Ilyen volt a végzős bál

Ismét zöld szemmel egy eseményen 

Dresscode és keringő. Mi az? Végzős bál! Idén is megtapasztalhattuk, ahogyan a lányok már az év első napjaitól erre a jeles eseményre készültek, pusmogtak és reménykedtek. Vajon milyen téma lesz idén? Elvisz-e a bálba? Annelie lesz a bálkirálynő? Nos, a legtöbb kérdésre itt a válasz, csak az Edictumban, első kézből!

Megvallom, idén én voltam az a srác, aki szándékosan pár nélkül érkezett az eseményre. Egyrészt nem akartam a pletykarovatban szerepelni, másrészt meg nem volt célom senkit azzal hiú ábránddal kecsegtetni, hogy hajlok egy asszonycserére, és ami a legfontosabb: az eseményekre akartam kocentrálni. Én voltam az, akiről senki se feltételezte, hogy a megfigyelő szerepét tölti be. 

Ami az öltözködést illeti, idézem: „Nyári vagy könnyed koktélruha nők esetén, míg a férfiaktól az elegáns, de laza, vagy kicsit sportos külső az elvárt.” Megvallom, ez nem kevés embert ábrándított ki már első olvasásra, bizonyára azért, mert a lányok már rég kinézték maguknak a ruhát, amiben aztán engedéllyel pakolhatják ki mindenüket, amivel csak az univerzum megáldotta őket. Azért nem kell aggódni, így is akadtak olyan ruhák, hogy még én is belepirultam. Vegyük csak például Lora Fontaine vagy Mácsai Ráhel dekoltázsát, Tóth Lola zavarba ejtő hálóingre emlékeztető öltözékét vagy Vér Lala sokat sejtető ruháját, és még sorolhatnám. A „könnyed koktélruha” címet szerény véleményem szerint határozottan Ainsley Bolton virágos ruhácskájának lehet ítélni. Szép választás kislány!

Ami a bált illeti, érkeztek is a résztvevők, többségük párban, a lányok olyan srácok oldalán, akik a büféasztalt vizslatták, vagy az előttük haladó lány hátsóját, kissé olyan hatást keltve, mintha éppen összemérnék, hogy kinek milyen „hús” jutott. A lányoknak ez az este mindig fontosabb, mint a fiúknak az összes itt töltött együttvéve. Meg kell állnom itt egy pillanatra, és említést kell tennem az Edictum újdonsült főszerkesztőjének mindig hibátlan megjelenéséről is. Mr. Van den Bergh nevéhez méltóan elegáns volt ezalkalommal is, kitűnt a tömegből, öltözete mégsem okozott neki problémát, valószínűleg egy mesteri hőhűtő bűbájnak köszönhetően. Igen szép munka, Mr. Edictum.  Megjelent a tanári kar is, akiknél érdemes kiemelni Mácsai Zója professzorasszonyt, Várkonyi Zoltán professzor urat és Dwayne Warren defenzort, akinek már érkeztekor táncot jártak a baconbe tekert garnélák. Jött a nyitótánc, majd véget is ért, én pedig épp a Mácsai–Weiler pár mögött aggódhattam végig, hogy egy ruha se szakadjon le azért, mert a táncpartner szörnyen kényelmetlenül érzi magát. Pár éve határozottan közel álltam hozzá, hogy az első forgatásnál egyszerűen lent felejtsem a partnernőm szoknyáját a földön, szóval megértem a hullaszín arcokat a parketten, ráadásul mindenki őket nézi! Hasonlóan érezhetett a dologgal kapcsolatban Mácsai kisasszony is, aki élénken érdeklődött Dante tánctudása felől, és aggódott közben, hogy vajon három év alatt meg tudja-e tanulni ezeket a lépéseket. Mindenki nyugodjon meg: könnyedén megtanulható ez. Ó, és még egy kis titok, amit jó, ha tudtok: Dante nem tud táncolni. Ha valaki le akarja csapni Ráhel kezéről és szeretné megtanítani rá, szerintem itt az idő megkeresni. 

Érdekes látványt nyújtott a táncparketten egyébként az Ardai–Blackburn páros, akikről egy ideje azt pletykálják, hogy már nincsenek együtt. Állítólag Myra inkább valami idős férfi felesége kíván lenni, akinek jó sok pénze van. Legalábbis a banya ezt meséli, márpedig a banya mindent tud. Mégis, ahogy elnéztem őket, úgy tűnt, egész jól elvannak. Talán Kolos is inkább úgy véli, hogy neki is más kell, egyszerre jöttek rá erre, és ezért jó viszony maradt közöttük.

Taps, taps, ruhák a helyükön maradtak, illetlenül semmi sem látszott ki, a Levita házvezetője pedig együtt táncol a prefektusával, majd megcsókolja. Teljesen hétköznapi, így hát indultam is tovább, hogy megnézzem odébb milyen is a buli. Útközben meghallgathattam, hogy Weißlingéknek jó volt. Legalább már értjük, hogy mi tartja össze őket, mert volt ugye az a csúnya bigámista, poligámista pletyka is, amiről a mai napig mélyen hallgat mindenki, és amiről a kastély legalább fele azt hitte, hogy kapcsolatromboló lesz majd. Úgy tűnik, pár plusz lélek már nem számít ebben a kapcsolatban. 

Lassan kiderül az is, melyek az este főbb érdekességei. Nevezetesen Várkonyi professzor és Vér Lanetta, Warren és Mácsai professzorasszony két mondat erejéig, na és a tekintetük meg a testbeszédük alapján némi kavarás is felmerült – de én csak egy ártatlan fiúcska vagyok, nem pszichológus –, valamint Merkovszky Annelie és Ombozi Noel. Kezdjük is az elején! A jó Várkonyi professzor az eridonos végzőssel lemeccselt egy mély szemkontaktust meg némi morgást. Úgy tűnik, valaki bepróbálkozott a másiknál, ám elutasították. Hogy mi erre a megoldás? Igyunk! Nem srácok, ez nem megoldás, csak mindenki azt hiszi, de nem. Szóval azért jött az ital meg a kínos terefere, mintha mi sem történt volna, de egy edictumos éppen ezt szagolja ki. Közben persze figyeltem a garnélák fogyásával arányos olvadást is a büféasztalnál, éppen elkaptam a gyönyörű mentőmozdulatot és a répalopást is, de ott Révész Kornél felbukkanása igen gyorsan elterelte az eseményeket, így figyelhettem teljes mértékben a kastély épülő románcára. A hátam egy fának vetve lestem ki őket. Jó ötlet volt feketét húzni, a sötétben szinte észrevétlen lehettem. 

Időközben nem messze tőlük megjelent a másik érdekes párosunk is, Ombozi Noel és Annelie Freya Merkovszky. Persze róluk tudjuk, hogy még épp csak szóba állnak egymással, mert nem igazán akarnak egymásról tudomást venni. Már épp kezdtem unni az eseményeket, amikor egyszer csak kiáltást hallottam a fa mögül, ám ez a gerlepárt nem hatotta meg. Ki tudja. Meglehet, hogy akadt ott egy hang- és fény-, meg tulajdonképpen mindent szigetelő fal, esetleg csak én lettem a szerencsés kiválasztott, akinek engedtek az égiek látni, hogy mi zajlik nem is olyan messze a fától. Pedig mintha Anne lett volna ennek az egésznek a szervezője… visszapillantottam rá, de semmilyen reakciót nem mutatott. HOGY NEM ÉRDEKLI A DÖK ELNÖKÉT, HOGY ÉPPEN SZÉTÁTKOZZÁK A RENDEZVÉNYT, AMIÉRT TE FELELSZ, EMBER??? De nem, semmi. Eszem megáll. Viszont inkább a csetepaté iránt kezdtem érdeklődni, mert Mr. és Mrs. Bojarski távozása arra engedett következtetni, hogy itt nem csak veszekedésről lesz szó, hanem emberek párbajoznak. És valóban. 

Lobradovszky Endre, a jövő reménységeként emlegetett ifjú, kiváló pedigrével megáldva, akinek kiváló koncentrációs képességéről tanárok áradoznak és az iskola legnagyobb reménységei között tartják számon, eltorzult arccal támadt neki Weiler Danténak. Annak a Weiler Danténak, aki prefektusként rója éjjelente a folyosókat, a bájitaltan órák el nem ismert tehetsége – elismert is lehetne, de ahhoz Felagund professzornak meg kellene tanulnia szeretni –, verhetetlen átkozó és rellonos. Azt hiszem ezzel mindent el is mondtam a két félről. Ez tisztán mágia a mágia ellen lenne, ha… mert mindig kell egy „HA” a sztoriba. Ha Endre korrekten támadott volna, és ha Mr. Warren nem emelt volna pajzsot, amellyel kivédte a sokak számára ismeretlen átkokat. Ezek az átkok, kérem szépen, csúnya átkok. Olyan átkok, amelyeket nem igazán tanítanak bűbájtanon. Úgy tűnik Endrénk nem kicsit járt a tilosban. Csúnya, csúnya fiúcska. Persze azért nem maradhatott el a defenzori közbelépés sem, mert Dante akkora tockost kapott tőle, hogy az valószínűleg egy kisebb agyrázkódást eredményezett. Ne akarjatok soha rosszban lenni egy aurorral. Endre gyávának nevezte aztán Dantét, miközben ő maga képes volt megtámadni Warren auror urat is, aki visszatámadott, és hihetetlen, de a gyerek helyett a fába csapódott az átok. Dante meg ennyi idő alatt ott is termett, gyakorlatilag a lábam előtt verekedtek, így élesben láthattam, ahogy Endre minden erejét összeszedve harapott bele Dante karjába, olyan szinten, hogy többen is felszisszentünk. Kegyetlenül fájhatott. 

Közben persze mögöttem folytatódott a romantikázás, Noel és Annelie együtt mennek majd Romániába, ha valaki még nem tudná. A fától innen zajlott a csata, azon túl pedig táncoltak. Weißlingék olyanok voltak, mint a nyuszkák, Várkonyi professzor úr pedig fű alatt felvitte az ittas Lalát a kastélyba, mielőtt még valami ostobaságot csinálhatott volna a lány itt lent. Vagy talán azért vitte fel, hogy a butaságot ott fent csinálja? Azt hiszem, megkérdezem majd a polgármester urat, mit tud ez a fa, mert szereznem kell egy ilyet. Az este legnagyobb nyertese mindazonáltal határozottan Révész Kornél, akinek sikerült a leesett garnélákat tányérostól magához ragadnia, így az asztal biztonságos védelmében elfogyaszthatta mindet. A bálkirálynő Maja Bojarska lett, aki addigra már ott sem volt, a bálkirály pedig Révész Kornél, akit reméljük, hogy nem egy kis vérfarkas harapott meg. A romok eltakarításával egyidőben viszont a távozás mellett döntöttem, hogy az alvásnak szenteljem az est további részét, így a további történéseket illő homály fedi. Zsepi kijelentkezik.