Van egy ecseted? Buszjegyre kéne. - VI. rész

Az alábbi cikkben olyan leírás található, melyet 16 éven aluliak számára nem ajánlunk! 

Muszáj vagyok fiatalabb képet berakni az öregről, mert idősebb korában eszméletlen ijesztő volt. Úgy állt a bajsza, mintha éppen felelne Brightmore-nál, szóval: Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech Figueresben nézőkézett először körbe 1904. május 11. napján. Bár a mi drága emberünk megismerkedett az impresszionizmussal még gyerekként, ő mégis úgy döntött, hogy akkor neki senki ne mondja meg hányas a kabát: szürreális képeket festett legfőképpen. Megnyitotta ezt a lehetőséget rengeteg festő és szobrász előtt, azonban ő is tetőzte be az egész műfajt magát. A mai napig vannak olyan művészek, akik szeretnék elérni azt a szintet, hogy Dalíval egy lapon legyenek említve, ám az eddigi összes próbálkozás kudarcba fulladt. Nem véletlenül. Biztos vagyok abban, hogy minimum egy művéről már mindenki hallott, szóval kapjátok össze magatokat, mert Dalí zseni volt és zseni is lesz, amíg művészet létezik.

Rendben, mondok példát, nehogy kulturálatlanok maradjatok. Az emlékezet állandósága megvan? Biztos vagyok abban, hogy igen, csak kicsit gondolkodnod kellene: az a kép, amelyiken több óra is lefolyik valahonnan. Az érdekessége a képnek egyébként, hogy Dalí soha nem használt tudatmódosító szereket, ami igencsak megkérdőjelezhető. Elég ránéznünk a képre, de elárulta, hogy a különleges elmeállapotot hosszú percekig tartó fejenállással érte el. Maradjunk annyiban, hogyha szürrealista módon szeretnél tevékenykedni, akkor követheted a példáját, csak inkább ne. Művészeti gyorstalpalónk itt ér véget, térjünk a lényegre. A mostani cikk kicsit megbotránkoztatóbb lesz, mint az eddigiek... Felkészültél? Akkor nyomassuk! 

A jobb oldalon látható festmény majdnem mindenkit megbotránkoztatott 1949-ben. A Leda Atomica központjában egyesek szerint Leda (Léda) áll, egy spártai mitologikus királynő egy hattyúval, ami mondjuk nem is áll messze a valóságtól. Fontos megemlítenünk ismét, hogy Dalí bármennyire elvetemült volt, akkoriban igenis fess fiatalembernek számított, amit a nők nagyon is észrevettek. Több szeretőt is tartott maga mellett, minden országban és városban ahol megfordult, vagy ahol huzamosabb időt töltött, volt egy nő, aki mindig epekedve várt rá. Nem mondom, egész pöpi élete lehetett a pasinak. Merlinre, mit egész? Király élete volt, mert nem elég, hogy munkásságát elismerték világszerte, de még a nőknél is volt mit a tejbe aprítania, amit igenis kihasznált. Azonban minden művész életében van egy nő, aki több lesz egy nőnél.

Ez a nő Dalínál - igen megbízható forrásokból idézve - Wilhelmina Tuft volt. Nem hibáztatok senkit azért - most kivételesen -, mert nem ismerős a neve. Tuft 1948-tól 1959-ig volt mágiaügyi miniszter, valószínűleg egy igen nagy eseményen volt szerencséjük találkozni, ahol azonnal kirobbant a szikra, és mindketten ki is használták azt. Eleinte kapcsolatuk titokban volt tartva, nem véletlenül: Tuft nem engedhette meg magának, hogy mint miniszternek, kitudódjon a viszonya a közismert művésszel. Dalí éppen ezért festette meg mitologikus vonatkozásokkal a képet, azonban egyértelműen Tuftot ábrázolja a festmény - szerelme zálogaként készítette. 1959-ben derült fény a viszonyra, egy óvatlan pillanatukban buktak le, így Tuftot azonnal le is váltották, azonban nem bánta, hiszen végre szerelmével lehetett. Volna. Mert Dalí a művészetet választotta a nő helyett. Őszintén szólva meg tudom érteni, és amúgy is azt mondják: ha egy művész beléd szeret, sosem halsz meg igazán.