2017. november 15., szerda

Georgia Macelly bestseller rekorder!


Mit tennél akkor, ha a világ legkülönlegesebb tárgyainak egyike kerülne a birtokodba? Jack, az egyszerű bájitalbevizsgáló egy nap különleges ékszert talál egy régóta érintetlen hivatali fiókban, egy arany időnyerőt. A tárgy minden forgatással egy óra helyett egy évvel viszi vissza és előre a férfit az időben. A minisztérium úgy tudja, hogy minden ilyen időnyerőt megsemmisítettek még az 1900-as évek közepén, ezzel megakadályozva Grindelwald, a sötét varázsló visszatértét. A hivatali protokoll szerint Jacknek jelenteni kellene a tárgy létezését, ő azonban harminc - harminc évet utazik előre és hátra az időben, mely lassan megszállja őt, és fokozatosan egy új embert teremt, aki ki tudja, meddig megy el a túlélésért...

Miss Macelly az elmúlt három évben egyetlen könyvet sem adott ki, azonban az eddig megjelent írásokat folyamatosan újrarendelik a könyvesboltok, hiszen egyre ismertebbé válik a neve. Az Ink&Wing a megjelenés előtt tíz nappal jelentette be, hogy új könyv érkezik, a díszbemutatón pedig most először megjelent maga a szerzőnő is, akit Révay Valentin kísért el a jeles eseményre. Állítólag a férfi és a nő között egész este izzott a levegő, úgy hírlik kettejük "barátsága" régre nyúlik vissza. 
A könyvbemutató utáni hivatalos megjelenéstől számított negyvenhárom percen belül az összes forgalomba állított könyvet eladták szerte a világon. Ezen a napon még csak angolul lehetett megvásárolni, az elmúlt egy hétben azonban már megjelent negyvenhárom másik nyelven is. Ezzel Georgia eddigi eladásai csúcsát döntötte meg, sőt, az Ink&Wing fennállása óta a legjobb bevételt produkálta. Egyes információk szerint az elvonultan élő Macelly további négy könyvre írt alá szerződést, melyek megjelenésére a következő öt évben számíthatunk.

Nézzük hát a könyvet! 
Megvallom őszintén, amikor a kezembe fogtam a bársonnyal bevont könyvet, úgy véltem, ez egy túl érzelmes, drámával teli könyv lesz, mely első sorban a női olvasóknak készült. Tévedtem. Maga a cselekményszál hétköznapian indul, mondhatjuk, hogy túl nyugodt. Ha valaki nem olvassa el a borító szövegét, nem jön rá, hogy a Jack, Jakson és Jacob ugyanaz a személy. Három különböző férfi mindennapjait követhetjük nyomon. Mind találkoztak a tökéletes nővel, megházasodtak és gyermekeik születtek; csak apró részletek azok, amelyek mind a három férfiban megegyeznek. A zsebóra; a cipőfűző megkötése; a gyermekeitől való elbúcsúzás, amikor a történet szerint a munkája miatt távol kell lennie. Az ismertető elolvasásával is ugyanolyan izgalmas a történet, a váratlan fordulatok, az összetalálkozások lehetőségeinek boncolgatása. Jack mint gyermek létezik a múltban, és idős férfiként a jövőben is. Egyszer sem él messze önmagától, mégis tudja, hogy beláthatatlan következményei lennének annak, ha megnézné bármely életszakaszát. A végkifejlet megdöbbentő és kiszámíthatatlan, a cselekményszál mozgalmas és mégis a hétköznapokban tartó, az erkölcsi dilemmák érdekfeszítőek és elgondolkodtatóak. 

9,5/10 pontot tudok rá adni, és egyáltalán nem bántam meg, hogy megvettem. Azok közé a könyvek közé sorolom, melyeket érdemes elolvasni, újraolvasni. 

Egy különc remete 
Georgia Macelly

Nincsenek megjegyzések: