"...Valamikor régen az emberek azt hitték, hogy ha valaki meghal, egy holló viszi át a lelkét a holtak birodalmába. De ha az emberrel még életében valami borzalmas dolog történt, megeshet, hogy a kínzó bánat miatt a lelke a túlvilágon sem talál nyugalmat. És néha, nagyon ritkán, a holló visszatérhet a lélekkel, hogy az jóra fordíthasson mindent, ami rossz..." Hallhatjuk az 1994-ben, Brandon Lee főszereplésével, James O’Barr azonos című képregénye alapján, John Shirley és David J. Schow forgatókönyvéből, Alex Proyas rendezésében készült, A holló című film bevezetőjében. Az alkotás mára világszerte ismert és idézett, méltán népszerű kultfilmmé vált. Azonban ahogyan fantázia szülte történetét, úgy elkészültét is árnyékok, sötétség és halál lengte körül. Vajon véletlen baleset okozta a fiatal, épp esküvőjére készülő főszereplő halálát? Vagy merénylet áldozata lett? Talán sosem derül ki már. Azonban az a különös összecsengés, amely valóság és fikció közt tetten érhető, a mai napig életben tartja Eric Draven, Brandon Lee, s velük együtt a film legendáját. Ennek a mítosznak járunk most mágusszemmel a nyomába.
Figyelem! A cikk cselekményleírást tartalmaz!
A történet szerint Eric Dravent, a rockzenészt és szépséges menyasszonyát, Shelley Webstert brutális kegyetlenséggel meggyilkolják esküvőjük előtt egy nappal, október 30-án, az úgynevezett Ördög éjszakáján. Egy évvel a pár tragikus halálát követően Eric visszatér a síron túlról, egy holló (helyes fordítás szerint varjú) kíséretében, hogy bosszút álljon gyilkosaikon. A képi világ sötét tónusú, mégis olykor egészen szemet gyönyörködtető. Nem nélkülözi a komor, misztikus elemeket, gótikus hangulata pedig szinte azonnal átjárja a nézőt. Vannak, akik Edgar Allan Poe képzeletvilágának modern, vizuális megjelenítését látják benne. A stílus kedvelői számára alapmű. Eredete sem mentes a drámától, ugyanis még 1978-ban O' Barr menyasszonyát egy részeg sofőr elgázolta, aki végül szerelme karjai között halt bele sérüléseibe. Ezután a férfi menekülve a fájdalom elől, beállt a tengerészethez. 1981-ben kezdett bele a The Crow című képregényébe, amikor épp Németországban állomásozott. Ily módon igyekezett feldolgozni saját tragédiáját. Vajon honnan vette O' Barr a fő motívumot, azaz a holtat a túlvilágról visszacitáló madarat? Valóban létező legendára építette fel művét a megtört szerző? A válasz egyértelmű, s a varázsvilágban keresendő.
A hollók és varjak megítélése a történelem folyamán szinte folyamatosan változott, de általánossá a negatív jelzők váltak. A legtöbben a halál hírnökeiként, ármánykodó, gonosz lényekként tekintenek rájuk mind a mai napig. A varjak azonban ennél sokkal komplexebbek jelentéstartalmat hordoznak fekete tollgúnyájuk alatt. Sokan nem tudják róluk, még a varázsvilágban sem, hogy képesek utazni az élők és a holtak világa között, így pedig akár elhunyt szeretteink üzeneteit is képesek közvetíteni. Számos babona és hiedelem kötődik hozzájuk, például ha sűrűn látjuk őket, az jelezheti, hogy olyan változás előtt állunk, amely bekövetkezése minden esetben döntéseinken múlik. Az igazság madarai ők. Ha az álmainkban gyakran bukkan fel egy holló vagy varjú, az arra utalhat, hogy álmunk igazat szól hozzánk, ezért érdemes komolyan vennünk őket! Ha egy varjú hirtelen meghal, a többi varjú a környékre sereglik, hogy kivizsgálja annak okát, így csökkentve az esélyét annak, hogy többen is áldozatául essenek az adott veszélyforrásnak. Ezért lehet több auror szervezet jelképe és olyan mágusok patrónusának alakja, akik efféle tulajdonságokkal és indíttatásokkal rendelkeznek.
Varjak és hollók más országok mitológiáiban
A legtöbb nép folklórjában ezek a madarak fekete árnyékot hagynak maguk után. Igazi sötét entitásként ábrázolták őket az idők kezdete óta. A varjak erős szimbolikájú lények. Szemeiket például a szellemvilág kapujának tekintették, amellyel átlátnak arra a bizonyos másik oldalra - a fenti filmben is van egy ehhez a legendához kötődő jelenet. Egyfajta hírnökök is a hollók és a varjak, közvetítők a láthatatlan és látható létsík között. Ebből a mitológiai szempontból tekinthetnek a múltba, a jelenbe és a jövőbe egyaránt. Velük álmodni azt jelzi, félünk szembenézni a rossz dolgokkal, vagy saját lelkünk sötét oldalával. Ennek fényében, lássuk miként vélekednek róluk a világ többi táján.
Görögök: A varjak Apollón isten madarai. Egy mítosz szerint örök szomjúságra ítélte őket és nem énekelhettek többé, mert késlekedtek feladatuk elvégzésével. Athéné pedig feketévé tette őket, miután rossz hírt hoztak számára. Az antik világ ezen táján úgy vélték, hogy belső vágyainkat képviselik. Ugyanakkor Hekaté madarai is voltak, ennek oka sötét küllemükben és dögevő mivoltukban keresendő. Öntörvényű lényeknek tekintették őket, akik és újra és újra megszegik a szabályokat.
Kelták - írek: Szentnek hitték a varjakat, a tisztaság szimbólumaként aposztrofálták őket. Legendáik szerint ezek a madarak kísérik a napot éjszakai útja során, egészen hajnalig. Morrigant holló alakú istennőként tisztelték, akit a háborúkkal és a pusztulással azonosítottak.
Japánok: Mitológiájukban ezek a madarak jó előjeleknek számítanak. Jatagaraszu, a Varjú istenség, a védelem szimbóluma. Dzsinmu Tennót, az első császárt és katonáit a legenda szerint egy piros, három lábú napvarjú vezette ki a mai Kumanoból Jamatoba tartva, az előttük fekvő hegyek veszélyes útvesztőjéből.
Germánok: Odin főisten madara két holló volt, Hugin és Munin, a gondolat és az emlékezet. A vikingek hite szerint a világot körbe szállva gyűjtöttek híreket uruknak, majd megosztották azokat vele. A legenda úgy tartja, hogy a hollókat a germánok gyakran használták az erő szimbólumaként. A holló sok helyen megjelent ebben a kultúrkörben. Ékszereken, címereken, fegyvereken szerepelnek ezek a különleges madarak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése