2020. július 15., szerda

Korlátok nélkül

Mindannyian szeretjük az iskolai rendezvényeket, és bár vannak bizonyos oldások, mégis furcsa az, amikor a tanáraink strázsálnak a teremben, hogy azért annyira ne legyen meg az ereszd el a hajam érzés. Most azonban - végre - átélhettük ezt is, ugyanis szájról szájra terjedt a pletyka, házibuli lesz a Holdfényben.

Azt mindenki tudja, hogy egy buliban vannak kötelező elemek, mint a klubok vezetői, tehetséges diákok, népszerűek és olyanok, akik egykor az iskola büszkeségei voltak, és ebből itt sem volt hiány. Olyan emberek buliztak együtt, akik egy átlag hétköznapon maximum egy biccentésig jutottak volna. Thomas Middletontól elkezdve Lepsényi Richárdon át egészen Angyal Odettig mindenki megfordult a buliban. De hogy mi is történt ezen az estén?
Nádassy Norina anno az egyik legszebb Bagolyköves lányként vonult be a Bagolykő történelmébe. A gyönyörű feminista tanulmányai végén a legtöbb fiú nagy bánatára a pécsi egyetem felé vette az irányt, nem csoda hát, hogy az este egyik nagy belépőjét ő vitte el. Természetesen ehhez hozzájárult az is, hogy ő és partnere, Angyal Odett is igen látványos összeállításban jelentek meg, és az este folyamán szinte lehetetlen volt a közelükbe férkőzni, sőt egyesek heves csókcsatáról is beszámoltak a két lány között. Az eddig is tudvalevőleges volt, hogy a két lány szoros barátságot ápol, de elképzelhető, hogy most mind a ketten pasi-mentes időszakot tartanak. A férfiak nevében őszintén remélem, hogy nem így van.
Az este egyik legnagyobb meglepetése számomra Juhász Laura hasa volt, amit teljes nyugalommal villantott meg a bulizóknak, és azt kell, hogy mondjam, le a kalappal kislány, nagyon dögös voltál! Thomas, te mázlista! Határozottan úgy vélem, hogy ők az egyik álompár az iskolában. Ők azok, akik a húsz éves találkozón is egymás kezét fogva, őszinte szeretettel néznek a másikra, és lesz legalább két gyerekük, akikről büszkén mutogatják majd a képeket. Szerencsések és irigylésre méltók. Most is, mint mindig, nagyon bájosan sétálgattak a bulizók között, és amennyire az ember elsőre nem tudná elképzelni a kettősüket egy buliban, annyira illettek bele. Egyszerűen ott volt a helyük. Egy ponton persze Thomas Middleton meglepett, mert én azt sem tudtam, hogy tud hangosan beszélni, aztán meg egy pillanat alatt kiabálva közölt információkat a barátnőjével. Az egész srác olyan „Thomas-szerűtlen” lett, ami valljuk be, egy kicsit megijeszti az embert. Az biztos azonban, hogy csak alkoholmentes italt ivott, ilyen egy kötelességtüdő kiskorú prefektus, mégis valami más volt, valami megváltozott a buli alatt. És aki látta, hogy milyen jól tudja tekerni a csípőjét, az megérti, hogy mire is gondolok pontosan.
Igazi úriember jelent meg az összejövetelen Csepreghy Petya képében, aki első ránézésre az első házibulijában vett részt, legalábbis, amit az öltönyt-csokornyakkendő kombinációt illeti, de a piros kis vigyorbombát hamar kezelésbe vette a ház(ibuli) asszony, aki lazább megjelenést varázsolt neki. Petya cserébe táncba vitte Lilit, és úgy tűnik, hogy mint mindig, most is egyből boldogságot varázsolt egy szomorú szívbe, ugyanis a lány előtte csak sétálgatott, ám ezt követően vidáman táncolt, beszélgetett, sőt, még flörtölt is vele. Mondják, hogy a kor nem számít, de szerintem ez azért még erősen tulipántaposás lenne a Révay lánytól.
Petyával ellentétben Návay Kristóf megjelenése, felsőtestének „kipakolása” egyáltalán nem az úriemberi szándékairól árulkodott, ám egy kupac lány valljuk be, egyáltalán nem bánta ezt, Kristóf hamar központi téma lett náluk. Mindegyik bizonygatta, hogy ő olyat tenne vele, amit a többiek nem, ám mire egy is összeszedte a bátorságát, hogy lecsapjon rá, addigra már Rentai Boglárka kisajátította. Valljuk be, egy ennyire szépen dekoltált ruhadarabbal szemben senkinek se lett volna esélye. Kristóf pillanatok alatt került olyan közel hozzá, hogy a lány bele is szédült a jelenetbe, de szerencsére a jó reflexek és az erős karok megmentették a leégéstől. Hölgyeim, így kell tökéletes BJH-nak lenni, és ahogy az kell, a csók sem maradt el!
Úgy tűnik bejött a házasélet annak a párosnak, akiktől azt se tudtuk, hogy egy párt alkotnak, aztán hirtelen a lány már a fiú nevét viselte, bizony Radetzky-ékről van éppen szó. A bulik egykori királya, Berci a tőle megszokott lazasággal érkezett, látszólag feldobottan, ami nem is csoda, hiszen amióta házas emberként éli a mindennapjait, igazán visszafogta a partizást - ellenben a csínytevéssel -, a vele érkező Edit pedig mintha sokkal közvetlenebb kisugárzással rendelkezett volna, mint amikor legutóbb találkoztam vele. A páros megérkezésük után nem sok időt töltött a társaságban, ahogy beljebb sétáltak, még a konyha előtt nyomuk veszett, és jó ideig nem is bukkantak fel újra, amikor ismét a színre léptek egyesek hallani vélték a "hét perc mennyország" kifejezést tőlük. Úgy tűnik nem is olyan rossz buli házasnak lenni.
Dobó Lienna, akiről még mindig nem tudni, hogy akkor valóban Milan Payne barátnője-e vagy sem, de az biztos, hogy ezen az estén nem a rellonos sráccal, hanem Csonka Zsomborral mulatott. A lány és a fiú egyetlen pillanat alatt egymásra hangolódtak az alkoholmentes italok felett, és úgy tűnt, ha volt is valami Milannal, nem olyan erős, mint ami Zsombival alakult. Úgy tűnik veszélybe került a Thomas-Lau kettős cukipár rangja!
Charlotte Felagund és Lepsényi Richárd egy olyan páros, akiket sosem hívtunk volna így, és talán amikor megjelentek a bulin együtt, a lány karja a fiúén, arcunkra is kiült a döbbenet, de minél tovább néztük kettősüket, annál jobban tetszett a látvány. Néha a legkülönlegesebb és legössze-nem-illőbbnek gondolt a legjobb. Mint a mekis sültkrumpli és fagyi, ha még nem kóstoltad, nem tudod, hogy mit hagysz ki, szóval kóstold meg, elvégre Lottinak is úgy tűnik, hogy nagyon bejött ez a „belekóstolás”. Ricsiről pedig tudni érdemes, hogy egyre elismertebb a művészetében, szóval mondhatjuk azt is, hogy már mint ismert arc jelent meg ezen az eseményen. Mondhatnánk persze, hogy a bulvár mit sem neszelt meg, de hát éppen most olvasod az Edictumban, szóval az elmélet máris megdőlt.
Ha már érdekes párosítás, valljuk be, azt se hittük volna, hogy a politika szabályait felrúgva együtt láthatjuk két konzervatív család gyerekét, akik közül az egyik igencsak a rendszer ellen lázad. Amíg a Vajda család, és közöttük Olívia is mást sem tesz, mint gondosan figyel arra, hogy életük minden egyes pontja támadhatatlan legyen, addig a Bakker család sarja, Dusán mindent megtesz annak érdekében, hogy apja politikai karrierjét dugába döntse. Vagy bármit, amit a konzervatívok csinálnak. Ezen az estén azonban úgy tűnik az elvek és a családok háttérbe szorultak, és mintha a két fiatal között elindult volna valami.
Vizsnyiczky Sára, az Eridon egyik ismert arca is tiszteletét tette ezen az estén, ám inkább a háttérben ápolta a házak közötti barátságot Harmat Bettivel, a levitások diákjával. Persze azért a lányok sem ártatlanok, hiszen nem telt bele sok idő, és máris a fiúkra terelődött a szó és arra, hogy innen ma nem távoznak egyedül. Csak remélni merem, hogy az estéjük az elvárásoknak megfelelően alakult.

Összegezve:
  • Az tuti, hogy a lányok idei kedvenc partiszíne a piros
  • Hivatalosan is imádjuk a Rentai Boglárka - Návay Kristóf kettőst
  • Csepreghy Petya és Thomas Middleton kötelezően táncos fiúbandát kell, hogy alapítson
  • Nincs olyan, hogy túl rövid ruha

A bulin összesen 122 sarló gyűlt össze, mely magyar pénzbe átszámítva 54 900 forint. Az összeget 100%-ban a menhely támogatására fordították.

Nincsenek megjegyzések: