2019. szeptember 15., vasárnap

A férfi a történet mögött

Nemrég Bagolyfalván jártam, ahol volt alkalmam találkozni a 32 éves férfival, akit szülei meggyilkolásával vádolnak még 15 év elteltével is. A fekete mágia azóta is kísérti a őt, szabadulni nem tud tőle, a rémálmai nem enyhülnek. Az akkor 17 (azaz tizenhét!) éves fiú traumatizációja a mai napig nem múlhatott el, mert az előttem lévőek a begyógyulófélben lévő sebeket gátlástalan szakítják fel újra és újra.
Az eset után elvégzett pszichológiai teszt alanyunk mentális egészségét vizsgálta, és köszöni szépen, akkor is és most is kiváló egészségnek örvend. A tizenhét éves fiút a Nérel család vette gondozásába, tekintettel arra, hogy a férfi rokonságának többi ága rég kihalt. A Nérelek úgy nevelték fel, mintha a sajátjuk lenne, amit cikkünk főhőse nem győz hangoztatni, akárki megkérdezi tőle. Érthető okokból, hiszen sok mindent köszönhet nekik.
Mindezeket kihasználva lett a fekete mágia olyan tudója az előttem ülő, amit bárki megirigyelhetne, ugyanis felszívva magát az egész tragédián, bejárta a világ legelhagyatottabb területeit, hogy mindent megtudjon a mágiáról és azt hasznosítani tudja. Ha minden jól megy, a Bagolykő Mágustanoda Okkultizmus és fekete mágia oktatója lesz, és a szemében őszinte csillogással így nyilatkozott jövendőbeli tárgyáról:

“Nagyon fontos, hogy a fiatalok lássák és értsék a fekete mágia veszélyeit. Persze nagyon vagánynak hangzik, hogy na majd valaki ilyen-olyan mágiával elintéz egy ügyet, vagy bosszút áll, azonban ezeknek a meggondolatlan döntéseknek az esetek többségében tragikus következményei vannak. Nem szeretném, hogy más is elveszítsen barátot vagy családtagot egy ilyen hirtelen jött ötlet miatt.”
Érezhető, hogy a fekete mágia nem vicc, és szánt szándékában áll, hogy ezt a diákoknak is elmagyarázza, megértesse velük. A fontossága ezen tudásnak azonban csak akkor fog kiderülni, ha a diákok elhagyják az iskola falait, és netalántán szembetalálják magukat egy ilyen esettel, de reméljük ez nem történik meg.

Térjünk vissza cikkünk főszereplőjére, aki nemhogy a fekete mágia minden csínját-bínját tudja, de még sárkányokat is ment vele. Úgy bizony, ugyanis volt egyszer, hogy a Romániai Sárkányrezervátumban kitört egy titkos kór, ami valóban - mint kiderült - fekete mágiával van megspékelve. A férfi rögtön riasztotta ismerősét, aki remélhetőleg segít a beteg állatoknak, ám azok közül a legkorábban megfertőződött állapota kritikus.
A rezervátumi dolgozók valószínűleg nem győznek hálálkodni a férfinak, aki azonnal felismerte a problémát és meg is tette a szükséges lépéseket. Így beszél az esetről. “Ha nem is a legfurcsább, a legrejtélyesebb mindenképp a Romániai Rezervátum ügye. Gondolom hallott róla, hogy különleges férgek támadták meg a sárkánypopulációt, amik nagyjából egészéből elpusztíthatatlanok. Jelenleg egy jó ismerősömet várjuk, ugyanis kínai fekete mágiával van dolgunk. Ezek a férgek nem közönséges csúszómászók, szép lassan gyengítik le az immunrendszert és pusztítják el áldozatukat. Eddig csak hallottam róla, de élőben hihetetlen az egész.” - szerencsétlenségünkre még ezen területen is van olyan, ami mindentudónkat is meglepi ezen témával kapcsolatban, de elmondások alapján nem sokáig.
A nyílt, őszinte és jó humorral megáldott alanyunk mindezeken felül még a kviddicsnek is szentelte életét, mind a Roxfortban - amit éveken keresztül erősített gyerekkorában, mint tanuló -, mind a Bagolykő Mágustanodában, ahol a Red Squadron csapat tagjának mondhatja magát.

Legnagyobb megdöbbenésemre támogatja az iskola, hogy idősebbek, nem az iskolában oktatók, vagy
esetleg tanárok is csatlakozzanak a házak csapataihoz, így főhősünk kapva kapott  az alkalmon és kezdett bele újra a kviddicsbe újdonsült csapatával. Elmondása szerint “szenvedélyesen rajongok a kviddicsért”, én pedig élve a meghívással ezt a pályán is láthattam, miközben a férfi terelőként támogatta csapatát. A meccs eredménye Red Squadron - Uralkodó Unikornisok 50-190 pont lett, mindkét csapat kitartóan küzdött, a kegyetlen időjárási körülmények ellenére is, csapata győzelméért.

Nos, kedves Olvasóim! Bemutatom Önöknek Ambrózy Henriket, akit tizenhét éves kora óta a szülei meggyilkolásával vádolnak.


Halty Zaina
vendégcikkíró

Nincsenek megjegyzések: