2020. augusztus 15., szombat

Nyári jóságok

A jó idővel együtt megérkezett Bogolyfalvára az az időszak is, amikor az emberek szívesebben adakoznak vagy vesznek magukhoz egy új kisállatot, hogy a közelgő borús időre lelkük egy kicsit vidámabb, elégedettebb védelemmel legyen ellátva. Nézzük, mi történik ebben az időszakban Bogolyfalván!

Színkavalkád!
Ugyan ez a program már véget ér, mire az újság megjelenik, azonban fontos megemlítenünk, hogy első és nem utolsó alkalommal került megrendezésre a Color Run elnevezésű jótékonysági futóverseny, ahol a befolyt igen magas összegből a Kereki-Nagy Iván Együtt a Gyermekekért Alapítványt és Bogolyfalva menhelyét támogatták a szervezők és a résztvevők. A rendezvényen a futás mellett természetesen a pólófestés aratta a legnagyobb sikert, de az ajándéktárgyak is szép számmal fogytak. Az esti fergeteges Color Party pedig végleg meggyőzte a város vezetését, hogy ez az alkalom hagyományteremtő volt. Jövőre veletek, ugyanitt!

Fogj egy mancsost!
Az augusztus 20-ai hét végén nyílt napot tart Bogolyfalva Állatmenhelye. A négynapos hosszú hétvégén lehetőség nyílik arra, hogy a leendő gazdik kiválasztott kisállatukat hazavigyék, rácsok és figyelő szemek nélkül együtt tölthessenek egy kis időt. Sokan azért hezitálnak – az örökbefogadás mellett –, mert nem biztosak benne, hogy az örökbefogadott kedvelni fogja az új környezetét, illetve, hogy sikerül majd olyan összhangnak kialakulnia, amiben mind a két fél boldog lesz. Ennek megfelelően a menhely vezetése idén először megpróbálkozik azzal, hogy az állatoknak és leendő gazdájuknak lehetőséget biztosítson az ismerkedésre még az örökbefogadást megelőzően. Így biztosítva, hogy ha mégsem jönnének ki egymással, kötelezettségek nélkül, könnyebben és egyszerűbben kerüljenek vissza az állatok a menhelyre.

Ajándékozz gombócot!
Idén először nyílik lehetőség arra, hogy megvásárolt fagylaltunkat olyan személynek ajándékozzuk, akinek szeretnénk kedveskedni. Ehhez nem kell mást tenni, mint az Árnyas sétányon meglátogatni Juli mama fagyis kocsiját, ott megvásárolni a fagyit és elmondani, hogy kinek lesz. Ezután extra hőhűtő dobozban baglyok szállítják ki a fagylaltot. Ajándékozhattok barátoknak, rokonoknak, de akár ismeretlenül is. Ebben az esetben jelezni kell, hogy olyannak szeretnétek adni a fagyi, akit nem ismertek, de boldoggá tenné. Elsősorban az árvaház és a nyugdíjas otthon bentlakói részesülnek a meglepetésből, azonban az önkéntesekről, hivatali dolgozókról és vendéglátósokról sem feledkezik meg Juli mama. Augusztus elsejétől egészen szeptember 30-ig várják az adakozókat.

Csobbanj!
Augusztus utolsó hétvégéjén kerül sor az első vízi kviddics meccsre, mely egyedülálló kezdeményezés a világon. A falu fiatalabb boszorkányai és varázslói szerették volna a népszerű sportot hűsítő kiadásban is játszani, így egy vízben, seprű nélkül játszható verziót találtak ki, melybe nem csak a kviddics, de a gyermekek által kedvelt kidobó is szerepet kapott. Az új kezdeményezéssel elsősorban szórakozni, másodsorban adakozni szeretnének a helyi előkészítőnek. A két sarlós, fejenkénti nevezésekből befolyt összegből a szervezők udvari játékokat vásárolnak majd. Nevezni egészen augusztus 26-ig lehet a művelődési házban, hét fős csapatokkal vagy egyénileg is.

Nincsenek megjegyzések: