2018. július 15., vasárnap

Mágikus tudomány és természet




Megjelent a vízi bestiák tanulmányozására összpontosító tudományos folyóirat, az Underwater első száma. A szaklapot az Atlantisz Tengerbiológiai Kutatóintézet alkalmazottai szerkesztik, a publikált tanulmányok között azonban szép számban képviseltetik magukat külsős kutatók alkotásai is. Idén először olvashatunk részletes tanulmányt az Óceániában őshonos ködbálnákról, a mélytengeri szivárványhalról, valamint a tengeri sellők körében időnként pusztító járványos betegségről, az aquatitisről (amelynek következtében a sellők szervezete nem képes kiválasztani a számukra szükséges oxigént a vízből, ezért fulladáshoz vezet), illetve ennek lefolyásáról, okairól és lehetséges gyógymódjairól. 
A folyóiratból az is kiderül, hogy az Atlantisz Tengerbiológiai Kutatóközpont ismét gyakornoki program keretében nyitja meg víz alatt rejlő kapuit az érdeklődők számára, akik három hónaptól fél évig terjedő időintervallumra jelentkezhetnek, hogy közelebbről is megismerkedjenek a víz alatti ökoszisztéma csodáival. Aki élne a lehetőséggel, annak önéletrajzát és motivációs levelét az intézmény képviselője, Elena Papadopoulos várja bagolyposta útján augusztus 15-ig, visszajelzésre pedig postafordultával már lehet is számítani.





Veszélyeztetett állatok gyilkolásával és azok szerveivel való kereskedéssel vádolnak egy amerikai kutatócsapatot, amely az elmúlt évben Afrika varázslatos élővilágát tanulmányozta. A csoport célja állítólag az volt, hogy feltérképezze a kontinens mágikus élővilágát elősegítve egy vagy két rezervátum megalakítását, ahol aztán a kihalás szélén álló fajokat alaposabban is lehet tanulmányozni. Mindebben olyan neves intézmények és szervezetek támogatták őket, mint például a Varázslók a Legendás Állatok Védelméért; ám sorban elhatárolódtak a csapat tevékenységétől, amint a dél-afrikai hatóságok erumpent szarvat és robbanó nedvet, valamint runespoor tojást találtak náluk. A mennyiségből ítélve nehezen hihetőnek tűnik, hogy mindezt csakis alaposabban megvizsgálni szerették volna a kutatók, hiszen az említett testrészekre, illetve tojásokra nagy a kereslet a feketepiacon. A csapatot egyelőre házi őrizet alá helyezték a Dél-afrikai Aurorparancsnokság munkatársai, amíg folyik az ügyben a nyomozás.



Nincsenek megjegyzések: