A nyárhoz közeledve sok terv szövődik a diákok fejében, hogy milyen - akár soha nem próbált - dolgot kellene kipróbálni. Lássuk, mik is ezek!
Van valami új, amit így nyáron ki szeretnél próbálni? Ha igen, mi az?
Vizsnyiczky Heléna Sára: Húúú, hát szerintem új dolgokat nem igazán fogok kipróbálni, inkább megmaradok a régi jól bevált nyári programoknál.
Thomas Middleton: Lau letette a hoppanálási jogosítványt és arra gondoltunk, hogy elugranánk ide-oda. Ő vinne minket. Nem tudjuk még pontosan a célt, valószínű, hogy valami strandolós helyre. Izgi lesz, főleg, hogy úgy tervezzük, visszük az állatkáinkat is. Nem voltam még olyan sok helyen a kutyusommal, pedig biztos élvezné a világlátást. Vagyis hát biztosan élvezni fogja. Hú, nagyon várom!
Angyal Odett Abigél: Még sosem vízisportoltam, pedig állítólag nagyon jó és nagyon szépen lehet közben barnulni is, így mindenképpen szeretnék egy-két olyan lehetőséget megragadni, ahol kipróbálhatom magam a vízen is.
Radetzky Bercel: Ha lesz olyan nap a nyáron, amikor nem leszek büntetésben, akkor mindenképpen szeretnék az asszonnyal elmenni kikapcsolódni, mert az utóbbi időben nem volt semmi időnk és mert még sosem csináltam páros programokat. Szóval most nyáron inkább lazulós dolgokra koncentrálnék. Innen üzenném a tanári karnak, hogy ha engem büntetnek, Editet büntetik. Köszönöm!
Vajda Olívia: Ezen a nyáron utazgatni szeretnék. Három év Dánia után szeretném újra felfedezni Magyarország csodáit, így ez a nyár nálam egy nagyon hosszú és változatos túra lesz.
Lóránt Bence: Ahaaaa. Amúgy szia Ange baba *megölelgeti a lányt*. Régebben ígért nekem Dana pasija egy m o t o r o z á s t! Ezen a nyáron be fogom hajtani, mugli motoron fogok szágul... izé, természetesen betartva a KEKSZ szabályait - vagy mi az - biztonságosan haladni! Amúgy jó lenne valami meleg helyen áztatni magam, meg fagyizni, meg... mit tudom én, nem tanulni.
Helvay Belián Balázs: Nyáron kipróbálni? Hű. Én leszek az unalmasabbik fajta, aki talán nemigen tervez ilyesmit. Talán a kirándulás? Vagy csak egy kiadós alvás? Tény, a tanulnivalókkal kicsit lehet szünetelni, így talán lejjebb adom a pörgést és pihenek. Strandolni nem szoktam, bulizni főleg, szóval... azt hiszem, erre a kérdésre nem tudok jót mondani. Kipróbálok pár új receptet, hogy nem ölöm meg a kertben a növényeimet, megpróbálok egyenletesen lebarnulni, csak ilyen nyugdíjas programok, ugyebár. Meg majd irigykedem, ki merre járt a világban. Jó, ez csak vicc, sosem teszek ilyet. Ehm... azt hiszem, ennyi. Ami akad a faluban? Ami azóta város. Nem tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése