2019. június 15., szombat

Hírek a nagyvilágból

PárBajnokság Magyarországon

Európai PárBajnokság verseny Budanekeresden!
Időről időre a varázstársadalom tagjai összemérik tudásukat, ki hol tart, mennyit sikerült fejlődni. Erről szól ez a barátságos mérkőzés, ahol szigorú keretek között, tizenhét éves kortól lehet nevezni, természetesen a bírák mindent megtesznek, hogy a versenyzőket komoly kár ne érje. A verseny célja a nemzetközi máguskapcsolatok erősítése, csakúgy, mint a Trimágus Tusának, ami az ifjú tehetségekről szól. 
A Magyar Mágiaügyi Minisztérium teljes lendülettel készül az eseményre, amely Budanekeresden kerül megrendezésre.  
Az eddigi címvédő a kiemelkedő tehetségű, többszörös bajnok Valeria Farrel, brit boszorkány, akinek eredeti foglalkozása bűbájkutató.

Felvállaljuk-e azt, akik vagyunk?
Az utóbbi időben ismét akadt egy radikális csoport, akik megpróbálták leleplezni a Varázsvilágot a muglik előtt, szerencsére a rendvédelmi szervezeteink időben léptek és eltussolták az ügyet, aminek öt mugli sérültje lett, és az amneziátorok törölték az érintettek emlékezetét.
Vajon meddig lehet tartani a titkolózást? Mind tudjuk, hogy nem könnyű, különösen nekünk, mugli születésűeknek nem, de mindannyian jobban járunk, ha előbb gondolkodunk, és aztán cselekszünk, hiszen a rendelkezések, a titokvédelmi törvények nem ellenünk, hanem értünk vannak. Az esetről Oroszországból értesültem.

Expedíció indul, sírkutatásra fel!
Újabb expedíciót indítanak Merlin, a leghatalmasabbként ismert varázsló sírjának felkutatására. Az ifjú  mágiatörténész, John Richmondson lelkesedéssel nyilatkozott erről a sajtóban, az eredményeket kíváncsian várjuk, hiszen időről időre egyre többen erednek a híres varázsló sírja után.

Nincsenek megjegyzések: