2015. február 15., vasárnap

Az összerondított Banya jelentést tesz


Még mindig nem tudom, ki volt ez a galád, de kerülj csak a kezeim közé! Addig is szorgosan gyűjtögettem nektek a legfrissebb történéseket, fáradhatatlan és kitartó munkával, hogy aztán értesüljetek róla...
és valaki takarítsa már le a portrém!

Szendrei Ellát, a köztudottan technofób navinés hajtóleányzót hallgattam ki a minap két óra között és érdekes dolgot tudtam meg! Valentin-nap alkalmából ugyanis valamiképp szabotálni akarja a Kins&Kens működését, csak azért, hogy megnehezítse a rúnázási folyamatokat, mert imádott iskoláját kezdik ellepni a mugli ketyerék. Még ilyet! Jobb lesz rá figyelni!

Szenzációs hírt kaptam két rellonos lánykától egy pár hete, alig bírtam magamban tartani! Tudtátok, hogy Kumagoro, az iskola hőn szeretett rózsaszín plüssnyula lány? Bizony, bizony! A lovagiasan viselkedő répaforgatónk nem fiú, hiába is bizonygatná. Már egészen kicsi méteráru korában eldöntetett a neme, ezért is lett rózsaszín, ám a kemény iskolai évek alatt érző szíve inkább vette fel a harcot a legtürelmesebb emberekkel, mint a szerelemmel. Cupido, hát neki nem akarsz társat találni?

Dasha Fresmoon, aki gyakran változtatja hajszínét, idén a szerelmesek napján vörösben akarja elkápráztatni az udvarlókat. Egyedi hajkölteményéhez ihletet a falu kviddicsboltosától szerzett, ám a levitások tornyában végzett alakítások során, a kontármunkának köszönhetően más eredmény született. Azóta se szólt neki senki, hogy ez nem eper, hanem paradicsom...

Grace Erin Green orrán a legváratlanabb alkalommal nőtt egy hatalmas pattanás. Állítólag a lány Anthony E. Blake-el készült egy romantikus esti vacsorára, de többen állítják, hogy másik fiú is van a dologban, és a kérdéses pattanás a turpisság miatt nőtt ezen a bizonyos helyen egyre nagyobbra. Azóta valamiféle csodakenőccsel próbálta eltüntetni, de valami félresikerülhetett, mert az egész arca neon kékben izzik a gyengélkedőn.

Derek Taylort rajtakapták, amint éjszaka a konyhában majszolja a Bálint-napra készített ünnepi bonbonokat és finomságokat! A házi manók azonnal cselekedni kezdtek, ám a fiatal kviddicses tehetségnek jót tett a sok edzés; gond nélkül elszaladt előlük és meg sem állt a hálókörletéig. Azt hitted, hogy titokban marad, fiam?

Lyra Aurora Black a kastélyba hozott egy Macsulit! A ritka állatka ugyanis tömény parfüm illatot áraszt magából és a levitás állatbolond lányka ennek nem tudott ellenállni, viszont később ezzel bukott le. A hírek szerint sírva könyörgött a házvezetőjének, hogy had tartsa meg a köztudottan veszélyes jószágot. Hogy azóta mi lett az ügyből, inkább kérdezzétek meg tőle.

Leonie Rohr parókát hord! Kedvese ötlete nyomán ugyanis a szerelmesek napjára élénk lila, egyértelműen műhajjal látták az eridonos lányt. Állítólag ez csak egy újabb hóbortja, ám én mást hallottam a lépcsőfordulóban szántó varázsló festményétől: szerinte ugyanis ez csak egy álca, mert az éjjel valaki megszabadította őt csodás hajkoronájától, és kopaszságát elrejtve öntötte magára új frizuráját, mert eltart még pár napig, mire visszanöveszti a bájitalokkal az eredetit. Ej-ej, részvétem kisasszony.

Almásy Léna tanárnő túrta az orrát! Szenzáció! Néhány diák rajtakapta őt, amint az egyik folyosószegletben követte el ezt a becstelen tettet. A portrék is látták, én már mondogatom is egy ideje ezt az illetlenséget, bezzeg rám senki sem hallgat! Mindenesetre figyeljetek erre az újkeletű bányászhobbira, mert könnyen ragályossá válhat.

Ardai Merse valamilyen okból véletlenül betévedt a Levita toronyba! Szegény csak akkor jött rá, hogy hol van, mikor a kékek meglepődötten bökdösték őt a Tom&Jerry - mugli rajzfilmsorozat - vetítése közben. A fiú, elmondása szerint végig abban a tudatban volt, hogy még mindig a Navine klubhelyiségben van. Ööööö rendben Merse... csak így tovább!

Rozsos Annamária él-hal a halért. Ezt szó szerint kell érteni, mert bár hideg van odakint és a tó félig befagyott, állítólag őt látták léket vágni ott és ordítva belevetette magát a fagyos vízbe, hogy aztán a szájával kiszedjen egy ízletes fogást. Nem tudom, ebből mi igaz, kintre nem lát a szemem, de kislány, nem elég neked amit a manók felszolgálnak?

1 megjegyzés:

A. Merse írta...

Nem is igaz! Végig a Navine klubhelyiségében voltam! Bár... minden meglepően kéknek tűnt...