Hú Doki! Én nagyon izgulok. Ez lesz az első évem a Bagolykőben, és tök sok jót hallottam róla, de közben meg félek is, hogy befogadnak-e engem majd az itteniek. Mondd, hogy nem lesz gond! Üdv, kisbagoly
Kedves Kisbagoly!
Izgulj csak, hiszen ez egy új világ, akár a muglik között, akár a varázsvilágban éltél eddig. Új emberek, új szokások, és persze rengeteg új információ. Nem hallottam még olyan gólyáról, akinek ne akadt volna legalább egy barátja. Ezt az első évet éld meg úgy, hogy a legtöbb új ismerettel gazdagítod a tudásod, és amikor egy év múlva visszagondolsz erre, legyél te az egyik, aki segíti az új fiókák beilleszkedését.
Csodálatos évet kívánok neked!
Kedves Dr. Who!
Mivel itt a tavasz meg a jó idő, a barátaim elkezdtek nyaggatni, hogy menjünk kviddicsezni, meg kirándulni, meg leruccanni a faluba. Viszont mindig elő kell álljak valami kifogással, mert az a helyzet, hogy én nem szeretem ezt a meleg időt meg a napot. Én a hűset meg a sötétet szeretem, de ezt nem akarom nekik elmondani. Egyszer már említettem, és rendesen kigúnyoltak. Egyáltalán nem vették komolyan, viszont én meg kezdek kifogyni a kifogásokból. Mit csináljak?
Hűsölő
Kedves Hűsölő!
Próbáltad már a hőhűtő bűbájt? Ha nem is nyújt mindenre segítséget, talán enyhíthet a kellemetlen érzeten. Valóban furcsa lehet kicsit a barátaidnak, hogy ennyire nem kedveled a meleget, illetve, hogy ennyi kifogással élsz. Jól sejted, egy idő után már nem leszel hiteles, és ezért nem biztos, hogy kockáztatni kéne a kapcsolataidat. Javasolhatnád esetleg, hogy árnyékba menjetek, így a napos probléma is kissé csökkenne. Ha érzékelik, hogy megoldásokat is keresel, nem csak kifogásokat, szerintem sokkal nyitottabbak lesznek a problémára ők is, és segítenek majd könnyíteni a problémán. Mindenre van megoldás!
Mérlegeld, mi az igazán fontos számodra!
Kedves Doktor!
Április elsején nagyon furcsa dolgok történtek a kastélyban. Legalábbis szerintem megtörténtek azok a dolgok. Sokan nemet cseréltek, mások totálisan megváltoztak, és volt olyan is, aki egyszerűen eltűnt. Azóta viszont senki nem beszél erről, és kezdem azt hinni, hogy álmodtam az egészet. Te hallottál a dologról?
Április bolondja
Kedves Április bolondja!
Hidd el, minden megtörtént, nem csak veled szórakozott a kastély. Én viszont megértem, hogy miért nem beszélnek róla. Lehetsz akármilyen nyitott, vagy akármennyire jó humorú, elég sokkoló lehet, mikor a tested az ellenkező nem tipikus jegyeit ölti fel. Én se biztos, hogy szívesen beszélnék erről az esetről, és szerintem te sem.
Ne feledd, a varázsvilág tele van furcsaságokkal!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése