Alig koccintottunk a boldog új évre, máris itt az ősz, hamarosan a település kéményei újra szolgálatba állnak. Az őszi időszak sok változást hoz, lássuk, mik is azok:
Tanévzáró sütiest
Az Edictum megjelenésének napján véget ér a vizsgaidőszak, innentől már csak a végzős bál és az érdemjegyek miatti izgulás van vissza, illetve az, hogy leadva az utolsó lapot is, nekiálljunk lázasan csomagolni, hiszen várnak minket az otthoni ízek. Azonban mielőtt olyan nagyon nekiindulnánk, a Czukorvarázs Cukrászda és a Pillangóvarázs Teaház közös estjére invitál mindenkit. Akciós sütemény és tea párosításokkal, különlegességekkel, az őszi ízvilág kóstoltatásával várnak minden érdeklődőt ma este a vendéglátó negyed kültéri részén!
Faültetési kezdeményezés
Civil összefogás keretében Bogolyfalva Mágustanácsának harminchárom fát ajándékoztak helyi lakosok, akik elsősorban azt szeretnék, ha a lakóutcák hasonlóan hűvösek lennének, mint az Árnyas sétány, illetve fontos számukra a környezetvédelem is. A harminchárom fát várhatóan október közepén ültetik el, illetve a kezdeményezés kiegészítéseként további fák vásárlását tervezik, hogy a négy utca között egységesen oszthassák ki. Hogy mennyire fásulnak be az utcák, az csak októberben derül ki.
A népességszámlálás eredménye
Augusztusban lezajlottak a mágustelepülések népszámlálásai, mostanra pedig megérkeztek annak adatai. Amíg Kunszenilla helyzete egyre aggasztóbb, hiszen már csak nyolc fő él a településen, addig Bogolyfalva népessége alig három év alatt a kétszeresére nőtt, ráadásul idén kimagasló volt a születések száma is: összesen harminchat gyermek látta meg a napvilágot a településen élő családokban. Az új tanév, illetve a negyedik utca megnyitása és a városi rang egyre vonzóbbá teszik a települést, ahova elsősorban a 17 és 36 év közötti varázslónemzedék letelepedése zajlik.
Őszi munkálatok miatti fennakadások
Megkezdődtek az őszi munkálatok a településen: szeptember második felében és várhatóan október első hetében nem lesz látogatható a tó körüli rész, illetve fokozott figyelmet kérnek azoktól, akik a Boglyas téren haladnak át. A munkálatok zöme éjjel, hangtompító bűbájok alkalmazásával zajlik, hogy a lakosságot csak minimálisan zavarják. Október első hetében, a munkálatok utolsó szakaszában a Fő utca és a Vendéglátó Negyed rendbetétele, ősziesítése zajlik majd, így az üzletek ezen a héten megváltozott nyitvatartással lesznek elérhetőek.
Teapontok létesítése
A település idősebb lakosai Széles Ernőné Ensel Erzsébet - Bözsi néni - közvetítésével megkeresték a település vezetőjét, kérvényezve, hogy a hirtelen jött hidegben az idősebb és koruknál fogva lassabban közlekedő lakosok egészségmegőrzésében segítsen. Ahogy nyáron hűsítő, úgy ősszel és télen melegítő pontok kihelyezését indítványozták, vagyis azt, hogy Bogolyfalván több ponton forró teával várják azokat, akik a hűvös idő beköszöntével, ügyeik intézése közben átfáznának. Az úgynevezett teapontok önkéntesek bevonásával a település hat pontján lesznek elérhetőek: a Bogoly Színház előtti szakaszon, a Vendéglátó Negyed bejáratánál, az Árnyas sétányon, a Bogolyfalvi temető bejáratánál, a vasútállomás előtt, illetve a Művelődési háznál. Teát ingyen fogyaszthat bárki, azonban minden standon kihelyezésre kerül egy adománydoboz, mely a menhely részére gyűjt, hogy a bent lakó állatok téliesítése megtörténhessen. A két kezdeményezés egymástól független, így az adománygyűjtők a vendéglátóhelyeken, a színházban és a vasútállomáson is megtalálhatóak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése