2019. december 15., vasárnap

Karácsonyi szünetre fel!

Házvezetőink már készülnek


Ophelia Carolina Brown alig várja, hogy kitörjön a téli szünet és kimozdulhasson. A hirtelen megkapott házvezetőség miatt szinte semmire sem maradt ideje, így elhatározta, hogy abban a két hétben, amíg távol lehet az intézménytől, mindent bepótol, amit csak be lehet.
Az biztos, hogy ha valaki igazán élvezni fogja a szünetet, akkor az a Sárkánytant oktató tanerő lesz, aki a rezervátum helyett idén inkább a környék legmenőbb bulijaiban bukkan majd fel. Nem csodálkozunk rajta, hogy kicsit sok volt a hirtelen jött váltás és reméljük, hogy az új évre visszatérve a házat a tőle megszokott lendülettel és lelkesedéssel vezeti tovább. Ha javasolhatjuk, a bulik legjavát a piros házba is csempéssze be, hiszen a pörgés a lételemünk!
A képen - egy bennfentes - szerint épp a parti-arcát próbálgatja a tanárnő, mert számos kritika érte, hogy az utóbbi időben mosolygás helyett inkább vicsorog. Nos, van még pár nap a szünetig, mi biztosak vagyunk benne, hogy sikerül majd a legjobbat kihoznia belőle.


Nem kisebb fába vágta a fejszéjét az Eridon újdonsült házvezető-helyettese, Francesco Nico
Bianchi, aki a szárnyra kapott pletykák és az egyre több róla megjelenő kép alapján a szünet alatt legalább tíz hangszeren szeretne megtanulni játszani.
Többek elmondása szerint a férfi kitalálta, hogy egyszemélyes zenekart alapít és, bár a karácsonyi időszakról már lecsúszott, de húsvétra egész albummal jelentkezik majd, amin a zenei sokszínűség mellett csodálatos énekhangját is megcsillogtatja majd. Úgy tűnik, egy rejtett tehetség él közöttünk és amilyen szerény, ha nincs ez a kéthetes leállás, talán sosem tudjuk meg, hogy milyen ügyes is valójában.
Úgy tudjuk, hogy nagyon elszánt, a cél elérése érdekében több zenélni tudó kollégával is beszélt már, hogy tanítsák őt és az első órákat is elkezdte már venni. Persze, ahogy a pletyka elindult, úgy a lányszívek is aggódva rebbentek meg, hiszen valljuk be, igazán jó érzés ránézni a férfira, vagyis, ha ez a zenei pálya beindul, esélyes, hogy új helyettes után kell néznie Brown tanárnőnek és akkor bizony még az is megeshet, hogy két nő vezeti majd a házat. Csak csendesen megsúgjuk: nem kellene.

A friss házas Levita házvezető-helyettes, Szentmihályi L. Izabella idén úgy tervezi, hogy mindent felfal, ami a kezei közé kerül és ehető. Főleg persze pitéket szeretne enni megállás nélkül, de ha éppen nincs pite, akkor bármi jó. Egyesek szerint ez azért van, mert nincs is jobb a karácsonyi ízeknél, amiket semmikor máskor nem lehet enni, hiszen pont ezért karácsonyi ízek, mások szerint azonban a házasságot követő gyors gyermekáldás az oka.
Bennfentesek elmondták, hogy Norbi alig várja, hogy saját kviddics csapata legyen, és bármennyire is sokszor van ez a kijelentés használva a családtervezésnél, a férfi ezt nem csak úgy kijelentette, hanem teljesen komolyan is gondolja. Tervei szerint mostantól kviddics szenvedélyét családi vállalkozássá fejleszti és csak két kikötést határozott meg gyermekeivel kapcsolatban: először egy erős terelőnek, végül pedig egy légiesen könnyed fogónak kell születnie. Hogy Iza mennyire ment bele ebbe a vágyba vagy mennyire sejti, hogy ez egy komoly terv, azt nem tudjuk, de ha valaki szeretné, hogy a tanárnő szíve megenyhüljön, vigyen neki pitét.


Ha valaki igazán unja a kérdést, hogy mit fog csinálni karácsonykor az a Levita házvezetője, Perge Vanessza, aki minden nap úgy él, mintha karácsony lenne. Persze azért szerinte is kiemelkedő ez az ünnepi időszak, így kétszázzal pörög és nem is érti, miért van az, hogy valaki képes még megkérdezni, hogy várja-e már a karácsonyt. A nő maga a karácsony már most, folyamatosan karácsonyi dalokat dúdol, karácsonyi pulcsikban jár és az összes ékszere is karácsonyi.
Viszont láthatóan már kezdi elveszíteni a türelmét, hiszen a kép készítése közben is azt kérdezték, hogy szereti-e az ünnepet. Nem tudni persze, hogy szándékosan vagy csak véletlenül nyúltak ezzel bele a dologba, de jó, ha mindenki tisztában van vele, hogy a tanerő nagyon szereti a karácsonyt és nála minden nap karácsony. Bármit kérdezhettek vele kapcsolatban, csak azt ne kérdezzétek meg, ha jót akartok, hogy szereti-e, mert azzal, mint látható, nagyon fel lehet mérgesíteni. De szívesen kóstol karácsonyi sütiket, énekel karácsonyi dalokat - állítólag még rappelni is tudja őket -, csak a legalapvetőbb kérdést ne tegyétek fel neki.

A Navine vezetősége idén nagyon máshogy gondolkozik a karácsonyról, a pozitív példa arra, hogy ez az időszak jó dolog, Neffry Ezra házvezető-helyettes, aki amikor csak teheti, megörvendezteti a diákokat és tanár kollégáit egy-egy kis ajándékkal, ünnepi nyakkendőket köt, érdekességeket mesél a karácsonyi szokásokról. Az órái - bár maga a téma igen kényes, mégis - mindig jó hangulatban telnek, de amióta beköszöntött az adventi időszak, szabályosan ünnepi, ami ott folyik. Minden csoporttal adventi kalendáriumot nyit, közös énekléssel kezdik meg az órákat és sokkal nyíltabbá vált, mint korábban megismerhettük, pedig akkor sem volt az a kimondottan zárkózott személy.
Kifejezetten a tanári kar női tagjaival figyelmes: Strakhova professzor asszonynak információink szerint minden nap egy-egy vidám képeslapot küld, Mikola tanárnőnek szerenádozik, sokszor a kastély ablakain kihajolva, mintha egy fordított Rómeó és Júlia erkély-jelenetbe csöppennénk, míg Fisher tanárnőt rendszeresen megtáncoltatja, akár egy zsúfolt folyosó közepén is. Láthatóan imádja ezt az időszakot és elképzelésünk sincs, mi történik majd akkor, amikor eljön az ajándékbontás ideje.

Nem lehet minden móka és kacagás, ha már az egyik félben túlcsordul a karácsony-láz, akkor
jellemzően a másik fél a háta közepére sem kívánja. Bizony, a fotó tanúsága szerint Mitzinger Bence is ugyanígy érez. Ezra társaként eleve nincs könnyű dolga, hiszen a házban már a nulladik percben minden a karácsonyról szólt és hiába próbálta finoman tompítani a túláradó lelkesedést, a végén a közepén találta magát. Az ünnepi mámornak és ennek a pulcsinak is.
Az ajándékot magától a helyettesétől kapta és, bár akkor még kedvesen fogadta, nem hitte volna, hogy egy életre megváltozik benne minden. A "csak próbáld fel" eredménye az lett, hogy mindegy, hogy mit tervez felhúzni, valahogy mindig ez a túldíszített csúnya-pulcsi lesz rajta, mert bárhova megy, a ruhanemű követi őt és egy-egy óvatlan pillanatban a nyaka átbújik a fején, onnantól pedig leszedhetetlenné válik olyannyira, hogy erőszakkal sem lehet megszabadulni tőle, csak amikor a nem éppen ízléses darab úgy dönt, hogy elég volt a férfi testén tartózkodásból. És itt nem segít sem az olló, sem a pálca, a különlegesen erős bűvölésnek hála egészen év végéig élvezhetjük ezt a látványt.


A Rellon házvezető párosának igen kalandos élete és éve volt, így hát rájuk fér a lazítás. A Quinn Ashwood - Anna Weißling páros ezt csakis egy kellemes, meleg helyen tudja elképzelni, ahol egész nap a fűben heverészhetnek és csend veszi körül őket.
A fűben heverészés olyan, mint a sétálás, nem lehet arra születni, hogy jól csináld, erre rá kell érezni, idomulni kell hozzá. Éppen ezért a két tanárnő felkerekedve ezen már több ízben is felkereste a kívánságok termét, hogy ott az egyes országoknak megfelelő környezetben és fűben fekve próbálgassák, hogy melyik is számukra a legideálisabb hely.
Többen érdeklődtek már, hogy hova terveznek menni a szünidő alkalmával, de úgy tűnt, hogy még nem találták meg a tökéletes helyet vagy, ha meg is találták, nem szeretnék, hogy bárki is tudjon róla. Reméljük azért, mikor beköszönt az újév, megtudhatjuk, hogy a föld melyik pontján a legtökéletesebb a fű karácsonykor egy kis heverészésre és semmittevésre. Nektek van tippetek, hogy merre lehet ez a hely?


Nincsenek megjegyzések: