2017. április 15., szombat

Walpurgis-éj

Elmosódó határok, túlvilágba nyíló átjárók, visszatérő szellemek, szabadon kószáló természetfeletti lények - azt hihetnénk, Halloweenről van szó. A mítoszok tanúsága szerint azonban nem csak ezen az őszi, széles körben ünnepelt, Samhainban gyökerező ünnepen történhet meg mindez, hanem Walpurgis éjszakáján is.

Walpurgis-éji máglya Svédországban

Az ősi, pogány rítusokban gyökerező ünnepet április 30-áról május 1-jére virradólag ülik meg elsősorban germán és skandináv vidékeken. Az évnek ebben az időszakában a vikingek nagy tűzrakásokkal igyekeztek elijeszteni a gonosz szellemeket, illetve köszönteni a tavaszt egy termékeny új esztendő reményében. Ez a szokás később összemosódott a katolikusok körében tisztelt, Walpurgis néven ismert szent emléknapjával.

Szent Walpurga (más változatokban Walpurgis, Walburga vagy Wealdburg) 710-ben látta meg a napvilágot Wessexben, a mai Devonshire területén. Apja Zarándok Szent Richárd volt, anyja pedig Winna, a németek apostolaként ismert Szent Bonifác egyik nővére. Walpurga a Dorsetben található Wimborne apátságban nőtt fel, majd bátyjai társaságában utazott frank földre évekkel később, hogy nagybátyjának segítsen a pogány törzsek keresztény hitre térítésében. Végül a Heidenheim am Hahnenkammban alapított monostor apátnőjeként élte le élete hátralévő részét. 777-ben vagy 779-ben hunyt el, sajnos halála évét illetően eltérő adatok maradtak fenn. Szentté II. Adorján pápa avatta 810-ben, május 1-én. Ismeretségre főként az általa írt könyvek révén tett szert - feljegyezte bátyjai életét és zarándokútjaik történetét -, amelyeknek köszönhetően az első angolhoni írónőként tartják számon. A mágusok körében azonban abból kifolyólag is közismertté vált - illetve emiatt gyakran övezi ellenszenv -, hogy pártolta a boszorkányok és varázslók üldözését.

Szent Walpurga, meßkirchi mester, 1535-1540 k.

Mivel emléknapja épp május 1-jére esik, a megkeresztelkedett germánok körében meglehetősen hamar rárakódott a tavaszköszöntés régi szokására, és az egykor gonosz szellemeket elűzni hivatott tűz már a boszorkányok elűzését szolgálta. Némely vidéken nagy örömmel fogadják, ha sötét füstfelhők szállnak fel a meggyújtott tűzrakásokból, mivel úgy tartják, hogy ilyenkor repülnek el az adott településről a boszorkányok.

Walpurgis-éj, Johann Heinrich Ramberg, 1829

Mágusok körében a Walpurgis-éj nem mondható kifejezetten örömünnepnek, mivel a muglik elől való elrejtőzés egyik kiváltó okára emlékeztet. Ugyanakkor azonban mégiscsak egy tavaszköszöntő ünnep is ez az alkalom, illetve a mágia ünnepe, mivel a varázstalanoknak minden törekvésük ellenére sem sikerült kiirtani. Német vidékeken például a mágusok ezen az éjszakán összegyűlnek az ország északi részében található Harz hegységben, a Brocken csúcson és megünneplik a tavasz közeledtét. Minden évben számos mágus látogat el az ünnep alkalmából a Harz hegység legmagasabb csúcsára, hogy részt vegyen az ott megrendezett tavaszköszöntő fesztiválon.

Brockengarten

A Brocken Festnek a Brockengarten néven ismert botanikus kert ad otthont április 31-e és május 1-je között. A tavasz beköszöntét ez alkalommal hatalmas piknikkel, mulatsággal ünneplik az ide érkezők. A fesztivál keretében kerül megrendezésre továbbá a nagy népszerűségnek örvendő gyorsulási seprűverseny is rövid-, illetve hosszútávon egyaránt. Megéri legalább egyszer az életben ellátogatni ide is.

Nincsenek megjegyzések: