2017. május 15., hétfő

Amikor a cikesz nem elég a győzelemhez

Izgalmas, emlékezetes mérkőzésnek lehettünk tanúi nemrégiben, amikor a Rellon és az Eridon csapata mérte össze erejét az iskolai bajnokság keretében. Ugyan az Eridon fogójának sikerült elkapni a cikeszt, mégis a Rellon győzött, a csapat eredményes összjátékának köszönhetően. Erről kérdeztük a csapatkapitányokat, Szelniczky Míneát és Kevin Schönfeldet. A Rellon fogóját, Allan Colton Fishert is sikerült elérni, és mivel a vörös cikeszkergető játékos, Rosie N. Fisher nem volt hajlandó nyilatkozni, helyette elődje, Kasza Fanni Stefánia szólalt meg, akit e mérkőzés alkalmával először hajtóként láthattunk viszont a pályán. 


Szelniczky Mínea, a Rellon csapatkapitánya, hajtó

Sziasztok. Először is gratulálnék ehhez az emlékezetes mérkőzéshez. Nem mindennapi eredmény, hogy egy csapatnak még cikesz nélkül is látványos fölénnyel sikerül győzni.
Colton: *felvonja a szemöldökét, majd másfelé néz*
Mínea: Köszönjük szépen! Azt hiszem, elégedettek is lehetünk az eredménnyel. Örülök, hogy a Rellonnak sikerült először az iskolai bajnokságon bizonyítania, hogy szép, összeszokott mezőnyjátékkal is győzelemre lehet vinni a csapatot. *büszke mosoly*
Kevin: *halvány mosoly jelenik meg az arcán* Igen, egy nagyon eseménydús és drámával teli meccset játszhattunk, és hát láthattatok. Szintén csak gratulálni szeretnék a Rellon összjátékához, de ne bízzátok el magatokat! *mosolyogva Minire pillant* Legközelebb mi nyerünk!
Colton: Kivéve, ha Aiden terelő marad *köhécsel*
Mínea: Mhm. *kétkedő szemöldökfelvonás Kevin felé, fölényes mosolya csak szélesedik Cole megjegyzésére*


Kevin Schönfeld, az Eridon csapatkapitánya, terelő

Valóban szép összjátékot láthattunk a Rellon részéről, az Eridon viszont mintha kicsit kevésbé lett volna összeszokva. Több új játékos is pályára lépett. Milyen megfontolások alapján állítottátok össze a csapatokat?
Kevin: *lepereg Mini pillantása róla, talán észre sem vette* Sajnos nálunk az emberhiány nagy szerepet játszott a csapat összeállításban. Igyekeztem minden követ megmozgatni, új játékosok után kutatva, viszont tudatában voltam az ellenfeleink tapasztaltságának, így próbáltam egy vegyes csapatkompozíciót összehozni, hogy egymás hiányosságát jól kiegészítsék. Törekedni akartam az összhangra.
Mínea: Nos, nálunk nincs túl sok újonc, olyan legalábbis nem igazán akad, aki sohasem kviddicsezett még. A terelőinket Aiden vette a szárnyai alá; fokozatosan szeretném élesben is megmérettetni őket. Úgy értem, nem árt, ha van mellettük tapasztalt játékos. A mostani meccsre cserék híján ez elég jól jött ki, a továbbiakban meg... majd meglátjuk, hogy sikerül.

Tehát jól értem, hogy a Rellon csapata tulajdonképpen újoncokban nem bővelkedik, az Eridoné pedig tapasztalt játékosokban?
Kevin: Jól érted. Viszont attól, hogy nálunk több az újonc, ez még nem jelenti azt, hogy kevesebbek lennénk. Keményen edzünk, hogy mindannyian egy szinten legyünk, és ne számítson az a pár hónap vagy év különbség két játékos között.
Mínea: Új tagok vannak, tehát az utánpótlás megvan. Kevés olyan játékosunk van, aki az alapoktól kezdi.


Allan Colton Fisher, a Rellon csapatkapitány-helyettese, fogó

Á, értem. Tapasztalatlan tagokban nem bővelkedtek. Szerencsés helyzetben van a Rellon. Az Eridontól pedig bizonyára már a következő mérkőzésre eredményesebb összjáték várható. Igaz, a fogó igyekezetét így is siker koronázta. Érdekelne azért, mi okból esett éppen rá a választás? Amennyire tudom, még a repüléssel is akadnak gondjai. Azt hiszem, azért sem hajlandó nyilatkozni, mert ezt megemlítettem. *vállat von* Szóval?
Colton: Kevin biztos úgy gondolta, jó ötlet, hogy még egy Fisher pályára lépjen. Biztos jól mutattunk egymás mellett. Igaz, Kevin? *"édes" mosoly*
Kevin: Így van, a következő meccsen igyekszünk 120%-ot teljesíteni  és... *Colera pillant, ám amikor nyitná a száját, Fanni odébb löki*
Fanni: Az úgy volt, hogy én kitaláltam, hogy ebben az évben hajtó vagy terelő akarok lenni, mert mi menő már ott püfölni a gureszokat, vagy épp egymás fülét harapni a kvaffért. Évek óta egyedül voltam fogó, kicsit meguntam már, hogy semmi csere meg semmiiiii, aztán most belázadtam. Végül egyszer elkaptam Rózikát a klubhelyiségben, mivel tudtam, hogy a tesója, Cole tök ügyes, úgy voltam vele, tuti Rózi is ügyes. Hát miért ne lenne ügyes? Egy vér! Aztán adtam neki pár tippet, és hadd szóljon! *ez volt a Fanni-féle megoldás, Kevin csak sóhajt és bólint, hogy tényleg így történt*
Kevin: Azt hozzá kell fűznöm, hogy nem Cole ellen irányult a fogó csere, csak így jöttek ki a lépések.
Colton: Ugye tudod, hogy csak a féltestvérem a csaj, Fanni?
Fanni: *nagyokat pislog mielőtt válaszolna* Az mindegy, akkor is van bennetek közös vér! *csak azért is, hogy neki legyen igaza*


Kasza Fanni Stefánia, Eridon, fogó/hajtó

Tényleg? Szóval ez nem holmi átgondolt taktika része volt. Pedig érdekes volt végignézni, hogyan intézitek a családi vitáitokat a féltestvéreddel a pályán. *Coltonra pillant* 
Colton: *megvonja a vállát* Van ez így...
Kevin: A főnixek kiszámíthatatlanok. Olyankor cselezünk, amikor nem is számít rá az ember, ráadásul, ahogy eddig észrevettem, mi jobbak vagyunk az improvizálásban, mint az előretervezésben. Sokszor mentette már meg a hátsónkat egy-egy random jött terv.

Ami a kiszámíthatatlanságot illeti, arra biztos senki nem számított, hogy az újonc fogótoknak sikerül elkapni a cikeszt. Szerintem még ő maga sem. Milyen érzés volt, hogy a húgod lenyúlta előled az arany szárnyast, Colton?
Colton: *rámosolyog Cameronra* Szokatlan. Eddig az összes meccsemen én kaptam el a cikeszt, de... egyszer nem árt kipróbálni a másik oldalt is. Ne aggódj, többször nem kívánom megtapasztalni!

Nemes elhatározás. Sok sikert hozzá. *bájosan mosolyog Coltonra* Na és Fanni, azt mondd el még, milyen volt teljesen más poszton játszani, mint eddig?
Fanni: Fúúúúú, hát nagyon fura. Mármint nem is gondoltam, hogy a hajtóknak ennyire nehéz a feladatuk. Nagyon fontos az összhang, eddig elvoltam, mert hát egyedül oldottam meg a problémáimat, nem kellett úgy senkivel sem összedolgoznom, ami valljuk be, jobb is volt nekem. Szoknom kell még ezt a csapatban játszósdit. Sőt egyenesen pofára esés volt, mert azt hittem, a fürgeségem és mozgékonyságom előny lesz. Nos... tévedtem. Túl nyeszlett vagyok és törékeny. *vállat von* Majd gyúrok, mint a nagyi a tésztát.

Ezek szerint nem tervezel visszatérni fogóként egyelőre? Vagy jövőre azért mégiscsak ismét számíthat rád Colton ellenfélként?
Fanni: Dehogynem! Ha jövőre is lesz rá lehetőségem, mindenképpen visszatérek fogóként, csakhogy Cole-lal ismét ádáz csatákat vívjunk, mint a kemények. Kétszer játszottam ellene eddig, és mindkét meccs emlékezetes volt. Főleg az utóbbi, amikor a gyenguszra küldtük egymást. Vicci volt. *kacarászik azért és fél szemmel Cole-ra pillant*
Colton: Na ja, a te vállad jobban bírta az ütéseket, mint az újoncé. *rávigyorog Fannira* Még akkor is, ha utána mindkettőnk bőre fekete volt kábé.

Ezek az ádáz, vérre menő csaták... ezekért érdemes kiülni a lelátó első sorába. Ilyen izgalmas mérkőzésekre számíthatunk a Navine ellen is? Előbb ti mérkőztök meg a sárgákkal, ha jól értesültem. *Mínea felé fordul* Aztán pedig az Eridon elleni mérkőzés lesz az idényzáró. *pillant Kevinre*
Mínea: Így van. *bólint is megerősítésképp* Nyilván nem áll szándékunkban visszavenni a lendületből. Ha minden a terv szerint alakul, legalább ilyen lebilincselő meccsre számíthatnak a nézők. *ártatlan mosoly*
Kevin: Jaja, igyekszünk majd mindent beleadni abba, hogy az idényzáró meccs is olyan jó legyen, mint az előző kettő. *biccent mosolyogva*

Köszönöm szépen a válaszaitokat, és sok szerencsét az elkövetkező mérkőzésekhez. Győzzön a jobbik! *még sokatmondóan a rellonosokra vigyorog búcsúzóul*

Nincsenek megjegyzések: