küldjétek, ha találtok valamit. XX

 



Nincsenek megjegyzések: