2018. szeptember 15., szombat

Egy fa rejti Cupidot és a titkokat


Ahogy beköszöntött és tetőzött a vizsgaidőszak, valamint a kánikula is vissza-visszakopogott az ablakokon, ismét teljesen megőrült az iskola és annak környéke. A manók, a festmények, a dolgozók és az újságíróink is többször összesúgtak. Néha csak ámulunk és bámulunk, hogy a stressz - na meg Cupido - mikre képes rávenni az embereket. És hol van még a tavasz?

 

A Levita tornyának dőlése miatti pánikról, valamint megbeszélések és problémakezelési gyűlések sokaságáról számoltak be a manók. Az iskola vezetősége próbálkozott ugyan, ám úgy tűnt, hogy a kékek vezetése sajátosan kívánta megoldani a helyzetet, mert az utolsó kettő igazgatói tanácskozáson már nem jelentek meg. A manók szerint a házvezető, Erdős-Prinz Vivien, és pár prefektus, mint Maróti (Ombozi) Fanni vagy Jeong Woo Jin már az intézményben sincs. Nagyon furcsa körülményeket hagytak maguk mögött... sőt, mindenki maga is láthatja, amint egy fa virít éppen ott, ahol a stabil szerkezetű toronynak állnia kéne. Ijesztő, félelemkeltő, és a manók szerint nagyon veszélyes is. A gazdasági felelősök kimaradtak a tárgyalásokból, így a megpályázott szabad felhasználású pénzek, adományok és előteremtett plusz javak mind Béres Bárcián és Hercegh Kriszpin kezei közt maradtak.
Azt rebesgetik a manók, hogy Oravecz kisasszony és Béres úr hamarosan nagy lagzit csap, és a gazdasági igazgató ezt a plusz lehetőséget látva úgy gondolta, anyagilag jobban megéri itt megtartani az eseményt. Az iskola is megengedheti magának a támogatásukat, valamint a maradék három házat is segíthetik, ha már a kékek elutasítóan reagáltak. Vidáman, még el is mosolyodva hagyta el az irodáját az utolsó megbeszélések után. Vajon mire jutottak?


 

Van nekünk egy jól informált és mindig friss hírekkel szolgáló segítőnk, a Bibircsókos banya, aki nem szeret messzire menni, mégis mindent tud az iskolában. Most azonban a szó szoros értelmében el sem mozdult, mert saját bevallása szerint kővé dermedve figyelte, amint két navinés prefektust, Csonka-Ramholcz Zsombort és Thomas Middletont felsőbbévesek támadták meg az ő folyosóján! A hölgy elmondása szerint nem értett semmit tisztán, de állítólag valamelyik fiú barátnője miatt történhetett az összeütközés, féltékenységből a támadók részéről. Azt is hozzátette, hogy többször hallotta a "lány", "pasid", "fiúkád" és társai kifejezéseket. Bár azt is hozzátette, hogy szerinte talán Zsombor új barátnőjéről lehet szó, akivel sokat látták. A levitás kislány kiléte rejtély, de állítólag egy szőkés, életvidám lányról van szó, aki sokszor járkál kézen fogva a fiúval. Ha bárki tud erről valamit, mindenképpen írja meg nekünk !



Aranka néni és Marika néni nagyon sok időt tölt azzal, hogy délutáni sétáikba minden fontos esemény átbeszélése beleférjen. Nem volt ez másként a vizsgaidőszak alatt sem, mikor éppen a diákok könyvekért rohangálását és stresszoldó süteményvételeit szemrevételezték, de ennél többet is láttak. Marika mesélte Évinek, aki Károlytól hallotta, hogy az úr neje látta a Színvarázs Könyvtár és könyvesbolt nyitott ajtaján át, amint egy jól öltözött, idősebb férfi az egyik diáklányt szédítette éppen. Állítólag nem is hiába, hiszen a hölgyecske igencsak hamar beadta a derekát, amit egy futó csókkal koronáztak meg. Bár egyes források szerint csak a lány szemébe ment egy szempilla, a lovagias barátja pedig ezen akart segíteni. Akárhogy is legyen, egy minisztériumit azonosítottak a férfiben, akit ha minden igaz, Demyan Golitsyn néven ismernek, a hölgyről pedig egyből kisült, hogy a Payne lányról van szó. Senki nem ítélkezik, de bizony azok a fürtök és alkat nehezen összekeverhető mással, így Catherine kis légyottja az aktuális téma. Vajon igaz? Esetleg tényleg csak barátok? A képek és elmondások, amikre bukkantunk, sok dolognak gátat szabhatnak az életükben.




A pincérek élete olykor nehéz. A Czukorvarázs cukrászda egyik alkalmazottja elmesélte, hogy nemrég egy egész délutánja arról szólt, hogy kiszolgáljon egy furcsán piruló és vihorászó szőke nőt, amint egy barna hajú férfi társaságában eléggé kínosan ücsörgött. Kis leveleket is adnia kellett nekik. Nem is értette az egészet addig, amíg látni nem vélt egy piros foszlányt a levegőben. Meg merne rá esküdni, hogy Cupido volt, és bizony elhozta a szerelmet Wittner Dávid és Ardai Tánya feje fölé, akiket igen meghitten láttak a délután végére beszélgetni, sőt, egy másik alkalmazott azt mondta, pár nappal később hallotta, ahogy a lány esküvőről, gyerekekről és hatalmas házról ábrándozik barátnőivel! Hát... erre mondják, hogy sok boldogságot? Reméljük nem csak Cupido játszik velük!



Nincsenek megjegyzések: