2018. március 15., csütörtök

Sok hűhó pár vizsgáért


Révay Lili nagyon meggyőző tud lenni. A jókedélyű navinésnek állítólag pocsékul sikerült az egyik vizsgája, ám korántsem biztos, hogy a tanára is eképpen fogja értékelni. Rajta kaptuk ugyanis, ahogy nem sokkal a megmérettetés után lelkesen magyaráz az említett professzornak, aki szinte elolvadt a lány szavaitól és életerejétől. Szóval nem vennénk mi olyan biztosra azt a rossz eredményt. Könnyen megremeg az a javítópenna a kézben, ha egy ilyen kedves diákot kell lepontozni.


Allan Colton Fisher megelégelte a sok tanulnivalót meg az egész év végi felhajtást. A zöldek prefektusa úgy döntött, félreteszi diétáját és kirúg kicsit a hámból. Egyik este berobbant a konyhába és rögtön egy kézjellel adta a manók tudtára, hogy ne aggódjanak, hiszen békével érkezett. Csak éppen szeretne felfalni mindent, ami nem él és mozog. Az sem aggasztotta, hogy másnap mennyire bánja majd meggondolatlan tettét. 


Mezősi Nyeste mélyet lélegzett, háromig bent tartotta, aztán héthez érve szép lassan kifújta. Ezt többször megismételte az udvaron állva, egy kovácsoltvas díszkeretbe kapaszkodva. Azt mondják, azért volt erre szüksége, mert még előtte állt az a vizsga, amelytől a legjobban tartott. Az arra járók közül többen attól féltek, hogy a visszahúzódó unikornis mindjárt ájultan esik össze. Ez szerencsére nem következett be végül és azt is reméljük, hogy sikeresen letudta a dolgozatát.


Matt Philipsre aztán nem lehet azt mondani, hogy ne vetett volna be mindent tudatlanságának és a tesztekre való készülés hiányának palástolására. Meglehetősen kicsípte magát a vizsgáira. Nem csak hogy lélegzetállító, kifejezetten elegáns összeállítást viselt talárja alatt, de az illata is egészen mennyei volt, a frissen mosott, belőtt hajáról már nem is beszélve. Ha az igyekezetért járna osztályzat, az Edictum szerkesztősége egy Várakozáson felülit mindenképpen megszavazna az ifjú, piercinges titánnak.


Lina Bellini egyik hétvégén egy egész napon át az ágya mellett üldögélt és egyebet sem tett, mint a tananyagot magolta. A Bűbájtant még hangosan fel is mondta, hiszen azt igazán szereti. Ahogyan különben a süteményeket is, amelyből szokás szerint maga mellett tartott egy szép nagy tállal. Ha lélegzetvételnyi szünethez jutott, jóízűen beleharapott egy-egy szimpatikus példányba. Mondanunk sem kell: mindegyik darabot kifejezetten szimpatikusnak találta.

Nincsenek megjegyzések: