Májusi diákbörze

Dallamokba rejtett üzenetek

- Interjú Angyal Odettel -

Sokan meglepődtek, amikor a tavalyi tanév elején Angyal Odett, az énekesnő besétált a Bagolykő Mágustanoda nagytermébe, hogy megkezdje mesterképzését. Az alkotói szabadságon lévő ifjú szívesen válaszolt kérdéseinkre.

Kérlek mesélj arról, hogy mi az, ami közted és a zene közt van?

Édesapám szerint, amikor megszülettem, nem felsírtam, hanem énekeltem, mintha egy angyalt hallgatott volna. Ez a családnevemet tekintve különösen megmosolyogtató. A zene az én érzelemnyelvem. Ha boldog vagyok, ha szomorú, a dalaimmal közvetítem a világ felé. Nehezen nyílok meg, nehezen mondom ki, ami bennem van, de ha el kell énekelni, akkor csak úgy árad belőlem. A zene egy darab belőlem, ha elvennék tőlem, már nem lennék ugyanaz az ember.

A neved tényleg különleges. Odett, gondolom a Hattyúk tavából. Benned is ott él egy fekete és egy fehér hattyú?

Igen, a Hattyúk tavából. Az Abigél pedig a Bibliából. Mint ahogy mindannyiunkban, mind a ketten megtalálhatóak bennem is, bár néha úgy érzem, hogy a születésemkor egy kicsit nagyobb löketet kaptam, mint mások. A személyiségem, a reakcióim túlontúl intenzívek, mintha egy örök küzdelem folyna bennem.

Az intenzív reakcióid megjelennek minden dalodban. Talán épp ez ad erőt ahhoz az élethez, amit élsz? Az I’m not her után, ami egy különleges hangvételű mű elég hosszú szünet következett a Scars című dalod előtt. Mi történt veled közben?

Inkább úgy mondanám, hogy a belefektetett energia és vadság segít ahhoz, hogy ne romboljak jobban, mint amennyire amúgy is megteszem. Hozzám sok türelem és kitartás kell, tudom, mert számos alkalommal én is nehezen viselem el magam, de annak a kevés embernek próbálom viszonozni a sok szeretetet és támogatást, amit tőlük kapok. Az emberek néha utólag okosak, én többnyire utólag vagyok okos. Még a dal megjelenése előtt történt egy szerencsétlen kimenetelű baleset, aminek következtében váltam olyanná, mint amilyen ma is vagyok. A szám nem igazán nyerte el a szüleim tetszését, úgy érezték, hogy be kell húzni a kéziféket, tizenhat éves voltam, tíz éve reflektorfényben, nem volt gyerekkorom, nem voltam közösségben. Lemaradásban vagyok úgymond a hétköznapi élettel kapcsolatban.

Amit nem tapasztal az ember, azt mondják nem hiányzik. Neked kimaradt a gyermek és az iskolás kor. Sokan gondolhatnák azt, hogy ez izgalmas. Te miként élted meg, hogy a reflektorok fényében éltél? Van olyan, amit pótolnál abból az időszakból?

Igazából nem. Én imádtam az életemet, imádtam mindent, ami benne volt, fellépni, utazni, dalokat írni. Számomra tökéletes volt és természetes. Én így szocializálódtam. A mostani életem, hogy iskolába járok, szabályoznak, ez az új és szokatlan. Számos új helyzettel, új érzelemmel találkoztam, sok mindent tanultam, és nem akarok hálátlannak tűnni, mert hálás vagyok azoknak, akik most körülöttem vannak, de ha választhatnék, akkor visszatérnék a régi életembe, mert az én vagyok, a diáklány viszont nem.

A Navine házban lettél mestertanonc. Mit gondolsz mi az oka annak, hogy oda kerültél?

Mikhail Kazanov volt az egyetlen ember, akit meg tudtak győzni, hogy tartson szemmel. Az alapképzést magántanulóként csináltam, de rellonos voltam. A szüleim talán nem hitték, hogy jót tesz nekem, ha erős jellemekkel vagyok körülvéve, mert előtör belőlem a ledominálási hajlam, és az már szült némi fejfájást nekünk. De a Kazanov-elméletem is teljesen helytálló.

A szüleid jól gondolom, hogy nehezen viselik, hogy híres és különleges vagy? Azt mondtad a zenéd te magad vagy, viszont gondolom tudod, hogy ez túlmutat rajtad. Felelősség is, mert akik hallgatják a dalaidat azokat úgymond befolyásolod. Mit jelent számodra, hogy irányítani tudsz másokat?

Főleg azt, hogy különleges vagyok. Nem szeretek úgy gondolni rá, mint egy erőre, ami tömegeket mozgat meg, ezt inkább meghagyom a diktátoroknak és a házvezetőknek. Nagy felelősség úgy beszélni valamiről, hogy az ne csak jó vagy ne csak rossz legyen, mert az emberek hajlamosak végletekben gondolkozni. Inkább megpróbálok egy köztes megoldást találni. Elvesztem, de ez kellett ahhoz, hogy megtaláljam magam, vagy a részeim legyenek jók vagy rosszak tesznek egésszé. Ezek apró üzenetek, hogy az emberek, akik hallgatják, és kétségbe vannak esve, megértsék, hogy ők nem szörnyetegek, csak mert hibáztak. Ez fontos tanulság nekem is, mert a saját veszteségeimet és cselekedeteimet is ezek által gondolom újra állandóan.

A veszteségeknek nagy jellemformáló erejük van. Ha egyetlen dalt választhatnál az eddigi szerzeményeid közül, amit ma lejátszunk, melyik lenne az és miért?

Lehet, hogy furcsa választás, de az Abigél Álma. Nagyon régen nem játszották már le, és szerintem az egyik legfontosabb üzenetet hordozó számom. Bárhol és bármikor aktualitása van.

Ha egy üzenetet küldhetnél vissza a múltba tizenéves önmagadnak, mit mondanál?

Jó embernek énekelsz.

Köszönöm, hogy itt voltál velünk.

Én köszönöm a lehetőséget.