A helyes tanárbácsi - Interjú Orbán Gábriellel

Az egészet egy óra után beszéltük meg, és egyáltalán nem lepődtem meg, hogy belement. Bogolyfalvára, az Espresso Patronum kávézóba sietek, az interjúalanyom már vár rám. Megrendelem a kávékat, majd előkapkodom a cikkíráshoz szükséges eszközöket. Gyöngyírással felkörmölöm a címet, majd a tanár úrhoz fordulok.

Először is köszönöm, hogy elfogadta a felkérést. Az év elején csatlakozott a tanári karhoz. Milyen az élete a Bagolykőn? Gondolom, ha a folyosón összefut egy diákkal vagy tanárral, jószerével megismeri.

Nagyon szívesen, én köszönöm a felkérést. Igen, ez az első tanévem a Mágustanodában, mint tanár, illetve mint helyettes vadőr, az ifjú Széles Benedek mellett. Véleményem szerint nagyon hamar beilleszkedtem, megtaláltam a közös hangot a tanár kollégákkal. Vannak olyanok az intézményben, akikkel régebben együtt jártam ide, így sok nosztalgiázás történt már a tanév eleje óta. A folyosón természetesen megismerem a kollégákat és a diákjaimat is, sőt, pár olyan diákot is, akiket nem tanítok, de vagy egy tanítottam rokona, vagy csak érdeklődik a tárgy iránt, esetleg korábbi alapképzéses emlékei megszürkültek, és segítséget kértek.

Ha megkérhetem, mesélne nekünk a gyermekkoráról? Hogyan telt? Sok olvasót foglalkoztathat, és kíváncsiak is lehetnek, hogy honnan indult a tanár úr élete.

Kellemes gyerekkorom volt, rokonokkal teli környezetben, három szerető testvérrel. Másodszülött fiú vagyok a családunkban, egy bátyám és két húgom van, valamint számtalan unokaöcsém és unokahúgom. Természetszerető, amolyan kiránduló-kutató ember voltam mindig is, szerettem felfedezni a környezetem élővilágát. Hangos, boldog családban nőttem fel, mind a mai napig nagyon közeli, egymást segítő kapcsolatban vagyunk egymással.

Pontosan hol született? Hol töltötte kamaszkorát?

A Tisza egyik kanyarulatában, Paszabon. Talán Ibrány ismertebb erről a környékről. Paszab egy kicsit több, mint ezerkétszáz lélekszámot számláló község. Olyan, mint Bogolyfalva, mindenki ismer mindenkit, és így nem csak családon belül, de itt is igen összetartó közeget tapasztalhattam.

A Bagolykő Mágustanodában tanult diákkorában. Milyenek voltak az iskolaévek, jól ment a tanulás? Milyen volt akkor a kastély falai között az élet?

Igen, Levitásként. Nagyon szerettem a házat, az iskolát, a közösséget. Persze, akkor is voltak éles ellentétek, leginkább a Navine és a Rellon között, meg persze a Rellon és az Eridon között, mi pedig elvoltunk. Jó tanuló voltam akkor is, de kicsit magamnak való. A legjobb barátommal és szobatársammal, Nowak Goránnal minden év elején célokat tűztünk ki magunk és egymás elé, motivációs célzattal. A mostani diákok sokkal nyitottabbak, kendőzetlenebbek, mint amilyenek mi voltunk. Mi tudtuk, hogy hol a helyünk, nem feleseltünk és nem provokáltunk, de másban nagyon nem tér el az akkori világ a mostanitól.

Ha azt mondom, Legendás Lények Gondozása, akkor mi jut róla rögtön eszébe? Csak nyugodtan, ami jön.

Hogy röpdolgozattal fenyegettem meg a negyedik évfolyamot. Ott most nagyon dúl a szerelem, elképesztően fegyelmezhetetlenek. De ha tőlük elvonatkoztatok, akkor a gondoskodás, az esély. A lénytan és a lénygondozás legfőbb célja a lények megismerése és védelme. A feketepiaci kereskedelem miatt évente rengeteg ártatlan áldozat van, míg a fajok rendre pusztulnak. Ezt meggátolandó dolgozunk, és reméljük, hogy eredményesen.

Miért a tanári pályát választotta? Volt-e esetleg példaképe, vagy ez csak úgy egyszerűen jött magától?

Egyértelmű volt, hogy lényekkel szeretnék foglalkozni a jövőben, tanár nem terveztem lenni, kutatni szerettem volna, azonban időközben megházasodtam és gyermekeim születtek, egyértelművé vált, hogy biztos megélhetést kell biztosítanom. Az egyetemi kutatások során több nagyobb projektre is felkértek, éveket töltöttem külföldön. Két gyerekem időközben felnőtt, családot alapított, kettő pedig éppen csak elkezdte a kamaszodást, így egyértelmű volt, hogy haza kell jönnöm.

Felkérték az állásra, vagy Ön jelentkezett?

Voltak egyeztetések, de pályáztam az állásra, ha jól emlékszem, többen is voltunk, végül ketten osztottuk el magunk között a tárgyat. Én mindenképpen az alapképzést szerettem volna, kollégám, aki egyfajta példakép is nekem, Nagy Sándor pedig a mester oktatást csinálja.

Úgy gondolom, ez lesz a legfontosabb kérdés. Mesélne egy kicsit a szerelmi életéről, a kapcsolatairól a hölgy olvasók kedvéért?

Bonyolult? Tudom, ez egy nagyon általános válasz, de azt hiszem, ez most a legideálisabb rá. Azt már elárultam, hogy házas vagyok, papíron még mindig, ugyanis nem váltunk még el a feleségemmel, de elszeparálódva élünk már közel egy évtizede. Én sokat voltam külföldön, kutattam, a kapcsolatunk barátsággá szelídült. A gyermekeinket közösen neveljük, rendszeresen beszélünk egymással, és neki is, nekem is, van vagy volt új partnerünk. Nála ez egy jó ideje tartó stabil párkapcsolat, nálam egy még egyelőre nem definiálható helyzet, amiből bármi lehet, de én mindenképpen nyitottan állok hozzá. Egyelőre azt hiszem, azt mondanám, hogy kezdek foglalt lenni, de az is lehet, hogy mire ez megjelenik, már szabadnak vallom magam.

Egy bónuszkérdés: mit tanácsolna azoknak a fiataloknak, akik majd egyszer a tanári pálya mellett döntenek?

Ha csak azért lennél tanár, mert visszaadnád a gyerekkori sérelmeidet, ne legyél. Ha azért tennéd, mert élvezed, mert szeretsz tanítani, szereted megosztani a tudásod, és szereted látni a sikert a náladnál fiatalabbak arcán, akkor ez a te utad, és mindenképpen javaslom, hogy tedd le a voksod a tanárság mellett.

Ismételten megköszönöm a professzornak az együttműködését, és sok sikeres áttanított évet kívánok!