Az Újév beköszöntével rögtön egy igen kényes témával érkezik a pletykarovat, ugyanis nem túlzás azt állítani, hogy babadömping van a kastély és környékén, és ennek bizony – egyelőre - nem mindenki örül tiszta szívből, őszintén. A gyermek igazi áldás – tartja a mondás, és a legtöbb, arra már érett szülő életébe a kicsi valóban a legnagyobb örömöt és boldogságot hozza magával, ám néhány esetben a gólya hamarabb kopogtat az ajtón, mint azt mi szeretnénk. Az viszont biztos, legalábbis a szüleim szerint, hogy amint kezünkbe vesszük csöpp gyermekünk, elszáll minden kétely és félsz, hogy helyüket átvegye valami sokkal magasztosabb: a megingathatatlan, végtelen szeretet, amellyel egész életünk során óvjuk, s védjük majd a csöppséget.
Amanda M. Polter három évvel ezelőtt már megtapasztalhatta ezt az érzést, mikor a kis Liliana Hope Krise megszületett. Akkor úgy tűnhetett, hogy - a még - Philips kisasszonynak gyorsan fel kellett nőnie az anyaság nemes feladatához, hiszen az apukáról, bizonyos Benjamin L. Krise-ról nem sok jót lehetett hallani. Amandának szerencsére akadt segítsége, többek között számíthatott legjobb barátnőjére, Kiva Faraday-re és Reviczky Kornélra is.
Amanda időközben megtalálhatta az igaz, mindent elsöprő szerelmet, hiszen férjhez ment Gregor H. Polterhez, akivel fogadni mernék, hogy nem teltek unalmasan az ünnepek. Hogy miért? Mert Karácsony első napján, 25-én megszülettek ikergyermekeik, Felix és Frederick Polter.
Micsoda merlini véletlen, hogy Polter kisasszony legjobb barátnője, Kiva Faraday is éppen most adott életet első gyermekének, a kis Alegra Bonnie Faraday-nek, akit már kedvesével, Czettner R. Benjáminnal nagyon várhattak, hiszen kapcsolatuk nem új keletű, és már a kezdetektől fogva stabil lábakon áll.
A két édesanya biztosan nagyon boldog, hogy gyermekeik együtt nőhetnek fel, és emiatt ők is még több időt tölthetnek közösen. Sok vidám percet kívánunk nekik!
De, hogy a már említett úr se maradjon ki a sorból, muszáj elárulnom, hogy egy szerkesztőségünkbe érkezett bagoly szerint Reviczky Kornél apa lesz! Először nem hittünk a szemünknek, de kis utánajárás után mi magunk is megbizonyosodtunk arról, hogy a hír igaz. Újdonsült felesége, a Navine ház mindig kedves feje, Reviczky Emma kerekedő pocakja nem jelenthet mást, a kisasszony bizony gyermeket hord a szíve alatt.
Itt kell megjegyeznem, hogy nem csak az Unikornisok háza táján járt a gólya, hanem a Sárkányok vidékén is, hiszen a Rellon szőke nehézbombázó Házvezető-helyetteséről, Markovitsné Győri Barbara tanárnőről is kiderült, hogy állapotos. Újfent. Ezt egyébként első kézből tudtam meg, éppen egy óraterv megbeszélésének kellős közepén. Barbi néni szenved a reggeli rosszullétektől, pedig elmondása szerint, mikor első gyermekét, Leventét várta, ez egyáltalán nem volt jellemző rá. Ha ez azt jelenti, hogy a tanárnő esetleg ikreket vár, akkor a szerkesztőség nevében üzenem Markovits István tanár úrnak, hogy jól kösse fel azt a bizonyos alsónadrágot!
És ha már a Rellonnál járunk, nem mehetek el szó nélkül Roxanne M. Saint-Venant és kedves férje, jó barátom, Mihael G. Saint-Venant mellett sem, akikről egyre többen suttogják, hogy várják a trónörököst. Épp a minap hallottam a nagyteremben, míg egy enyhén savanykás túrós lepénnyel bíbelődtem, hogy Misiéknek kisfiuk lesz. Nos, nem tudni, hogy ez igaz-e, de bárhogy is legyen, a legifjabb Saint-Venant-nak – és persze szüleinek is - sok kitartást kívánunk!
Természetesen minden érintettnek, anyukának, apukának és kicsinek sok egészséget, örömet és rengeteg vidám percet kívánunk!
LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT A HÍR!
Ombozi Sárát lent látták a falu vegyesboltjában, amint az egyik polcról éppen leemelt egy terhességi tesztet, és a visszajárót meg sem várva, leszegett fejjel, szélsebesen rohant vissza a kastélyba. Hogy a mestertanonc tényleg várandós-e, vagy csak egy barátnőjének vásárolta a tesztet, nem tudni, de ha a hír igaz, akkor bizony lesz hozzá néhány izgalmas kérdésem. Drága Sára, áruld el, ki az apa?
Talán Ethan R. Saint-Venant, akivel nem egyszer lehetett már együtt látni téged az iskola folyosóin, vagy Szentmihályi Norbert Dávid, akiről szintén úgy hírlik, hogy jó viszonyt ápol veled? Na és persze, ne felejtsük el Rentai Bálintot sem, akivel többször olyan hangosan nevettél, hogy a hangotokat visszaverték az ezeréves kövek.
Nos, találgatni lehet, egyelőre azonban még semmi biztosat nem tudni a hír valóságértékéről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése