2020. március 15., vasárnap

Jótékonysági licitvacsora

Idén a Valentin nap nem csak a szerelemről, hanem az adakozásról is szólt, melynek keretén belül licitálni lehetett vállalkozó szellemű nőkre és férfiakra. Végeredményben pedig egy igen csinos összeg, 138 galleon 76 sarló és 24 knút gyűlt össze. Lássuk kik is sorolódtak össze:


Sokak legnagyobb meglepetésére Angyal Odett a világot jelentő deszkák helyett, most tanodánk falai között dalolászik, és bár a licitálók közül többen is terveztek rá tenni, egyedül Weiler Dante volt az, aki valóban meg is tette, így öt sarlós tétjével elnyerte a lányt egy randevú erejéig. Úgy tűnik a fiú pedig igencsak céltudatos, ugyanis megkérte, hogy a lánnyal ne ezen az estén és ne a pizzériában randevúzzanak. Talán több is van a levegőben, mint azt sejtettük? Mit szól mindehhez Machay Ábel, aki úgy hírlik közel áll Dantéhoz?

Bajnóczi Kimoriah ritka szépség, amióta a faluban van, többen is felfigyeltek már rá, egyre igyekeznek meghódítani, és úgy hírlik, az igazi befutó Farkas Zétény lesz, habár a licit alatt új kihívója akadt, méghozzá Weiss Arion Ruben személyében. Vajon egy olyan nőért, mint Kimoriah jó útra térne egy Ruben típusú ember? Öt galleont mindenesetre szívesen adott a nőért.

Sokan meglepődtek, amikor a kedves Bossányi Karola neve is feltűnt a licitálhatók listáján, de azt hiszem az még jobban meglepett mindenkit, amikor két galleont, öt sarlót és tizenhét knútot Mihail Vladiszlav Sztravinszkij számolt le érte, mielőtt vacsorázni vitte. A páros az egyik legszembetűnőbb összeállítás volt az este folyamán, és úgy hírlik, azóta a DÖK berkeink belül tovább bimbózott a szerelem. Vajon mit szól ehhez az ifjú Radetzy Médi, aki viszont a fiút nyerte meg magának egy vacsora erejéig? Úgy hírlik a két lány már több szóváltásba is került a fiú miatt a vacsora óta.

A fentiek után kevésbé volt meglepő, hogy ahogy elindult a licit Dana Straw Berry lecsapásra került, méghozzá Závodi Soma által, aki attól a pillanattól hősiesen vigasztalja Danát, hogy lényegében miatta szakítottak Mihaillal. Ilyenek a lovagok végül is, csak modernizált értelemben.

A legcukibb párosítás címet idén ketten is elvitték, az egyik határozottan Farkas Piroska és Jáger Sára kettőse, akik ugyan csak, mint barátok indultak vacsorázni, de szuper gondolat volt, hogy ezzel jótékonykodjanak is. Mi imádtuk ezt a megmozdulást a lányoktól!

Hasonlóan édes lépés volt az Eridon házvezetőjétől, Ophelia Brown-tól, hogy lecsapott Eszterházy Diára, bár valljuk be, ezzel egy komoly licitháborút semmisített meg az alapjainál, hiszen a lány az egyik legkelendőbb portékaként volt feltüntetve, de sokan a vacsorát már az első pillanatban félreértelmezték, és inkább minden másra szerettek volna koncentrálni, ami ellene megy a szabályoknak. Így a nő igazából védte a kisfőnixét, és milyen helyesen tette!

A másik legcukibb pár pedig a Csepreghy Petya - Lorin Annie Brightmore kettős volt, ahol a kisasszony igen céltudatosan választotta ki vacsorapartnerét. Habár a fiataloknak jól sikerült az este, a lány testvére nem lelkesedett annyira azért, hogy a húga randevúzik, még ha csak jótékonyságból is. És ha tudná, hogy mivel, pontosabban kivel tölti mostanában a lány a szabadidejét, valószínűleg toporzékolna is. Mi már várjuk a megvilágosodás pillanatát. (nem)

A másik igazán nagy meglepetést a Denis Brightmore-ért ajánló fél kiléte jelentette, hiszen még ha nők versenyeztek volna érte, akkor azt mondjuk, rendben van, de a tény, hogy végül Stankovics Vendellel költött el egy meghitt vacsorát, felvet néhány kérdést. Hol maradt a Denisért rajongó nőtábor? Hogy lehet az, hogy a saját felesége sem fizetett érte egy knútot sem? Úgy hírlik, nem elég megfogni, valamivel meg is kell tartani azt a férfit, és a gyomrán át a legkönnyebb. Talán végleg kihűlt az a káposzta? Vagy esetleg Denis unt rá a nőkre? Mindenesetre, igen érdekes fordulatot vett az ő története ezzel a vacsorával.

Igazán érdekesnek hatott mikor Theon Delacroix-t az iskola egyik könyvtárosa, Choi Min Jong választotta ki magának. Mondhatnánk, hogy ez egy szép gesztus volt, vagy védekezés Theon stílusa ellen, hiszen sokan lepődtek már meg rámenősségén, azonban a pizzéria dolgozóinak beszámolói alapján a legtöbb szikra a vacsorák során kettejük között pattogott. Vajon mennyire lesz elnéző a vezetőség, ha ebből komoly viszony alakul ki?

A legfelháborodottabb az este folyamán Zippzhar Mária volt, aki amint meglátta testvére nevét a jelöltek között, önkívületi állapotba kerülve tiltakozott az eset ellen. Szegény Márkra lehet, hogy rátalált volna a szerelem, azonban a nővére úgy gondolta, ez minden, csak nem a megfelelő alkalom rá, és ahelyett, hogy hagyta volna a rá pályázókat érvényesülni, ő vitte el a testvérét vacsorázni. Márk, ha kell egy titkos randi, csak szólj, és az Edictum összehozza!

Az új tanévben szabályosan kinőttek a földből a Navine-Rellon párok a kastélyban. Mihail/Soma - Dana, aztán Edit és Bercel, most pedig öt galleont adva a titok mellé, kiderült, hogy Ajtay Brigitta és Isaac Matthew Philips is egymásra találtak. Úgy hírlik, a lány nem is válogatott a lehetségesek között, egyből lecsapott a fiúra, aki kicsit sem ellenkezett a dolog ellen. A vacsora pedig inkább egy ünnep volt számukra, hogy végre nyíltan is felvállalhatják szerelmüket. Vajon Matt végre olyan ember lesz, akit elfogad az Ajtay család, vagy a szerelmeseknek nincs sok idejük együtt?

Az egyik legnagyobb licitháború Machay Ilián Konstantin kegyeiért zajlott, két elszánt nő versenyén alapult, ahol Éjféli Veréna és Blair Crawford mindent megtettek a győzelemért. Utóbbi került ki végül a szinte vérre menő licitháborúból győztesen, és több, mint harminc galleonnal szegényebben. Ezzel hivatalosan is a fériért adták a harmadik legnagyobb összeget.

A legtöbbet szintén nem kis csetepaté árán Dr. Halty Zaina vacsorájáért adták, kereken ötven galleont, ami rekordnak számít. A nyertes pedig a kocsmatulajdonos Nikolai Weißling volt, akin látszott, hogy kész többet is adni a nőért, amennyiben ez szükséges. Úgy tűnik a csendes, illedelmes kisasszony egy pillanat alatt elvarázsolta a férfit, akit állandó zaj vesz körül? És hogy ennek lesz-e folytatása? Kíváncsian várjuk!  

Kicsit elmaradva Zainától, negyvenkét galleonnal és tíz sarlóval végzett Drinóczi Gerda. Bár nem érte adták a legtöbbet, mégis őérte fizették ki a legtöbbet ezen az estén, ugyanis a licitálás addig tartott, amíg Radetzky Bercel és Ombozi Zlatan meg nem egyeztek egymással, és mind a ketten ki nem fizették a nővel töltendő vacsora árát. Egyesek szerint a licit tovább folyt volna, és ma is ott állnánk, ha Gerda egy határozott pillantással véget nem vet neki. Úgy tűnik, ezzel hivatalosan is ő lett a tanoda legkelendőbb lánya.


Nincsenek megjegyzések: