2021. június 15., kedd

Mi hír a nagyvilágban? - Aktuális híreink a környező településekről

Egészség és kényelem
A Magyarországi Mágiaügyi Minisztérium sportlétesítmény építésére kiírt pályázata május elején lejárt, mígnem végül hosszas mérlegelés után, június elején közölték a bírálatot. Az eredmények értelmében három nyertes pályázó, egészen pontosan Bogolyfalva, Szalamanton és Taláros építheti meg a korábban megterveztetett létesítményeket az elkövetkezendő három éven belül. A három mű eltérő nagyságú, így a megnyert támogatás is más-más arányban oszlik el a három település között. A legnagyobb részt Szalamanton viszi, ahol egy komplexum kialakítását tervezik. Valószínűleg a két kisebb elképzelés másfél éven belül el is készül, míg a szalamantoni pályázó már most jelezte igényét a határidő kitolására.

Átmeneti korlátozás
Június utolsó hetében a szalamantoni hopp-hálózat teljesen lezárásra kerül, így a települést kandallókon keresztül nem lehet majd megközelíteni. A minden évben május végére ütemezett felülvizsgálat idén megbetegedések miatt eltolódott, a teljes és szükséges szakemberi gárda csak egy hónappal későbbre tudta beiktatni az elmaradhatatlan ellenőrzést. Mivel Szalamanton kedvelt üdülőhely, fontos, hogy az utazások könnyedén menjenek nagyobb társaságok esetében is, illetve hogy egyszerre több csoport érkezését is biztonsággal tudják fogadni. Habár ez már turisztikai szempontból kényes időszak, mégis reménykednek benne, hogy nem veti vissza az érdeklődést ez az egy hét, elvégre ez a vizsgálat mindannyiunk érdeke.

Rengeteg lázadó
Ittas kvibli miatt kellett amneziálni a Rengetegben szórakozó muglikat. A Budapest és Budanekeresd határán működő, muglikat és mágusokat is egyaránt kiszolgáló szórakozóhely jellegéből adódóan olyan, ahol anélkül vegyülhetünk a varázstalanokkal, hogy veszélyeztetnénk a varázsvilág lelepleződését. A hely vezetői mindig nagy gonddal vannak arra, hogy a veszélyfaktor minimális legyen, azonban akadnak olykor kritikus egyének, akikkel meggyűlik a bajuk. Olyan nagymértékű kockázatra azonban még nem volt példa, mint a június 12-éről 13-ára virradó hajnalon megesett lázítás, és annak következtében történő tömeghisztéria, melyet egy ittas kvibli, Olvánszky Gábor és varázstalan menyasszonya keltettek, akik részletesen beszámoltak a hely mágiájáról, és elárulták, hogyan tüntetik el a mágia nyomait. Ezután persze jobban figyeltek már, és csakhamar olyan mértékű lázongás tört ki, hogy a minisztérium közbeavatkozása is szükségessé vált. Olvánszky és menyasszonya előzetes letartóztatásban vannak, ügyükben később születik ítélet.

Tesztelj!
Új típusú bájitalokhoz keresnek tesztelőket a Budanekeresdi Bájolgók. Az elsődlegesen szerelmi bájitalok forgalmazásával foglalkozó vállalat szeretne még több alternatívát forgalomba hozni a szerelmi élet megkönnyítése érdekében. A most tesztelni kívánt bájitalok között találhatóak olyanok, melyek a Veritaserum és az Amortencia hatását ötvözve készültek, vagyis a fogyasztó őszintén beszél a másik fél felé tanúsított érzelmeiről, elsődlegesen természetesen a szerelem, vonzalom terén. Vannak továbbá olyanok, amelyek kifejezetten a vonzódást erősítik fel, megint mások a légyottok örömeinek növelésére szolgálnak. A tesztek teljesen legálisak, engedélyezettek, a bátraknak bájitalonként egy galleont fizetnek, és aki igényli, annak van lehetősége kényelmesen, otthonában kipróbálni a készítményeket.


Nincsenek megjegyzések: