2020. június 15., hétfő

Virágnyelv leckék 1.


Manapság a virágok jelentéstartalmában való jártasság teljesen kikopni látszik az emberek tudástárából. Pedig olyan hasznos ismeret ez, melynek birtokában egyaránt könnyebben boldogulnak a kezdő és a haladó udvarlókon túl a protokollal, a vendéglátással és magukkal a virágokkal foglalkozók egyaránt. Csak barátok, de nem tudja milyen csokrot adjon, hogy ne értse félre? Hogyan mondja el szavak nélkül, hogy milyen mélyen szereti? Egy csokor kankalin várta a szobájában és nem tudja, mit akar ez jelenteni? Ezekre a kérdésekre most Elektra felel. Havonta az Edictum hasábjain.

A legismertebb és sokak által kedvelt virág a Rózsa. Szimbólumrendszere igen bonyolult és eredete az antik világig nyúlik vissza. Egyaránt kötik hozzá többek közt a titoktartást, a szerelmet és a halált. Aphrodité attribútumaként éppúgy tekintenek rá, mint Szűz Mária virágaként, de megjelenik az Iszlámban is, valamint a szabadkőművesek és az alkimisták jelképrendszerében is igen fontos mondanivalóval bír. A címertanban pedig például a hetedik fiút jelöli. Manapság számos csodás színváltozata ismert, ám az már jóval kevésbé, hogy ezekkel mit is fejezhetünk ki és mondhatunk el annak, akinek adjuk. A megszokottól a különlegesig vegyük sorra tehát most ezeket.

A vörös: Egyértelműen a szerelem és a románc jelképe. Ezt adva forró érzéseinkről biztosítjuk a másikat. Ugyanakkor a könyörületességgel és a feltámadással is azonosítható. Bármelyik jelentésével adjuk is, érdemes megfogadnunk a jó tanácsot, miszerint: „A jobb kezedben vidd, vagy balsorsot hoz!”

A burgundi: A határtalan szépségnek hódolhat vele, aki adja, illetve csodálatát fejezheti ki vele és szenvedélyét. A Viktoriánus korban a mély, sírig tartó szerelem záloga volt.

A sárga: Kétszer is meggondolandó, mivel egykor az irigység, a féltékenység és a hűtlenség jelképe volt, ezért csak olyannak adható, aki nem érti félre üzenetét, ami napjainkban a barátság és a beteljesületlen, egyoldalú szerelem.

A halvány rózsaszín: Egy kapcsolat elején érdemes adni. Finom kifejezése a bimbózó, ébredő érzéseknek, s kedves gesztus az udvarlás korai fázisában. Első randevúra remek választás.

A sötét rózsaszín: Hálánk és elismerésünk kifejezésére a legalkalmasabb. Üde színével felvidíthatjuk vele annak a napját, akinek adjuk, de ideális ajándék lehet születés és névnapra, valamint anyák napjára.


A fehér: A búcsú és az újrakezdés ígéretét egyaránt magában hordozza. Ha ki szeretnénk békülni vagy hűségünkről biztosítani valakit, ezt érdemes adnunk. Ezen kívül a tisztaság, az ártatlanság és az emlékezés jelképe. Éppúgy lehet menyasszonyi csokor, mint sírra tett koszorú része, miként a tiszteletünket is leróhatjuk általa az elhunyt felé.

Az elefántcsont: Az elegancia, a komolyság és a báj megtestesítője. Akinek adjuk az fontos számunkra, de a kapcsolat nem romantikus töltetű. Ideális lehet szülőnek vagy épp párunk családtagjainak.

A barack: Visszafogottan érzékeltetjük vele hálánkat és őszinteségünket. Tökéletes kifejezője a tiszta barátságnak, de akár beosztottunknak vagy munkatársunknak is adhatjuk, elismerés gyanánt.

A narancs: Intenzív és lázadó színével felkelti a figyelmet. Kalandra hív: tele van energiával és csodálatot ébreszt. Aki merész, ezt adja érzései kifejezéseként, jelezve, hogy vállal minden kockázatot.

A korall: A vágy mélyebb tartalommal és az izgalom üzenetével. Plátói románcok realizálója lehet. Ezt adva tudatjuk, hogy a másik vágyaink tárgya és kell nekünk.

A lila: A „szerelem első látásra” esetének legtökéletesebb, szavak nélküli megfogalmazása. Ezt adva azt mondjuk, "azonnal elvarázsoltál".

A kék: Ha ezt adjuk, akkor azt üzenjük, hogy a másik a szemünkben különleges, egyedi és kivételes. A hit és a bizalom megtestesítője.

A zöld: Az élet állandó megújulását jelképezi. Babaköszöntő és beteglátogató virág. Színe megnyugtat és bátorít egyszerre, ami mindkét esetben ideális kombináció.

Az arany: Áldást hoz arra, aki kapja és arra is, aki adja, emellett a tökéletesség jelképe és Pápai jelvény.

A fekete: A lázadás, a forradalmi szellem és a tiltakozás köthető hozzá. Semmiképpen se válasszuk szeretteink számára, mivel a tragikus szerelmet, a gyászt és a halált jelképezi.  

És a számok: Egy szál azt mondja: szeretlek; három viszont már az imádatot fejezi ki, míg, ha tizenhármat kötnek csokorba, az ellenszenv jele.

Nincsenek megjegyzések: