2019. június 15., szombat

Tanári fizetésből nem lehet megélni

Nem tisztünk kutakodni mások zsebében, ám úgy tűnik, hogy tanáraink fizetése igencsak kevés, a legtöbben másodállás vállalásával tudják csak biztosítani a megélhetést. Vannak, akik ezt nyíltan vállalják is, mint Emily Fisher, aki az előkészítőben is tanít, vagy Adrian Black, akinek éppen a tanítás a másodállása. 
De mi a helyzet a többiekkel?



Anastasia Strakhova angyali vonásaival nem csak az iskolában találkozhatunk, hanem különböző plakátokon is visszaköszön ránk. Ő az arca ugyanis a Mágika termékcsaládnak, mely a Vajda vagy Apáthy termékekkel ellentétben inkább a húszas éveik végén járó boszorkányokat és varázslókat segíti a szépségápolásban, bőrük fiatalon tartásában. A termékcsalád a korábban említettekhez képest viszonylag még gyerekcipőben jár, azonban ígéretes mutatókkal rendelkezik a piacon, így ha szüleiteknek kerestek kozmetikumokat, mindenképpen érdemes körbenézni a Mágikában.




Dustin Axel Westwood szerencsés helyzetben van, hiszen az elemi mágiát ötvözve a művészetekkel,
csodás és különleges ruhakölteményeket készít társadalmunk legfelsőbb osztályának. A kreatív elme kibontakozása során számos olyan ruhadarabot láthattunk tőle, melyet talán legmerészebb álmainkban sem tudtunk elképzelni, ő pedig megvalósította. Tehetségére akkor figyeltek fel, mikor a tavalyi év kampányidőszakában, akkor még házvezetőként, saját diákja, Révay Lili viselte első, hivatalos bemutatásán, mint Vajda Richárd barátnője az egyik levegő elem ihlette fehér-világoskék összeállítását, melyen az avatott szemnek jól láthatóan a tavaszi hajnal elevenedett meg. Az este óta több tucat megrendelése érkezett már, és ha igazak a pletykák, szépen meg is szedte magát belőle.




Madarász Gergely említésekor szerintem senkinek sem az ugrik be egyből, hogy mindene a hasa, pedig ez az igazság. A férfi, amikor szigorúnak szánt tekintetével nem minket és alkotásainkat, bukásainkat pásztáz, akkor mugli konyhák alkotásait minősíti, méghozzá igen kemény szavakkal. A férfi a varázstalanok körében igen népszerű, elsősorban nyers stílusa és őszinte véleménye miatt. Egy ismert tévécsatornán saját műsora van, ősszel pedig első könyve is megjelenik a polcokon.







Moon Jang Geum igazán sokat nevetett az "influencer" szó hangzásán, ám amikor megtudta, hogy
mit is jelent, a nevetése abbamaradt, és helyét átvette a tettvágy és az elköteleződés, hogy ő maga is beálljon a sorba. Öltözködésével, életmódjával, receptjeivel szeretné elsősorban megszólítani az őt néző és követő tábort, meg persze azzal, hogy mindenhova egy nagy és látványosan nehéz kardot visz magával, amit állítása szerint a dédnagyapja kovácsoltatott még a nagy háborúk idején.




Várffy-Zoller Róbert ha nem a kviddiccsel, akkor a csajozással köthető össze, hiszen nem egy hölgynek reszketett már meg a térde a férfi egyetlen mosolya láttán, és akkor még nem jutottunk el odáig, hogy a másik félre nézett volna. Mi sem természetesebb, hogy egy ilyen kiváló adottságokkal rendelkező férfi a mugli filmekben találta meg a számításait, ugyanis felsőtestéért nők milliói rajonganak, ami szép bevételt hoz a tanár úrnak. Olyannyira szépet, hogy azóta már másik nagy szenvedélyének az ingatlangyűjtésnek is egyre inkább tud élni, és él is. Számos házat és lakást vásárolt már a világ több csak mágusok lakta falvában is. Természetesen a rosszindulatúak szerint erre azért van szükség, mert Róbert minden országban egy-egy családot tart el, és neveli törvénytelen gyermekeit.



Nincsenek megjegyzések: