Bogolyfalván sosem áll meg az élet, nem unalmas, és bizony sokszor az apró változások tartják igazán életben. Hogy mi is történt és mi történik most, amikor véget ért a nagy nyári szezon? Lássuk!
A nagy bumm, és ami utána van
Még szeptember elején történt, hogy egy hatalmas robaj következtében összeomlott a piactér mellett található, amúgy is kordonnal elkerített, veszélyesnek nyilvánított kis épület. A Mágustanács több hirdetményben is, és a helyszínen is jelezte, hogy az épület nem biztonságos, látogatása tilos. Ennek ellenére az omlás pillanatában volt olyan személy, aki bent tartózkodott, és aki nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szerzett. Ez a személy nem más, mint Rothstein Elektra, a helyi rádió ismert hangja, aki feltételezhetően néhány elmaradt dobozért ment vissza, ugyanis a törmelékek között megtalálhatóak voltak lemezek is. Annyi bizonyos, hogy a hölgy jelenleg kómában van, de állapotáról bővebb felvilágosítást nem adtak. Elektra az Edictum társulatának oszlopos tagja, elsődlegesen a muglimánia rovatban lelhetőek fel az írásai. Megrendülve értesültünk mi magunk is az esetről, és reménykedve várjuk a pozitív fejleményeket, és várjuk vissza Elektrát köreinkbe.
Cukormentes hét következik
Szeptember utolsó két hetében felújítás és árukínálat bővítés miatt bezár a Paradis Cukorkabolt. A tulajdonosok elmondták, hogy szeretnék az új tanévet megújult árukészlettel köszönteni, és remélik, hogy ez az apró zárt időszak nem lesz hatással a forgalomra. Az első zárva tartott héten még lesz az épület előtt cukorkavásár, ekkor a megmaradt készletet jelentős kedvezményekkel lehet megvásárolni, az igazi cukorkamentesség az ezt követő héten hétfőtől péntekig tart majd, amikor már árubeszerzés, és a belső terek előkészítése lesz a fő feladat. Úgyhogy cukorkaimádók figyelem! Aki jó áron akar édességet szerezni, annak a huszadikai héten kötelező ellátogatni a Paradis elé!
Bogolyfalva őszi ruhája
Tagadhatatlanul véget ért a nyár, így elkezdődött az őszi előkészület, melynek leglátványosabb elemei a fákra kihelyezett narancs-barna lampionok, és a fényfüzérek, melyek romantikus kinézetet kölcsönöznek a településnek. Október második felében várható a következő nagyobb változás, amikor az árnyas sétányon megkezdik a fűtött pavilonok felállítását, míg novemberben a boglyas téri tereprendezés következik, hogy a korcsolyapálya ismét elfoglalja méltó helyét. A pálya után következnek majd a karácsonyi vásár bódéi, legvégül pedig felkerül a karácsonyi díszítés, melyben a hagyományoknak megfelelően a Radetzky család működik közre. A hivatal tájékoztatása szerint a fokozatossággal szeretnék minimálisra csökkenteni a lakosság akadályoztatását, és remélik, hogy ezekkel az intézkedésekkel szinte észrevétlenül alkalmazkodhat a város az évszakokhoz.
Az ősz íze
Ezzel a címmel hirdetett pályázatot a Cukorvarázs Cukrászda, akik köztudott, hogy októberben debütálnak mindig az őszies és halloweeni különlegességeikkel. Ezúttal ehhez versenyt is hirdettek, olyan új ízeket keresnek, melyeket a látogatóik álmodtak meg. Bárki nevezhet, aki elmúlt már négy éves, és van elképzelése a tökéletes kávéról, forrócsokiról vagy süteményről. Minden kategóriában a három legkedveltebb íz állandósulni fog, míg az első helyezett egy évre, a második fél évre, míg a harmadik helyezett negyedévre szóló korlátlan fogyasztást nyer. Elő az ötletekkel, hiszen lehet, hogy éppen te nyered meg ezt az álomfogyasztást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése