Kviddicses szezonzárás

Benedict Ian Lloyd-dal  és Szentmihályi Norberttel

Véget ért az idei, gördülékenynek azért éppenséggel nem mondható évad. A kupáért való küzdelembe sem a Játékvezető gyors és váratlan cserélődése, sem az ideiglenes Svédországi kitérő nem szólhatott bele. Újonc és tapasztalt játékosok mérhették össze tudásukat; aki izgalomra vágyott, garantáltan megkaphatta bármelyik meccsen, a legkiélezettebb helyzet azonban a címvédő Eridon és a nagy esélyes Rellon közti végső összecsapáson volt.

Nem véletlen, hogy az év végén kiválasztásra kerülő kviddicses díjak közül is a két ház zsebelte be a legtöbbet, többek közt az Év mesterlövésze és Év hajtója is tőlük került ki – rendhagyó módon viszont nem volt egyértelmű a döntés, így két fiú osztozik a minősítéseken. A sárkányok ifistáját, Benedict Ian Lloyd-ot és a győztes csapat mókamesterét, Szentmihályi Norbertet kérdeztem az elmúlt szezonról.

 

Sziasztok, fiúk! Először is szeretnék gratulálni a begyűjtött elismerésekhez! Milyen érzés az iskolai Álomcsapat tagjainak lenni? El tudjátok képzelni, hogy a megszokott egymás elleni küzdelem helyett támogassátok egymást, közösen cselezgessetek? 

Ian: - Naná, de akkor az ellenfél egyszer se jutna labdához... *vonogatja a vállát és vigyorog*

Norbi: - Ian, legalább köszönhetnél, mit gondolnak majd az olvasók? *elkerekedik a szeme* Na de szia Mini, köszönjük. És persze. Tuti, hogy legyőzhetetlenek lennénk. Most gondolj bele, Ian és Én, Én és Ian... *elvigyorodik*

Ian: - Romantikusabb lenne, mint Mini múltkori puszija, amit felém dobott. *legalább dokumentálva lesz az esemény...*

*felvonja szemöldökét a két nagyképűre egy apró fejcsóválás után és figyelmen kívül hagyva a múltkori kis gesztus említését – ami többször nem fordul elő ezek után, mondanom sem kell – folytatja* A verhetetlen duó, aha. Hiszem, ha látom. Mindketten megdolgoztatok a címekért, mit gondoltok a rajtuk való osztozkodásról?

Norbi: - Őszintén szólva nem hittem volna, hogy megkaphatom bármelyiket is. Noha semmiképp sem táplálnám feleslegen Ian egóját, azért én arra számítottam, hogy mindent elvisz, amit elvihet. Teljesen meg vagyok elégedve ezzel az eredménnyel, mert azért ő *a mellette ülőre mutat* profi játékos és az, hogy közösen vittük ezeket az olyan, mintha egy szintre emelnének vele. Szóval én büszke vagyok, megérdemeljük. *még bólint is, jelezve, hogy egyetért saját magával*

Ian: - Így legalább mindkettőnknek alkalma nyílik bebizonyítani, hogy mennyire jófej csapatjátékosok vagyunk... Engem se zavar, Norbi jó játékos.

Norbi: - Ezt úgy mondod, mintha nem lennénk azok. *összevonja a szemöldökeit*

Ian: - Nyilván azok vagyunk. *jól megmutatja, hogy most is rellonos kviddicspólóban jött, majd elvigyorodik* Sehol se lennénk a csapatunk és a szurkolóink nélkül.

Norbi: - Ebben tökéletesen egyetértünk. *hevesen bólogat*

Ian: - Köszi Ethan, köszi szurkolólányok, köszi Rellon! *integet kifelé*

 

*pókerarc, inkább nem kommentál semmit, csak kérdez* Kik voltak a legkeményebb ellenfelek? 

Ian: - Mini fene... *megrázza a fejét* Norbin kívül Erik elég jó volt, meg egyébként is az Eridon diktálta a legjobb tempót. A navinés őrző mellett keresni kellett, hol fér el a labda, de egyébként nem volt vele gond... mint a hokinál a kapus. Zalán meg olyan volt, mint egy folyton körülötted repkedő légy, az embernek vigyázni kellett, hogy ne vágja orrba. Meg persze ott van Mihael... muszáj volt figyelnem, soha nem tudtam, mikor küldi rám a gurkót akkor is, ha elméletileg egy csapatban játszottunk... előfordult már párszor.

Norbi: - *megcsóválja a fejét a kezdésre* Egyébként szerintem a Rellonnak volt a legkeményebb hajtósora. Kint voltam az összes meccsen és mit ne mondjak, eléggé izgultam, hogy mi lesz majd a pályán. Az őrzők közül Izabellát kell kiemelnem, akit innen is üdvözlök, szerintem zseniálisan véd, a terelőknél pedig Aaront és Mariskát láttam a leghatékonyabbnak. Nehéz viszont legjobb fogót találni, igazából Lyra és Fanni, mármint a Péterebbik erősek voltak, bár Luca is csak úgy keringett, mint galamb a levegőben... *még mutatja is, mennyire össze-vissza* A kedvencem mégis a rellonosok elleni küzdelem volt, fair play és kemény játék jellemezte a mérkőzést.

Ian: - Nem vagyok itt túl régóta, de észrevettem valamit... mi van veled meg a galambokkal, Norbi?

Norbi: - Nem is tudom, a mentalitásuk... Csak mozgatják a fejüket előre-hátra, tojnak mindenre, meg hát, nézz rájuk. Habzsolják az életet. *tök nagy beleéléssel magyarázza* Meg a patrónusom is galamb, szóval... Egyébként mondhattam volna kecskét is. *töprengőn bámul előre, aztán megrázza magát és Minire pillant*

Ian: *nagyon jót vigyorog a válaszon és Minire nézeget.*

Bár nem épp témába vágó kérdés volt, de úgy gondolom, sokak számára derült fény most a nagy titokra, úgyhogy... *vállvon, folytatja* Mire vagytok a legbüszkébbek?

Ian: Hűha... *a fejében elkezd dőlni a hosszú lista, mire büszke. Erre kell pár perc, addig tűnődve hátradől*

*Ian reakcióját látva gyors pontosít* Tudjuk, úgy egészében a létezésedre, remek. Szorítkozzunk a kviddicsre, kérlek.

Ian: - A lista nem csökkent. *néz komolykodva a lányra*

Norbi: *felröhög Mini megjegyzésén* Csak így tovább Mini.

*lemondóan sóhajt* Szóval?

Norbi: *míg a páros egymást húzza, addig gondolkodva megvakarja a fejét* Szerintem én a csapatra. Mármint persze, zseniálisan játszottam, de egyedül mit értem volna el? *kicsit sem beképzelt, kicsit sem* Imádom a pirosakat és a kitartásukat, minden nehézség ellenére szép idényt tudhatunk magunk mögött és megvédtük a címünket. Úgyhogy a csapatra vagyok a legbüszkébb, szorosan utána a bezsebelt címekre. *elvigyorodik*

Ian: *bólogatva végighallgatja Norbit, majd egyszerűen válaszol* Én az edzésekre. Kimenni és szerepelni egy meccsen mindennek a csúcsa, díjakat nyerni, meg minden, de amibe kemény melót kell fektetni, azok az edzések. Minden áldott nap, újra és újra. Ha valamire, erre büszke lehet az ember.

 

Hogy értékelnétek a szezont összességében? 

Norbi: - Nagyon hosszúnak tűnt. Az utolsó meccsünkön azt hittem, hogy kinyuvadok, mikor pályára léptem. *visszagondolva a begyűjtött sérülésekre eltorzul az arca* Volt ugye a játékvezető kavarc, meg aztán baromi nagy elvárások voltak felénk. Elvégre, ha egyszer elviszed a díjat, onnantól szintet kell tartani és persze törekedni kell a jobbra. Kíváncsi leszek erre az új csókára, aki jön, eléggé katonás egy fazon, de abból, amit hallottam róla, minden elismerésem az övé. *not bad fejet vág* Na jó, azért nem minden. Amit találtunk róla képeket, hát... Van egy feje. *jó benyomás elérésének célja kitűzve, küldetés elbukva*

Ian: - Imádtam a szezont. Gerhardthoz nem nagyon lesz közöm, de sajnálom, hogy nem játszhatok alatta... Hihetetlen, hogy pezseg a Rellonban a kviddics, sokan játszanak és jól. Mikor év elején Magyarországra jöttem és beléptem, nem nagyon lehetett kiszámítani, milyen lesz - az iskolai bajnokságban ugye nem csak kviddicsszakos MT-k játszhatnak, úgyhogy elég sok a kezdő. Nem is azért léptem be, hogy itt majd mindent beleadok... de nem csalódtam, sok jó arcot ismertem meg és csak néha akartak elküldeni a fenébe, mikor előálltam egy edzéstervvel... a házban a közösségi élet egyik fő gócpontját a kviddics játékosok alkotják, ilyen környezetben pedig mindig szívesen vagyok. Nagyon otthonosan éreztem magam közöttük, kitartóak. A szezont az tette igazán királlyá, hogy megismerkedtem velük.

Norbi: - Ian, ez tök megható. *elérzékenyülten pislog a fiúra és összeszedi magát* Egyébként, ha már itt tartunk. Erik szerintem nagyon jól vitte a csapatot előre. Borzasztóan sajnálom, hogy kiballagott és többé nincs velünk. Igazából szerintem az eridonos csapatról elmondható, hogy egy hatalmas család lett. Vannak kicsik is, nagyok is, de együtt vagyunk igazán erősek. *Ian megihlette még Norbertet is*

Ian: - Csak el ne kezdd énekelni a We are one-t... *az ő fejében már menthetetlenül elindult az Oroszlánkirály slágere. Ennyit erről*

Norbi: - Tökre nem ismerem. Amúgy is a My heart will go on jutott eszembe... *legyint*

Ian: - Nem ismerd?! Meg kell néznünk. *csóválja a fejét*

Norbi: - Úúú, jó. Mesedélután. *csillogó szemekkel bólogat, mint egy ötéves* De izé... Talán koncentráljunk az interjúra.

Jó, jó, jó, ezt majd megbeszélitek az interjú után.

Ian: - Te is jössz, ne aggódj...

- Mindenképpen. *megtartja magának az eredeti válaszát, hangjából csak úgy süt az izgatottság...* Milyen volt csapatkapitány-helyettesként helytállni?

Ian: - A legjobb Csapatkapitánnyal, viccelsz? Isteni. Edzés előtt, edzés után, a meccseken... jól kiegészítettük egymást.

Norbi: - Számomra Erik volt az etalon. Ugyanúgy érzek vele kapcsolatban, mint Ian veled. *kedvesen pislog* Szerettem csinálni Erikkel, jó volt vezetni a csapatot előre.

Ian: *Norbi túlontúl kedves pillantásától megvakarja a tarkóját*

És végezetül, mik a terveitek a továbbiakban? 

Norbi: - Ebben az évben maradok csapatkapitány-helyettes Mariska mellett, de ritkábban fogtok a pályán látni. Ha minden igaz, leigazolok egy csapathoz és elsődlegesen ott kell majd helytállnom, ebből pedig kiderül, hogy nem hagyom abba. Nem szabadultok meg tőlem és az őrült ötleteimtől. *vigyorog, mint a tejbe tök*

Ian: - Mint tudod... *búbánatosan Minire néz* Nem tudom folytatni a kviddicset a suliban. Végeztem az ifimmel, jövőre felnőtt csapatban kezdek... Tudjátok, fény, gazdagság, csillagok... millió versenyseprű meg világklasszis sikerek. Lesznek majd mondások, olyanok, hogy "Na ne már, nehogy azt hidd, ez lloydos volt, kevés vagy te ahhoz", meg vigyorgok az újságokban... legalábbis reméljük. Meg azt is, hogy bekerülök a Montrose Magpies-ba. Elég sok edzés vár még rám addig.

Köszönöm szépen a válaszaitokat, és sok sikert kívánok mindkettőtöknek!