2020. március 15., vasárnap

Versengés, vereség és egy kis veszély

Ez bizony fájhatott!
Korábbi lapszámunkban megírtuk, hogy a Valentin nap okán megnőtt amortencia kereslet miatt a gyors egymásutánjában gyártott és palackozott bájitalok legnagyobb része hibás, és habár megkezdték a visszahívásukat, mégis, rekord mennyiségű fogyott el a mostani időszakra. Ennek pedig meg is lett az eredménye. A mérgezettek száma meghaladta az egy naptári évben mérgezés gyanújával kezelt páciensek számát, a gyengélkedők és ispotályok olyan szinten megteltek, hogy a kevésbé kritikus eseteket csak a folyosón tudták ellátni, és így is megnövekedett várakozási idővel kerültek csak sorra. A szakítások száma az egekben, de szerencsére halálos áldozatokról nincs tudomásunk.


Crupinvázió Kunszenillán
Kunszenilla létjogosultság az idő előrehaladtával egyre inkább megkérdőjelezhető. A népesség rohamos fogyása után ugyan most stagnál, és bár Bogolyfalva új polgármestere Daróczy Konrád is több ízben támogatását fejezte ki a hely megmentésére, mégis, mintha kilátástalan harcot vívnának az idővel. A települést egyre több "átok" sújtja. Az év elején a település két legidősebb tagja Marosmenti Magdaléna és férje Kovácsevics József életük 117. évében örök álomra hajtották fejüket, most pedig crupok egész hada lepte el a falut. A közel harminc főt számláló kolóniát több alkalommal is megkísérelték befogni, ám ezidáig nem jártak sikerrel. Az elvadult ebek az ott élőket nem fenyegetik, ám több csirkét is elloptak már, emellett rendszeresen felborítják a kukákat, és széthordják a szemetet a településen. A lakosok kérik, hogy bárkinek ötlete akad a megfékezésükkel kapcsolatban, haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a település polgármesterével.


Pech és Pánik
Az idei tanév se múlhatott el vizsgacsalások nélkül, a világon számos kreatívnál kreatívabb módon igyekeztek a diákok tudás nélkül is jól teljesíteni. A svédországi Kunglige Häxmästare Lärosäte két diákja az év nagy részét annak szentelte, hogy megtanulják a jelnyelvi tolmácsolás művészetét. A tantárgyakat felosztották egymás között, és egymásnak lejelelve a válaszokat vizsgáztak szóban és írásban. Azzal azonban nem számoltak, hogy az átváltoztatástan tanár szintén ismeri a jelnyelvet, így a szóbeli vizsgán lebuktak. A Beauxbatons Mágusakadémia diákjai is kreatívan igyekeztek megúszni a tanulást, ott az egész hatodik évfolyamot kötelezik pótvizsgára, mivel kiderült, hogy vizsgáik során a levegőbe álomport juttattak, és bár ők maguk tudtak védekezni ellenük, tanáraik nem. A hiba figyelmetlenségből akadt, ugyanis egy alkalommal elfelejtették, hogy a por már a levegőben van, így ismét elhintették. Az oktatót azóta is kórházban ápolják, és csak remélni merik, hogy a következő tanévre felébred.


A legkiválóbb intézmény
Sorozatban hetedik alkalommal nyerte el a Legkiválóbb oktatási intézmény címet a Mahoutokoro Bűbájakadémia, ezzel hivatalosan is új rekordot felállítva. Korábban a Roxfort és a Beauxbatons is hat-hat alkalommal szerezte meg ezt a címet, és sokáig úgy tűnt, hogy idén az Ilvermorny ismét az élre tör, hogy beálljon a nagy hatosok csapatába, ám a tanév utolsó hetében történt tanár - diák viszonyok sorozatos lelepleződése miatt komoly hátrányba került a Mahoutokoroval szemben, sőt, visszacsúszott az ötödik helyre. Negyedik helyen végzett a Bagolykő Mágustanoda, harmadikként a Loch-Beinne Boszorkány- és Varázslóképző Magániskola, míg a második helyet a Herzberg Mágusiskola szerezte meg. A Durmstrang igazgatója felháborodását fejezte ki a hetedik helyért. Elmondása szerint csak mert szigorú, olykor testi fenyítéssel járó nevelést is folytatnak, intézményük falai közül kerülnek ki a legjobb aurorok és gyógyítók.


Nincsenek megjegyzések: