Újabb nyári hónapot tudhatunk magunk mögött, mely bővelkedett nemcsak hatalmas viharokban és esőben, de megannyi lehetőségben egyaránt. Számtalan alternatíva állt rendelkezésünkre, hogy kifejezzük egymás felé, mit érzünk vagy gondolunk. Ünnepelhettünk annyi név- és születésnapot, ahány épp rejlett naptárunkban. Vagy akár adhattunk ajándékot csak úgy annak, aki fontos nekünk. Megannyi alkalom, megannyi cél, egy ami közös mindezekben, az a virág, amit választottunk ezekhez. A virágok titkos nyelvét könnyű megérteni, csak egy jó szótárra van szükség hozzá. Ebből hoz el időről időre néhány lapot ez a rovat. Íme tehát két újabb jól ismert virág kevésbé köztudott jelentéstartalma.
Leginkább lila színével és jellegzetes illatával azonosítják, de az orgona sokkal többet rejt magában, mint hinnénk. Alapvetően a fiatalságot, az első szerelmet, az alázatosságot, a bizalmat, az áhítatosságot, az elsöprő erőt és a szeretetet szimbolizálja. Ha beszélni tudna, az orgona azt mondaná: "Vonzalmad sivár éltemet mennyeivé varázsolta, e bűvös hatalom állandó boldogságot ígér számomra". A ballagók számára adni azt jelzi, jó úton haladnak céljaik felé. Anyák napján pedig azt a titokzatos, láthatatlan köteléket jelképezi, mely anyát és gyermekét egy életen át összefűzi. Színváltozatai külön jelentéstartalommal rendelkeznek:
A fehér: "Szeressük egymást kérlek" - mondhatjuk általa.
A lila: "Szívem immár a tiéd egészen" - biztosíthatjuk róla kiszemeltünket.
Egy másik sokak által kedvelt virág a tulipán, mely bár eredetileg Törökországból származik, mégis mindenki Hollandia jelképének tekinti. Ezt adva azt mondhatjuk: "Te vagy a tökéletes szerető". Emellett a hírnév, a természetesség, a játékosság és a vidámság köthető hozzá. Egy csokorra való vörös tulipánnal kifejezhetjük szerelmünket, így ezt ajándékozni egyértelműen lángoló szívünk őszinte vallomása lehet. Emellett ragaszkodásunkat, elmélkedő természetünket is szimbolizálhatjuk vele. Több színváltozatban létezik, melyek jelentése eltérő.
A sárga: "Mosolyod olyan, akár a napfény" - mondhatjuk általa, de csak óvatosan bánjunk vele, mert féltékenységünk kifejezője is lehet. Arra utalhatunk vele, hogy annak, akinek adjuk, más is van az életében, nem csak mi egyedül.
A narancssárga: Azt sugalmazhatjuk, hogy a szépség csak küllem és számunkra a másikban rejlő belső értékek fontosak. Tehát ezzel is csak csínján! Azonban, ha a kérdésünk csipkelődő és épp az, hogy "Hol vannak belső értékeid, kedves?", akkor ez a virág a megfelelő választás.
A tarka: "Milyen csodálatos szemek" - bókolhatunk a kiszemeltnek.
A vörös, vagy rózsaszín: "Higgy nekem" - kérhetjük. Emellett egyértelmű szerelmi vallomás, a szerelem hírnökének tekinthető.
A fekete: Ritka mivolta okán azt jelzi, hogy a megajándékozott személy számunkra mindennél értékesebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése