2019. december 15., vasárnap

Az újévi fogadalmakról

Mindenki gondolt már rá, legalább egyszer. Aztán feladta. Vagy el se kezdte teljesíteni, amit akkor és ott elhatározott, mert a halogatás az mindig jó barátként ott ül mellettünk, és kb. mint a rajzfilmek angyalkái és ördögei, sugdosnak a fülünkbe: „Á, ráérsz erre még!”
Pató Pál jut erről eszembe, Petőfi híres verséből, az „Ej, ráérünk arra még!” sorával. Mégis, mitől lesznek ezek sikeresek?
Hogyan válthatjuk valóra úgy az álmainkat, hogy nem szakadunk bele?
Van egy rossz hírem: a sikerért meg kell dolgozni. Semmit sem adnak ingyen, ennek is ára van és elsősorban az a legfontosabb, hogy te magad tudd, számodra mit jelent a siker fogalma. Mert ami neked az, lehet, hogy másnak a legnagyobb rémálom.


Tegyük fel, hogy hízni szeretnél. Észrevetted? Direkt nem fogyást írtam – túlhasznált már és vannak emberek, akiknek céljuk, hogy felszedjenek magukra pár plusz kilót. Nos, ez van, akinek sikerül, van, akinek nem.
Ami a legeslegfontosabb a felismerés után, hogy számodra mit jelent sikeresnek lenni, az, hogy reális legyen ez a célhalmaz. Azt javaslom, hogy szépen egy naplóba jegyezd le, hogy tudd később mérni, meddig jutottál el.

Az emberi agy rendszerekben gondolkodik többnyire, mindenben mintákat keres, fontos, hogy legyél következetes.
Ha reális céljaid vannak, akkor nem fogsz beleesni abba a csapdába, hogy olyan teljesítményt vársz el magadtól, ami jól beláthatóan nem valósítható meg.
Én itt nem értek egyet azokkal, akik azt sulykolják belénk, hogy lépjünk ki a komfortzónánkból mindenáron.


Nem. Nope. Én a lassan járj, tovább élsz elvet követem és inkább a teknős pártján állok, ha rémlik a futóversenyes sztori nektek.
Persze, fontos a pozitivitás, hogy önmagadat ne becsüld alá, de azért nem kéne biztosítókötél nélkül fejest ugrálnod az ismeretlenbe. Teszem azt, ha még az életedben nem táncoltál, akkor nem fogsz rögtön a Hattyúk tava főszerepében fellépni. Amikor megszülettél, akkor sem rögtön Usain Boltot is megszégyenítően sprinteltél. Kicsiben kell kezdeni, elsajátítani az alapokat és utána lehet már maratoni szinten művelni valamit.

Nem azt mondom ezzel, hogy ne legyenek akkor céljaid. Dehogynem! Legyenek! De tölts elég időt magaddal, ismerd meg magad és ennek fényében állíts olyan célokat, amelyek helyzetedhez, személyedhez szabottan teljesíthetők.
Így sokkal jobban épül majd az önbizalmad, mert fokról fokra haladsz és nem rögtön a legnehezebb résznek indítasz neki.
Sok sikert kívánok az újévre minden kedves olvasónknak!

Nincsenek megjegyzések: