2022. november 15., kedd

Amorf pletykafigurák

Hiányoztam? Úgyis tudom, hogy igen. És azóta nagyon sok új hírem lett!

 

Jó pár új tanár érkezett az idei évben is. Köztük van Szirtes Huba is, aki Frida L. Bergsteintől vette át a melodimágia órákat. Ennek okán természetesen sok időt tölt együtt a két tanár. De ezt mégis miért kell csukott - néha zárt - ajtók mögött művelni? Habár sokan esküsznek arra, hogy a tanár urat könnyebben el tudnák képzelni egy férfi karjaiban, mint egy nő közvetlen közelében, forrásaink azt jelentették, hogy a privát időtöltésük gyakran nem telik beszéddel, sokkal inkább mással. Ha értitek, hogy értem.

Senki figyelmét nem kerülték el az évnyitón történtek. Azonban volt egy tagja a kis társaságnak, aki nem különösebben szenvedte meg Bontovich Miksa tetteinek következményét, épp ellenkezőleg. Mikor a férfi odament hozzájuk, csak ücsörgött és csendes megfigyelőként követte az eseményeket. Hogy eztán a bizonyítási vágy, vagy a bűntudat hajtotta, nem tudni, de Gergelyfi Lászlót többször is a visszavágás tervezgetésén kapták. Sokszor tanórákon próbálta kidolgozni bosszújának részleteit, és több felsőbb évest is megpróbált beszervezni a hadjáratába. Hogy a nagy hősködés milyen eredménnyel fog zárulni, illetve hogy ez Pankának vagy Zórának szól, azt a következő számig biztosan megtudjátok. Ne felejtsétek el nyitva tartani a szemeteket!

 
 
Természetesen Halloween éjszakája is nemrégiben volt. Ez a mágusoknak általában nem sokat jelent, ám Bencsik Bonnie különösen megfelelőnek vélte az alkalmat nagypapája megidézésének. Állítólag valami családi ereklyének a megtalálása is a háttérben állt, de a lényeg, hogy a lány a Bagolykő melletti erdőt választotta a szellem megidézésének helyszínéül. Mugli szabályokat követett, mint egy igazi kezdő, és rettegve mondott ki minden szót, legalábbis forrásaink erről tanúskodnak. Azonban mielőtt befejezhette volna a műveletet, egy rejtélyes idegen keveredett arra. Bonnie annyira megijedt, hogy elfutott, faképnél hagyva a sármos idegent. Itt az ideje hát, hogy eláruljuk neki, ha fel szeretnéd vele venni a kapcsolatot, Viszlay Benjámin néven találod meg az idegent a faluban.
 
 

A rellonos vezetőség új prefektusokat választott erre az évre. Többek közt nem mást, mint az elsőre bájosnak tűnő Sigrid Agnes Sjölandert. Hogy miért csak tűnő? Mert ebbe a lányba több zöldség szorult, mint felsőéves társaiba. Már az első héten úgy égetett be mindenkit, hogy fel sem nézett teendői közül, és egy hónappal a tanévkezdés előtt több büntetőt osztott ki, mint amennyit tavalyi évben az összes prefektus. Készülj Bagolykő, azt hiszem, új bully érkezett a kastélyba!


Ez minden mostanra, de ne aggódjatok, hamarosan visszatérek!
Addig is küldjétek, ha találtok valamit. XX
 


Nincsenek megjegyzések: