2022. január 15., szombat

Egy figyelmeztetés itt, egy ajándék ott

Ha könnyen indulna egy év, az maga lenne a meglepetés. Számos dolog történt a kastélyban és környékén, amiről érdemes tudomást szerezni, és amit érdemes figyelembe venni, ha az ember elhagyja a biztonságosnak gondolt körletet. Lássuk is, hogy mik ezek!

Hagyd magadon a sálat!
A páncéllovagok folyosóján, eddig tisztázatlan körülmények között betört egy ablak az ünnepi időszakban. A javítás még aznap, bűbáj által megtörtént, ám éppen csak újra teljes volt az üveg, ismét megpattant, majd alig egy perccel később hangos csörömpöléssel aláhullott. A műveletet tanáraink többször elvégezték, sőt egyes portrék szerint kifejezetten versennyé fajult az üveg helyreállítása, ám nem jártak sikerrel. Állítólag a legtovább akkor maradt a helyén, amikor Brightmore professzor úr helyezte vissza a szilánkokat. Végül az üveget teljesen kicserélték, muglimód, de ismét csak a földön kötött ki az üvegtábla. Ezt követően a kerettel is kísérleteztek, sőt rontásokat és ártó mágiát is kerestek rajta, mindhiába. A vezetés kéri, hogy a betegségek elkerülése érdekében, ezen a szakaszon melegebb öltözetet viseljünk. Mi sem bizonyítja jobban, hogy valóban hűvös van, mint az, hogy a páncélok is összebújtak, hogy megmelengessék egymást.

Csókra csaló csöppnyi fagyöngyök
A karácsonyi díszítés ugyan eltűnt már, ám a fagyöngyök makacsul ragaszkodtak helyükhöz, mi több, mágiájuk is megerősödött, így alattuk az ember egyszerűen azt érzi, hogy muszáj csókolóznia. A legveszélyesebb helyek az északi szárnyban található bájital-labor és a csillagvizsgáló, a keleti szárnyban Várffy-Zoller Róbert tanár úr szobájának ajtaja, a déli szárnyban a tanári szoba és az erkély, míg a nyugati szárnyban a könyvtár és az édességkuckó bejáratai. Természetesen bárhol máshol is óvakodjunk a fagyöngytől, ám ezek kifejezetten olyanok, mintha vélamágiát hordoznának magukban, vagyis képtelenek vagyunk ellenállni a késztetésnek. Fiúk, lányok, ha van kiszemeltetek, akinek féltetek elmondani eddig, hogy mit éreztek, itt a tökéletes lehetőség, úgyis közeledik a szerelmesek ünnepe.

Lezárták az erdő egy részét!
A változékony időjárás következtében az erdőben több fa is kidőlt, illetve több bizonytalan állapotban van. Az erdő azon szakaszát, ahol a kis tisztás található, vagyis a Bogolyfalvára vezető kijelölt útvonaltól délre eső területet határozatlan időre lezárták. A vadőrök folyamatosan dolgoznak azon, hogy a területet minél előbb megtisztítsák. Ahhoz, hogy a művelet biztonsággal elvégezhető legyen, nyomatékosan kérik a kastély lakóit és a kastélyba bejáró külsősöket, hogy kerüljék ezt a szakaszt, és lehetőleg a közlekedést is a kapun át bonyolítsák le. A munkálatok várhatóan február első hetéig tartanak majd.

Restaurálják a madame szobrot
A madame szobra ikonikus hely azoknak, akik a sikeres vizsgaeredményért a tanuláson túl imába is bocsátkoztak már, ugyanis a suttogók arról számoltak be, hogy aki a madame ujjait megsimítja, annak a titokzatos nő vezeti majd kezét a dolgozata írása során, így biztos sikerrel veszi majd az akadályt. Eddig csak a csodatételekről hallhattunk, így elég nagy törést jelenthet számos diák életében, hogy éppen a tanév vége előtt nem sokkal vitték el a hölgyet megszokott helyéről. Utolsó hajráinkban így már csak tudásunkra hagyatkozhatunk. Arról, hogy a szobor visszakerül-e a kastélyba a vizsgák előtt, nem kaptunk érdemi választ, ami aggasztóbbá tette a helyzetet. Tankönyvekre fel! Eljött a magolás ideje!

Bővült a vadállomány
Vadőreinktől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a következő tanévre jelentősen bővül majd a Bagolykő vadállománya, vagyis a gyakorlati órák során még több lényt ismerhetünk meg testközelből. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy innentől kezdve sárkányok kergetnek majd minket, ugyanis maximum XXX besorolású lények tarthatók oktatási intézményben. Így sem lehet okunk panaszra, ugyanis többek között bólintérek, cincogárok, furkászok, holdborjúk, nosztallangok és zanzárdok is láthatóak lesznek az órákon. A telepítés a vizsgaidőszak után lesz esedékes, hogy az állomány nyugodt körülmények között szokhassa meg új életterét.



Nincsenek megjegyzések: