2021. március 15., hétfő

Csíny letudva! - Végeztek a VAVosok

Hetek óta lázban ég az ötödik évfolyam. Lehet őket hibáztatni érte? Egyáltalán nem. Ugyan egész évben jelen volt Holló Albert úr, hetente egyszer, hétfő délután megtartva szokásos felkészítőjét, azon a bizonyos márciusi napon teljesen más hangulatban történt a találkozó, ugyanis ekkor került sor a mindent eldöntő Varázslástani Alapismeretek Vizsga megírására. Milyen is volt? A résztvevőket kérdeztük:


Dana Straw Berry: A Varázslástani Alapismeretek Vizsga nem volt könnyű, viszont előtte önmagamhoz képest is rengeteget tanultam, hogy jól sikerüljön. A feladatok változatosak voltak, felkészülés közben pedig rengeteg új információ került a birtokomba. Ez a vizsga komoly kihívást jelentett számomra, hiszen komolyabb kifejtős részeket is tartalmazott, azonban voltak benne könnyebb, játékosabb feladatok is. Mindenesetre örülök, hogy sikerrel vettem az akadályokat, és túl vagyok a nehezén.

Layla Robillard: Jaj, nagyon nehéz volt! Annyira izgulok, hogy sikerült-e, mert az első kérdésre nem tudtam válaszolni úgy igazán, és a többi is nagyon kemény volt. Albi bácsi persze cuki volt és próbált kedves, meg segítőkész lenni, de azért tudod, milyen ez! Mellesleg tényleg bottal válogatnak be a házakba? Azért remélem, nem megvernek vele másokat, mert az mégiscsak durva lenne...

Lucas Deighton: Nem volt könnyű a vizsga, mert elég sok kérdésre kellett választ adni, volt benne agyalós rész is, és jó néhány helyen el is rontottam a választ. Szóval sok izzasztó kérdés volt, viszont a kifejtős feladat a végén nagyon tetszett. Izgultam a vizsga előtt, de szerencsére tudtam választ írni minden kérdésre. *azt nem árulja el, hogy lelesett minden választ*

Návay Fanni: Nem volt egyszerű, de a vérfarkasos feladat biztos jó lett. *nevet* Egy Várakozáson felüli remélem, meglesz.

Scheffer Riza Cirilla: Őszintén szólva nem tudom eldönteni, hogy könnyebbre vagy nehezebbre számítottam, mert hiába tanultam rá sokat, voltak olyan kérdések, amik felett ültem jó pár percig, mert semmi nem jutott eszembe. Megpróbáltam magamból kihozni a legtöbbet és olyan teljesítményt nyújtani, amire később majd büszkén tekinthetek vissza, hiszen ez azért egy elég fontos vizsga volt számomra.

Vajda Olívia: Izgalmas kihívás volt. Egy percig se mondanám azt, hogy könnyű volt, vagy hogy nem volt félelmetes, főleg a nyomás miatt, amit a síri csendben érzel. Én nagyon nehezen viselem a csendet, a kviddicsmeccsekhez vagyok szokva, a zúgolódáshoz, drukkoláshoz, hangokhoz. Úgy vettem észre, hogy Holló úr nem igazán értékelte, ha szóbeli kommunikáció történt, így elképzelhető, hogy talán megesett közöttünk egy kis összezörrenés. A vizsgalap hosszú, elméleti és gyakorlati tudást is igényel, éppen ezért fontos a jó felkészültség. Megoldható, de el nem tudom képzelni, hogy ez valakinek hibátlanra sikerült.

Természetesen megkérdeztük Holló Albert urat is, hogy ő hogyan látta a vizsgát és a résztvevőket. Milyen volt együtt dolgozni velük ebben a tanévben?


A vizsgafelkészülés során nagyon jó kedélyű, változatos, de jó képességekkel rendelkező ifjú varázslókat és boszorkákat ismerhettem meg. Van egy finom egység közöttük, mely összefonja őket, azonban talán az egyik legkarakteresebb évfolyamnak gondolom őket az eddig általam vizsgáztatott bagolykövesek közül. Elcsépelt talán azt mondani, hogy nagy tettekre hivatottak, de nagyon erősen azt érzem, hogy ők valóban olyanok lesznek, akik ha eddig még nem, akkor ezután mindenképpen beírják a nevüket a történelemkönyvekbe. Van közöttük számos tehetséges művész és előadó, karakán irányító, dolgos maximalista. Én nem féltem a mágustársadalom jövőjét. Remélem, a következő tanévben hasonlóan színpompás palettával dolgozhatok együtt. A mostani végzősöknek innen is köszönöm a közös munkát, és további sikereket kívánok.


Nincsenek megjegyzések: