2015. szeptember 15., kedd

Disney hölgyek a Bagolykő falai között 1.

Ugyan a varázslók gyermekkora nem feltétlenül volt Disney mesékben gazdag, a mugliknál bizony igen nagy kultusza van ennek. Walt Disney egy amerikai filmrendező, producer, forgatókönyvíró és rajzfilmgyáros volt az 1900-as évek első felében, és az ő nevéhez fűződnek a legszebb és legvarázslatosabb mesék. Ha nem is nagyon ismeritek munkásságát közelebbről, hallani már biztos hallottatok róla, én pedig úgy határoztam, bebizonyítom, hogy Disney akár rólunk, bagolykövesekről is mintázhatta volna női alakjait. Meglepő hasonlóságokat sikerült felfedeznem, úgyhogy mindenki készüljön fel arra, hogy az elkövetkezendő időszakban tiara kerülhet a fejére.


Ariel


Az első hercegnő, akit választottam Ariel, mivel hozzá volt a legkönnyebb megtalálni mind küllemre, mind jellemre a bagolyköves megfelelőt. Talán nem okoz túl nagy meglepetést, hogy Leonie Rohr hasonlít leginkább a sellőlányra. Ugye ti is el tudjátok képzelni róla, ahogyan egy villával próbálja kifésülni kócos haját? Szép, vörös sörénye van, akárcsak Arielnek, és szemük színe is megegyezik. Mindketten bájosak, ráadásul az eridonosnak olyan szép alakja van, mintha csak a meséből lépett volna elő!
Ugyan Leonie jellemre is megfelelne Ariel kritériumainak, ilyen tekintetben én mégis Szendrei Ella mellett döntöttem. Nem véletlenül választottam ezt a képet róla: csak nem ismerős valahonnan a zenei érzék? A csodaszép hang, amit egy meggondolatlan, hirtelen döntés következtében el is veszíthet? Bolondos, kíváncsi, a mának él, imád szórakozni... És végtére is, Ella is megtalálta Erik herceget Révész Kornél személyében, tehát minden stimmel. Íme meg is van iskolánk első hercegnőpárosa!



Mulan


Következzen egy szintén közkedvelt leányzó, Mulan. Külső megfelelőket illetően túl sok választási lehetőségem nem lévén Vikohino Thaihasy kisasszonyt szemeltem ki. Sötét, szinte fekete haj, ugyanilyen mély szemek, kissé kerekded arc, sőt, még a magasság is stimmel! Ki hitte volna, hogy a mi eperimádó tanárnőnk pontosan ugyanolyan, mint a kínai hölgyemény? Ezen felül persze mindkettejükre igaz, hogy nehéz sportot választottak maguknak - kviddics és katonaság - és mindketten a hobbijukon belül találtak párra, lásd Yarista és Shang. Kár, hogy a tanárnő története nem végződött olyan fényesen, mint Mulané.
Azonban itt még nincs vége a sornak, ugyanis jellembeli megfelelők alapján is szerettem volna választani. Ugyan nincs teljes átfedés, mégis a legalkalmasabbnak Szombat Annát találtam. Ugyanolyan fegyelmezetlen, mint Mulan - hiszen neki is megmondták, hogy ne foglalkozzon apja behívatásával, mégis mi lett a vége...? Talpraesett, céltudatos, makacs és kerüljön az útjába bármilyen akadály, megszerzi amit akar. K vizsgajegy? Nem akadály! Gurkók elől menekülni és bomba gólt lőni? Itt a megoldás az eridonosnál! Ugyanolyan harcedzett és kemény, mint Mulan maga, igazi csapatjátékos, akárcsak Disney hősnőnk, és persze ő is tud ám ugyanúgy mókás vagy épp roppant morcos lenni... Szinte tökéletes a hasonlóság, nemde?



Csipkerózsika


Folytassuk a sort Csipkerózsikával, aki százéves álmából ébred fel... Illetve Disney történetében kicsit máshogy alakulnak a dolgok. Csipkerózsika szépsége a világ csodájára is jár, s nálunk épp hasonlatos hozzá Lyra Aurora Black. Már a neve is árulkodó, hiszen Csipkerózsika neve Auróra, de ez még nem bizonyítana semmit. Azok a gyönyörű kék szemek, hamvas bőr, szőke haj, kecses alkat... Mintha most lépett volna ki a meséből, mondhatnánk, egyedül hercegét nem sikerült még megtalálni, hacsak nem Farkas Zétényt tekintjük annak, akivel - minő meglepetés - el is jegyezték egymást, szüleik elhatározásából. Annyi biztos, hogy elragadó szépsége még egy kemény rellonos szívét is meglágyíthatja, így csak remélem, hogy Csipkerózsika a mi falaink között sem alszik majd túl soká.
Persze ne feledjük el, hogy Csipkerózsika hol volt, hol nem álmában találkozott életében először szíve szerelmével és ki más lehetne erre képes, mint Elena Rose? Nyilván mindenki ismeri az eridonos őrzőt, aki bájos és szórakozott, igazi álmodozó, naiv és kedves, már csak attól kell tartani, hogy megszúrja a bordáját egy gurkóval, és maga is mély álomba merül! Elena sok mindenben hasonlít a hercegnőre, még néhány külső jegyében is, így bárki, aki találkozik vele, tartsa tőle távol a rokkákat, és a hercege szeresse élete végéig!



Hamupipőke


Talán az egyik legismertebb hercegnő Hamupipőke. Igaz-e, hogy mind ismeritek? A kastély falait járva megtaláltam két lábon járó hasonmását, aki nem más, mint Nemes L. Izabella. Kételkedhetnénk ebben, de ezek a csodálatos, nagy, kék szemek, a világos szőkésbarna haj, az egész lány olyan szép és kecses, akár a mi Pipőnk volt. Azt ugyan nem tudom biztosan, vajon olyan szépen takarít-e, mint a cselédlányból lett hercegnő, annyi azonban egyértelmű, hogy a büntetőmunkaként feladott sikálások vége mindig tökéletes! Vajon mi lehet Iza álma? Vajon valóra váltja?
De nem is ez az igazán fontos, hiszen jellemileg ki más lehetne a megtestesült finomság és kedvesség, ha nem Aileen Aurora? Bizony ám! A tanárnő rendkívül okos, kedves, még azokat sem képes utálni, akik bántották vagy megalázták őt, és hát így tett Hamupipőke is mostohatestvéreivel... Sokan tudjuk, hogy Aileen egy komoly betegséggel küzd, azonban ritkán látni ilyen kitartó embert, mint ő! Ugyan még nem egészséges, ám az ő hercege, Dolánszky Alex oldalán, ha nem is kacsalábon forgó palotát, de épp lakást vásárolnak a társasházban! Ki tudja, vajon hány embernek fog még segíteni, és hányan reménykedhetnek abban, hogy ugyanolyan csodás jövő vár rájuk, mint erre az édes lányra? Hát, nem sokan!



Hófehérke


Következzék egy másik nagy Disney klasszikus: Hófehérke! Sajnos nem volt könnyű megtalálnom a tökéletes hasonmást, azonban még így is Artemisia Rubya tanárnőre esett a választásom! Bőre, mint a frissen hullott hó, haja ébenfekete, ajkai vörösek, akár a rózsa... Tükröm-tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken? Erre a kérdésre a Bagolyköves adaptációban valószínűleg Rubya tanárnő lenne a válasz! Oly törékeny, oly szép, talán maga Disney is ugyanilyennek álmodta meg - persze kissé fiatalabb kiadásban. Kétség sem férhet hozzá, hogy az első hely itt a mi macskanőnket illeti!
Érdekes azonban, hogy jellemben ők sehogyan sem passzolnak. Ki legyen hát a megtestesült Hófehérke? Nem más, mint Tanja Gitta Polter! Sokan nem számítanának erre a fejleményre, de rögtön meg is magyarázom. Akárcsak a mesebeli leányka, navinésünk is örökké boldog és vidám, bizalmat ad mindenkinek, s naiv is, nem is kicsit! Elég sok félelemre ad okot ez a fajta hasonlóság, hiszen Hófehérke is feltétel nélkül bízott a mostohájában, és naivan elfogadta a mérgezett almát... Talán Tanja is így végzi? Ezt ugyan még nem tudhatjuk, viszont a hasonlóságok egyértelműen megmutatják, hogy a mi valódi madarakkal daloló, kedves és üde, fiatal és naiv Hófehérkénk csakis ő lehet!



Belle


És jöjjön végül, de nem utolsó sorban a Szépség és a szörnyeteg szemet gyönyörködtető meséjének hősnője: Belle. Ugyan eddig mindenhová két személyt választottam, ebben az esetben viszont találtam egy hölgyet, aki minden kritériumnak megfelel. Gondolom nem nehéz kitalálni, hogy drága könyvtárosunkra és Levita házvezetőnkre gondolok: Gryllus Matildára!
A könyvbolond nőt már sok ember ismeri, s mindenki jól tudja, hogy igen sokban hasonlít Belle-re. Bárhol, ahol látjuk, olvas valamit, általában könyvekből tájékozódik, és ki tudja, talán a szerelemhez is ezekben keres útmutatót! Ugyan nem szeretnénk senkit megsérteni, de tapasztalatok alapján már meg is találta a maga Gastonját Dwayne Warren személyében... És ha már itt járunk, a szép, dús, barna haj, a kedves tekintet, a segítőkészség csak mind egyre inkább azt erősíti, hogy a mesevászonról lépett le a nő. De vajon hol késik a szörnyeteg, aki aztán magához láncolja őt élete végéig? Aki majd herceggé változik? Azt javaslom, segítsünk Matildának megtalálni ezt a férfit, és váltsuk valóra az ő Disney meséjét!


Ez a pár hősnő persze csak a kezdet, hamarosan ismét jelentkezem, hiszen annyi lányt vár még itt egy csodálatos palota tiarával és életre szóló szerelemmel! Ha igazán hasonlítasz egy Disney hercegnőre, talán te lehetsz a következő...

Nincsenek megjegyzések: