Orvosok és ápolók mágia nélkül - avagy szikével és kedves szóval is lehet életeket menteni

Lassan oszlik a ködfátyol. Már hall az ember, de még valahol álom és ébrenlét szűk határmezsgyéjén jár tudata. Gondolatai alig vannak, s mind kuszák. Érzékei is nehezen eszmélnek. Arcát érinti valaki. Ezt érzi, s nevét is érti már, melyen szólítják, hogy bizony ideje ébredni. Beteg ő, az ágyon fekvő. Szemét óvatosan nyitja. Fáj még a fény és az alakok sem rajzolódnak ki egészen tisztán. Egy jósággal és értelemmel teli tekintet az, amivel elsőként találkozik. Szólna már, de torkában cső van, ami a légzését segíti. Mondják, ne is próbáljon beszélni, csak pislogjon. Az még most elég. Túl van rajta hát, a sebésznek és csapatának érdemeként. A hosszú órákig tartó, életmentő operáció sikerült, s altatóorv
osa az, aki visszacitálta az éberségbe. Hála neki érte. Az ő szemeit látja elsőként most páciense, s benne az emberséget, mely egyre ritkább manapság. Embernek maradni ebben a sürgető és tökéletességet hajszoló korban. Orvosként, ápolóként is érző lénynek lenni a lelketlen sietségben, ahol sokszor névtelen darabbá válik a beteg, mert kevés a dolgozó, akire ráhárul a hatalmas nyomás. Erről a mindennapi küzdelemről szól a Vészhelyzet, (eredetileg: ER) című kórházsorozat, mely sok évig leghosszabbként, összesen tizenöt évadon át futott a képernyőn. 

Figyelem! A cikk cselekményleírást tartalmaz!

A történet szerint orvosok és ápolók sokszor embert próbáló, máskor egészen lélekemelő napjaiba nyerhetünk bepillantást. Mindannyian a Chicagoban található megyei kórház sürgősségi osztályának elhivatott dolgozói, kik kezükben szikével vagy épp pirulákkal próbálnak életeket menteni. A mugli orvoslás folyamatosan fejlődik, ám még mindig kénytelenek sebeket ejteni, vagy épp tűket szúrni a betegekbe, hogy segíthessenek rajtuk, vagy egyáltalán kiderítsék miféle kórság kínjaitól szenvednek. A mágusoknak erre már csak igen elenyésző esetben van szüksége. Mennyivel ér többet egy varázsló élete egy varázstalanénál? Miért ne oszthatnák meg tudásunkat a bűbájjal élők és kímélhetnénk meg embertársaikat? Mi végre ez a nagy titkolózás? A válasz a társadalmi elszigeteltségben és az azt mind a mai napig támogatók körében keresendő. Mindennek dacára, szerencsére már akadnak olyan intézmények, melyek kombinálják a két világ technikáját. Ilyen a Szegeden található Egyesített Mágus-Mugli Ragálykezelő Klinikai Központ, ahol két egymással összekötött épületben zajlik a gyógyítás és a leglelkiismeretesebb orvosok, gyógyítók és ápolók látják el a hozzájuk érkező pácienseket, tekintet nélkül arra, hogy ők a mágusok vagy a muglik soraiból kerülnek-e hozzájuk. Követendő példa volna ez számos hazai intézmény számára. Hiszen egyként emberek vagyunk, mindenek felett.

Viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy mekkora áldozattal jár az a varázslat nélkül élő fél számára, hogy ez az intézmény egyáltalán létezik. Komoly titoktartási szerződések adnak jogi hátteret működésének. Minden mugli alkalmazott tisztában van azzal, hogy amennyiben megszegi a szerződésében foglaltakat, úgy a megbízott aurorok amneziálják, majd hivatalból átirányítják az ország egy másik intézményébe, mely tisztán varázstalan alkalmazottakból áll, ahol még hat hónapig megfigyelés alatt tartják. Nehogy véletlenül bármit kiszivárogtasson, amennyiben esetleg maradt néhány rejtett emléktöredéke előző munkahelyéről. Valóban ennyire fontos, hogy koherensen megtartsa a varázsvilág inkognitóját? Milyen következményekkel járna, ha felfednék magukat? Mivel még sosem próbálták egységes szerkezetben, így nincs rálátásuk. A véletleneket eltussolják, a családon belülieket kontroll alatt tartják. Rideg taktikával, bűbájjal és a felejtés vastag porával fedik el nyomaikat a mágusok. Pedig talán csak bizalomra volna szükség a másikban, hogy ne így kelljen intézni az ügyeket. Hitre a nagyobb jóban. Azonban sajnos ennek kialakulására a két világ között vajmi kevés az esély, a szándék pedig még annál is csekélyebb. Azonban talán egy napon majd nem sétál el az aranyvérű sem egy földön fekvő mugli mellett, hanem hívja a SÜVEG-et és nekik sem számít majd, hogy kering-e varázslat a bajba jutott vérében, vagy sem. Törekedjünk arra, hogy mihamarabb megérjük ezt a napot. Mert végül odalesz minden remény.