2021. július 15., csütörtök

Hírek a nyárról, nyárra

Mágiajogi muri, avagy a Prókátorok Estje
Van egy réteg, amely nem maradhat ki a nyári nívós rendezvények szervezéséből sem: az ügyvédek. Az idei évben elsőként került megrendezésre a Prókátorok Estje a Budanekeresdi Ügyvédi Kamara által. Pár óra erejére az igazság hősei és az ördög balkezei is szmokingot húzhattak, hogy partnereik társaságában kimozduljanak a mindennapi sürgés-forgásból, mielőtt még a vakációzás időszaka beköszöntene számukra. Az est alkalmával elhangzó beszédek során több, régóta húzódó, ám mára lezárt per került említésre, köztük városunk lakója és a mágusjog tantárgy oktatója, dr. Reece Laines kiváló munkamorálját is többször hangoztatták. Mindez nem kis teljesítmény egy olyan fiatal férfitól, aki mindössze fél éve tartózkodik Magyarországon, mégis több fiókirodájába betérhetnek az ügyfelek. Mellette Romhányi Áron is hivatalos volt az estre, amelyet hibátlan küllem, ínycsiklandó ételek és ízléses zene jellemezett. Aki jóllakottsága ellenére tett volna egy sétát a parton, azt a holdfénytől csillámló Duna tárt karokkal fogadta. A Prókátorok Estje idei indulásával magasra tette a lécet az elkövetkezendő évek szervezői számára.

Megmentették Napot!
Mindössze néhány napja furcsa jelenségre lehettek figyelmesek az Oroszország keleti részén fekvő mágusvárosok lakói. Hangos, fájdalmas visításra, ami erőteljes hörgéssel keveredve szaladt át a fák törzsei között a lakók füléig. Akik követték a füstfelhőket, megtalálták az elkószált norvég tarajost, akinek eltűnésének bejelentését aznap kora reggel meg is tette a rezervátum, amely névtelenül kívánt maradni az eset kapcsán. A sárkány - akit a kereső csapat Napnak keresztelt el - komoly sérüléseket szenvedett egy ráomló szikla által. Mivel a félelemtől túlbuzgó és érzékeny állatot megközelíteni nem merték, így szakértőket hívtak, majd vezettek a helyszínre. A rezervátumot időben értesítették, közös erővel mentették meg Napot. Az állat az elkövetkezendő időszakban kezeléseken esik majd át, információink szerint állapotáról folyamatosan tájékoztatják majd a sajtót.

Figyelj Fesztiválozó!
Megannyi diák és a kastély falai közül kikerült fiatal felnőtt számára ismerős lehet a FesztiválNyitány, amely a tavalyi évben elsőként, idén másodjára került megszervezésre már június első hétvégéjén. Akinek esetleg újdonság volna, az eseményt azzal a céllal hozták létre, hogy a színek, izgalmas fesztiválok ízelítőt adhassanak programkínálatukból akkor is, ha annak hivatalos időpontja éppen augusztus végére esik. Az idei év legmegnyerőbb fesztiválja a SheerKhan lett, amely a Balatonalmádi melletti mágusfalvak közti vízparti szabadterén kerül megrendezésre augusztus első napján. A nagyszínpad szenzációja egyelőre titok, azonban elő-zenekaraként, rengeteg rajongó kicsattanó örömére, a KAPPA lép majd fel. A zenei felhozatal mellett a szervezői bizottság olyan játékokat ígér az odalátogatóknak, hogy mindenkinek úgy tűnik majd, mintha belépéskor kacagó barackot evett volna.

Hangos-Bajos Buzdítás
Legutóbbi számunkban a sportlétesítményekről adtunk híreket, most azonban lehet drukkolni újra a csaptoknak és az egyedüli versenyzőknek. A nyári sportok szezonja pörög és forog a mágusvilágban is. Versenyzőink komoly megmérettetésekre készülnek több sportágban, így a környező településeken lévő stadionok, lelátók és szélesebbnél szélesebb, magasabbnál magasabb nézőterekre várják a szurkolókat. Legfőképpen a végső, győzelmet hozó drukkokra. Ám jobb ezzel is óvatosnak lenni és nem átlépni bizonyos határokat!
A múlt hónapban Szalamantonban került megrendezésre a seprűakrobatika verseny, ahol épp az egyik szurkoló okozott majdhogynem végzetes balesetet a nyerésre álló, legtöbb pontot bezsebelő tornász számára. Az eseményen a nézők számára tilosnak számító Sonorus bűbájt alkalmazó R. Polla túlzásba vitte a lelkesítést; ezzel egy időben pedig a seprűn kézenállásba kapaszkodó boszorkány, Strausz Johanna nem állt készen a hirtelen megingásra, az akrobatikus mutatvány pedig komoly balesettel zárult. Strausz hosszú percekig a talajon fájlalta csuklóját, amely mint később kiderült, eltörött. Reméljük, hogy a kiváló versenyző visszatérhet a versenyseprűre és jövőre bezsebeli az idén elmaradt díjat.



Nincsenek megjegyzések: